6p

Megint elromlott a részvénypiacokon a hangulat, amit Budapest és Varsó különösen megszenved. Az OTP két százalékkal esik, a Mol kevésbé, de néhány kisebb cég árfolyama igen csúnyán néz ki. A forint harmatgyenge, megint közelít a rekordhoz, miközben egy euróért már csak egy dollárt kell adni.

Ma is rossz a befektetők hangulata a tőzsdéken, a német index 0,6, a francia 0,2 százalékkal esik, a brit stagnál. Emögött az lehet, hogy különösen Németországban jelent nagy gondot az orosz földgázszállítások csökkenése, esetleges teljes elmaradása. A tegnapi méretes esés után ma újabb fél százalék körüli mínuszban vannak az amerikai határidős indexek is.

Az eddigi aggályok – mint infláció, kamatemelés, recessziós félelmek, kínai Covid, orosz gáz – egy újabbat találtak magunknak a befektetők. Most az induló gyorsjelentési szezonban az eredmények visszaesésétől rettegnek. Állítólag már tegnap is ezért fordultak mínuszba a tőzsdeindexek, sokan idegesek, hogy a vállalatok képesek lesznek-e teljesíteni a várakozásokat, és ami még fontosabb, mit mondanak a közeljövő kilátásairól.

Varsó, Budapest megszenvedi

Ma jelentős csalódást okoztak az európai ZEW hangulatindexek is. Szerdán pedig fontos adatok érkeznek a júniusi amerikai inflációról, valamint a kiskereskedelmi forgalomról.

Itthon a BUX index erősen alulteljesítő, 1,6 százalékkal esik a BUX, igaz, a lengyel index sem áll sokkal jobban 1,4 százalékos süllyedésével. Az OTP beesett 8000 alá pár forinttal, így két százalékkal van lejjebb. A Mol 0,6, a Richter 1,2 százalékkal gyengébb, a 4iG 4,9, a Telekom 3,2 százalékkal zuhan. Az Autowallis 4,1, a Masterplast 4,5 százalékos értékvesztést mutat.

Árfolyam

Már megint gyengül a forint

Az euró/forint ma is emelkedik, tegnap estéhez képest hét és fél forinttal 414,0-ra ment fel az árfolyam. Az eddigi rekord nemrég 417 volt, így már megint csak egy hajszálra vagyunk az újabb szomorú csúcstól.

Az EUR/HUF árfolyam hosszú távon. Forrás: Tradingview.com
Az EUR/HUF árfolyam hosszú távon. Forrás: Tradingview.com

Számos olyan vélemény látott manapság napvilágot, mely szerint az EU-val való tényleges megegyezésig nem fog megnyugodni a forint árfolyama. De az orosz földgázszállítások csökkentését is jelentős kockázatnak érzik, még akkor is, ha elsősorban Európa többi részét sújtja.

Újabb kamatemelés jön ma

A mai ülésén egyébként az MNB várhatóan újabb alapkamat-emelésről határoz, hogy ígéretéhez híven az egyhetes betét kamatát és az alapkamatot “összezárja”. (A múlt csütörtökön az egyhetes kamatot emelte erőteljesen.) Néha azonban már úgy tűnik, hiába emel, semekkora kamat sem elég a piacnak.

Amennyiben az MNB a múlt heti jelzésnek megfelelően csak összezárja az egyhetes betéti kamatszintet és az alapkamatot délután, tehát az alapkamatot és a kamatfolyosót emeli 200 bázisponttal, nem számítunk érdemi árfolyamreakcióra írta az Equilor Befektetési Zrt.

Paritáson az euró/dollár

A dollár erősödése az euróval és más devizákkal szemben, amit gyakran emlegetnek a forintgyengülés okai között is, megállíthatatlannak látszik. Ma a napi minimum 1.0002 dollár volt eurónként, vagyis lényegében megérkezett az árfolyam a paritásra, az 1,0-hoz, 1:1-ben váltják a két devizát. Erre nem volt példa 2002 decembere óta, azaz közel húsz éve.

Az EUR/USD az utóbbi bő két évtizedben. Forrás: Tradingview.com
Az EUR/USD az utóbbi bő két évtizedben. Forrás: Tradingview.com

Mitől ilyen erős a dollár?

Több tényező is a dollárt támogatja az Erste Befektetési Zrt. szerint. A legfontosabbak

  1. a masszív kamatkülönbözet,
  2. a főleg Európát sújtó növekedési félelmek,
  3. a globális negatív befektetői hangulatban a menedékeszközök iránti növekvő kereslet.

Bár fundamentálisan több tényező is a dollár erősödését vetíti előre, mégsem tűnik úgy, hogy tartósan paritás alatt tud ragadni az árfolyam – véli a brókercég. Erről elsősorban az opciós pozícionáltság, a technikai kép árulkodik. Az erős dollár egyébként nem túl pozitív tényező sem az amerikai vállalatok, sem a világgazdaság számára.

Mi lesz a tőzsdei cégek nyereségével?

Ez a jelentési szezon eltérhet a megszokottaktól, mert a fókusz a vállalatok kilátásain, a recesszió esetleges hatásain lehet – írja a KBC Equitas. A bankok mellett a légitársaságok lehetnek először fókuszban, de a PepsiCo is korán kezdi, szerdán jelent. A hazai brókercég nem vár nagyobb problémát a jelentési szezon során.

A legnagyobb javulást továbbra is az energiaszektortól várják az elemzők, az S&P 500 komponensei átlagosan 10,6 százalékos bevétel-, illetve 5,7 százalékos profitnövekedést érhettek el.

Európában nagyobb bővülést várnak, de a kedvezőtlen kilátások érzékenyen érinthetik az európai vállalatokat.

Hiperinflációs pengő. Fotó: E. J.
Hiperinflációs pengő. Fotó: E. J.

A neheze még hátravan az energiapiacon?

Az IEA (Nemzetközi Energia Ügynökség) vezetője, Fatih Birol szerint 2024-ig magas energiárakra kell készülni – írta az Equilor Befektetési Zrt. hírlevele. Az energiaellátás globális szűkössége, ami az árak megugrását eredményezte, tovább romolhat.

A világ még soha nem volt tanúja ekkora energiaválságnak a mélységét és összetettségét tekintve. Talán még nem láttuk a legrosszabbat, ez az egész világot érinti tette hozzá.

Rengeteg bitcoin ömölhet a piacra

Két-három napja újra lefelé tartanak a kriptodevizák, a bitcoin mára 20 ezer, az ether 1100 alá süllyedt (most 19 700 és 1060 körül járnak). Nagy hír, hogy a 2015-ben egy hacker-támadás nyomán becsődölt, de a vagyonának egy részét megmentő Mt. Gox japán bitcoin-tőzsde felszámolója 140 ezer bitcoint ad vissza tulajdonosaiknak augusztus végén.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Ez jelenlegi áron 2,76 milliárd dollár értékű. (Eredetileg 850 ezret loptak el.) Senki sem tudja, hogy ez a mennyiség vajon piacra kerül-e, vagy aki nyolc évig kényszerűen nem jutott hozzá befektetéséhez, még tovább fogja-e tartogatni.

Egyes becslések szerint egyébként közel négymillió bitcoinhoz, a teljes mennyiség csaknem ötödéhez nem férnek hozzá tulajdonosaik, például mert elveszítették az ahhoz szükséges titkos kulcsokat vagy meghaltak. Ám ha valamelyik nagytulajdonos – például a régen eltűnt alapító, Satoshi Nakamoto – mégis feltűnne, az komoly piacbefolyásoló tényező lenne.

Melyik a legjobb vétel a régiónkban?

Mit gondol a HOLD Alapkezelő a török, görög, lengyel és román befektetési piacokról? – erről írt Cser Tamás portfólió-kezelő “régiós piacok” címmel. Legvonzóbbnak a görög és lengyel tőzsdét látják.

  • Görögország egy hosszú gazdasági válságból lábal ki, megugró EU-s támogatások által segítve.
  • Lengyelországot vonzóbbá tette, hogy jelentősen estek részvényei, miközben a fundamentumok ezt szerintük nem igazolják. Inkább relatív javulást látnak, a háború hatására a lengyelek újra az EU felé fordultak, közel lehet a kiegyezés az EU-s pénzcsapok megnyitásáról.

Romániában a részvénypiac már jól teljesített az elmúlt években, így nehéz olcsó részvényt találni. Törökország nagyon olcsó, de a közelgő, erősen kétesélyes választások miatt igen kockázatos is. A “magyar” szó a cikkben egyszer sem fordul elő – talán ez is jelent valamit.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:25
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG