5p

Keresték az irányt az európai tőzsdeindexek, és úgy tűnik, lefelé találták meg. Egy kis pihenő azonban a tegnapi nagyszerű emelkedés után nem meglepő. Elhúzódhat az új amerikai csomag, ami tízmillióknak jelenthet gondokat. Kontinensünkön záporoznak a gyorsjelentések, ennek nyomán óriásit esik a Thyssenkrupp, jobb lett a várakozásoknál viszont a Deutsche Telekom. Budapesten a BUX tartja magát, a forint is alig változik.

Tegnap egy hajszálra volt az S&P 500 index az új történelmi rekordtól. A szerdai szép emelkedés után azonban csütörtökön megpihenni látszanak a tőzsdék, az európai indexek többsége pár ezerlékes mínuszban van. Londonban kicsit nagyobb, 1,1 százalékos az esés, de éppen itt volt a legnagyobb az emelkedés is előző nap. A Stoxx 600 részvényindex 0,4 százalékkal süllyed. Az amerikai határidős indexek is szerény mínuszban állnak.

Térségünket valamivel jobban kedvelik a befektetők, Varsóban egy százalékos pluszban van, Budapesten nulla körül ingadozik az irányadó index. Az OTP stagnál, a Richter 0,2 százalékkal emelkedik, a Mol 0,3 százalékkal süllyed. A Magyar Telekom is esik pár fillérrel. Tegnap este közzétette gyorsjelentését a Rába, ma közel három százalékkal esik.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A forint alig változik, kereken 345 az euró ára. Közben a dollár ismét gyengül. Az euró/dollár 1,1825. Az arany fél százalékkal süllyed, az olaj is 0,3 százalékos mínuszban van.

Rába-járművek 2007-ből (fotó: Rába)
Rába-járművek 2007-ből (fotó: Rába)

Szomorú Rába-jelentés

Elég gyenge első félévet produkált a Rába a KBC Equitas szerint.

Az első negyedévben még csak az általános gazdasági lassulás jelei látszódtak, a második negyedévre viszont a koronajárvány is rendesen rányomta a bélyegét. Elsősorban a vírus negatív hatásaként a negyedéves árbevétel 43 százalékkal esett vissza, minden piacon és minden szegmensben csökkenés volt tapasztalható. Költségoldalon az energiaárak tovább emelkedtek, a bérnyomás nem enyhül, csak az alapanyagárak csökkenése jelent némi pozitívumot. A honvédségi megrendelések továbbra sem realizálódtak. EBITDA-soron is 400 millió forintos mínuszt ért el, a nettó veszteség pedig több mint egymilliárd  – írták.

Patthelyzet a szenátusban?

Már napok óta arról szólnak a tőzsdei hírek, hogy az amerikai kongresszusban készül az új gazdaságsegítő csomag, legalább ezer milliárd dollár értékben. Többször ezzel magyarázták a tőzsdék emelkedését is, van, ahol még ma is említik ennek pozitív hatását.

Most azonban patthelyzetről beszél a Bloomberg.com hírlevele, megemlítve, hogy a márciusi mélypontról 50 százalékot ugrott az S&P 500 részvényindex. Ám a befektetők csalódottak lehetnek, mert kiegyezés helyett a politikusok egymást vádolják a kompromisszumkészség hiányával. A Politico című portál szintén a patthelyzet kifejezést használja, szerintük amerikaiak tízmilliói kerülnek pénzügyileg nagyon rossz helyzetbe így, hogy nem tudnak megegyezni a csomagról. Lehet, hogy hetekig fog el húzódni a megegyezés, és szeptember előtt nem kerül már rá sor.

Eközben éles vita van a gazdasági nyitásról. A Politico körkérdése szerint az amerikaiak 52 százaléka van ellene annak, hogy a szokásos rendben kezdődjön meg az iskolákban a tanítás.

Kellemetlen vírushírek

Az utóbbi napokban az is jó hír volt, hogy az USA ban csökkent a detektált fertőzések száma. Azután kiderült, hogy elsősorban azért van, mert visszavettek a tesztelésekből, ráadásul felső utasításra. Közben más országokból is jönnek kellemetlen hírek. Németországban 1445 új fertőzöttet találtak, ennél magasabbat 1639 főt utoljára május elsején regisztráltak.

(A magyarországi helyzetről lásd: 45-el nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.)

Újra 100 fölött a fertőzések száma Ausztriában, és új fertőzési hullám tapasztalható Új-Zélandon, amely pedig eddig mintaországnak számított a járvány kezelésében.

Defláció és kereskedelmi háború

Még tegnap magas inflációs adat érkezett az USA-ból (és kedden Magyarországról), ma viszont Németországból deflációt jelentettek. Év/év alapon 0,1, hónap/hónap számítás szerint pedig 0,5 százalékos volt az árak átlagos csökkenése. Ez nem túl jó jel a gazdasági kilábalás szempontjából. A pozitív hírek közé tartozott viszont, hogy a vártnál jobban csökkent a francia munkanélküliség.

Az amerikaiak kereskedelmi háborújában most Franciaország és Németország került a középpontba. A Bloomberg szerint megint az európai szubvencióknak mentek neki, például az Airbus kapcsán. Szeptember 1-től 25 százalékos vámot vettettek ki egyes európai árucikkekre, konkrétan a késeket említik. Ez az egész világkereskedelem számára kedvezőtlennek tűnik a koronavírus járvány közepette.

Záporozó gyorsjelentések

Még tart a gyorsjelentési szezon, Németországban a Thyssenkrupp, az RWE és a Deutsche Telekom vannak a középpontban. A Thyssenkrupp részvénye 13 százalékkal zuhan a gyorsjelentés után, pedig sikerült veszteségét lejjebb tornázni a korábban várt egymilliárd euróról 679 millióra. “Sötét negyedéves jelentés gyenge jövőbeli kilátásokkal” – foglalta össze a Finanzen.net. Várakozáson felüli volt viszont a Deutsche Telekom gyorsjelentése, a papír két százalékkal emelkedik.

A Tui német utazási iroda a második negyedévben 1,42 milliárd eurós veszteséget ért el, pedig egy évvel korábban még nyereséges volt. A állami pénzekből is megtámogatott cég részvénye több százalékkal esik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG