5p

A forint ismét erősödő pályára lépett, annak ellenére, hogy pocsék GDP-adat érkezett. Európában már pluszban vannak az indexek, Budapesten még nem. Őrült összeget fizetnek egy vietnámi autógyártóért, újra árat csökkent a Tesla, bitcoin-ETF készült Európában.

Az európai részvénypiacok szerdán stabilizálódtak, a főbb indexek 1-2 ezrelékes pluszba kúsztak fel. A befektetők a sajtó szerint a vártnál jobb brit inflációs számokra, az újabb vállalati gyorsjelentésekre és Kína romló gazdasági kilátásaira figyelnek.

Az európai bankszektor viszont némi veszteséget szenvedett el, miután a Fitch hitelminősítő figyelmeztetett, hogy több tucat bank, köztük a JPMorgan Chase hitelminősítését ronthatja le. A bányászati ágazat pedig főleg a kínai gazdaság gyengesége miatt van nyomás alatt.

A BUX index 0,6 százalékkal esik, de ez is javulás a nap elejéhez képest. Az OTP 1,0, a Richter 0,2, az Opus 1,6 százalékkal veszít értékéből, a Mol 0,4 százalékos emelkedése viszont inkább stabilizálja a mutatót.

Árfolyam

Újra erősödik a forint

A forint erősödik, az euró 2,5 forinttal 385,60 forintra esett. A hollandiai gázár egy százalékkal emelkedik ma, az olaj kissé süllyed. Az amerikai dollárkötvények reálhozama a Bloomberg szerint 14 éves csúcson van, ami növeli a dollár iránti keresletet.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Komolyra fordult a recesszió Magyarországon

Magyarországon folytatódik a recesszió, a GDP a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent év/év alapon. Ez a közgazdászok várakozásaihoz képest jóval rosszabb.

Nem ért véget a tavalyi második félévben kezdődött technikai recesszió, 1996 óta most először fordul elő, hogy egymást követő négy negyedévben csökken a bruttó hazai termék – kommentálta az Erste Bank elemzője, Nagy János.

Bár a második félévben továbbra is pozitív számokra számítunk, összességében elkerülhetetlennek látszik a recesszió az egész évre vonatkozóan.

Az amerikai kiskereskedelem robusztus

Az USA-ban a júliusi kiskereskedelmi eladások havi alapon 0,7 százalékos növekedést mutattak, az elemzők által várt 0,4 százaléknál érezhetően többet. A Home Depot is jó gyorsjelentést közölt a szektorban, bár a jövőre vonatkozó várakozásai eléggé visszafogottak voltak. Ezek a számok a “soft landing”, a szelíd, kismértékű recesszió narratíváját erősítették az USA-ban.

További híreket a szektorból újabb kiskereskedelmi láncok szerdai és csütörtöki gyorsjelentései hoznak majd. A személyes fogyasztás az amerikai GDP mintegy 70 százalékát teszi ki.

Őrült összeget fizetnek a vietnámi autógyártóért

Egy vietnámi elektromosautó-gyártó rendkívül sikeresen debütált a Nasdaq-on. A VinFast Auto piaci értékeltsége megelőzte a Ford, a General Motors és a BMW értékét is az első nap, 85 milliárd dollárra értékelte a piac a vállalatot, a bevezetési árhoz képest több, mint 270 százalékos emelkedést követően – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Ugyanakkor a részvény rendkívül illikvid, és a részvények 99 százalékát Vietnám leggazdagabb embere, az alapító Pham Nhat Vuong birtokolja.

Megint árat csökkent a Tesla

A Tesla bejelentette, hogy a Model Y után a Model S és a Model X árát is csökkenti a kínai piacon. A Fisker elektromosautó-gyártó pedig megállapodott a Teslával annak Supercharger töltőhálózatáról.

Az idén már a General Motors, a Ford, a Volvo, a Volkswagen és a Mercedes is hasonló megállapodást kötött a Teslával.

Medvepiacot vár a pénzügy válság guruja?

Megjelentek a 2023. második negyedévi “13F” portfóliójelentések az USA-ban, amelyek betekintést nyújtanak intézményi befektetők, a legnagyobb alapok és hedge fund-ok műveleteibe. A híres Michael Burry, akinek életéből könyv és film is készült, a Scion Capital fedezeti alapban sok ezer darab eladási opciót vásárolt az S&P 500-ra és a Nasdaq-ra, azaz shortolta az amerikai részvénypiacot.

Ez aláhúzza Burry nyilatkozatait, amelyek szerint a mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt részvénypiaci lelkesedés alábbhagyhat, az idén tapasztalt nyereségek egy része elveszhet. Burry ismerten kontrariánus, szemben megy a piaccal.

Így egy olyan időszakban, amikor mindenki más buzgón vásárolta a tech-szektort, ő eladott – magyarázta az Investing.com. Mások szerint azonban ezek az opciók lehettek fedezeti ügyletek is, vagyis meglevő részvénypozíciók kockázatait is csökkenhette velük. Emellett azonban Burry adott el bőven például JD, Zoom és Alibaba papírokat is.

Más hedge fundok még javában vásárolták a technológiai óriáscégeket. Warren Buffett viszont inkább ingatlancégeket vásárolt, és elhagyta az Activision Blizzard-ot.

Itt van végre a bitcoin-ETF?

Ezen a héten döntés születhet a Grayscale Bitcoin ETF kapcsán folyó perben, a Grayscale győzelmet arathat – állítja a sajtó. Az ETF létrehozását évekig nem engedélyezték, végül a cég perre ment. Más kriptovaluta-ETF-ek is várnak elbírálásra az USA-ban, miközben azonban a tőzsdefelügyelet ellenséges a szektorral szemben.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Európában más a helyzet, tegnap a londoni székhelyű Jacobi Asset Management (közel egy évvel az első jóváhagyás után) bevezette a kontinens “első spot bitcoin tőzsdén kereskedett alapját” az Euronext Amsterdamra. Ugyanezt azonban már tavaly nyáron is tervezték. Az alap kezelője most az interjúban azt állítja, hogy csak megújuló energiaforrások segítségével előállított bitcoint vásárolnak az alapba.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40880 40250 41200 +1,82% 0 0 11 155 484 560 HUF 2026-06-11 17:05:32
MOL 3930 3900 3990 +3,42% 0 0 3 191 843 102 HUF 2026-06-11 17:07:49
MTELEKOM 2690 2672 2702 -0,66% 0 0 996 265 998 HUF 2026-06-11 17:05:21
RICHTER 11650 11600 11850 -1,44% 0 0 1 872 381 310 HUF 2026-06-11 17:12:05
OPUS 369 357 400 -7,29% 0 0 68 190 379 HUF 2026-06-11 17:05:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon hasított a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Szépen kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 16:16
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,54 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,56 százalék, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,68 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Már 600 ezer magyar érintett? Óriási kő esik le a kriptósok szívéről
Eidenpenz József | 2026. június 11. 14:21
A kormány eltörli az előző kormányzat alatt hozott extrém szigorú kriptovaluta-szabályozást, amely magánemberek százezreit is börtönnel fenyegette, bizonytalanságba taszította. Sokan százezreket, milliókat veszítettek, mert a szabályozás egyik napról a másikra ellehetetlenné tette a jogszerű működést. Társadalmi vita kezdődik.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG