4p
A kezdeti biztató hangulat délután esésbe váltott, amikor az amerikai tíz éves államkötvények hozama átlépte az évi három százalékos vonalat. Ez még Budapesten is alaposan éreztette hatását, az MNB kamatdöntő ülése viszont nem járt észrevehető árváltozásokkal. A kriptodevizák kitartóan menetelnek felfelé, bár az utóbbi napok sztárja manipuláció áldozata lehet.

A nap szerény emelkedéssel indult a részvénypiacokon, de azután alaposan elromlott a hangulat. Ma délután kevéssel négy óra előtt az amerikai tíz éves államkötvény hozama áttörte a 3,0 százalékos határt, igaz, csak 3,003 százalékig ment, és már előző nap is majdnem itt volt.

Ennek ellenére egyértelműen megijedtek a piacok az eseménytől, annyira, hogy Budapestig ért a durranás: a BUX index is, ahogy a DAX vagy az S&P 500, nagyjából ugyanakkor kezdett el esni, amikor a kötvényhozam kitört. A Marketwatch bokszolókkal ábrázolta az eseményt, és azt írta, hogy a részvénypiaci álmodozók most kaptak egy nagy horogütést az állukra.

Korábban egyébként jött egy német Ifo hangulatindex is, amely megint, már többször egymás után esett. Ezt azonban még nem fogadták annyira rosszul, talán mert ezzel együtt is viszonylag magasan áll.

Kilőtt az Opus

Este az amerikai S&P 500 index 0,7, a Nasdaq indexe 1,3, a Dow Jones ipari átlag 1,1 százalékos mínuszban van. A német DAX 0,2 százalékos eséssel zárt, a francia CAC viszont 0,1, a brit mutató 0,4 százalékos pluszban végzett.

A BUX index nulla körül járt, amikor az említett hangulatváltozás bekövetkezett a tőzsdéken, innét végül 0,6 százalékos mínuszba ment le. A Mol másfél, az OTP fél százalékkal, a Richter 0,7, a Telekom 1,2 százalékkal esett (2924, 11 340, 5211, 451 forintra). Tíz százalékkal emelkedett az Opus.

További árfolyamok itt láthatók

Sávozhat a forint

Az euró/forint alig változott, 312,70 volt az árfolyam kora este, csak húsz fillérrel feljebb. Az MNB pedig ma kamatdöntő ülést tartott, ahol nem változtatott a kondíciókon. Ezt most nem is igen várta tőle senki, de ez jó alkalom volt arra, hogy sok elemző leírja, mi várható a hazai kamatokkal és a forinttal.

Például az Equilor azt írja, “Az euró-forint árfolyamában továbbra sem számítunk túlzott izgalmakra, a korábban kijelölt kereskedési sávban (303-318) maradhat a jegyzés hosszabb távon is”, mégpedig azért, mert a jegybanknak továbbra is szinte korlátlan lehetőségei vannak. A Takarékbanknál pedig a jövő év közepéig nem számítanak a monetáris kondíciók szigorítására.

Zuhan az Alphabet

A török líra ma 0,4 százalékkal erősödött, az euró/líra az 5,0-ás szintet ostromolja, ezúttal felülről. A líra kilátásairól az előrehozott török választások fényében itt írtunk.

Jelentése után a Google anyavállalata, az Alphabet öt százalékkal esik. Vajon eljött-e az idő, hogy gyorsan növekedőből a fejőstehén korszakba lépjen az óriásvállalat? – írtunk erről délután.

A Deutsche Bank még gyorsjelentés előtt áll, mégis négy százalékkal drágult ma. A befektetők abban reménykednek, hogy a bank rendbe akarja tenni gyengélkedő befektetési banki üzletágát.

Málta várja a kriptodevizákat

A bitcoin ma is négy-öt százalékos pluszban van 9300 dollár körül. A szektornak pozitív hír volt, hogy Málta nagyon kedvező környezetet alakít ki az ilyen területen működő vállalkozások számára, még a Binance nevű kriptotőzsde is át akarja tenni oda székhelyét Hong Kongból.

A Thomson Reuters körkérdése pedig arra mutatott rá, hogy ötből egy pénzügyi intézmény, pénzügyi csoport tervezi kriptodeviza-kereskedés megkezdését mintegy egy év múlva. Ami még meglepőbb, a 400 válaszadó 70 százaléka, vagyonkezelők, hedge fund-ok, pénzintézetek kereskedési osztályai kezdenének kriptodevizákkal kereskedni a következő 3-6 hónapban.

Ügyes reklámfogással manipuláltak

A bitcoin-alternatívák közül többen ma is jobban emelkednek, az ether például 9, a litecoin 7, az eos 17 százalékkal. A bitcoin cash nevű, a bitcoinról augusztusban levált (”fork”) kriptodeviza egyetlen hét alatt majdnem megkétszerezte értékét, ma is ment még 4,5 százalékkal (1480 dollárra).

Ennek oka az lehet, hogy bejelentették, az Antpool nevű csoport a bitcoin cash hozzá befolyó tranzakciós díjainak 15 százalékát megsemmisíti a jövőben, hogy a kínálat csökkenjen. Ez azonban sokak szerint csak olcsó reklámfogás, nincs szinte semmi jelentősége, az első nap csak 12 dollárnyi bitcoin cash tűnt el így.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG