6p

Tegnap nem sok hiányzott a 395-ös euróhoz, ma pedig a 391-hez közelít az árfolyam. A részvénypiacok szépen emelkednek, a hazai tőzsde ezt egyelőre nem követi. A száz dolláros vagy még drágább olaj sokáig velünk maradhat, ugyanazért, mint egyes korábbi években. Nem lehet eurót kiutalni a Binance kriptotőzsdéről.

Szép emelkedés van Európában pénteken a tőzsdéken, a német, francia és brit indexek egy százalék körüli mértékben emelkednek. Az amerikai határidős indexek is érezhetően feljebb mentek, itt fél százalék körüli a javulás, de ez a nap folyamán még sokat változhat.

A gazdaságból változó hírek érkeztek. Az USA-ban ma délután teszik közzé az augusztusi PCE inflációs adatot, amit a Fed is erősen figyel. A mutató a becslések szerint nőhet ugyan, de a maginfláció csökkenhet. A szeptemberi német inflációs adat csütörtökön a vártnál kedvezőbb lett, 4,3 százalék 4,5 helyett. A pénteki német kiskereskedelmi adat viszont az eladások 1,2 százalékos csökkenését mutatta, holott 0,5 százalékos emelkedést vártak.

Visszapattant az euró a 395-ről

Budapesten az index emelkedéssel nyitott ugyan, de aztán leesett nulla közelébe, és egyelőre nem tudni, merre indul tovább. Az OTP 0,6 százalékos emelkedését kioltja a Mol ugyanekkora esése, a Richter és az Opus stagnál, a Magyar Telekom is csak 0,2 százalékkal süllyed.

A forint, amely tegnap is elég nagyot gyengült, mára megemberelte magát, az euró már csak 391,40 forint. Pedig tegnap a 395-öt is megostromolta az árfolyam, bár végül 394,60-nál megállt. A dollár sok emelkedés után ma kisebb pihenőt tart, fél százalékkal csökken az úgynevezett dollárindex, és körülbelül ennyivel több dollárt kell adni egy euróért, 1,0609-et.

Árfolyam

Az olaj ára éppen alig változik, a hollandiai földgáz 1,8 százalékkal süllyed, 42,30 euróra. Átlépte a 27 ezer dollárt a bitcoin, ami több mint két százalékos emelkedést jelent. Közben 3,5 százalékkal 1670 dollárra ugrott az ether.

Az olaj ára sok évre visszamenőleg. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső. 
Az olaj ára sok évre visszamenőleg. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső. 

Nem 100, inkább 120 dollár lesz az olaj

Miért lesz újra három számjegyű kőolajár? – ismertette álláspontját Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője. Szerinte a kőolajpiac a következő 4-6 évben hasonlítani fog a 2010-2014 közötti időszakra, magas, dollárban három számjegyű árak lesznek. Ami a fogyasztóknak kellemetlen. Ugyanis:

  • Az olajár meghatározója 2010 és 2014 között az OPEC volt, később ezt a szerepet átvették az amerikai palaolaj-termelők. Most ismét az OPEC, illetve az OPEC+ veheti át, ahol mind Oroszország, mind Szaúd-Arábia magas árat szeretne (a háború, illetve a gazdasági átalakítás miatt).
  • Úgy tűnik, hogy valahol napi 13-14 millió hordónál az USA termelése eléri a csúcsát, a jelenlegi szintnél nem sokkal magasabban, aminek geológiai és pénzügyi okai is vannak. Ezzel is az OPEC+ befolyása nő.
  • Mostanában a globális nyersolaj- és termékkészletek csökkentek, de van egy pont, ahol ezt már nem lehet tovább fokozni, további tartalékokat felhasználni. Jelenleg már ezen a szinten vagyunk. Így az olajtárolással foglalkozó vállalkozások is vásárolni fognak, ami nagy lökést adhat az áraknak.
  • Erős lett az áremelkedésre irányuló spekuláció. A múlt héten rekordforgalom volt az opciós kőolaj- és olajtermék-piacon.

Indul a BYD magyarországi eladása

Szerződést kötött Magyarországon első két márkakereskedő partnerével a kínai BYD (Build Your Dreams), a konnektorról tölthető (New Energy Vehicle) autók világelső gyártója, az akkumulátorgyártás meghatározó szereplője. A Wallis Motor (AutoWallis-csoport) Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyit bemutatótermet, ahol a BYD elektromos autóinak európai kínálatát mutatják be.

Magyarország fontos piac a BYD számára, hiszen a vállalat 2017 óta rendelkezik elektromos buszgyárral Komáromban – teszi hozzá a cég közleménye.

Gondban a Binance-ügyfelek Európában

Hamarosan indul a készpénzes (fiat) fizetési csatornák pótlása, miután a Paysafe nemrégiben úgy döntött, hogy megszünteti az euróbefizetések feldolgozását a Binance felhasználók számára – közölte a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének alapító-vezérigazgatója, Changpeng Zhao (CZ).

Egy német kommentár szerint a Binance-nek jelenleg nincs banki partnere az euróövezetben, így korlátoznia kell az euró alapú szolgáltatásait. Ezért a Binance kéri az ügyfeleket, hogy az euróegyenlegeiket a tether (USDT) stabilérmére cseréljék (amely 1:1 arányban van a dollárhoz kötve). Hiába jelentették be már korábban, hogy a Paysafe szeptember 25-én megszünteti szolgáltatásait, egyelőre lehetetlenné vált az euróban történő, SEPA átutalással történő befizetés és pénzkivonás.

A Binance azt ígérte, hogy már szeptember 25-én bemutatja a Paysafe utódját jelentő új együttműködő partnert, de ez nem valósult meg.

Jönnek az Ethereum ETF-ek

A VanEck vezető pénzügyi vállalat által létrehozandó Ethereum Futures ETF (EFUT) elindítása küszöbön áll a Bloomberg elemzője szerint. Ami azért is figyelemre méltó, mivel a szektorban páratlanul alacsony, 66 bázispontos díjat alkalmaz majd.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az EFUT konkurenciát teremt a ProShares-nak, egy másik vagyonkezelőnek, amely a pletykák szerint 95 bázispontos díjat számol fel. E két alap indítására már hétfőn vagy kedden sor kerülhet – derül ki a Binance cikkéből. A hírek pozitív hatással voltak csütörtökön az ether (ETH) árfolyamára. Egyes bitcoin-ETF-ekkel kapcsolatban viszont az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) ismét halasztotta a döntést.

Sprintelhet a Nike

A zárás utáni kereskedésben nyolc százalékkal ugrik a Nike részvénye, miután a cég csökkenő eladatlan készletekről számolt be. Ezzel egyre nagyobb tér nyílhat az új, profitábilisabb termékek értékesítése előtt – írja a KBC Equitas. Ugyan a 12,9 milliárd dolláros negyedéves bevétel kissé elmaradt az elemzői várakozásoktól, de a profitmarzsok így is várakozáson felüli eredményeket hoztak.

Az előrejelzések alapján a következő negyedévben is tovább javulhat a profitabilitás.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42370 41510 42430 +1,75% 42360 42370 6 126 436 250 HUF 2026-10-16 16:14:25
MOL 5055 5010 5080 +0,10% 5055 5060 1 704 355 795 HUF 2026-10-16 16:14:04
MTELEKOM 2684 2656 2718 +0,90% 2682 2686 1 562 677 420 HUF 2026-10-16 16:08:17
RICHTER 12580 12520 12810 -1,02% 12570 12580 1 155 949 890 HUF 2026-10-16 16:14:27
OPUS 216 214 226 0,00% 215 216 31 982 801 HUF 2026-10-16 16:05:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG