6p

Közel három egységgel kevesebbe, 394,6 forintba is került a hazai fizetőeszköz az euróval szemben azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre. A hazai tőzsdei papírok a számukra kedvezőtlen fejleményre még nem igazán reagáltak. Nem úgy a külföldi börzék, amelyek a Fed 75 bázispontos kamatemelése miatt zuhannak. A kriptopiac is lejtmenetben és a kezdeti drágulás után már az olaj is, az arany viszont drágul.

Kamatemelések tartják izgalomban a globális és hazai befektetőket. Az a múlt pénteki siralmas, 41 éve nem látott inflációs adatok ismeretében várható volt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szigorítani fog, annak szerdai 75 bázispontos mértéke – amellyel 1,5-1,75 százalékra nőtt az irányadó kamat sávja – azonban egyesek számára meglepetést okozott, bár a döntéshez közeledve már egyre többen tartották ezt elképzelhetőnek.

„Az eddiginél gyengébb előrejelzésekkel állt elő tegnap este a Fed, így várakozásaik alapján idén mindössze 1,7 százalékos GDP-növekedésre van kilátás, illetve ugyanezt várják a következő évre vonatkozólag is. Idén 5,2 százalék lehet az átlagos PCE infláció, míg következő két évben is maradhat a 2 százalékos célszint felett a fogyasztói árindex mértéke. Továbbá emelkedhet a munkanélküliségi ráta is a következő időszakban, Powell jelezte, hogy az árstabilitás eléréséhez szükség van a szigorítások meglépéséhez, még ha rövid távon ez kedvezőtlen is a munkaerőpiacnak. A mai napon munkaerőpiaci statisztikákra is figyelhetünk a Fed után, a heti új munkanélküli segélykérelmek számában 217 ezres a várakozás az előző hét 229 ezres adata után” – informálta ügyfeleit ma reggeli hírlevelében a KBC Equitas.

A tengerentúli tőzsdék a számukra kedvezőtlen kondícióváltozásból felocsúdva még emelkedni is tudtak, miután megnyugodtak arra, hogy Jerome Powell Fed-elnök belengette, bár legközelebb lesz még egy hasonlóan nagy kamatemelés, azt követően további szigorításra már nem lehet számítani. Végül az S&P 500 1,46, a Dow Jones 1, míg a Nasdaq Composite 2,5 százalékos pluszban zárta a tegnapi kereskedést.

A ma elsőként kinyitott ázsiai tőzsdéken már vegyes volt a hangulat. Míg a hongkongi index 2,44, a sanghaji pedig 0,61 százalékos mínuszban tudta le a csütörtököt, addig a tokiói 0,4 százalékos pluszban.

Európa azonban már egységesen pirosba borult, ráadásul 11 óra magasságában masszív veszteséget mutattak. A legnagyobbat, közel 2,3 százalékosat a frankfurti DAX, alig marad el tőle a párizsi CAC (-2,2 százalék), míg a londoni FTSE megúszta 1,5 százalékos bukóval.

Árfolyam

Az általános piaci trenddel szembement viszont a BUX. 0,23 százalékkal izmosodott, miután az értékét alapvetően befolyásoló blue chipek közül a Richter 1,5 és a Magyar Telekom 0,6 százalékos erősödése ellensúlyozta az OTP Bank 0,19 és a Mol 0,28 százalékos gyengülését. 

Az OTP egyébként folytatta saját részvényei vásárlását, a szerdai kereskedésben újabb 90 ezer darab bankpapírt vett, 8 537 forintos átlagáron.

Az a májusban 10,7 százalékos infláció és a hétfőn az euróval szemben a 400-as szintet átlépett, majd kedd este már 403-ig is elment forintárfolyam miatt nem tekinthető meglepetésnek, hogy az MNB ma 50 bázisponttal, 7,25 százalékra emelte az egyhetes betéti kamatát, hiszen ez az eszköz alkalmas a rövid távú piaci mozgásokra való reakcióra. (Így tett a jegybank márciusban is, amikor a spekulánsok az orosz-ukrán háború miatt 370-ről egészen 400-ig verték fel az euró forintárfolyamát.) Annak ellenére, hogy korábban Virág Barnabás monetáris politikáért felelős alelnök azt helyezte kilátásba, hogy havonta csak egyszer emelnek, mindig a Monetáris Tanács jegybanki alapkamatról szóló döntésének hetében, márpedig a következő ülésre csak június 28-án kerül sor.

Mindenesetre, ha a forint erősítése volt a célja az MNB-nek – bár lépten-nyomon hangsúlyozzák, hogy nincsenek tekintettel erre a döntéseiknél –, akkor a kamatemelés sikerrel járt. A már szerdán is pozitívan korrigált és a mai napot már a 397-es szinthez közel kezdett hazai fizetőeszköz ugyanis percek alatt csaknem három egységgel, egészen 394,6-ig rakétázott. Azt követően ugyan enyhén korrigált, de a 11 óra körüli 395,5-os szintje tisztes távolságra volt a 400-as horrorhatártól. 

Pedig Matolcsy Györgynek és csapatának nincs is árfolyamcélja. Fotó: MTI
Pedig Matolcsy Györgynek és csapatának nincs is árfolyamcélja. Fotó: MTI

A forint szerdai erősödéséhez egyébként az Európai Központi Bank (EKB) azon bejelentése is hozzájárult, hogy új eszközt tervez bevezetni az olasz államadósság miatti aggodalmak megfékezésére. Erre ugyanis az euró gyengült a főbb devizákkal szemben, amelynek az oldalvize a hazai fizetőeszközt is elérte. 

Az általános rossz hangulatban menedéknek számító nemesfémek árfolyama emelkedett, az arany 0,8, míg az ezüst 0,6 százalékkal magasabban, 1833, illetve 21,6 dolláron cserélt gazdát.

Bár eleinte az olaj mindkét főbb fajtája drágult a szűkülő kínálat és a várhatóan erős kereslet kombinációjára, később lejtmenetbe váltottak, s 11 óra környékén 0,3 százalékos mínuszban voltak, az észak-amerikai könnyűolaj, a WTI 114,8, míg az északi-tengeri Brent 118 dollárt ért.

Tovább tart a kriptopiac szenvedése, miután Bill Gates még rúgott egyet bele.

„A Microsoft alapítója a TechCrunch által szervezett rendezvényen beszélt, aki ezúttal az NFT-kel, vagyis nem helyettesíthető tokenekkel kapcsolatban fogalmazott élesen, vagyis hogy a „nagyobb bolond elméleten alapuló szemfényvesztés” az NFT piac. Szarkasztikusan hozzátette, hogy „nyilvánvaló, hogy majmok drága képei mérhetetlenül javítani fogják a világot”, utalva itt a Bored Ape Yacht Club szériára, mely NFT kollekció egyes darabjai több százezer, sok esetben több millió dollár értékben cseréltek gazdát az elmúlt időszakban. Gates korábban is kritizálta már a kriptoeszközöket. Egy évvel korábban Elon Muskkal folytatott vitát arról, hogy vajon nem túl kockázatosak-e ezek az eszközök a lakossági befektetők számára” – számolt be az Equilor Befektetési Zrt. a ma reggeli hírlevelében.

A végére pedig egy hazai céghír. Mészáros Lőrinc megnyugodhat, cégbirodalmának zászlóshajója, az Opus Global Nyrt. idei első negyedéves árbevétele az egy évvel korábbi több mint a duplájára, 97,5 milliárd forintra nőtt. Az EBITDA ennél is nagyobb mértékben emelkedett, a 2021 első három havi 2,8 milliárd forintról 12,8 milliárdra. Ehhez a legnagyobb mértékben a csoport energetikai szegmense járult hozzá, amire szükség is volt, mivel az idegenforgalmi, az élelmiszeripari és a mezőgazdasági üzletág továbbra is veszteséget termel. Olyannyira, hogy az Opus adózott eredménye mínusz 207 millió lett.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG