8p

Egyelőre tanácstalanság jellemzi a piacokat, másként fogalmazva, billegnek az árfolyamok világszerte. Sok befektető a Fed jegyzőkönyvétől várt iránymutatást, de csak ködös utalásokra futotta az amerikai jegybankároktól. 

Erősödéssel kezdte a csütörtöki kereskedést a magyar deviza: az euró árfolyama kora délelőtt a 380 forintos határ alá került, ez az év elején látott szintekhez képest 1 százalékos erősödésnek felel meg.

Árfolyam

A dollár és a forint csatájában más a helyzet, mert az amerikai deviza az utóbbi napokat meghatározó bizonytalan nemzetközi hangulatban egyfajta menekülési célpontként szolgált, így erősödött. A dollárért 347 forintnál kevesebbet kellett adni csütörtökön a piacnyitás után, ami az évkezdethez képest nem jelent számottevő elmozdulást.

A forint azonban ebben a környezetben is meggyőző teljesítményt tud mutatni egyelőre, így az euró árfolyama a 380 forintos szintig is lejött, csütörtök reggel pedig már az alatt mozog a devizapár. Kedvező hír a forintnak, hogy a magyar dollárkötvények iránt nagy kereslet mutatkozott szerdán – írták piaci kommentárjukban a KBC Equitas elemzői.

Az ingadozó befektetési hangulatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyvében szereplő – magyar idő szerint szerda délután megjelent – helyzetértékelés és előrejelzés sem tudta enyhíteni.

Vacillálnak a jegybankárok

Bár a feljegyzés megerősítette, hogy az amerikai jegybankárok 2024-ben enyhíteni akarnak a monetáris feltételeken, ám, hogy ezt mikor és milyen lépésekkel teszik, arra csak ködös célzásokat tartalmaz. Például azt, hogy folytatni kell a gazdasági adatok alapos elemzését. Ennek alapján kell dönteni a további teendőkről.

Nem jött egyértelmű jelzés a jövőre nézve a világgazdaság alakulását meghatározó amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől. Fotó: Britt Leckman  / Official Federal Reserve Photo
Nem jött egyértelmű jelzés a jövőre nézve a világgazdaság alakulását meghatározó amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől. Fotó: Britt Leckman / Official Federal Reserve Photo

A mostani kamatszint „egy ideig” megmaradhat, pontosabban addig, amíg az infláció egyértelműen és fenntarthatóan elindul lefelé. Ha ez megtörténik, akkor akár háromnegyed százalékponttal is csökkenhet az alapkamat 2024-ben. A tőzsdei kereskedők ennek alapján már úgy látják, korántsem biztos, hogy a Fed márciusi kamatdöntő ülésén negyed százalékponttal mérsékli a hitelköltségeket. A Fed politikája kulcsfontosságú a világgazdaság és a globális kamatkörnyezet alakulása szempontjából. A Magyar Nemzeti Bank a kamatdöntő üléseiről szóló kommentárjaiban rendre utal arra, hogy a monetáris lépéseknél fontos tényező, hogy milyen intézkedésekre készül a Fed és az Európai Központi Bank. 

Veszteségek a tengerentúlon

Az amerikai tőzsdéket főként a Fed jegyzőkönyvében foglaltak mozgatták. Az S&P-500 és a Dow Jones 0,8 és 0,76 százalékkal morzsolódott le. A Nasdaq Composite 1,18 százalékot veszített értékéből főként a Barclays leminősítése óta gyengélkedő Apple négyszázalékos esése nyomán. A bank szerint nem érdemes vásárolni a cég részvényeit, mert az iPhone-okból idén viszonylag keveset fognak eladni. Miután más technológiai cégek (a Nvidia, a Tesla és a Meta) is rosszul muzsikáltak, az elemzők úgy látják, hogy a befektetők eladogatnak a tech cégek papírjaiból, amelyek 2023-ban nagyot mentek.

„Hosszabb távon továbbra is bizakodó vagyok, de rövid távon aggaszt, hogy mindenki túl optimistán várta 2024-et” – mondta Steve Eisman, a Neuberger Berman befektetési vállalat vezető portfóliómenedzsere. Az előbbin hat-tizenkét hónapos időtávot ért.

A Fed homályos iránymutatása miatt az ázsiai részvénypiacokon is az eladók voltak többen. A csütörtöki csökkenést a kínai tőzsdék vezették – derült ki a CNBC összefoglalójából. Kínában az a jelentés is rontotta a hangulatot, amelyből kiderült, hogy az ország nagyvárosaiban soha nem látott mértékben csökkentek a bérek. Ezt az sem tudta ellensúlyozni, hogy a szolgáltatási szektor élénkülő aktivitásáról érkezett hír. A kínai állampapírok hozama hároméves mélypontra esett. A pekingi jegybank enyhített a monetáris politikáján, a pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a kormány növelni fogja a költekezését idén.

A kínai részvények keresik a visszaesés alját, ezért januárban vélhetően gyengén fognak muzsikálni – véli Redmond Wong, a Saxo Capital Markets stratégája. Ebben nem annyira biztos, hogy shortolná a papírokat, ám egyelőre nem látja a jelét tartós emelkedésnek. 

A kínai börzék nyomában a japánok következtek, amelyek először nyitottak ki 2024-ben. Erre árnyékot vetett, hogy a szigetországot földrengés rázta meg és a Japan Airlines egyik utasszállító repülőgépe összeütközött egy másik géppel a tokiói Haneda repülőtéren. A gép leéget és öten meghaltak a balesetben.

A nagy kockázatvállalásokat felfüggesztették a befektetők – értékelte a helyzetet Jun Rong Yeap, az IG Asia Pte befektetési cég elemzője. A kamatcsökkentéssel kapcsolatos Wall Street-i hurráoptimizmus lehűlése, az erősebb dollár és a közel-keleti biztonsági helyzet romlása miatt dráguló olaj akadályozza az ázsiai befektetési eszközök erősödését.

A legfontosabb ázsiai tőzsdeindexek napon belül komolyabb esésben is voltak, ám a kereskedés végefelé javult a hangulat, ez pedig mérsékelte a veszteségeket. Végül a Shanghai Composite Index 0,4, a tokiói Nikkei 0,5 százalékkal került lejjebb, a hongkongi mutató pedig stagnált. 

Az európai tőzsdék némi emelkedéssel nyitottak, ráülve az ázsiai kereskedés végén elindult erősödési hullámra. Az utóbbi némileg ellensúlyozta a Fed jegyzőkönyvének megjelenése keltette bizonytalanságot. A londoni FTSE 0,2, a frankfurti DAX és a párizsi CAC 0,3-0,3 százalékos pluszban volt kora délelőtt. 

Hasonló volt a forgatókönyv Budapesten is: a BUX 11 óra előtt minimális, 0,1 százalékos emelkedést mutatott. A vezető papírok felemás produkciót nyújtottak: az OTP 0,4, a Richter 0,3 százalékos emelkedésével párhuzamosan a Mol 0,9, a Magyar Telekom 0,1 százalékot veszített az értékéből. 

Ugrott egyet az olajár

Az olaj 3 százalékkal drágult azt követően, hogy az Egyesült Államok figyelmeztette a jemeni húti
lázadókat, fejezzék be a Vörös-tengeren haladó kereskedelmi hatók támadását. A dörgedelem szerint a hútik fogják viselni a felelősséget kulturálatlan viselkedésük minden következményéért, ha tovább veszélyeztetik az emberek életét és a világgazdaság zavartalan működését.

Az olajdrágulás miatt megvan a veszélye, hogy árat emelnek a finomítók is. Fotó: Pixabay
Az olajdrágulás miatt megvan a veszélye, hogy árat emelnek a finomítók is. Fotó: Pixabay

Eközben az OPEC elérkezettnek látta az időt, hogy rátegyen egy lapáttal a rossz hangulatra. A kartell elismételte, hogy tagországai elkötelezettek az áremelkedés megtámasztásában a kitermelésük korlátozásával. Az OPEC számos tagállama együtt összesen napi 2,2 millió hordós kínálatcsökkentésben állapodott meg novemberben.

Líbiában tüntetők lezárták az egyik olajmezőt, amelyen normális esetben naponta 300 ezer hordó olajat hoznak a felszínre – árulta el két mérnök a Reutersnek.

Így a Brent jegyzése 78 dollár/hordó fölé emelkedett, a WTI ára közelebb került a hordónként 73
dollárhoz. A földgáz ára a január közepére várt lehűlés miatt várhatóan erősödő fűtési igények nyomán nyolc százalékkal, 33 euró/MWh fölé ment az új év harmadik napján. A drágulás január negyedikén már 34 euró felett folytatódott.

A kriptós porondon a bitcoin szereplése emelkedett ki a mezőnyből: repülőrajttal indította az évet, de egy nap alatt elvesztette az előző kettőn szerzett szinte teljes nyereségét, így az árfolyam 43 ezer dollár alá süllyedt. 

Az arany picit drágulva közelebb került az unciánként (1 uncia=31,1035 gramm) 2048 dolláros árhoz.

Kiemelkedő hírek a tőzsdei cégekről

Az Equilor brókercég szakértői csokorba gyűjtötték a vállalatokat érintő legérdekesebb híreket. 

  • A General Motors (GM) maradt 2023-ban az amerikaiak kedvenc autógyárjója. A GM 2023 során 2,6 millió gépjárművet értékesített az Egyesült Államokban, szemben a rivális Toyota 2,5 milliós eladásával, az autóipari sztrájkok ellenére is. Összességében az amerikaiak 15,5 millió autót vásároltak 2023-ban. Az éves forgalom 17 százaléka elektromos vagy hibrid meghajtású volt. A járműeladások folyamatos fellendülése megerősítette azokat az egyéb jeleket, amelyek arra utalnak, hogy az amerikai gazdaság a gyors kamatemelkedés okozta sokkot recesszióba csúszás nélkül elviseli, bár egyes elemzők arra figyelmeztettek, hogy a magasabb hitelfelvételi költségek idén megviselhetik a keresletet.
  • Új, széles testű repülőgépeket vásárol a Cathay Pacific. A Cathay az Airbusnál és a Boeingnél is érdeklődött új repülőgépekre vonatkozóan, hogy néhány régebbi, közepes méretű, széles törzsű repülőgépét leváltsa. A repülőgépek újabb generációs cseréjére jellemzően az Airbus A330neo és A350-es, valamint a Boeing 787-es típusok állnak rendelkezésre. A Cathay a múlt hónapban megrendelést adott le hat A350-es teherszállító repülőgép megvásárlására, további 20 darab megvásárlására szóló joggal, ezzel leváltva elöregedő Boeing 747-es teherszállító repülőgépeit. A Cathay több mint 70 repülőgépet számláló rendelésállományában 21 Boeing 777-9 típusú utasszállító repülőgép is szerepel, amelyeket 2025-től terveznek leszállítani. A Cathay augusztusi közlése szerint 2024 végére a járvány előtti szintre kívánja visszaállítani kapacitását. 

Források: CNBC, KBC Equitas, Marketwatch, Yahoo Finance

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41510 40660 41780 +0,10% 41460 41510 5 124 395 490 HUF 2026-10-15 11:41:01
MOL 4968 4856 4994 -0,12% 4962 4968 951 840 632 HUF 2026-10-15 11:40:49
MTELEKOM 2666 2646 2674 +0,38% 2660 2666 681 875 412 HUF 2026-10-15 11:40:16
RICHTER 12650 12600 12720 +0,48% 12640 12650 344 082 940 HUF 2026-10-15 11:38:18
OPUS 208 206 209 0,00% 208 208 47 271 887 HUF 2026-10-15 11:31:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG