Fontos a hitel a cégeknek, de a fogyasztásnak is bővülnie kéne – interjú

– Mostanában több felmérés is azt mutatta, hogy Magyarországon az üzleti bizalom magas szintre emelkedett. Az egyik szerint tíz éve nem látott csúcson van, a másik szerint az EU-ban a legmagasabb. (Erről itt, itt és itt tudósítottunk.) Mennyire érezhető ez a vállalatok körében?

Szabados Richárd: Tény, hogy ha visszamegyünk 2008 őszéig, a válság kezdetéig, azt tapasztaljuk, hogy a hitelezési piac a kkv-szektorban végig csökkent, míg a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben ez a folyamat végre stagnálásba, majd icipici növekedésbe fordult át.

Persze ebben szerepe volt az MNB növekedési hitelprogramjának is. De azt látni kell, hogy 2000 milliárd forintnyi hitelösszeg tűnt el öt év alatt a piacról. Vagy azért, mert visszafizették és nem újították meg, vagy azért, mert sokkal kevesebb beruházási igény merült fel. Ezt a 2000 milliárdot nem olyan egyszerű visszapótolni, és nem is megy egyik negyedévről a másikra.

– Ez az élénkülés tovább fog tartani a közeljövőben is?

Szabados Richárd

Sz. R.: Úgy vélem, hogy tovább fog tartani, de csak nagyon szerény mértékben. Az MNB-program második fázisának van egy kivárásos része, ami abból adódik, hogy az első fázisban nem az új beruházások voltak a középpontban, hanem sok esetben így vagy úgy már megtervezett projekteket vettek elő az ügyfelek. A korábban elhalasztott terveket valósították meg, amikor látták, hogy ilyen alacsony kamatmarzzsal már érdemes azt beindítani.

A második fázisban már több idő jut arra, hogy gondolkozzanak, tervezzenek a vállalkozók, és valóban új és igazi növekedést jelentő beruházásokba vágjanak. Ehhez azonban idő kell, minimum egy fél év, mire ezt megtervezik, megkeresik a telephelyet, és beindítják a beruházást. Ezért én most inkább egy stagnáló hitelpiacot várok, míg az év második felében egy limitált növekedést prognosztizálok. Összességében egy bizakodó, de inkább kiváró trend látható.

– Mennyire jöttek létre a hitelprogram első részében termelő beruházások, és mennyi a hitelkiváltás, vagy egyéb, mint például gépkocsi-vásárlás? Mennyi hitelt töltött vissza a hiányzó 2000 milliárdból az MNB programja?

Sz. R.: Az első fázisban 750 milliárd forint volt a keret, és ebből 710 milliárdot igénybe vettek az ügyfelek. Azon belül viszont nagyon nagy arányban, közel 60-70 százalékban hitelkiváltásra fordították a tőkét. Most pedig egy 2000 (500+1500) milliárdos keret nyílt, de van egy 90 százalékos szabály, amely szerint csak tíz százalék lehet a hitelkiváltás.

– Miből gondolja azt, hogy a várható gazdasági fellendülés csak szerény lesz?

Sz. R.: Ez elsősorban a fogyasztás függvénye. Maga az, hogy olcsó forrás érhető el a piacon, önmagában nem fog fogyasztást generálni, sem a magánszemélyek, sem a cégek oldalán. Ha nincsen fogyasztás, nincsen további beruházási igény sem. Ha nincsen beruházásigény, akkor nincsen forrásigény. A válság legfontosabb következménye, hogy a fogyasztás csökkent. Nincsen akkora kereslet a cégek által létrehozott hozzáadott értékre.

De az MNB-hitelprogramnak pszichés hatása is van, amely szerint: „ha eddig nem vállaltad a hitelfelvételt, mert a válság és a fogyasztáscsökkenés hatására úgy gondoltad, hogy nem tudod kitermelni, akkor most ez segíthet. Egy nyomott, alacsonyabb kamatozás mellett már lehetsz bátrabb, főleg hosszabb futamidő esetén, ahol a törlesztés elosztható hosszú évekre.” De magát a fogyasztást ez nem befolyásolja.

– A fellendülést az exporttól is lehetne várni, nemcsak a belföldi fogyasztástól, az export eddig is a legfontosabb húzóágazat volt.

Sz. R.: A mi kelet-közép-európai régiónkban teljesen elhasználódtak már a gépek, a cégek ezen spórolnak. Ezáltal veszítünk el olyan lehetőségeket, olyan külföldi megrendeléseket, amelyek többletforgalmat tudnának generálni. Hiába jön be egy német nyomdaipari megrendelés, ha a gép már annyira elavult, hogy nem tudja azt kiszolgálni. De idővel az ilyen igények gépcserét indukálhatnak, amihez jól jön majd az olcsó hitel, és megindulhat a növekedés.

– Még mindig folyamatosan válságról beszélünk, hogyan látszik ez a cégek működésében?

Sz. R.: A költségek oldalán a cégek hanyagolják a kutatás-fejlesztést és a marketinget. Visszafogják a humánjellegű ráfordításokat, csak a legalapvetőbb, a termeléshez szükséges kiadásokat vállalják. Pont azokon a területeken spórolnak, amelyek egy hosszabb távú fejlődést segítenének elő.

– Mi látszik a munkaerő-piacon? Egyes adatok foglalkoztatás-bővülésre, mások szűkülésre utalnak.

Sz. R.: A nagyobb vállalatoknál, amelyek tudnak kapacitást bővíteni, lehetséges a munkahelybővítés. A közepes és kicsi cégek kategóriájában most is költségcsökkentés van, ott kézenfekvő, hogy inkább csökken a létszám. Két ellentétes folyamat létezik, én sem a munkahelyek számának bővülését, sem csökkenését nem tapasztalom.

– Az eddigieket összegezve tehát inkább stagnáláshoz közeli állapotban van a vállalati szektor?

Sz. R.: Stagnálás van, de az üzleti bizalom azért, az olcsó források elérése miatt, alapvetően nő, ami egy nagyon jelentős dolog. Ha azt látják az ügyfelek, hogy van miből hiteleznie a banknak, és nem úgy érzékelik közvetve, hogy esetleg nem is akar hitelezni, az növeli a bizalmat. Még akkor is, ha nincs is óriási roham az olcsó forrásokért.

– Akkor azok az üzleti bizalmi indexek, amelyeket említettem az elején, ha el is osztandók valamilyen számmal, az irányt jól mutatják?

Sz. R.: Igen, a pozitív irányt jól mutatják, de azért mérsékelt a változás.---- Kell-e nekünk a gyengébb forint? ----

– Gyakori vita mostanában, hogy kell-e nekünk gyengébb forint, vagy sem. Egyrészt nemcsak a lakosság, hanem sok vállalat is még mindig el van adósodva devizában, másrészt azonban az exportot ösztönözhetné a gyengébb hazai deviza. Vajon milyen árfolyamot látnának szívesen a kis- és középvállalkozások?

Tóth Zoltán: Visszakérdeznék, hogy ki az a nekünk? A kis- és középvállalkozásokat is külön kell választani. Azok a kkv-k, ahol a családfőnek, alkalmazottaknak van devizahitele, egyértelműen nem szeretnének gyengébb forintot. Ha az exportra termelő, vagy egyéb módon devizabevétellel rendelkező kkv-kat nézzük, azoknak természetesen érdekük a gyengébb forint. Szerintem ezzel a 310 forint körüli árfolyamszinttel ezek a vállalkozások igenis versenyképesek Nyugat-Európában. Egy 330-350 forintos euróár tartós kialakulása nem lenne nekik jó.

De figyelembe kéne venni azt is, hogy a környező országok milyen árfolyam-politikát folytatnak. A cseh jegybank például deklarálta, hogy gyengíteni fogja a devizáját.

– Miért nem jó a túl gyenge forint?

Tóth Zoltán

T. Z.: Általánosságban véve egy 300 forint feletti euróárfolyam az exportra termelő, nem túl nagy importfüggőségű cégeknek jobb, mint egy 300 alatti. De nagyon meg kell nézni, miről is van szó. Lehet, hogy a 330-as árfolyam jó egy cégnek, mert akkor válik versenyképessé, de a kamatkiadásokon keresztül ez megterheli az országot, ami további elvonásokkal jár, és ez pedig neki már rossz. Így nincs egyértelműen pozitív üzenete a 330-as árfolyamnak számukra sem.

– Gondolom, a túl nagy kilengéseket, gyakori árfolyam-ingadozásokat senki nem kedveli.

T. Z.: Így van, de ez nemcsak a forintra igaz, hanem bármilyen más deviza árfolyamára is.

– Az olyan cégekre, amelyeknek nincsen szükségük hitelre, milyen hatással van az alacsony kamat?

T. Z.: A megtakarítók nyilván nem örülnek neki. De az is kérdés, mihez viszonyítjuk magunkat. Ha Európa nyugati részéhez, ahol általánosságban nulla közelében van a kamat, ahhoz képest nálunk a két százalék körüli kamatok még mindig jelentenek valamit. Ez az ország azonban nem ehhez van szokva, a megtakarítóknak a 4-6 százalékos kamat a jó.

Azt se felejtsük el, hogy csak a rövid távú kamat alacsony, a 4-5 éves vagy még hosszabb időtávú kamatok most is 5-6 százalék körül vannak. Ez is sokkal több, mint ami a fejlett piacokon elérhető.

– Ez nyilván elsősorban az államkötvényeknél fordul elő, szoktak egyébként a magyar vállalatok állampapírokat vásárolni?

T. Z.: Nem nagyon, megjegyzem, nem is lenne helyes, ha egy termelő vállalat azzal foglalkozna, hogy a szabad pénzeszközeit öt-hat éves kötvényekbe rakja bele. Az jó, ha egy vállalat likvid és diverzifikálja a befektetési portfólióját, de ha a szabad pénzeszközeiből több éves kötvényeket vásárol, az számomra inkább azt jelenti, hogy nem nagyon tudja, mibe ruházzon be, mit fejlesszen. Ez az időtáv inkább a nyugdíjpénztárak, biztosítók körében jellemző.

– A rövid távú kamatok csökkenésére hogyan reagálnak? Ha több évre nem is, fél évre, egy évre, például egy beruházásra várva, biztosan gyakran kötik le a pénzüket.

T. Z.: Igen, de ennek ellenére a vállalatok megtakarítási hajlandósága nem csökken.

– Szoktak a vállalatok befektetési jegyeket is vásárolni?

T. Z.: Nem jellemző.  Rövid távra előfordul, hogy vásárolnak, pár hétre, pár hónapra. Több évre nem szokták tartani. Ez gyakorlatilag egy alternatívája náluk a rövid távú betétnek. Általában figyelik a visszatekintő hozamot, és ha azt látják, hogy például egy pénzpiaci alap jobban teljesített, mint a betéti kamat, akkor belerakják a pénzt.---- Nem csak hitelből áll a világ ----

– A kilencvenes években még viszonylag gyakori volt a vállalatikötvény-kibocsátás, viszonylag kicsi vállalatok is bocsátottak ki kötvényt. Néhány nagy és látványos csőd után azután ez elhalt. Most megérné kötvényeket kibocsátani?

T. Z.: Én ezt nem hozam oldaláról, finanszírozási oldalról közelíteném meg, mert ennek szerintem történelmi magyarázata van. Magyarországon, hasonlóan Ausztriához, Németországhoz, Olaszországhoz ügyfél és bank közötti kapcsolatokon alapuló bankolási szokások terjedtek el, melyben a hitel, mint finanszírozási alternatíva egyértelműen nagyobb súlyt kap. Szemben Amerikával, Angliával, Franciaországgal, ahol más a helyzet.

Magyarországon, ha forrásokról beszélünk, legyen a cég kicsi vagy nagy, de különösen a kisebb vagy családi tulajdonú cégek esetében, eszébe sem jut a bankhitelen kívül más finanszírozási forrás. Ez a kultúra alakult ki. A kötvénynél pedig ezzel szemben elválik egymástól a hitel felvevője és a forrást biztosító jogi vagy természetes személy, belép egy harmadik közéjük, a tőzsde vagy a – kötvények – első illetve más másodlagos piaca. A hagyományok alapján ezt nálunk nem kedvelik a cégek.

– Tehát egyszerűen nincsen nálunk kultúrája.

T. Z.: Így is lehet mondani. De gondoljunk bele, milyen előnyei lennének a kötvénykibocsátásnak? A hitelfelvétel, a kamat egy banknál mindig egy alkufolyamat eredménye, egy hosszú távú kapcsolat, kapcsolatrendszer része. A kötvénynél csak a kamatfelár kérdéses, meg hogy milyen futamidővel bocsátják ki, ezen kívül semmilyen más kapcsolat nincs a felek, a kibocsátó és a kötvény vásárlója között.

– Hallani, hogy a hazai vállalkozások, főleg ha családi, nem szívesen vállalják a transzparenciát, a nyilvánosságot, ami a nyilvános értékpapír-kibocsátással jár.

T. Z.: Ez így van. A féléves, negyedéves jelentések készítését, auditált mérleg közzétételét, stb., kevesen akarják bevállalni.

– Amit most elmondott a kötvények nyilvános kibocsátásáról, az ugyanúgy vonatkozik a nyilvános részvénykibocsátásokra is?

T. Z.: Még jobban, még inkább vonatkozik. Magyarországon a KKV-k nagy része családi tulajdonban van, ahol még ha le is köszönnek az alapítók a vezetésből, a tulajdont nem szeretnék másnak átadni. Olyan meg, hogy 5-10 ember összefog közös vállalkozásra, relatíve kevés van, pedig az ő esetükben hasznos lenne a részvény, ott a transzparencia vállalható „kockázat”.

– Olyan cégek sem akarnak tőzsdére menni, amelyek máshonnét nem juthatnak forrásokhoz? Vagy vannak már ilyenek a tőzsdén?

Sz. R.: Szerintem inkább fordítva, amelyik cég a tőzsdére megy, vagy ezen gondolkodik, annak általában már nincsen problémája, hogy finanszírozó partnert találjon. Például ismerek egy szoftverkereskedő céget, amely tőzsdére akarna menni, és amely nagyon sok országban értékesíti a termékeit, neki a tőzsdére menés újabb piacot jelenthetne. Sokkal jobban megismernék így a nevét, sokkal jobban boldogulni tudna a piacon azzal az image-dzsel, hogy tőzsdei papír. El sem tudok olyat képzelni, hogy valaki azért megy tőzsdére, mert nem jutott forráshoz. Ez hibás döntés lenne, és nagyon veszélyes a cég működését tekintve. Azért a tőzsdét alapvetően nem a KKV-k forrásszerzésére találták ki.

– A kilencvenes években nagy volt a tőzsde híre, presztízse, azután kissé elfelejtődött. Most milyen a híre a kis- és középvállalatok körében?

Sz. R.: Én ebben nem érzek változást, szerintem megvan az az érzés ma is a cégek körében, hogy aki tőzsdén van, az komolyabb, mint a többi. Több lábon áll, több információt ad a külvilág felé például.

– Még egy kapcsolódási pont a KKV-k és a tőkepiac között, ha az exportáló vagy importáló vállalatok a devizakockázataikra fedezeti üzleteket kötnek. Mennyire jellemző, ismert módszer ez?

T. Z.: Eléggé ismert, találkoztunk olyan céggel, amely az éves termelésének a 70-80 százalékát is lefedezi, 3-6-9 hónapra előre. Van, aki ennél óvatosabb, és a felét fedezi le, van aki pedig árfolyamszinthez köti. Például kitűz magának egy árfolyamcélt az adott évre, és ha azt eléri a spot árfolyam, akkor lefedezi az egész évi forgalmát, sőt esetleg két évre előre. Ha meg nem ér oda az árfolyam, akkor kivár, a bevételt pedig az azonnali piacon váltja át.

– Milyen méretű cégeknél fordul ez elő?

T. Z.: Ez bankonként változó, nálunk ötvenezer euró az a minimális összeg, amelynél a fedezést határidős ügylet keretében ezt meg tudjuk oldani.

– Nemcsak az MNB nyújt hiteleket, számos EU-támogatásra is lehet pályázni. Mi a helyzet ezekkel?

Sz. R.: Az európai uniós támogatások terén egy új ablak nyílik 2014-ben, ez az év egy átmeneti év lesz, de még a 2013-nak is van áthúzódó hatása. A pályázati kiírások még nem kezdődtek el minden területen, de azt várjuk, hogy az EU-támogatások megelőlegezése finanszírozási igényt indukálhat a cégeknél.

Egyébként nemcsak az MNB hitele az olcsó finanszírozási forrás, vannak más konstrukciók is, például az Eximbank hitelei. Sőt az Eximbank bővítette is a szolgáltatásait, és termék- és szolgáltatás-exportra is vonatkozik a konstrukciójuk, és a faktoring-kiterjesztés is folyamatban van. De itt vannak az Európai Beruházási Bank forrásai is. Összességében azt mondhatjuk, hogy nagyon sokféle finanszírozási lehetőség van.

– A faktoring a kilencvenes években divat volt, azután mintha lekerült volna a palettáról.

Sz. R.: A faktoring-piacon a CIB jelenleg a második, az elmúlt években 50 százalékkal növelte a forgalmát, mintegy 12 milliárd forintért finanszírozunk. A különböző üzletágak közötti szinergiákat igyekszünk kihasználni, összedolgozunk, a banki kapcsolattartók a faktoringot is a hiteltermékek között ajánlják, finanszírozási alternatívaként.

Míg korábban szitokszó volt a faktoring, addig jelenleg egy nagyon keresett finanszírozási forma. Árazás, rugalmasság, gyorsaság, biztosítéki rendszer tekintetében is akár versenyképesebb lehet, mint egy hitelkonstrukció. Agráreszköz-lízingelésben egyébként piacvezető a CIB-csoport, az agráreszközök finanszírozása szintén kiemelt az európai uniós támogatásokon belül. A lízing, az EU-források és a banki finanszírozás össze fog kapcsolódni a következő években, ebből mi szeretnénk egy nagyobb szeletet kihasítani.

– Az EU a lízing- vagy faktoring-tevékenységre ad támogatást?

Sz. R.: Nem a tevékenységre, hanem a gépre. Dönthetnek a cégek, hogy a gépparkjukat milyen részben EU-támogatásból, milyen részben lízingből, milyen részben bankhitelből szerelik fel. A támogatás maga nem elég a teljes géppark cseréjére, de arra igen, hogy önerővel kiegészítve ebből a háromból tudjanak válogatni.

– Mekkora összegeket tesznek majd ki ezek a támogatások cégenként?

Sz. R.: Azt még nem lehet tudni, a kiírások függvénye, de a GDP 5-6 százalékát is rendelkezésre bocsátják majd összességében, és ennek 60 százaléka is lehet a KKV-k által igénybe vehető támogatás. Ez a határ korábban 40 százalék alatt volt meghúzva.

– Egyéb, például területalapú támogatások is ömlenek az agrárgazdaságba, nagyon jó lesz a tőkeellátottsága…

Sz. R.: A bedőlési hajlam az agráriumban nagyon alacsony, ezért is van az, hogy most mindenki az agráriumot szeretné finanszírozni. De az agrárszektorban sem mindegy, milyen területről van szó, az állattenyésztésben például az állatállomány fele eltűnt az utóbbi néhány évben. A növénytermesztés sokkal prosperálóbb, nem volt mostanában olyan időjárási jelenség sem, amely nagyon sújtotta volna. A feldolgozóiparban viszont, amely kiszolgálja mindkettőt, inkább a szürkegazdaság felerősödése észlelhető.

Azt mondanám, az agráriumon belül a növénytermesztés dübörög, az állattenyésztés inkább stagnál, talán majd lassan életre kel, a feldolgozóiparban pedig óvatosan kell lavírozni.