5p

A tőzsdék szépen emelkednek ma, aminek fő oka a javuló vírusstatisztikákban és a Fed-elnök interjújában keresendő. Az elnök egyrészt ugyan pesszimista volt, szerinte jövő év végéig is eltarthat a gazdaság normalizálása. Másrészt viszont újabb kormányzati beavatkozásokat, likviditás-bővítést tartott szükségesnek. Az OTP és a Mol Európával együtt száguld, a nemesfémek ára is robbant.

A hogyan továbbra a tőzsdék ma pozitív választ adtak, az indexek világszerte szép emelkedést mutatnak. Az európai mutatók 2-3 százalékkal emelkednek, a Stoxx 600 index 2,1 százalékkal megy fel. A németeknél a kedvező vírusszámok is hozzájárulhatnak az optimizmushoz, 2,9 százalékkal ugrik a DAX. Jól szerepelnek az autógyárak, a BMW, a Daimler vagy a Volkswagen. Az amerikai határidős indexek is több mint másfél százalékos pluszban vannak, ami ritkaság.

Pedig az optimizmus mellett sok az aggódó hang is, a tőzsdeindexek a “félelem falán kúsznak felfelé”. Elég csak megnézni egy tőzsdei vélemény– és elemzés-oldal ma reggeli legolvasottabb cikkeinek címeit (a medve az eső, a bika az emelkedő trend jelképe):

  • “Maradj optimista. Maradj bika (emelkedés-párti, ‘bullish’). Én az vagyok.”
  • “Az ‘adj el májusban’ stratégia működik, a tőzsdék gyengesége fokozódik, a medvék visszanyerik az irányítást”
  • “A fogyasztói kereslet nem fog visszaállni – mutatjuk, miért”
  • “S&P 500: 3 ok, amiért további felpattanást várhatunk összeomlás helyett”
  • “Készülj fel, hogy a részvénypiac újra lefelé indul el”.

A SeekingAlpha mai címlapja. Pirossal jelölve a pesszimista, zölddel az optimista vélemények.
A SeekingAlpha mai címlapja. Pirossal jelölve a pesszimista, zölddel az optimista vélemények.

Itthon a BUX index is 2,6 százalékkal emelkedik, a vezető papír az OTP csaknem öt százalékos ugrással. A Mol 2,6, a Richter 0,2, a Telekom 0,4 százalékkal drágul. A forint kissé erősödik, 354,0 az euró ára.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

 

Interjú az elnökkel

A mai jó hangulat legfőbb oka Jerome Powell, a Federal Reserve elnökének nyilatkozata lehet. Eszerint

az amerikai gazdaság kilábalása a vírusválságból a következő év végéig is elhúzódhat. De csak ha nem lesz második fertőzési hullám. Ahhoz, hogy a gazdaság teljes egészében helyreálljon, az emberek bizalmának is teljesen helyre kell állnia. Ehhez pedig alighanem meg kell várni egy oltás érkezését – mondta Powell egy interjúban. Ismét elvetette az USA-ban a negatív kamatlábak alkalmazásának gondolatát. Sürgette viszont, hogy újabb likviditásjavító mentőcsomagokat adjanak a gazdasági szereplőknek.

Nő a kínai-amerikai feszültség

A nap hírei között a Bloomberg azt is kiemeli hírlevelében, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti feszültségek súlyosbodnak. A Trump-adminisztráció újabb kampányt indított, azzal vádolva Kínát, hogy légiutasokat küldött szét a fertőzés terjesztésének céljából az egész világon. Eközben Kína kritizálta az új amerikai exportkorlátozásokat, amelyek olyan cégeket céloztak meg, mint a Huawei Technologies Co., és megígérte, hogy megtesz minden szükséges intézkedést vállalatainak védelme érdekében. Mike Pompeo külügyminiszter pedig figyelmeztette Kínát, hogy ne akadályozza az Egyesült Államok újságíróinak munkáját Hong Kongban. (További cikkünk a témában.)

Azt mondta az AstraZeneca

Az AstraZeneca Plc lett az oltóanyag nagy reménysége, azt állítja, hogy 30 millió adagot szándékozik az Egyesült Királyság rendelkezésére bocsátani szeptemberig. Továbbá vállalta, hogy idén összesen 100 millió adagot szállít, ha a beoltás sikeres. Az oltóanyag hatását már tanulmányozzák az emberi pácienseken. Időközben Európából további csökkenő fertőzési számokat és kijárási könnyítéseket jelentettek. Az Egyesült Királyság és Olaszország a március óta feljegyzett legkevesebb halálesetet jelentette. Franciaországban viszont három hét alatt a legtöbb haláleset történt. (A nemzetközi vírusszámokról itt, a hazai statisztikákról itt írtunk.)

Szárnyalnak a nemesfémek

Ezt azonban lehet, hogy a piac nem így gondolja, főleg, hogy pár napja Donald Trump elnök is a negatív kamatok lehetőségére utalt. A nemesfémek ára valószínűleg azért emelkedik, mert a múlt heti pocsék makrogazdasági adatok, például a foglalkoztatási és kiskereskedelmi eladási számok miatt (és a Powell-beszéd alapján) a befektetők további könnyítéseket, segélyprogramokat várnak. Már pénteken meglódult az arany és az ezüst, ma pedig folytatják.

Az arany, az ezüst és a platina határidős árfolyamának változása egy év alatt. (Tradingview.com)
Az arany, az ezüst és a platina határidős árfolyamának változása egy év alatt. (Tradingview.com)

Az arany ma is egy százalékkal drágább, és közelít áprilisban beállított sok éves csúcsához, az 1788,8 dollárhoz. Egy év alatt pedig már közel 39 százalékkal emelkedett. Az ezüst és a platina ugyan eléggé le van maradva az aranytól éves összevetésben, de pénteken is, ma is nagyon igyekeznek ezt behozni. Ma is újabb 4-5 százalékos pluszban vannak.

Az olaj is jól szerepel ma, a WTI öt százalékkal 31 dollárra, a Brent négy százalékkal 33,70-re emelkedett. Ez  is javítja a tőzsdék hangulatát. Japánban ugyan csökkent a GDP az első negyedévben, de kevésbé, mint ahogy az elemzők számítottak rá. Nagyot ugrott ma a Ryanair részvénye, kilenc százalékot. A cég vesztesége ugyan nagyobb lett a vártnál, a befektetők azonban a jövőt mégis pozitívabban árazzák a gyorsjelentés után.

 

 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21470 21350 21620 0,00% 0 0 12 033 911 120 HUF 2024-12-20 17:05:28
MOL 2684 2652 2692 +0,60% 0 0 6 028 057 966 HUF 2024-12-20 17:06:18
MTELEKOM 1264 1254 1282 +0,16% 0 0 1 111 346 684 HUF 2024-12-20 17:05:16
RICHTER 10480 10480 10610 -0,38% 0 0 2 550 488 090 HUF 2024-12-20 17:05:21
OPUS 509 500 509 +1,80% 0 0 217 941 861 HUF 2024-12-20 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Most azt érdemes megnézni, mennyit kell fizetni a dollárért!
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 19:04
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ilyet is ritkán látni a parketten!
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 18:09
Sem a részvényindex, sem a blue chipek ára nem mozdult számottevően a pénteki kereskedési nap zárására.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, vámháborús veszély Nyugat-Európában
Eidenpenz József | 2024. december 20. 12:37
Nagyot esnek az európai indexek, amiben szerepe lehet annak, hogy Donald Trump vámokkal fenyegette meg az EU-t, de az USA-ban is a rossz kezdés valószínű. Két napja esnek a kriptovaluták, a bitcoin 95 ezer dollár alá süllyedt. A forint viszont megnyugodott és a BUX is pluszban töltötte a délelőttöt. Vásárolnak a nagykutyák.
Részvény / Deviza / Áru Pofozgassa meg az arcát, mielőtt megnézi, mit csinált a forint!
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 07:39
Itt vannak a péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas órákon van túl a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 18:31
Csütörtökön a forint gyengült a főbb devizákkal szemben a kora reggeli árfolyamához képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mi történt a budapesti parketten!
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 578,17 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 78 665,14 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Vérfürdő a tőzsdéken és a forintpiacon, ráadásul az OTP is zuhan
Csabai Károly | 2024. december 19. 12:22
Rossz passzban kezdték a csütörtököt a pénz- és tőkepiacok, szinte alig találni olyan eszközt, amely az általános rossz hangulattal képes dacolni. Az egyik a dollár, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázispontos kamatvágása utáni héja – szigorú – üzenetek az euróval szemben több mint kétéves csúcsra repítették, a forintot viszont lehúzták, másfél nap alatt öt egységet veszített. Rajta kívül csak a bitcoin tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Még nagyobbat harapott az Unicredit
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 11:39
Az olasz bank összesen majdnem 30 százalékos részvénypakettet szeretne a Commerzbankban. 
Részvény / Deviza / Áru Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Buksza blog | 2024. december 19. 07:49
Meglepő fordulatot tapasztalnak az áruházláncok az Egyesült Királyságban. Az utóbbi időben egyre többen fizetnek készpénzzel, nem csupán a „nosztalgiázó” idősek, hanem a fiatalok is.
Részvény / Deviza / Áru Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 06:41
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG