4p
Visszatérhet a drága energia korszaka, és ez a világgazdaságot fenyegeti – írta az IEA jelentése. Az olajcégek és országok kapacitásaik határán vannak, a kereslet is magas, “kettős csúcsra” számítanak a szakemberek. Ám a keresletet csökkentő hatásokat is azonosítottak, nem egyértelmű, merre mozdul el az olaj.
Texasi olajkút (fotó: Pixabay)

Az olaj ára az idén 25 százalékot emelkedett (tavaly még többet). Sokan már arra spekulálnak, hogy ismét három számjegyű – azaz 100 dollár feletti – lesz az ár az idén. A WTI ma 71,30, a Brent 80,30 dollár közelében jár.

Az olaj körül számos politikai esemény zajlik, Donald Trump amerikai elnök az ország fogyasztóinak érdekében például felszólal időnként, és olcsóbb energiahordozót sürget. (Pedig ez az amerikai termelőknek, exportőröknek meg nem jó.) Ugyanakkor a néhány hét múlva  Iránnal kapcsolatban fejlemény várható, ismét korlátozásokat vezethetnek be az amerikaiak az exportjára, ez talán most az egyik legerősebb árfelhajtó tényező.

Ott van még a káoszba süllyedő Venezuela – lassan kétmillió menekülttel, amiről itt írtunk –, az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a világgazdaság lassulása, amik mind-mind kihatnak az olaj árára.

Az egész világon csökken a növekedés?

Az álláspontunk az, hogy visszatérhet a drága energia korszaka, és ez a világgazdaságot fenyegeti – írta az International Energy Agency (IEA) jelentése. A szervezetre nagyon figyelnek az árupiacokon. Szerintük az olaj, a földgáz és a szén ára is több éves csúcsokon van. (Az olaj például 2014 novemberében járt utoljára a mostani szinteken, lásd a grafikonon a piros vonalat.)

A Bloomberg Commodity árupiaci index és a
WTI típusú kőolaj árfolyama (Forrás: Stockcharts.com)

Az IEA a magasabb árvárakozás miatt csökkentette az olajkeresletre vonatkozó várakozását is a CNBC szerint, hasonló értelemben nyilatkozott az OPEC is. Az IMF a héten a világgazdasági növekedésre vonatkozó várakozását vágta vissza, ami szintén olajár-csökkentő tényező lehet, ha bekövetkezik.

Dupla csúcson

Az IEA “duplacsúcsról” beszél, ahol a kereslet és a kínálat is nemsokára új történelmi csúcsra ér, és a rendszer a lehetőségei határáig feszített. A legutóbbi termelés-bővítések már a tartalék-kapacitások terhére mentek.

Meddig tartható még a rezsicsökkentés?

“A nemzetközi energiapiacokon durva dolgok történnek: a múlt nyárhoz képest a határidős gáz- és áramárak a forint gyengülését is kalkulálva durván 70–80% (!) százalékkal mentek fel” – írja az Alapblog, a Hold Alapkezelő blogja, és grafikonokkal mutatja be a jelenséget. “A magyar rendszerben számos puffer van, ami a lakossági  szabályozott és a világpiaci árakat próbálja függetleníteni egymástól”, “az erős állami árszabályozói akarat hosszú távon is meg tudja-e akadályozni  a jelenlegi  piaci árak begyűrűzését a magyar lakossági árakba?” – teszik fel a kérdést.

Az OPEC a kieső venezuelai és iráni termelés pótlására az idén már növelte kitermelését. November 4-től várható, hogy Irán ellen újabb szankciókat vezetnek be, de hogy ez pontosan mekkora kiesést okoz majd az ország exportjában, arról megoszlanak a vélemények.

Vannak érvek erre, arra

Az OPEC szeptemberben is tovább növelte kitermelését, napi 132 000 hordóval, közel 32,8 millióra. Ugyanakkor a szervezet jelentése az eddiginél alacsonyabb keresletre számít 2018-ban és 2019-ben. Óvtak a világ gazdasági növekedésére leselkedő veszélyektől is.

Így tehát az olajárak emelkedése és esése mellett is vannak érvek. Az Oilprice.com már a jövőbe tekint, és azt boncolgatja, hogy a nagy technológiai óriások megjelenése az elektromos autók piacán mikor fogja megingatni a hagyományos energiakonszernek helyzetét.

Elektromos áttörés?

Ha ugyanis megoldanák az elektromos autók gyors és olcsó töltését, az nagyban segítené az elterjedésüket. A nagy amerikai technológiai óriások megjelenése átrendezheti az erőviszonyokat. Ennek már vannak jelei, mint az Audi és az Amazon nemrég bejelentett együttműködése.

Az Amazon részt vesz a töltők árusításában és otthoni beszerelésében. Az igazi elektromos áttöréshez a töltés problémáinak megoldására lenne szükség, amin már sokan dolgoznak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG