5p

Az európai tőzsdék tétováznak a fontos amerikai makroadatok közzététele előtt, a BUX esik, a forint kissé erősödött. Háborús veszély miatt drágul az olaj, csúcsközelben áll az arany, de gyengélkedik az ezüst. Javul a kriptós bűncselekmények felderítése? Aggasztó jel érkezett az USA-ból.

Az európai tőzsdeindexek vegyesen teljesítenek kedden, a német mutató emelkedik, a francia esik, a brit és a holland pedig stagnál. Az amerikai részvények határidős indexei azonban biztató képet festenek, 0,2-0,6 százalékkal mennek fel. A Wall Street főbb indexei hétfőn hullámzó mozgást írtak le, a befektetők valószínűleg nem szívesen vállaltak pozíciókat az oly fontos két inflációs adat közzététele előtt.

Az amerikai termelőiár-index kedden érkezik, és várhatóan kis havi növekedést mutat júliusra. De inkább csak előétel lesz a szerdai fogyasztóiár-index előtt. A vállalatieredmény-szezon is folytatódik, kedden a Home Depot, később a Walmart kiskereskedelmi óriáscégek számai érkeznek. Majd csütörtökön jelenik meg a júliusi amerikai kiskereskedelmi forgalom adata.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,6 százalékkal esik, főleg az OTP 0,7 százalékos visszakozása húzza le. A Mol és a Richter 0,4 százalékkal olcsóbb lett, a Telekom stagnál. A Nyomda 3,3 százalékot veszített az értékéből. Az euró 393,60 forint, keveset változott, mintegy 40 fillérrel van a tegnap esti szintje alatt.

Nem sikerült az áttörés a forintnak

Jól szerepelt tegnap a forint, ennek köszönhetően 393 alatt is járt az EURHUF árfolyama, ami augusztusi mélypontot jelent – írta a K&H Értékpapír. A piaci hangulat sem kedvezőtlen, és látható, hogy 398 körül erős ellenállás mutatkozik, így “tartósabb gyengülést nem láthatunk a forintnál”. Kedd reggel azonban már újból 394 felett tartózkodott a devizapár, tehát az 50 napos mozgóátlagot nem sikerült tartósan letörni.

Árfolyam

Gyengélkedik az ezüst

Megindult az utóbbi napokban az arany árfolyama, ezzel már a 2480 dolláros szintet közelíti, amit egyelőre nem sikerült áttörnie idén. (Csak a határidős piacon.) Láthatóan jól tartotta magát a magasabb piaci volatilitás idején is, és csúcsközelben tudott maradni – írta a K&H Értékpapír. Az ezüst ezzel szemben gyengébben szerepelt az elmúlt hetekben. A május végi lokális csúcsokhoz képest már több mint 13 százalékot gyengült az árfolyam, ezzel a 200 napos mozgóátlag közelébe süllyedt vissza.

A vártnál erősebb eredményeket közölt tegnapi gyorsjelentésében a Barrick Gold bányavállalat, így a részvény végül kilenc százalékos pluszban zárta a kereskedést. Segítette a társaság eredményességét, hogy az arany és a réz árfolyama is emelkedett.

Háborús veszély miatt drágul az olaj

A kőolaj ára emelkedett a világpiacon, főleg a geopolitikai feszültségek miatt, Irán ugyanis bármelyik pillanatban megtámadhatja Izraelt – írta az Erste Befektetési Zrt. A perzsa állam egyelőre kivár, de amerikai értesülések szerint a héten több oldalról is indíthat rakétatámadást Izrael ellen.

Az OPEC jelentése szerint a gyenge kínai adatok miatt idén mérséklődhet a nyersolaj iránti kereslet növekedése. Így napi 2,11 millió hordós keresletemelkedéssel számol a korábbi 2,25 millióval szemben, ami így is jóval magasabb az IEA (Nemzetközi Energiaügynökség) által becsült egymillió hordós fogyasztás-emelkedésnél. Az utóbbi ma teszi közzé legfrissebb havi elemzését.

Aggasztó jelek az USA-ban

Újabb aggasztó jelek érkeztek az amerikai gazdaságból. A Fed hétfő este megjelent elemzése szerint folyamatosan csökkennek a háztartások likvid pénzeszközei. A folyamat gátolhatja a fogyasztást, így a gazdasági növekedést is – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Különösen az alsó jövedelmi sávokban látható a probléma, amelyet mindenképpen fokoznak a szigorú kamatfeltételek is. A következő kamatdöntő ülést szeptember 18-án tartja az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény, a piaci szereplők biztosra veszik a kamatvágást, sőt 79 százalékra teszik az 50 bázispontos csökkentés esélyét.

Minden zuhan, csak a két nagy nem?

A bitcoin az idén az utóbbi hetek esései ellenére is 33, az ether 12 százalékos pluszban van. Egy gyűjtés szerint azonban az idén a Binance kriptotőzsdére bevezetett 30 érme túlnyomó többsége hatalmas zuhanást élt át.

A Binance kriptotőzsdéde bevezetett érmék idei áralakulása (Forrás: Coin98, Atoms Research).
A Binance kriptotőzsdéde bevezetett érmék idei áralakulása (Forrás: Coin98, Atoms Research).

Elemzők szerint az “altcoin-szektorban” (a bitcoinon és az etheren túli kriptovaluták világában) alapos szemléletváltásra, stratégiamódosításra lenne szükség. Túl sok az olyan érme, amelyet kezdetben kis mennyiségben dobnak piacra, majd újabb és újabb mennyiségeket szabadítanak fel belőle. Ráadásul – részben jogszabályi, részben marketingokokból – az érmék jelentős hányadát ingyen osztják szét a felhasználók között (“airdrop”), akik többsége azonnal túlad rajtuk.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Javul a kriptós bűncselekmények felderítése?

A világ legnagyobb forgalmú kriptotőzsdéjét üzemeltető Binance biztonsági csapata “idén július 31-ig több mint 73 millió dollár értékű, ellopott felhasználói pénzeszközt szerzett vissza vagy zárolt. Ez mintegy 30 százalékkal haladja meg a 2023-ban visszaszerzett 55 millió dolláros értéket” – írja a társaság közelménye. Ez azonban nem az iparágon belüli bűncselekmények számának növekedését jelzi, “inkább a Binance proaktív biztonsági intézkedéseinek eredménye”.

A Chainalysis 2024-es, kriptobűnözéssel kapcsolatos jelentése szerint 2023-ban jelentősen csökkent a kriptovalutákkal szemben elkövetett bűnesetek értéke, 24,2 milliárd dollárt tett ki, szemben a 2022-es 39,6 milliárd dollárral. Míg 2022-ben még az összes kriptotranzakció értékének 0,42 százaléka volt érintett bűncselekményben, tavaly ez az arány 0,32 százalékra javult.

Ez a csökkenés az iparági proaktív biztonsági intézkedések hatékonyságát jelzi állítja a piacvezető tőzsde.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG