4p

Arra, hogy a jegybankelnök egyik cikkében azt írta, átmenetileg el lehet engedni a költségvetési hiányt és az államadósságot, a hazai fizetőeszköz közel 2,5 egységet gyengült az euróval szemben. Ez okozott izgalmat idehaza az idei utolsó augusztusi kereskedési napba, amely külföldön is hozott egy-két érdekességet.

Menetrendszerű csúcs az S&P-től

Az már az utóbbi napok fejleményeinek ismeretében nem is számít meglepetésnek, hogy a félezer amerikai részvény mozgását leképező S&P 500-as index újabb csúcsdöntéssel nyitotta a hétfői napot. Ha hajszállal, 0,05 százalékkal erősödve is, de 3509,73 pontra szökkent arra, hogy a befektetők egyre jobban bíznak a tengerentúli gazdaság fellendülésében. Immár hatodik egymást követő napon dőlt meg az előző rekord, aminek következtében az S&P 500-as évtizedek óta a legjobb augusztust hagyhatja maga mögött.

Jó formában vágott neki a hétnek a technológiai részvényeket tartalmazó Nasdaq, indexe már a nyitásban 0,2 százalékkal izmosodott, s a kereskedés első óráiban még ennél is feljebb tudott menni. A két másik fő tengerentúli indexszel szemben a 30 vezető iparvállalat papírjainak mozgását tükröző Dow Jones gyengült, több mint 200 ponttal, ám még így is 1984 óta nem látott jó augusztust produkált.

Az Apple részvényfelaprózása miatt hétfőtől megváltozott a Dow Jones ipari átlagot alkotó vállalatok kosara. A 30 vállalat közül kikerült az Exxon Mobil, a Pfizer és a Raytheon Technologies, a helyükre pedig a Salesforce.com, az Amgen és a Honeywell International került be. Az Apple-részvényeket négyfelé vágták, amit a menedzsment azzal indokolt, hogy elérhetőbbé akarja tenni a részvényeket a kisbefektetőknek. A technológiai óriásvállalat 2 százalékos pluszban, 127,39 dolláros árfolyamon indította a kereskedést. 

A nagyobb európai tőzsdék azonban mínuszban zárták a hétfői napot. Mármint amelyek nyitva voltak, a londoni FTSE ugyanis zárva tartott. A párizsi CAC több mint 1 százalékot esett, míg a frankfurti DAX 0,7 százalékot.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Budapest ezúttal felfelé lógott ki a sorból, a BUX, ha leheletnyivel, 0,03 százalékkal, de még erősödni is tudott. Pedig a blue chipek közül az OTP Bank részvénye másfél százalékos bukóban fejezte be a napot. Ezt azonban ellensúlyozta a Magyar Telekom 2,2, a Richter 1 és a Mol 0,4 százalékos emelkedése.

Drágult az olaj

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség egyaránt drágult. Az északi-tengeri Brent hordója közel 46, míg a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate-ét (WTI) 43 dollár felett cserélt gazdát nem sokkal 6 óra előtt.

Idehaza azonban még a korábbi napok olajárcsökkenése volt a mérvadó. A holtankoljak.hu közlése szerintszeptember 2-ától, szerdától a benzin literje átlagban bruttó 3, míg a gázolajé 5 forinttal kerül kevesebbe. Ezzel a két üzemanyag-fajta ára csaknem azonos lesz: a benziné 374, a gázolajé 373 forint.

Erősödött az arany és az ezüst is

A nemesfémeknek is jó kora estéjük volt. Az arany unciája (1 uncia=31,1035 gramm) ha mindössze 0,05 százalékkal, de pluszban pompázott, 1975 dollár felett. Az ezüst viszont már egyértelműen tarolt: 2 százalékot meghaladó növekedéssel megközelítette a 28,4 dollárt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1934 dollárt adtak, 0,29 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,67 százalékkal erősödött a zöldhasú, 106,05 jenen forgott.

Matolcsy írt, a forint esett

Az euróval szemben 354 alatt állt a forint, amikor megjelent Matolcsy György cikke, amelyben egyebek mellett arról értekezett, hogy átmenetileg, 2022-ig el lehet engedni a költségvetési hiányt és az államadósságot. Ezt a befektetők nem fogadták jól, alig két órán belül az uniós pénzzel szemben csaknem 2,5 egységet gyengült a hazai fizetőeszköz, árfolyama a 356-os szint felett is járt, mielőtt enyhén korrigált.

Kiváló eredmény az Alteotól

Az első három hónap impozáns növekedését követően a második negyedévben is megőrizte eredménytermelő képességének látványos dinamikáját az ALTEO csoport. A konszolidált árbevétel 33, az EBITDA 48 százalékos bővülést mutatott 2019 azonos időszakához képest, főként arra visszavezethetően, hogy a cégcsoport profitjának zöme a vírushelyzetre kevéssé érzékeny üzletágakból származik, amely így nem tudta megakasztani a dinamikus bővülést. Az első félév adatai is arra engednek következtetni, hogy a COVID-19 okozta gazdasági visszaesés jóval kevesebb problémával járhat az újgenerációs energiaszolgáltatónál, mint a prociklikusabb ágazatokban aktív vállalatoknál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41600 42680 +2,11% 42470 42490 5 952 229 340 HUF 2026-04-27 13:00:36
MOL 4040 4030 4098 -1,46% 4040 4044 904 349 110 HUF 2026-04-27 12:51:54
MTELEKOM 2508 2492 2508 +0,64% 2504 2508 293 120 632 HUF 2026-04-27 13:00:01
RICHTER 12980 12920 13100 -0,15% 12980 13000 383 521 630 HUF 2026-04-27 12:51:09
OPUS 305 301 318 -9,08% 303 305 107 304 486 HUF 2026-04-27 12:58:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG