6p

A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.

A legtöbb nyugat-európai tőzsde indexe kisebb pluszban van szerdán, Frankfurtban 0,3, Párizsban 0,1 százalék a javulás. Kivétel London és Stockholm, ahol 0,3-0,3 százalékos esés látható. Az amerikai határidős indexek pedig ígéretes, fél százalék körüli pluszban állnak.

Az USA-ban kedden este csökkent a tőzsdeindexek értéke, a befektetők az amerikai fogyasztói bizalom adatát nem fogadták jól, az ugyanis november óta a legalacsonyabb szintre esett. A hét további részében a Federal Reserve egyes vezetői fognak nyilatkozni, és egy kulcsfontosságú inflációs adat is érkezik. Vesztes volt az Nvidia, magához tért viszont a Tesla részvénye.

Az Nvidia részvénye. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az Nvidia részvénye. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,2 százalékkal emelkedik, ami az OTP 0,1, a Mol 0,9 és a Telekom 0,4 százalékos javulása mellett következett be. A hét elejének nyertese, a Richter ezúttal mínuszban van. A kőolaj 0,7 százalékkal esik, az európai földgáz stagnál. Nincs messze abszolút csúcsától az arany, 2192 dollár az ára.

Megnyugodott a forint a kamatdöntés után

Az euró/forint szerdán 395 körül ingadozik, jobbára már kissé alatta, ami azt jelenti, hogy erősödést hozott a keddi kamatdöntés. Míg kedd reggel 397 is volt az euró, a kora délutáni 75 bázispontos kamatcsökkentés megnyugtatni látszott a piacot (8,25 százalékra).

Árfolyam

Nem voltak ugyanis egyöntetűek az elemzői várakozások a kamatdöntés előtt, voltak elemzők, akik kisebb vagy nagyobb vágásra számítottak. A jegybanki tanács egyébként az 50, a 75 és a 100 bázispontos kamatvágás lehetőségét is tárgyalta.

Csak a bizonytalanság biztos a forint körül

Az MNB továbbra is reálisnak látja, hogy a félév végére a jegybanki alapkamat a 6,5-7 százalékos sávba mérséklődjön, ami stabil, pozitív reálkamatot jelenthet. A második félévre vonatkozóan azonban a jegybank alelnöke sajtótájékoztatóján a bizonytalanságot hangsúlyozta, és jelezte, hogy a monetáris politika óvatos és adatvezérelt megközelítése továbbra is fennmarad – foglalta össze Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője.

Összességében a jegybank üzenetei a várttal összhangban alakultak – tette hozzá.

Nagyobb kamatcsökkentés is jöhet?

Nagyobb kamatcsökkentést várt Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. Év végéig, illetve 2025-ben pedig nagyobb teret lát a kamatcsökkentésre, “mint sok más szereplő”. A magyar kamatelőny megtartása ugyanis mozgó célpont, előfordulhat, hogy a fejlett piaci jegybankok kommunikációja tovább puhul, esetleg a kamatcsökkentések is hamarabb indulnak a jelenlegi várakozásoknál.

Van esély egy lengyel jegybanki kamatcsökkentésre is, aminek segítségével Magyarország alacsonyabb kamatszint mellett is a régiós átlagnál nagyobb pozitív reálkamatot tudna felmutatni.

Lassul a Tesla-rivális

A BYD kínai elektromosautó-gyártó 8,67 milliárd jüan (1,2 milliárd dollár) nettó profitot ért el 2023 negyedik negyedévében. Ez 18,6 százalékos éves növekedés, de láthatóan a lassulás jeleit mutatja a profit növekedése – írta a K&H Értékpapír.

Még nyereséget termel, de a marzsai tovább csökkenhetnek a folyamatos árcsökkentések miatt. A társaság részvénye szerdán 3,5 százalékos mínuszba süllyedt a sanghaji tőzsdén.

Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron

Donald Trump ismét a leggazdagabbak közé tartozik, pedig a volt elnök az elmúlt években gyakran a pénzzavarai miatt került a címlapokra. Most azonban gyorsan mintegy 5,5 milliárd dollárral lett gazdagabb, és felkerült a Bloomberg milliárdoslistájára. A portál több mint nyolcmilliárd dollárra becsüli Trump vagyonát, amivel a világ 500 leggazdagabb embere közé került.

A Trump Media és a Meta Platforms árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Trump Media és a Meta Platforms árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Trump ezt az ugrást a Trump Media & Technology Groupnak (TMTG) köszönheti, amely a Truth Social nevű, Twitter-klónként is emlegetett közösségi hálózat mögött álló, három évvel ezelőtt általa alapított cég. Eddig egyetlen dollár nyereséget sem termelt, de most olyan tőzsdei mánián ment keresztül, amely szakértők szerint minden racionális pénzügyi értékelési kísérletnek ellentmond – írta a német N-tv.de.

A céget azután hozta létre, hogy a Twitter és a Facebook 2021 elején letiltotta a volt elnököt, miután az megpróbálta megakadályozni a hivatal átadását megválasztott utódjának, Joe Bidennek.

Bitcoin- és ether-piac nyílik Londonban

A Londoni Értéktőzsde elindítja a bitcoinra (BTC) és az etherre (ETH) szóló tőzsdén kereskedett jegyek, azaz ETN-ek piacát, a kereskedés május 28-án indul. De már április elejétől fogadják a Bitcoin és Ethereum ETN-ekre vonatkozó bevezetési kérelmeket. Ezek azonban az ország pénzügyi hatóságának (FCA) jóváhagyásától is függenek majd.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az ETN-ek (exchange traded notes, tőzsdén kereskedett jegyek) jogilag kötvényszerű, működésükben azonban a tőzsdén kereskedett alapokhoz (ETF-ekhez) hasonló értékpapírok. Céljuk valamilyen mögöttes termék, ez esetben kriptovaluta árfolyamának hű követése, leképezése. Más európai tőzsdéken, mint például a Xetra-rendszerben már számos kriptó-ETN forog. Lásd még:

Óriásit buktak a kriptószkeptikusok

A bitcoin bombasztikus emelkedése hatalmas veszteségeket okozott a kriptovalutákhoz kapcsolódó részvényeket shortoló (eladó, az esésükre játszó) befektetőknek. Összesen közel 1,9 milliárd dollárt buktak – legalábbis az S3 Partners által összeállított adatok szerint. A bitcoin idei szédületes ellenére a teljes short állomány 3,67 milliárd dollárral 10,71 milliárd dollárra nőtt 2024-ben. Ez a shortolók folyamatos szkepticizmusára – vagy pedig stratégiai fedezeti ügyletekre – utal.

E shortállomány 84 százaléka a MicroStrategy (MSTR) és a Coinbase Global (COIN) részvényére jut. A szektor short pozícióinak aránya a részvények közkézhányadának százalékában kifejezve több mint háromszor nagyobb, mint az 5,1 százalékos amerikai átlag.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG