8p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A hazai fizetőeszköz fokozatosan visszanyerte az erejét, az euróval szemben kedd délelőtt már ismét a 370-es szint alatt cserélt gazdát a hazai bankközi devizapiacon. A Budapesti Értéktőzsde még keresi a helyét, az OTP és a Richter lehúzza a BUX-ot, csak a dráguló Mol tartja benne a „lelket”. Az árutőzsdén kivétel nélkül emelkednek az árak, az olaj, a gáz, a nemesfémek és a kriptoeszközök is mind-mind a hétfői záró értéküknél magasabban forognak.

Az elmúlt hetek negatív korrekciójának folytatódásával indult június utolsó hete a tőzsdéken. A tengerentúli részvényindexek kivétel nélkül csökkenéssel zártak, az S&P 500 0,45, a Dow Jones 0,04, a Nasdaq Composite 1,16 százalékkal került lejjebb.

A kedden elsőként kinyitott ázsiai börzék vegyesen teljesítettek. A hongkongi index ötnapos esés után tudott emelkedni, de most bőségesen, közel 2 százalékkal. Tulajdonképpen tartotta vele a lépést az 1,2 százalékos plusszal zárt sanghaji mutató. Velük szemben a tokiói Nikkei index ugyanakkor viszonylag nagyobbat, közel fél százalékpontnyit zuhant.

A vezető európai tőzsdék enyhén esésben álltak fél 1 magasságában, a frankfurti DAX 0,08, a londoni FTSE és a párizsi CAC-40 0,02-0,02 százalékos mértékben.

Kedd délig nem volt jó napja a BUX-nak sem, 0,15 százalékkal állt alacsonyabban. Az OTP Bank 0,54, a Magyar Telekom 0,73, a Mol 0,24 százalékkal gyengült, csak a Mol erősödött, de az is csak 0,13 százalékkal.

Árfolyam

Az elmúlt napok gyengélkedései után ismét erősödésnek indult a forint, az euróval szemben hétfőn átlépte a 370-es szintet, s kedden már 369 alá is került, noha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt heti kamatvágásának hatására a hazai fizetőeszköz vonzerejének elvileg csökkennie kellett volna. Az Equilor Befektetési Zrt. kommentjéből arra lehet következtetni, hogy akár 366,61-ig is folytatódhat a forint erősödése, ott húzódik ugyanis egy támasz, az úgynevezett alsó Bollinger-szalag.

A forintot még az MNB kedd reggeli azon közlése sem vetette vissza, hogy az első negyedéves hazai fizetési mérleg valamivel gyengébb lett a vártnál, miközben a jegybank az ilyenkor esedékes felülvizsgálat során tovább rontotta az előző év végi adatokat is. 

Lényeges makroadat nem várható már a héten hazai fronton, így elsősorban a nemzetközi események és a gázár lehet meghatározó az árfolyam aspektusából – vélik az Erste Bank elemzői.

Márpedig a nemzetközi ügyletek elszámolásánál irányadó gázár, a rotterdami árutőzsdén jegyzett TTF-típus kiszámíthatatlanul mozog, szinte percről percre képes nagyobb kilengésekre. Kedden is volt már jókora pluszban, de mínuszban is, a napi minimuma és maximuma közel 2 eurónyi távolságra volt egymástól, dél körül egy megawattóra éppen 32 euró körül cserélt gazdát.

A kínálatot övező aggodalmak eleinte az olajat is megdrágították, ám a nap feléhez közeledve már átmentek mínuszba, mintegy 1 százalékosba. Így az észak-amerikai könnyűolaj ára (WTI) 68,65 dollárra, míg az északi-tengeri Brenté 73,40 dollárra csökkent. 

Az ázsiai import júniusban 14 százalékkal emelkedhetett, amely enyhe pozitív hír lehet az olajkereslet alakulását nézve – jegyzi meg a KBC Equitas elemzése.

Ha pár dollárral is, de csökkent kedden az arany árfolyama, 1935 dollárba került az unciája (1 uncia=31,1035 gramm). Az Erste Bank elemzői úgy vélik, az árfolyamot alulról felfelé leginkább a recessziós félelmek nyomják, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem tervez lazítani a monetáris kondíciókon, továbbra is az a célja, hogy az infláció letörése érdekében lelassítsa a gazdaságot. Ugyanez a politika azonban magas dollárhozamot okoz, amellyel nem tudja felvenni a versenyt a kamatot nem fizető arany, így ez inkább lefelé nyomja a sárga nemesfém árfolyamát. Az ezüst viszont drégul, árfolyama közel fél százalékponttal ment feljebb, megközelítve a 23 dolláros lélektani határt.

A kriptoeszközök is erősödnek, a Bitcoin 1,17 százalékkal, 30 580 dollárra, az Ethereum 1,47 százalékkal, 1879 dollárra, a Litecoin pedig 1,39 százalékkal, 88,5 dollár fölé.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A további pénz- és tőkepiaci mozgásokat befolyásolhatja, hogy Li Qiang kínai miniszterelnök, szerint országa továbbra is jó úton halad afelé, hogy elérje az idei évre kitűzött 5 százalékos gazdasági növekedést. A Világgazdasági Fórumon tartott beszédében kiemelte, hogy az első negyedévben 4,5 százalékkal nőtt a kínai gazdaság, egyúttal azt is meglebegtette, hogy kormánya új intézkedéseket vezethet be, azzal a céllal, hogy élénkítse a belföldi keresletet. Ugyan sok elemzőház is rontott az előzetes előrejelzésein, de így is 5 százalék feletti bővülést várnak a nagybankok – emlékeztet a KBC. Amely Kína kapcsán azt is érdemesnek tartja megemlíteni, hogy a Bloomberg értesülései szerint Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter július elején ellátogathat Kínába. Márpedig a magasszintű gazdasági tárgyalások pozitívan hathatnak a piaci hangulatra, abból ugyanis a befektetők azt olvashatják ki, hogy javulhat az utóbbi időben elmérgesedett amerikai-kínai viszony.

Jön az újabb kamatemelés? Fotó: Depositphotos
Jön az újabb kamatemelés? Fotó: Depositphotos

A piacok számára fontos gazdasági indikátor, a német IFO index mindhárom komponense csökkent júniusban. Sőt, a jelenlegi helyzet megítélésén kívül a másik két alindex a vártnál nagyobb mértékben esett. Az üzleti környezetet mérő alindex 91,7 pontról 88,5 ment le a várt 90,7 ponttal szemben. A várakozások 88,6 pontról 83,6 pontra mérséklődtek, a csökkenés jóval nagyobb volt, mint amennyit a 88,1 pontos várakozás jelentett. Egyedül a jelenlegi környezet megítélése romlott a vártnál kisebb mértékben, 94,8 pontról 93,7 pontra a várt 93,5 ponttal szemben. Az IFO index is beleillik az elmúlt hetek európai adataiba, melyek a gazdaság vártnál gyengébb helyzetéről számolnak be – tartja az Erste.

Az Equilor arra hívta fel a figyelmet, hogy szeptemberben ismét kamatot emelhet az Európai Központi Bank (EKB). Gediminas Simkus egy online konferencián jelezte, legalább még egy kamatemelésre van szükség, de nem lenne meglepve, ha a július végi kamatemelést követően szeptember közepén ismét kamatot emelne az EKB. A döntéshozó hozzátette, hogy egy ideig még a betéti kamatszint lesz az irányadó ráta az eurózónában. A határidős árazások is nagyjából megerősítik Simkus nyilatkozatát, a piaci szereplők szeptember közepére 40 bázisponttal magasabb kamatot áraznak a jelenleginél. Martins Kazaks is megszólalt, aki szintén azt várja, hogy július után is emelni kell a kamatszintet, mivel az infláció továbbra is túl magas. Aláhúzta, hogy az első kamatcsökkentés jóval később következhet be, mint ahogy a piaci szereplők jelenleg várják az árazások alapján. A monetáris lazítás csak akkor indulhat meg, ha az infláció tartósan a 2 százalékos szint közelében, vagy alatta lesz.

Napközbeni piaci körképünk végén pedig íme néhány érdekesebb tőzsdeicég-hír.

  • A Bank of America 9,5 dollárról 11 dollárra emelte az American Airlines légitársaság részvényeire vonatkozó 12 havi célárfolyamát, mely azonban még így is jelentősen elmarad a vállalatot követő elemzők 17 dolláros célárfolyam-mediánjától. (Equilor)
  • 4,6 milliárd dollárért fel fogja vásárolni az Apptio szoftvercéget az IBM, a tervek szerint az év későbbi részében zárulhat a folyamat. A vállalat különböző optimalizáló és automatizáló folyamatokkal, rendszerekkel foglalkozik, így az IBM számára nagy segítséget nyújthat az AI és IT fejlesztésében is. Az Apptionak jelenleg 1500-nál is több ügyfele van, többek között nagy techvállalatok, mint a Microsoft vagy a Google. (KBC)
  • A UBS bank szerint a Moderna jelenlegi árazása nem veszi figyelembe az egyéb vakcinákból származó potenciális értéknövekedést, ezért a korábbi semlegesről vételre módosították az ajánlást, ugyanakkor a célárfolyamot 221 dollárról 191 dollárra csökkentették, mely még így is 61 százalékkal haladja meg a pénteki záróárfolyamot. (Equilor)
  • A Tesla célárfolyamát 185 dollárról 248 dollárra emelte a Goldman Sachs, az ajánlást viszont vételről semlegesre rontotta. (Equilor)
  • A Pfizer bejelentette, hogy a klinikai kísérletben résztvevőknél észlelt, emelkedett májenzimszint miatt leállítja a lotiglipron nevű, elhízás- és cukorbetegség elleni kísérleti készítmény klinikai fejlesztését. Bár a résztvevők semmilyen tünetről vagy mellékhatásról nem számoltak be, az eltérő laboreredmények miatt leállításról döntöttek. Van azonban egy párhuzamosan futó, 1400 résztvevős klinikai kísérlet a danuglipron készítménnyel, melyet folytatnak. (Equilor)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42020 41110 42200 +0,41% 42000 42020 5 794 992 680 HUF 2026-11-03 15:03:40
MOL 5010 4942 5065 +1,21% 5005 5010 2 308 090 153 HUF 2026-11-03 15:03:16
MTELEKOM 2898 2860 2900 +0,76% 2896 2898 587 830 078 HUF 2026-11-03 15:00:17
RICHTER 13020 12840 13070 +0,15% 13010 13020 627 506 860 HUF 2026-11-03 14:56:18
OPUS 196 190 196 +2,19% 195 196 4 638 364 HUF 2026-11-03 15:01:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG