4p
Nagy változások lehetnek az olajpiacon az OPEC találkozója nyomán, de sokak szerint a helyzet kulcsa valójában Vlagyimir Putyin kezében van. Oroszország ugyanis sokkal kevésbé függ az olaj árától, mint közel-keleti riválisai, és még az is lehet, hogy már nem érdekelt a túl magas árfolyamban. Túl sokan játszanak emelkedő olajárra, meglepetés készül?
A tavaszi találkozó (EPA/STR)

Harmadik napja eseget a kőolaj árfolyama, pedig ennek a hétnek a nagy eseménye az OPEC találkozója lesz. De a süllyedés egyelőre csak szolid, inkább kivárás jellemzi a piacot. Egy évvel ezelőtt jól megdobta az olaj árát az akkori kitermelés-korlátozási megállapodás, majd az első félévben annak a meghosszabbítása is.

Jót tett az árnak az utóbbi időben, hogy az amerikai termelés nem nőtt meg túlzottan a magasabb olajárak következtében annyira, mint sokan várták. Az USA olajkútjai számának növekedése hónapokkal ezelőtt leállt. A feszült közel-keleti helyzet, főleg a szaúdi-iráni ellentét, a szaúdi trónörökös meredek lépései is közrejátszottak, hogy az olaj ára az utóbbi időben két éves csúcs körül ingadozott.

Mi lehet meglepetés?

Mit lehet várni az OPEC-től? Azt már megszellőztették, hogy a kitermelés-korlátozást újabb kilenc hónappal meghosszabbítják, így az meglepetést nem okozna. Váratlannak az számítana, ha ennél rövidebb, vagy hosszabb időre szóló korlátozást fogadnának el. Vagy pedig változna a szereplők köre, például be lehetne vonni Líbiát, Nigériát, esetleg kimaradna valaki az eddig szereplők közül.

Az energiacár

Ám az OPEC-en kívül álló Oroszország, az egyik legnagyobb szereplő még nem fedte fel teljesen a lapjait. Az Oilprice.com szerint igazából rajta, illetve Vlagyimir Putyin elnökön áll vagy bukik a kitermelési megállapodás, egy elemzőt idézve (RBC Capital) egyenesen a “világ energiacárjának” nevezik. Oroszország az amerikai termelőkkel együtt a mérleg nyelveként működik, rugalmas kiegyenlítőként a termelés és kereslet közötti egyensúly kiegyensúlyozásáért felelős.

A cikk nem kevesebbet állít, mint hogy Oroszország már nem érdekelt annyira a magasabb olajárban, mint korábban, sőt számos előnye származhat az ellenkezőjéből. Az alacsonyabb olajár elriasztja az amerikai palaolaj-termelőket tevékenységük bővítésétől. Az alacsonyabb ár gyengébb rubelt is jelent, ami Oroszországnak az export ösztönzése miatt nagyon kedvező.

Túlságosan egy oldalon a spekulánsok

Harmadszor, az orosz gazdaság meglepően rugalmasan volt képes alkalmazkodni az alacsonyabb olajárhoz. Ha Oroszország bele is megy az újabb kilenc hónapos kitermelési korlátozásba, lehet, hogy külön feltételeket fog szabni, amikhez a többi termelő kénytelen lesz alkalmazkodni.

Egy másik cikk a Goldman Sachs szakértőit idézi, akik szerint az olajár évek óta nem látott magas szinten van, ami kétségessé teszi, kell-e kitermelési korlátozás. A spekulatív szereplők, mint hedge fund-ok jelentős long (vételi, emelkedésre játszó) pozíciót halmoztak fel az olajpiacon, ami, ha leépítik, hirtelen árzuhanáshoz vezethet. (Ilyesmit láttunk tavasszal-nyár elején többször is – a szerk.) Ezt mutatja a COT adatai alapján két grafikonunk is.

Ki kell belőle végre hátrálni

A Goldman szerint a különböző lejáratú határidős árak struktúrájából is az következik, hogy a piac már beárazott egy kilenc hónapos hosszabbítást. Nő a valószínűsége annak, hogy meglepetés éri a piacot. Ők is említik, hogy Oroszországnak kevésbé van szüksége a megállapodásra, mint az OPEC-tagoknak. Ugyanakkor hirtelen árösszeomlást nem várnak.

Nem túl jól hangzik az olaj emelkedésére játszóknak az Bloomberg összefoglalója sem. Ebben azt írják, hogy az OPEC és Oroszország érdekei alapvetően megegyeznek, és inkább taktikai, mint stratégiai nézeteltéréseik vannak. Utána azonban arról értekeznek, hogy az oroszok erősen aggódnak az amerikai palaolaj-termelők esetleges aktivizálódása miatt. Ezért nem akarják túl szűkre szabni a kínálatot.

Két multi is figyelmeztet

Ez után pedig sűrűn emlegetik, hogy az OPEC-nek előbb-utóbb ki kell majd vonulnia a mesterséges kínálat-szűkítésből. (“Exit”-et kell csinálnia.)

A Bloomberg szerint a csütörtöki OPEC–tanácskozásra készülve a Citigroup és a Goldman Sachs Group is a kellemetlen meglepetések lehetőségére figyelmeztette a befektetőket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG