5p

Ma végre zöldben állnak a tőzsdék Európában, némi optimizmus észlelhető azzal kapcsolatban, hogy az új vírusverzió talán nem is olyan pusztító. De van, aki nem osztja ezt, és kemény lezárást valószínűsít a következő hónapokban. A forint gyengécske, az olaj emelkedik. Nagy esés volt a kriptodevizáknál a hétvégén.

A múlt heti torokszorító tőzsdei hullámvasút után, amit főleg az omikron-vírusvariáns és a Fed-elnök egyik beszéde okozott, ma szolidan indul a hét, Mikulás napján. Nagy raliról ugyan nem beszélhetünk, de határozott emelkedésről igen, a német, francia, brit vezető indexek 0,4-0,8 százalékkal mennek. Az USA határidős indexei a pénteki újabb csúnyaa esés után fél százalék körüli pluszban vannak.

Pedig rossz hír, hogy az omikron nagyon gyorsan terjed, erősen fertőző. Egyes adatok alapján viszont lehet, hogy az új vírusvariáns fertőzőképessége növekszik, de a megbetegítő képessége csökken. Ez nem feltétlenül lenne rossz a világ számára.

De túl nagy a bizonytalanság, nem biztos, hogy ez lesz az érvényes forgatókönyv. Még egy darabig biztosan a vírushírek rángatják a tőzsdéket, így akik év végi emelkedésben, “Mikulás-raliban” bíznak, azoknak ehelyett jöhet pár húzós hete, magas volatilitással.

Itthon a BUX index 0,6 százalékkal emelkedik, az OTP 1,0, a Mol 0,8, a Richter 0,2 százalékkal megy fel. A Telekom 0,7, a 4iG 0,8 százalékkal süllyed.

Árfolyam

Ezért drágul ma az olaj

A forint nem maradt tartósan erősödő pályán a kamatemelési sorozat ellenére sem, most 364,0 az euró, de reggel 365,40 is volt.

Az olaj 2,5-3,0 százalékkal drágul, a réz fél százalékkal megy fel. Esik viszont az arany, az ezüst, a palládium. Az olajár-emelkedés közvetlen kiváltó oka lehet, hogy Szaúd-Arábia emelte az exportárait. De általánosságban a piacokon, a járvánnyal kapcsolatban csökkenő pesszimizmus is szerepet játszhat.

Az egyik húzóerő ma a részvénypiacon is a nyersanyag-szektor, a bányavállalatok papírjai.

Bankot vett az OTP

Több mint három évvel ezelőtti piacra lépését követően ismét bankot vásárol az OTP Bank Albániában. Az Alpha Bank Albánia akvizíciójával a mérlegfőösszeg szerint ötödik, ügyfélhitel-állomány alapján pedig a második legnagyobb piaci szereplővé válhat az OTP az országban. A vételár 55 millió euró – közölte a magyar pénzintézet. Részletek:

Jó úton járunk vírusfronton?

Az omikron kapcsán különböző hírek jöttek, amik jó irányba mutatnak – írja az Erste Befektetési reggeli összefoglalója. A WHO szerint még nem volt halálos áldozata az új vírusnak, pedig körülbelül háromszor olyan gyorsan terjed, mint a delta verzió.

Ez újra megerősíti azt a lehetőséget, hogy ez a variáns hozza el a járvány végét, de persze még kell egy-két hét, hogy ez be is bizonyosodjon. Ennek a mutációnak egyébként az az érdekessége, hogy mintegy 1,5 éve lekerült a főágról, elment nyaralni az állatokba (macska, oroszlán és hasonlók), aztán visszaugrott az emberre, s így újra feltűnt a radaron.

Didi, Evergrande, Alibaba, Softbank a veszteslistán

A Didi részvényei azért esnek nagyot az ázsiai piacon, mert megkezdte az USA részvénypiacáról való kivonulást. A csőd szélén táncoló Evergrande is újabb fontos határidő előtt áll ma, és közzétette, nem biztos, hogy tud fizetni. Így részvénye 15 százalékkal tovább zuhant. Az Alibaba a konszern átszervezését jelentette be, amit a befektetők egy része túl korainak talál.

A Softbank papírja pedig azért zuhan, mert sok nagyobb részesedése is esik, mint az említett Alibaba és a Didi – írja a német N-Tv.de.

Fájóan pesszimista, de reális forgatókönyv

Egy esetleges tavaszi nagy lezárás lehetőségéről és annak súlyos gazdasági hatásairól ír Zsiday Viktor alapkezelő blogján. A rendelkezésre álló kevés információ alapján úgy véli, hogy az új omikron-variáns gyorsabban terjed, részben kikerüli a korábbi immunizálódást, és nem okoz kevesebb súlyos megbetegedést sem, mint a régebbiek. Ráadásul új oltás sem várható nyár előtt.

Ha (és ez egy óriási ismeretlen) az oltottságot erősebben kikerüli, mint a delta, akkor semmilyen más eszközünk nem marad ellene, mint a totális lezárás á lá 2020 tavasz. A lezárás komoly lassulást, sőt recessziót okozhat, de a már most látható infláció miatt a korábbihoz hasonló extrém monetáris és fiskális stimulusra nem számíthatunk.

Mindez pedig nagyon rossz a gazdaságnak és a részvénypiacnak, ezért a szakember inkább nem vállal most jelentős részvénypozíciókat.

A bitcoin és az ether árfolyama, egy év (Tradingview.com)
A bitcoin és az ether árfolyama, egy év (Tradingview.com)

Nagy esés a kriptodeviza-piacon

Szombat reggel nagyot estek a kriptoedvizák a bitcoinnal együtt, amelynek mélypontja 45 ezer dollárnál volt (az etheré 3610-nél). Innét felpattanás jött ugyan, de nem a korábbi szintre, jelenleg is csak 47 800 és 3990 dollárba kerülnek. Az alternatív kriptodevizák sokkal jobban megszenvedték az esést. Az egy hét alatt bekövetkezett változásokat az első húsz legnagyobb kapitalizációjú kriptónál a következő ábra mutatja.

A 20 legnagyobb kapitalizációjú kriptodeviza hőtérképe az utóbbi egy hétre. A piros négyzetek esést, a zöldek emelkedést jeleznek (Forrás: Quantifycrypto.com)
A 20 legnagyobb kapitalizációjú kriptodeviza hőtérképe az utóbbi egy hétre. A piros négyzetek esést, a zöldek emelkedést jeleznek (Forrás: Quantifycrypto.com)

Mire fel ez a nagy zuhanás?

A magyarázatok között sok tényező szerepel, ilyen az általános tőkepiaci bizonytalanság, az omikron-variáns veszélyei, a Fed várható szigorúsága Jeromel Powell múlt heti beszéde után. De az amerikai hatóságok és törvényhozók fokozott érdeklődése a kriptodeviza-szektor iránt szintén sokakat aggaszt.

Már az esések után derült ki, hogy egy Bitmart nevű kriptodeviza-tőzsdéről hackerek közel 200 millió dollárt loptak el. Szingapúrban pedig a Bitget nevű tőzsdét függesztették fel a hatóságok.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45910 45320 46110 +1,35% 45920 45930 6 705 035 640 HUF 2026-09-25 16:47:15
MOL 5190 5175 5260 -1,14% 5180 5195 1 376 183 010 HUF 2026-09-25 16:47:02
MTELEKOM 2548 2536 2558 +0,16% 2548 2550 348 407 028 HUF 2026-09-25 16:47:31
RICHTER 12500 12460 12690 -1,19% 12480 12490 1 332 642 900 HUF 2026-09-25 16:44:56
OPUS 279 275 284 -0,18% 276 280 12 289 725 HUF 2026-09-25 16:39:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG