5p

A tőzsdéken jelentős esés látható, Kína rossz gazdasága sötét árnyként telepszik a piacokra. A BUX-ot most az OTP húzza le, az árupiacokon szinte csak a földgáz erősödött, de az nagyot. Extrém magasan van a guru által figyelt mutató, apátiaszerű állapotban a kriptópiac.

A tegnapi pluszos amerikai zárás után ismét rossz a hangulat a részvénypiacokon, Európában egy százalék körüli mínuszok vannak, sőt Londonban már másfél. Az USA határidős indexei is 0,4 százalékkal esnek.

A holnap este megjelenő Fed-akta adhat újabb adalékot arról, hogy véget ér-e a kamatemelési ciklus az USA-ban. Ma pedig fontos kiskereskedelmi forgalmi adatokat publikálnak, valamint nagy áruházláncok gyorsjelentései érkeznek.

Újabb rossz makrogazdasági adatokat tettek közzé Kínában, az ipari termelés a várt 4,4 százalék helyett mindössze 3,7 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom pedig 4,5 százalék helyett 2,5 százalékkal emelkedett. Erre némileg gyógyír lehet, hogy az ázsiai ország vezetése meglepetésszerű kamatcsökkentéssel reagált.

Három forinttal drágább az euró

A BUX index 0,7 százalékkal esik, az OTP 1,2 és a Richter fél százalékos süllyedése mellett. A Mol ezúttal kissé emelkedni tud.

Árfolyam

Az euró több mint három forinttal van feljebb, 387,7 forint az ára. A legtöbb árupiaci terméknek fontos felvevőpiaca Kína, így eléggé általános esés látszik e piacokon. Kivéve az európai földgázt, amely hét százalékkal drágul.

Mitől gyengült a forint?

A zloty is gyengül, ismét a csökkenő trendvonal felett az árfolyam. Gyorsan fordult a forint, a 200 napos mozgóátlag fölé emelkedett az euró árfolyama. Amennyiben szignifikáns lesz az áttörés, az már támaszt jelent 385,27-nél – írta az Equilor Befektetési Zrt.

A feltörekvő piaci devizák gyengélkedését az argentin előválasztás eredménye váltotta ki, de forintspecifikus hír nem érkezett.

Céláremelés az OTP-re

Az Autonomous Research 16 ezer forintról 17 554 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is felülteljesítő – írta az Equilor.

Rendkívüli ülést tartott az orosz jegybank

A rubel gyengülése miatt rendkívüli ülést tartott ma reggel az orosz jegybank. Végül 350 bázisponttal 12 százalékra emelte az irányadó kamatlábat, ezzel próbálva meg megállítani a rubel közelmúltbeli lejtmenetét.

Az euró és a dollár orosz rubelben. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró és a dollár orosz rubelben. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A döntés után a rubel erősödött is, a dollár 98-et ér. A napokban USD-RUB 2022 márciusa óta először lépte át a lélektani 100-as szintet. A rubel gyengülése mögött a visszaeső állami bevételek és a háborús kiadások miatt is rossz helyzetben lévő költségvetés áll.

Elszállt a Buffett-indikátor

Az úgynevezett Buffett-mutató szerint, amelyet a befektetési guru, Warren Buffett állítólag előszeretettel alkalmaz, az amerikai részvénypiac erősen túlértékelt. Elérte ugyanis a 170 százalékot az Investing.com szerint, így fennáll a további részvénypiaci korrekció veszélye. Már egy 100 százalék feletti érték is túlértékeltséget jelezne.

Buffett közel két évtizeddel ezelőtt vezette be ezt a mutatót, ami a részvénypiac teljes kapitalizációja és az ország bruttó hazai terméke (GDP) közötti arány. A nyilvánosan forgalmazott részvények összesített piaci értékét állítja szembe az USA bruttó hazai termékének legfrissebb negyedéves adataival.

A mutató korlátai közé tartozik azonban, hogy nem veszi figyelembe a cégek külföldi bevételeit, annak ellenére, hogy az amerikai vállalatok nemzetközi tevékenysége igen jelentős.

Az optimista befektetők már nem vásárolnak

A FactSet elemzése szerint az S&P 500 vállalatainak 79 százaléka felülmúlta az eredményprognózisokat a gyorsjelentési szezonban. Ez lényegesen több, mint a tíz éves átlag, a részvénypiac mégis gyengélkedik.

Pedig a befektetői hangulat (AAII) inkább “bullish”, azaz optimista. Az optimisták aránya átlag feletti, a pesszimistáké átlag alatti.

Hogyan mozdítható ki az apátiából a kriptópiac?

A Glassnode heti jelentése a “szélsőséges kimerültség és apátia” szavakkal írta le a bitcoin-piacot, a volatilitás (az árfolyamok ingadozása) és számos kulcsfontosságú blokklánc-alapú mutató elérte a történelmi mélypontot. Egy másik írás azonban öt katalizátort sorol fel, amelyek kimozdíthatják a bitcoint és a kriptót a kábulatból.

Ismert elemzők, cégvezetők mérlegeltek olyan potenciális katalizátorokat, amelyek kimozdíthatják a Bitcoint és testvéreit a letargiából. Ezek:

  1. A spot Bitcoin ETF-ek kibocsátásának lehetséges jóváhagyása a hatóságok által.
  2. Potenciálisan az amerikai kamatemelési ciklus végére értünk.
  3. A PayPal stabilérme bevezetése és az X (Twitter) potenciális lépései a kriptofizetések elfogadását ösztönözhetik.
  4. Az Ethereum közelgő frissítését is érdemes szemmel tartani. (Az EIP-4844 2023 negyedik negyedévére várható.)
  5. Az amerikai részvénypiacot is érdemes figyelni a stabilizáció jeleiért.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Tombol a mesterségesintelligencia-őrület

Hogyan keressünk pénzt a mesterségesintelligencia-őrületen? – teszi fel a kérdést a VIG (volt Aegon) Alapkezelő. E piac bővülését évente 50 százalékra becsülik.

Ma amelyik vállalat eléggé hangsúlyozza, hogy a MI segítségével micsoda lehetőségek nyílnak meg előtte, szinte már borítékolhatja is a tőzsdei részvénye árfolyamemelkedését.

A MI-hez kapcsolható vállalatok részvényeinek drágulása tette ki idén eddig az amerikai tőzsde hozamának több mint felét. Az Nvidia 210, az Apple 42, a Microsoft 37, az Amazon 64, a Meta 150, a Tesla 127 és az Alphabet 47 százalékkal ment fel. De a terület hemzseg a kis szoftvergyártóktól és a korai szakaszban járó cégektől is.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG