4p

Az olaj és a gyorsjelentések mozgathatják ma a tőzsdéket leginkább, miközben a hét további részében a jegybankokra figyelnek majd. Az MNB ma ülést tart, de már tegnap szigorított a kondíciókon. A vírusról egy jó és egy aggasztó hír is érkezett.

Ma az európai indexek némi bizonytalankodás után felfelé indultak el, tizenegy órakor fél-másfél százalékos pluszokat látni, Olaszországgal, Svédországgal és Ausztriával az élen. Az USA-ban is egy-másfél százalékos emelkedést mutatnak a vezető indexek.

Itthon a BUX index is hasonlóan, egy százalékkal emelkedik, itt a Richter 2,1 százalékos drágulása tűnik ki a mezőnyből. A Mol, az OTP és a Telekom csak pár ezrelékkel drágul, az Opus két százalékkal esik. A forint enyhén gyengült, 355,30 az euró.

Több mint 30 millió munkavállaló kért állami bértámogatást Európa vezető gazdaságaiban. Félő azonban, hogy számos kis cég csődbe megy, mielőtt a dolgozók igénybe vehetnék ezt a lehetőséget. Eközben hárommillió fölé nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma globálisan. (Esti»»» és reggeli»»» nemzetközi hírösszefoglalónk a válságról.)

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Melyiket mondjuk először?

Két fontosnak látszó hír is érkezett a koronavírusról.

Egy tanulmány szerint a vírus a levegőben is képes terjedni, hosszasan lebegve, hordozó cseppek nélkül. Azt azonban még nem tudják a kutatók, hogy ez a genetikai anyag is fertőz-e.

A másik tudósítás szerint legalább az egészségügyi dolgozók és egyéb veszélyeztetett csoportok számára hozzáférhető lehet a vírus elleni oltás még az idén. Eddig 12-18 hónapot becsültek ugyanis, ami jövő év közepét, végét jelentené. A jóslatot nem akárki adta, hanem a “Coalition for Epidemic Preparedness Innovations” nevű csoport, amely kilenc különböző oltóanyag kutatását finanszírozza – derült ki a Bloomberg.com cikkéből.

Régi forintbankjegyek
Régi forintbankjegyek

Ma is szakad az olaj, a WTI húsz százalékkal lejjebb, 10,20 dollárnál jár. A Brent csak négy százalékkal lett olcsóbb. Az újabb zuhanáshoz a nyilvánvaló túlkínálaton, tárolókapacitás-hiányon kívül a hírek szerint a legnagyobb olaj-befektetési alap, az USO is hozzájárulhat, amely portfóliójának átrendezését hajtja végre a napokban. (Lásd: Sok száz olajcég mehet csődbe, visszavett az OTP.)

Már tegnap szigorított az MNB

A magyar jegybank tegnap további szigorító lépéseket hozott, szűkítette ugyanis a forintlikviditást nyújtó devizaswap állományát, és nem fogadott el ajánlatokat az 1-3-6-12 hónapos tenderen – írta a KBC Equitas reggel. A Monetáris Tanács ma délután 2 órakor tartja a kamatdöntő ülését, a várakozás szerint nem módosítanak az irányadó kamatokon. A döntést követő sajtótájékoztató azonban hozhat izgalmakat. A forint egyelőre a 350-360-as sávban mozog az euróval szemben, így egyelőre hatásosnak bizonyultak az MNB lépései – írja a brókercég.

Jó világ jön a brókerekre

A gyorsjelentések most főleg Európában záporoznak. Az olajpiaci részvények alapvetően jól tartják magukat az olajár-esés közepette, de a BP (British Petrol) jelentése nem volt valami fényes. Kétharmadával csökkent az első negyedévben az eredménye. A részvény két százalékkal süllyed.

Csökkenő profitról jelentett a londoni HSBC is, a részvény 1,4 százalékos mínuszban van. A svájci UBS viszont profitált abból, hogy az ügyfelek kereskedni kezdtek a márciusi tőkepiaci zuhanásban. A részvény négy százalékkal emelkedik. A legnagyobb zuhanást valószínűleg a Wirecard német pénzügyi szolgáltató szenvedte el, 21 százalékot. A régóta bírálatok kereszttüzében levő cég közzétette ugyanis a KPMG vizsgálatának eredményét. A céget korábban mérleg-manipulációkkal vádolták, és a mostani jelentés sem menti fel teljesen ez alól. Pedig sok befektető ebben reménykedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41170 40770 41390 -0,07% 41140 41170 4 195 944 620 HUF 2026-11-06 09:55:48
MOL 4880 4812 4980 -2,05% 4880 4902 1 165 976 146 HUF 2026-11-06 09:54:46
MTELEKOM 2894 2822 2894 +0,84% 2882 2894 161 621 404 HUF 2026-11-06 09:53:54
RICHTER 12880 12820 12900 -0,69% 12870 12880 397 726 960 HUF 2026-11-06 09:51:58
OPUS 203 200 204 +1,25% 202 206 1 345 653 HUF 2026-11-06 09:40:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG