1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az első félévben első pillantásra alig történt valami: a magyar állampapírokon alig lehetett nyereséget elérni, a BUX index 4,5 százalékos emelkedése is csekélyke, az euró/forint mindössze 1,3 százalékkal mozdult el. Ám közben nagy kanyarokat csináltak a piacok, és voltak szuper választások is, mint az OTP, a japán jen vagy éppen az arany short.

Izgalmas félév volt a tőkepiacokon 2013 eleje, szép csúcsokkal és völgyekkel. A magyar részvénypiac alapvetően nem mozdult sokat, ezt jelzi, hogy a BUX index mindössze 4,5 százalékkal ment fel, 18 200 pont környékéről 19 000 pontra. Ez is nagyrészt az OTP-nek köszönhető, hiszen az 4150 forintról 4755 forintra ment fel (15 százalék), bár közben bőven tartózkodott az ötezer forintos határ felett is. Az újabb és újabb megszorítások közepette azonban nem tudott ott megkapaszkodni.

95 százalékos vagyonvesztés?

Szépen teljesített még az Egis is, amely majdnem negyedével drágult meg, a többi A kategóriás – július 1-től Prémium kategóriás – részvény viszont nem mozdult el nagyon. A Zwack és az Állami Nyomda volt még a nyertesek között, mindkettő tipikus osztalékpapír. Ha pedig a Magyar Telekom árába az 50 forintos osztalékot is beleszámoljuk, akkor szerény, négy százalékos emelkedést produkált. A B – azaz mostantól „Standard” – kategóriában levő részvények között volt olyan is, amely értékének több, mint 95 százalékát veszítette el. (Táblázatunk a cikk végén.)

Bika - a masszív tőzsdei árfolyamemelkedések jelképe

Ami a nemzetközi tőkepiacokat illeti, az egyik fontos folyamat a részvények áremelkedése volt. Az S&P 500 amerikai részvényindex például 13, a német DAX közel öt százalékkal ment fel, ami nem nagyon sok, de nem is kevés. Főleg akkor nem kevés, ha tudjuk, hogy közben voltak jóval magasabban is. A félév első részében az optimizmus volt az úr, majd a Fed likviditás-bővítő intézkedéseinek (QE) jövőjével kapcsolatos kételyek az utóbbi hetekben lejjebb lökték az árfolyamokat.

Csúnyán felment a kötvényhozamunk

Ennek a párja zajlott a nemzetközi kötvénypiacokon is: a félév első hónapjaiban inkább csökkentek a kötvényhozamok, azaz vették a kötvényeket, mint a cukrot. Majd felerősödött a félelem, és például a német tíz éves kötvények hozama évi 1,17 százalékos tavaszi mélypontjáról 1,75 százalék közelébe emelkedett, azaz a kötvények ára jócskán esett.

A nagy változások a fejlődő, feltörekvő piacokat sokszor élesebben érintik, ez történt most is: a magyar tíz éves kötvények május elején még évi 4,9 százalék körüli, rekordközeli alacsony hozammal forogtak. Június vége felé már 6,6 százalék körül volt ugyanez, és a hónap utolsó napján is évi hat százalék körül járt. A különbség, a kamatteher nagyon komoly gondot jelenthet majd az államháztartásnak.

Szívélyes üdvözlet Japánból

A sorozatos jegybanki kamatcsökkentések miatt a hazai banki kamatok nagyon alacsonyra zuhantak, ugyanakkor az állampapírjaink a félév végére olcsóbbá váltak. A MAX, vagy az RMAX hosszabb és rövidebb távú állampapír-indexek ezért nem túl sok hozamot produkáltak.

A félév egyik hatalmas sztoriját a tőkepiacokon a japánok szolgáltatták. A tavaly ősszel bejelentett agresszív jengyengítő, gazdaságélénkítő terv nagy felfordulást okozott, az USD/jen keresztárfolyam 14 százalékkal ment fel (novembertől vagy októbertől számolva persze sokkal többel), a japán tőzsdeindex pedig úgy is majdnem harmadával van magasabban, hogy már 15 százalékkal visszaesett az éves csúcsáról. Aki elhitte novemberben, hogy a japánok komolyan gondolják, és ezekre a folyamatokra tett – lehetőleg tőkeáttétellel – az szó szerint degeszre kereshette magát. (Vagy, ha későn, rosszkor, a csúcson  szállt be, sokat veszíthetett is.)

Arany, te olcsó

A modern tőkepiacokon, ugye, nem csak az árfolyamok emelkedésére, hanem esésére is lehet játszani. (Bár a shortosokat sokan hajlamosak az ördög segédjeiként beállítani, szerepük nagyon pozitív is lehet.) Aki idejében megneszelte, hogy az arany hullani fog, mint a kő, az degeszre kereshette magát vele. Az arany short certifikátok árfolyama a BÉT-en például kétszeresére (EBGOLDTS23) vagy háromszorosára (EBGOLDTS24) emelkedett március óta.

Tőkepiaci árfolyamok változása

Budapesti Értéktőzsde, részvénypiac:
Prémium (jegyzett "A")



2012.12.28 2013. 06. 28. Változás
ANY 424 461 8,7%
APPENINN 429 233 -45,7%
CIGPANNONIA 236 218 -7,6%
EGIS 17 585 21 910 24,6%
FHB 390 360 -7,7%
MOL 17 755 16 950 -4,5%
MTELEKOM 375 340 -9,3%
OTP 4 150 4 755 14,6%
PANNERGY 579 310 -46,5%
RABA 867 880 1,5%
RICHTER 36 210 33 950 -6,2%
ZWACK 11 800 13 100 11,0%
Standard (jegyzett "B")


ALTEO 2 150 2 350 9,3%
ALTERA - 2 015 -
BIF 291 320 10,0%
BIOMEDICAL 2 080 50 -97,6%
BTEL 700 1 193 70,4%
CSEPEL 305 308 1,0%
DANUBIUS 3 010 4 300 42,9%
EHEP 790 729 -7,7%
ELMU 12 300 11 450 -6,9%
EMASZ 10 115 9 015 -10,9%
E-STAR 195 130 -33,3%
ESTMEDIA 20 16 -20,0%
EXTERNET 156 355 127,6%
FINEXT 1 120 1 120 0,0%
FORRAS/OE 555 581 4,7%
FORRAS/T 400 419 4,8%
FREESOFT 1 800 1 895 5,3%
FUSO 49 25 -49,0%
FUTURAQUA 40 30 -25,0%
GRENERGIE 42 25 -40,5%
GSPARK 855 930 8,8%
HUNMINING 32 37 15,6%
KEG 35 28 -20,0%
KONZUM 33 28 -15,2%
KPACK 510 510 0,0%
KULCSSOFT 285 449 57,5%
MASTERPLAST 558 510 -8,6%
NORDTELEKOM 420 19 -95,5%
NUTEX 115 77 -33,0%
OPTISOFT 1 120 555 -50,4%
ORMESTER 790 636 -19,5%
PFLAX 280 97 -65,4%
PHYLAXIA 30 35 16,7%
PLOTINUS 1 820 2 525 38,7%
PVALTO 750 660 -12,0%
QUAESTOR 333 313 -6,0%
SHOP 488 600 23,0%
SYNERGON 438 370 -15,5%
TCB 100 005 100 005 0,0%
TVK 1 705 2 120 24,3%
VISONKA 503 420 -16,5%
Egyéb indexek, árak: 2012.12.28 2013. 06. 28. Változás
BUX index 18203,4 19024,0 4,5%
BUMIX index 1030,7 1050,7 1,9%
Kárpótlási jegy 400,0 422,0 5,5%
EUR/HUF 291,3 295,2 1,3%
USD/HUF 220,9 226,2 2,4%
CHF/HUF 241,1 239,1 -0,8%
EUR/USD 1,32 1,30 -1,4%
MAX index 526,3 548,1 4,2%
RMAX index 490,9 505,9 3,1%
S&P 500 (USA) 1426,0 1606,3 12,6%
DAX (Németország) 7612,4 7959,2 4,6%
WIG 20 (Lengyelország) 2584,0 2245,6 -13,1%
Arany: 1648,0 1232,5 -25,2%
Kőolaj (CL.F, WTI) 91,4 96,4 5,5%
USD/jen 87,0 99,2 14,0%
Nikkei 225 10395,2 13214,0 27,1%
(Forrás: BÉT, MNB, ÁKK, Bloomberg.com, Stooq.com)

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26950 26530 26950 +2,08% 0 0 12 186 856 480 HUF 2025-05-09 17:08:41
MOL 3068 3026 3068 +2,27% 0 0 1 635 645 780 HUF 2025-05-09 17:06:01
MTELEKOM 1650 1620 1654 +0,98% 0 0 1 466 929 726 HUF 2025-05-09 17:06:23
RICHTER 10850 10760 10880 0,00% 0 0 923 191 400 HUF 2025-05-09 17:05:08
OPUS 556 552 560 0,00% 0 0 30 540 746 HUF 2025-05-09 17:06:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem csak Magyar Pétert, Mészáros Lőrinc cégének egyik vezetőjét is bennfentes kereskedéssel gyanúsítja az MNB
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 09:47
Lapértesülés szerint egy pécsi ügyvéd a jegybanki vizsgálat szerint kapcsolatban állt az Opus egyik vezetőjével, utóbbi szintén a vizsgálatban érintettek egyike. 
Részvény / Deviza / Áru Sziporkázik a forint az euróval szemben, érdemes megnézni, hol tart most
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 09:12
A dollárvétellel azonban most érdemes várni.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hírek érkeztek Nyugat-Európából
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 08:45
Emelkedéssel zártak a vezető tőzsdék. Az arany és az olaj is drágult, a gáz viszont olcsóbbá vált.
Részvény / Deviza / Áru Vidám nap volt a pesti tőzsdén, megint összejött egy történelmi csúcs
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 19:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1333,65 pontos, 1,44 százalékos emelkedéssel 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 18:16
Végre érdemi erősödést láttunk.
Részvény / Deviza / Áru A Mol nagyobb, az OTP kisebb, az infláció szomorú meglepetést okozott
Eidenpenz József | 2025. május 9. 12:26
A Budapesti Értéktőzsde két zászlóshajója is jelentett, mindkettő pozitív fogadtatásra lelt. Az inflációt azonban inkább kellemetlen meglepetésként értékelték az elemzők. A forint átmeneti gyengülés után erősödni kezdett, a bitcoin százezer dollár felett forog, a hányatott sorsú ether pedig valósággal felrobbant.
Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban, mit csinál a forint az euróval és a svájci frankkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 07:53
Az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frankkal szemben viszont erősödött csütörtök estétől péntek reggelig.
Részvény / Deviza / Áru Ha jó áron akar eurót venni, várjon reggelig
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:07
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,24 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 92 728,02 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Hogyhogy esik a bitcoin, ha az a digitális arany?
Eidenpenz József | 2025. május 8. 15:01
A bitcoin idén csúnyán lemaradt az aranytól, és miközben a sárga fém új és új rekordokat döntögetett, a digitális eszköz megnézett néhány csúnya gödröt. Mi lehet ennek az oka? Miért nem sikerül felbeszélnie a kriptók árfolyamát a Trump-családnak? Mi lehet a kiút az oldalazásból?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG