4p
A tőkepiac szerepe a válság során felértékelődött, ez a folyamat a jövőben is zajlani fog – mondta Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár (NGM) a Privátbankár.hu Tőkepiac 2014 című konferenciáján. A kérdés az, hogy a beruházások bővülésében hol van a szerepe a tőkepiacnak.

Az MNB Növekedési Hitelprogramja, az alacsony alapkamat, az uniós források, a kereslet (fogyasztás) élénkülése, a feldolgozóipar fejlődése – az államtitkár szerint ötféle eleme van a beruházási aktivitás bővülésének. A tavaly év végi, gyorsuló gazdasági növekedés „növekedési fordulatot” jelent – mondta el. A beruházási ráta az utolsó negyedévben lassan ugyan, de végre szintén növekedést mutatott. Ám ez a ráta 17,9 százalék, a válság előtt, 2008 végén 21,9 százalék volt, tehát még bőven van hova növekednie.

Jobban átgondolt beruházások jönnek

A Növekedési Hitelprogram első fázisát nagy sikernek nevezte az államtitkár, a keretet emelték, és így is 93 százalékban kihasználták a piaci szereplők. A hitelkiváltás ebből 39 százalékot tett ki, 24 százalék új forgóeszköz-hitel, 37 százalék új beruházási hitel volt.

 

 

Elindult a második szakasz, de hasonlóan dinamikus növekedés még nem látható. Balogh László szerint míg az első pillérnél sok kész beruházási projekt volt az asztalfiókban, a második pillérnél már olyan típusú új beruházások vannak napirenden, amelyek előkészítése, végiggondolása több időt igényel. (Hasonlóan vélekedett a napokban interjúnk kkv-szakértő alanya.) A második negyedév során valószínűleg ez a program is fel fog pörögni – mondta az államtitkár.

 

 

Banktúlsúlyos a gazdaság

Ami az EU-s forrásokat illeti, 2007-2013-ban az EU-tőketranszfereknek mindössze 30-40 százaléka került a vállalatokhoz. Egy kormányhatározat szerint ezt a következő ciklusban 60 százalékra kell emelni. Az infrastrukturális befektetésekre menő 40 százalékot sem kell azonban lebecsülni – hangzott el.  A nemzetgazdasági beruházásokkal párhozamosan emelkedik a vállalati beruházási kedv is, ezt mutatják a statisztikai idősorok is.

 

Európai jelenség, Magyarországon különösen, hogy a gazdaságok el vannak bankosodva, elsődlegesen a bankok játszanak szerepet, szemben az amerikai rendszerrel, ahol a tőkepiacnak komoly jelentősége van. A tőkepiacnak azonban van jövője, Szlovákiában, Lengyelországban vagy Csehországban sincs ugyan meghatározó jelentősége a tőkepiaci finanszírozásnak, ám sokkal nagyobb, mint nálunk, az adatok szerint többszöröse.

 

Egészségesebb, ha több lábon állunk

Abban, hogy az USA gyorsabban leküzdötte a válságot, nagy szerepe lehetett a tőkepiacnak is, a vegyes modell egészségesebb. Hosszú távon Európa is abba az irányba mozdulhat el, ahol a tőkepiacoknak nagyobb szerepe lesz majd. Távlatilag a vállalati kötvények, részvények arányának növelésében Magyarországon is komoly potenciál lehet, amiben a BÉT (Budapesti Értéktőzsde) is komoly szerepet tölthet be.

Burcak Inel, az Európai Tőzsdeszövetség főtitkár-helyette elmondta, Magyarország is tagja a szervezetnek, amelynek 41 tőzsde a tagja 30 országból, plusz négy megfigyelő tagja van. Egy vizsgálat szerint tíz év múlva 200 milliárd euró tőkével kevesebb kereslet lesz a részvények iránt Európában, mint amekkora tőkére a vállalatoknak szükségük lenne. A vállalatok teljes tőkeszükséglete 24 billió euró lesz.

 

Hogyan lehet ezt az igényt kielégíteni? Nem feltétlenül csak a tőkepiacról. A 2012-es évben a crowdfunding és a kockázati tőke súlya nagyon alacsony volt a finanszírozásban. A gazdasági növekedéshez sokféle finanszírozásra szükség van. Az USA-ban a banki finanszírozása 50 százalék, Európában 130 százalék, az EU-ban hozzávetőleg fordítva.

 

Az IPO-k teremtik a munkahelyeket

Az elsődleges nyilvános kibocsátások, az IPO-k értéke jelenleg csak a harmadára tehető az 1990-es években mért szintnek, ami nem tesz jót a gazdaságoknak és a munkahelyteremtésnek. Az IPO-k csökkenése évtizedes tendencia az egész világon, még a jobban teljesítő Ázsia sem volt képes ezt megfordítani.

Az úgynevezett „trade sales”, a vállalati kivásárlás a leginkább elterjedt finanszírozási formává vált, a cégeket egy bizonyos méret elérése után eladják nagyobb vállalatoknak. Ugyanakkor az új munkahelyek 92 százaléka az IPO-k révén keletkezik, az USA-ban sok millió munkahellyel több keletkezhetett volna, ha az IPO-k szinen maradnak – mondta Burcak Inel.

Pedig az EU-ban 23 millió kkv van, amelyek közül a becslések szerint csak 10 ezer van tőzsdén, de kétszer-háromszor akkora a potenciális tőzsdei cégek száma.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG