6p

Bár a geopolitikai helyzet nem sokat javult, a részvénypiacok ma felfelé indultak el. A magyar béradatok erősek, ez az egyik alapkezelő szerint még nagyobb infláció elleni erőfeszítéseket tehet szükségessé. Érkeznek hazai gyorsjelentések is, de a nap nyertese a 4iG. A kriptodeviza-projekteket halasztják, senki sem akar viharban hajózni.

Annak ellenére, hogy az orosz-ukrán válság megoldása nem látszik közelebbinek, a részvénytőzsdék ma jó hangulatban vannak. Vélhetően arra számítanak sokan, hogy Oroszország megelégszik a szakadár területek bekebelezésével, és nem vállalkozik nagyobb hadműveletre.

A német index ma egy, a francia 1,3, a brit 0,5 százalékkal megy fel. Az amerikai indexek futures értékei is 0,8-1,4 százalékos pluszban vannak. A megnyugvásnak egyébként már kedden is voltak jelei, az európai tőzsdék nulla körül zártak. Az amerikai indexek pedig inkább csak a hétfői ünnepi zárva tartás miatt keletkezett lemaradást pótolták be egy egy százalék körüli eséssel.

Jönnek a hírek a magyar tőzsdei cégekről

A BUX index is 0,9 százalékkal emelkedik, csak Varsóban és Moszkvában van szerény esés. Az OTP, amely sokat szenvedett a napokban, 1,7 százalékkal megy fel, a Mol és a Richter azonban csak 1-2 ezrelékkel. Gyorsjelentése előtt a Magyar Telekom 1,3 százalékos pluszban áll. A 4iG 7,7 százalékkal lőtt ki, talán mert egy hír szerint óriási tőkeemelést hajt végre az Antenna Hungáriában.

Tegnap esti gyorsjelentése után a Graphisoft Park ma 1,6 százalékkal megy fel. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hosszú távú keretmegállapodást kötött a Magyar Bankholdinggal, a részvény ára azonban nem változik. Fontos hír lehet a Richter életében, hogy az AbbVie beterjesztett egy kérelmet a Vraylar használatának kiterjesztésére, a major depressziós betegek számára.

Árfolyam

A forint tegnap gyengült a fél százalékos jegybanki kamatemelés ellenére is, ma viszont ismét erősödik kissé, az euró kereken 355 forint.

Hat éves mélyponton a rubel?

Valójában nincs túl jó hír a külpolitikai frontokon, inkább mindenki kivár a piacokon, hogy mi lép Putyin, esetleg Biden. Az amerikai külügyminiszter tervezett találkozója orosz kollégájával például elmarad, a diplomáciai rendezés esélye ezzel még inkább csökkenni látszik. Németország pedig hivatalosan nemet mondott az Északi Áramlat gázvezetékre.

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a témában:

Egyes hírforrások hat éves rubel-mélypontból beszélnek, valójában az orosz deviza volt már párszor hasonló mélységben az utóbbi évtizedben a dollárhoz képest.

A dollár ára orosz rubelben (USD/RUB, Tradingview.com)
A dollár ára orosz rubelben (USD/RUB, Tradingview.com)

Jön a Telekom-jelentés

Ma, szerdán este esedékes a Magyar Telekom gyorsjelentése, amelyből az elemzők valószínűleg főleg a várható osztalékra igyekeznek majd leginkább következtetni. A KBC Equitas erős negyedéves számokat vár.

A piac feltehetően emelkedő osztalékkal számol, ráadásul a részvény is relatíve jól tartotta magát az elmúlt hetek turbulens piaci környezete során, ami enyhe optimizmusra adhat okot – írták.

Még tovább romlott a pénzünk

A forint tegnap gyengült, 358 felett is volt az euró, aminek a külpolitikai feszültségen kívül egy jegybanki nyilatkozat is oka lehetett. A januári 7,9 százalék után akár 8,5 százalék is lehet februárban az infláció – mondta ugyanis a Magyar Nemzeti Bank alelnöke sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor arra is utalt, hogy a csütörtöki egyhetes aukciókon – amelyekkel mostanában a forint árfolyamát stabilizálták – fokozatosan tovább emelkedhet  kamat. Holnapra 0,3 százalékos emelést várnak a piacon.

Alakul a magyar ár-bér spirál

Decemberben év/év alapon 9,7, 2021 egészében 8,7 százalékkal nőttek a bruttó és nettó bérek Magyarországon. A bérek növekedését az alacsony munkanélküliség, a strukturális munkaerőhiány és az infláció tartós megemelkedése befolyásolja. De a bérdinamika és az infláció közötti kapcsolat kétirányú is lehet: a növekvő bérek tovább nyomhatják felfelé az inflációt – írja Kiss Péter, az Amundi alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója. Ilyenkor:

  • A megugró költségek miatt a vállalkozások emelhetik a termékek és szolgáltatások árát.
  • A fogyasztók a megemelkedett jövedelmüket szívesebben költhetik el.

Ez a visszacsatolási mechanizmus az ár-bér spirál, amit minden jegybank, illetve anticiklikus gazdaságpolitikát folytató kormány igyekszik elkerülni – teszi hozzá az elemző.

Elértéktelenedett bankjegyek
Elértéktelenedett bankjegyek

Sok izgalmas vállalati hír érkezett

A gyorsjelentésekre és más vállalati hírekre kevésbé tudnak most figyelni a befektetők a politikai válság mellett, pedig hírek vannak bőven. Az Investing.com szerint a mai jó hangulathoz a jelentések is hozzájárultak, így a Barclays, a Stellantis, a Ted Baker vagy a Danone.

Az Equilor Befektetési Zrt. gyűjtése szerint:

  • Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Volkswagen a Porsche tőzsdei bevezetéséről.
  • A Home Depot 15 százalékos osztalékemelést jelentett be.
  • Erős negyedév mellett erős előrejelzést tett közzé a Macy’s.
  • A beszállítók etikusabb állattartásáért indított harcot Carl Icahn.
  • Újabb kínai ingatlanfejlesztő van bajban, a Shimao csoport.

Életjelek a kriptopiacon

A kriptodevizák a részvénypiaccal párhuzamosan szintén felfelé indultak el ma, a bitcoin négy, az eher hat százalékkal drágul (38 700, illetve 2700 dollár körüli szintre). Egy hét leforgása alatt azonban így is 12-14 százalék a mínusz. Ezt a piacot is főleg a geopolitikai és makrogazdasági kilátások mozgatják, újra erős az együtt mozgás a hagyományos tőkepiacokkal.

A piacon sok a pesszimista, rendszeresen a “kriptó-tél” kialakulásának esélyeit latolgatják (ez volt a 2018-2019-es hosszú lejtmenetet). Ugyanakkor kevés a lényeges bejelentés, fejlesztés.

Nem merészkednek ki a viharba a fejlesztők

A kommentátorok szerint a kriptodeviza-projektek fejlesztői most inkább kivárnak, az újdonságokat nem akarják rossz piaci hangulatban nyilvánosságra hozni. Ilyenkor ugyanis nem számíthatnak túl lelkes fogadtatásra.

“Senki sem akar viharban próbaútra indulni az új hajójával” – foglalta össze egy fejlesztő a CryptoBriefing szerint.

Viszont ha újra határozott emelkedő trend alakulna ki, akkor a frissen bejelentett projektek száma is robbanásszerűen megnőhet.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41480 40660 41780 +0,02% 41470 41480 5 256 248 740 HUF 2026-10-15 11:53:18
MOL 4968 4856 4994 -0,12% 4964 4974 969 958 312 HUF 2026-10-15 11:54:34
MTELEKOM 2664 2646 2674 +0,30% 2658 2664 688 852 420 HUF 2026-10-15 11:49:04
RICHTER 12670 12600 12720 +0,64% 12660 12670 352 727 040 HUF 2026-10-15 11:51:58
OPUS 207 206 209 -0,48% 207 208 48 681 477 HUF 2026-10-15 11:52:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG