5p

Méretes esés van Európában az orosz-ukrán feszültség miatt, de az USA-ban is mínuszos nyitás várható. A BUX valamivel kevésbé esik, de az euró 357 forintra drágult. A Lamborgini nem akar teljesen megválni a robbanómotortól. Az Ethereum-tranzakciók olcsósága nem biztos, hogy jó jel.

Az állítólag küszöbön álló orosz támadás, az Oroszország elleni újabb szankciók lehetősége nyomasztja elsősorban a tőkepiacokat ma reggel, ahogy egyébként már pénteken is. Három százalék feletti mínuszban van a DAX index, amit pedig a befektetők különösen fájlalnak, ezzel beesett a 15 ezer pontos határ alá.

A francia CAC 40 a hétezres határt szakította át hasonló, 3,1 százalékos esésével, a brit mutató 1,8 százalékkal van lejjebb. Ma Christine Lagarde EKB-elnök mond beszédet a nap folyamán. Az amerikai határidős indexek is újabb egy százalék körüli esést produkálnak, a varsói WIG 20 mutató értéke pedig három százalékkal csökkent eddig.

Az OTP esik jobban

Mindezek fényében a BUX index 2,2 százalékos mínusza viszonylag jó eredmény. Az OTP 3,0, a Mol és a Richter 1,8, a Telekom 1,2 százalékkal esik. Emelkedő papír alig akad.

Árfolyam

A magyar kormány három hónappal meghosszabbította az üzemanyag-árak maximális szintjére vonatkozó rendeletét, de ez nem okozott különösebb meglepetést a Mol-részvényeseknek. Még péntek késő este 354 alól 356 fölé ugrott az euró árfolyama, ma reggel pedig a 357 forintot is átlépte, most kereken 357.

Erősödhet innét a forint

Technikailag biztató, hogy a 200 napos mozgóátlagot nem tudta áttörni az euró árfolyama, így akár folytatódhatna is a forint erősödése – írta ma a KBC Equitas.

A vártnál nagyobb inflációs nyomás kapcsán akár nagyobb mértékű kamatemelésbe is kezdhet az MNB, amelynek hatására akár még tovább szárnyalhatna idén a forint – teszik hozzá.

Közel a 100 dolláros olaj, erősödik az arany

Az olaj tovább araszol a 100 dolláros szint felé, ma a WTI már 94,9, a Brent 96,0 dollár is volt reggel, bár innét kisebb visszaesés következett.

A Brent típusú olaj árfolyama hosszabb távon (Tradingview.com)
A Brent típusú olaj árfolyama hosszabb távon (Tradingview.com)

Az arany és az ezüst alighanem szintén a politikai feszültségek miatt megy fel, a sárga fém 0,8 százalékkal 1857 dollárig drágult. Négy százalékkal ugrik a nikkel, aminek Oroszország fontos szállítója, és 7,5 százalékkal emelkedik a földgáz tőzsdei ára Londonban.

Rossz hír rossz hír hátán

Az orosz haderő felvonulása körüli feszültség tovább nőtt, sorsdöntő hét következhet. A drága olaj különböző hátrányai is aggasztják az elemzőket, a jegybankok emiatt erősebben vagy gyorsabban szigoríthatnak. A szakértők ráadásul arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus-kockázatok is tartósabban velünk maradhatnak – foglalja össze a Bloomberg hírlevele a mai rosszkedv okait.

Az Egyesült Államok arra figyelmeztetett, hogy az orosz invázió küszöbön állhat, miután az orosz és az amerikai elnök hétvégi beszélgetése nem bizonyult meggyőzőnek. Egy sor kormány kérte a napokban polgárait, hogy hagyják el Ukrajnát, többek között Németország és Nagy-Britannia is.

Csitítgatják a kedélyeket az EKB bankárai

Két EKB-s jegybankár, Gabriel Makhlouf és Ignazio Visco is próbálta hűteni a kamatemelési várakozásokat – írja az Erste Befektetési Zrt.

Előbbi arról beszélt, hogy a júniusi kamatemelésnek nincs realitása, mivel az túl korai lenne, míg utóbbi a fokozatosság elvét hangsúlyozta. Az EKB vezető közgazdásza, Olli Rehn is az infláció túlreagálásának kockázatairól nyilatkozott.

A Lamborghini hű maradna a robbanómotorhoz

A Volkswagen olasz leányvállalata, a Lamborghini reményei szerint 2030 után is képes lesz belső égésű motorral szerelt szupersportkocsikat kínálni. Ám a következő években először a hibrid hajtásokat vezetik be, majd az első teljesen elektromos Lamborghini 2028-ban jelenne meg.

Az elektromos hajtással való kombináció nagyobb teljesítményt és jobb széndioxid-egyensúlyt biztosít járműveinknek. Az egyik lehetőség, hogy a belsőégésű motorokat szintetikus benzinnel tartsuk életben – mondta Stephan Winkelmann, a cég vezérigazgatója a Welt am Sonntagnak.

Lamborghini (Pixabay.com)
Lamborghini (Pixabay.com)

Olcsó lett a gáz – az Ethereumon

A kriptodevizák ma viszonylag jól tartják magukat, a pénteki nagyobb esést követően inkább a csendes lecsorgás jellemző. A bitcoin 41 140, az ether 2864 dollár.

A hétvégén szeptember óta nem látott szintre csökkent az Ethereum-blokkláncon a tranzakciók költsége, a “gáz” (gas fee) ára. Ez egyfajta aukció-szerű rendszerben a kereslet és a kínálat függvényében változik, és magas költsége komoly, rendszerszintű problémává vált az utóbbi egy-másfél évben. Az átlagos költség most 15,3, a medián (középérték) 6,7 dollár volt.

De egy egyszerű ether-küldést kevesebb, mint két dollárból is meg lehet most úszni, ami mostanában jellemzően inkább 4-10 dollár között volt. Bár ez sokaknak lehet öröm, az alacsony díj a kriptodevizák iránti alacsonyabb keresletet is jelezheti, így nem feltétlenül jó hír.

Bankokat, biztosítókat a magyar tőzsdére

Ajánlást adott ki az MNB a magyarországi bankok és biztosítók Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) való bevezetésének ösztönzésére.

A jegybank jó gyakorlatnak tekinti, ha tulajdonszerzési, állományátruházási ügyletek esetében az érintett intézmények két éven belül legalább egy törzsrészvény-sorozatukat bevezetik a BÉT-re. Ez erősítené átláthatóságukat, ezáltal a betétesek, befektetők és fogyasztók védelmét.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45320 46090 +1,48% 45900 46000 3 387 434 700 HUF 2026-09-25 13:17:05
MOL 5175 5175 5260 -1,43% 5175 5180 743 250 560 HUF 2026-09-25 13:20:13
MTELEKOM 2552 2536 2558 +0,31% 2550 2552 205 359 952 HUF 2026-09-25 13:20:13
RICHTER 12550 12520 12690 -0,79% 12540 12560 578 516 160 HUF 2026-09-25 13:14:02
OPUS 277 275 284 -1,07% 278 278 5 868 769 HUF 2026-09-25 12:57:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG