Személyes pénzügyek
Személyes pénzügyek
Van, aki 168 ezres nyugdíjkorrekciót kaphat novemberben
Székely Sarolta | 2019. szeptember 18. 13:25
Ez több mint 14-szerese (!!!) annak, amiben az átlagos összegű nyugellátásban részesülő személy reménykedhet. Persze, a sor másik végén több tízezren vannak olyanok is, akiknek még 5000 forint, vagyis havi 500 forint sem jár.
Személyes pénzügyek
Újratárgyalnák a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 18. 07:40
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint 10 százalék feletti béremelést is elbírt volna idén a gazdaság.
Személyes pénzügyek
Óriási összegek mennek nyugdíjra, mégis kísért az időskori szegénység réme
Eidenpenz József | 2019. szeptember 18. 06:06
Lassan a szövetségi kiadások fele szociális célokra megy, és annak is a zöme a nyugdíjkassza kipótolására. Ennek ellenére kutatók úgy vélik, hogy az időskori szegénység a következő húsz évben csak nőttön nőni fog Németországban. Itthon sem feltétlenül megnyugtató a helyzet.
Személyes pénzügyek
Újra jön a pénzügyi vetélkedő a diákoknak
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 17. 11:46
25 ezer diák, 6250 csapat, 198 helyszín, 24 győztes, 2,4 millió forintos pénzdíj, 15 millió forint értékű tárgynyeremény – ez a 2013 óta megrendezett féltucat PénzSztár verseny mérlege.
Személyes pénzügyek
Hiába a nagyvonalú ajánlat, nincs roham a biztonságos hitelekért
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 17. 11:04
Nem tülekednek a biztonságosabb, szerződésmódosítással elérhető fix kamatozású jelzáloghitelekért, amelyeket a jegybank és a bankok közös programban kínálnak a legkockázatosabb, változó kamatozású hitelt fizető ügyfeleknek. Nagyon kevesen tartanak attól, hogy újra nekilódulhat a törlesztőrészlet - írja a Bank360.
Személyes pénzügyek
Június óta 2000 milliárd forintért vásárolt a lakosság a Magyar Állampapír Pluszból
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 16. 12:43
A MÁP+ Varga Mihály szerint Magyarország egyik legeredményesebb befektetésévé vált.
Személyes pénzügyek
Mától új világ kezdődött a bankkártyás fizetéseknél
Csabai Károly | 2019. szeptember 14. 13:10
Jelentősen módosulhat az internetbanki belépés folyamata és akár az ötezer forint alatti érintéses fizetések esetén is kérhetik a pin kódot a boltokban szeptember 14. után. A PSD2-szabályozás számos pontja hatályba lép szombaton és egy sor mindennapi pénzügyi szolgáltatás használatában hoz alapvető változást, az internetes kártyás fizetés módja azonban egyelőre marad a megszokott.
Személyes pénzügyek
Elárulták, miért kapnak egyszeri 54 ezer forint pluszpénzt a közmunkások
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 14. 11:45
Nem kampányfogás - állítja a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Személyes pénzügyek
Kvíz teszt - Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 13. 16:34
Teszteld a tudásod még a verseny előtt!
Személyes pénzügyek
Nagyot változott a világ: így tartsd biztonságban a bankkártyáidat
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 12. 12:50
Egyre többen használnak bolti fizetésre készpénz helyett kártyát vagy akár már mobiltelefont is Magyarországon. Az elektronikus fizetés térnyerése egyre nagyobb, ugyanakkor kevés hangsúlyt fektetünk a biztonságra. Mi kell ahhoz, hogy a kis plasztikok ne okozzanak fejfájást? Hogyan érdemes készpénzt felvenni és milyen költségekre kell odafigyelnünk? A Bank360-nal jártunk utána a legfontosabb kérdéseknek.
Személyes pénzügyek
Fél év alatt százötvenen tiltatták ki magukat a játéktermekből
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 11. 07:45
Egyre több magyar zsugás ismeri fel a függőségét, és tesz egy, három, esetleg öt évre szóló önkorlátozó nyilatkozatot.
Személyes pénzügyek
Egyre kevesebben tartják fontosnak az 1 százalékos támogatást
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 10. 08:37
Évről évre egyre kevesebben ajánlanak fel a befizetett adóforintjaikból, holott támogatásra várók akadnak bőven.
Személyes pénzügyek
Nem szabadulhatnak az apák a diákhiteltől
Valkai Nikoletta | 2019. szeptember 7. 07:05
Tavaly év eleje óta az anyák szüneteltethetik, vagy akár teljes mentességet kaphatnak a diákhitel visszafizetése alól, addig az apákra mindez nem vonatkozik. Ezt korábban az alapvető jogok biztosa is aggályosnak találta. Most ismét téma lett, hogy az apákra is terjesszék ki ennek a lehetőségét. Úgy tűnik, a kormány egyáltalán nem gondolkodik ezen. Közben az elmúlt másfél év alatt 2600 anya élt azzal, hogy csökkentse hiteltartozását.
Személyes pénzügyek
Több ezer nyugdíjas dolgozik a kereskedelemben vagy takarítóként
Csabai Károly | 2019. szeptember 6. 06:01
Több mint húszezer főt foglalkoztatnak a nyugdíjas szövetkezetek, a budapesti régióban a legtöbben jutnak így munkához. A kereskedelmi és takarító feladatokat ellátó cégek – sajátos időbeosztásuk és magas munkaerőigényük miatt – előszeretettel választják ezt az atipikus foglakoztatási formát.
Személyes pénzügyek
A Facebookon még hatékonyabban lehet majd csajozni
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 5. 17:45
A közösségi médiavállalat online társkereső szolgáltatást indít, ahol az előzetes hírek szerint a felhasználók érdeklődése alapján hatékonyabban lehet majd partnert találni. A szolgáltatás először az USA-ban startol, de az egész szegmenst átrendezheti.
Személyes pénzügyek
A maglódi nyugdíjas már megkapta a rezsiutalványát, az óbudai még nem
Baka F. Zoltán | 2019. szeptember 5. 16:11
Nem kell megijedni, ha csak két papirost találnak a levélben a címzettek, az valójában három darab.
Személyes pénzügyek
Babahitel: beindult a roham, mindenki 10 milliót akar
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 1. 11:25
Az OTP Banknál töretlen az érdeklődés a július 1-től igényelhető babaváró kölcsön iránt a bank szerint.
Személyes pénzügyek
Drámaian visszaesett a cégek által nyújtott iskolakezdési támogatás
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 31. 19:16
Miközben tavaly a hazai kis- és közepes vállalatok (kkv) jelentős hányada nyújtott iskolakezdési támogatást a családos dolgozóiknak, idén néhány kivételtől eltekintve teljesen eltűnt a cégek bérszámfejtéséből ez a béren kívüli juttatási forma.
Személyes pénzügyek
Hova nyúlhatunk, ha pénz kell az iskolakezdéshez?
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 31. 17:13
Legyen szó akár az elsősök tanszervásárlásáról vagy az egyetemista gyereknek történő lakásvásárlásról, az iskolakezdés sokak számára jelent nagyon komoly pénzügyi terheket évről évre. A Bank360 megvizsgálta, hogy az egyes esetekben mihez nyúlhatunk, ha segítség kell a megfelelő eszközök beszerzéséhez.
Személyes pénzügyek
Visszaélnek a jegybank nevével - ugye ennek a csalásnak senki sem dől be?
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 30. 10:24
Csalók emaileket küldenek ki magánszemélyeknek az ENSZ által számukra küldött nagy összegű állítólagos pénzküldeményekről.
Személyes pénzügyek
Kiakadtak a nyugdíjasok a 9 ezer forintos rezsiutalványon
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 08:48
Végtelenül megalázó és igazságtalan – véli a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata.
Személyes pénzügyek
Egyre többet használjuk befizetésre is az automatákat
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 08:03
A bankoknak tetemes költségcsökkentést jelent, ha a pénzkezelést automatákra bízhatják az ügyintézők helyett – írja a Világgazdaság.
Személyes pénzügyek
Lakástakarék: labdába rúghat még a régi nagy kedvenc?
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 25. 08:00
Nem tűnik el, csak átalakul - nagyjából így jellemezhetjük az októberi “hirtelen halál” után feltámadó lakástakarék-piacot, amely jelentős kihívásokkal küszködik a megtakarítások új sztárja, a MÁP+ mellett. A Bank360 segítségével megnéztük, mit kínálnak most a szolgáltatók lakástakarék-fronton és mire elég ez más pénzügyi termékekkel szemben.
Személyes pénzügyek
Frissítve: Minden nyugdíjas 9000 forintos rezsiutalványt kap szeptember végéig
Baka F. Zoltán | 2019. augusztus 23. 11:04
Jövő márciusig lehet felhasználni a juttatást. Fontos: csak az idén májusig megszerzett jogviszonyok esetében jár az utalvány.
Személyes pénzügyek
Tévhitek az iskolakezdési támogatás körül: kinek jár és hogyan?
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 22. 10:22
2019 elején jócskán megváltozott a szabályozás.
Személyes pénzügyek
Jobban jár, ha Budapesten számlás albérletet keres
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 18. 15:33
Hallotta már valahol azt a kifejezést, hogy „számlás albérlet”? Nem meglepő, ha nem. Budapesten ugyanis igencsak tragikus a helyzet ezen a téren: 100-ból csupán 1 kiadó albérlet számít számlaképesnek. Ilyen arányok mellett még inkább válogatniuk kell a hirdetések között a kiadó lakást keresőknek.
Személyes pénzügyek
Pénzt adnak az iskolások pénzügyi tudatosságának fejlesztésére
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 17. 09:52
Ez már a második ilyen pályázati lehetőség.
Személyes pénzügyek
A történelemben először százezer felett az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Eidenpenz József | 2019. augusztus 15. 16:16
Ha nyár, akkor új rekord, tovább tart a magyar munkaerő lassú, de biztos kiáramlása Ausztriába. Egyedül németekből dolgoznak kint többen, mint magyarokból, de a grafikont nézve lehet, hogy már nem sokáig. Az EU-s jog miatt lehet, hogy több munkavállalási engedélyt kapnak a menekültek, de ez talán nem alakítja át nagyon az osztrák munkaerő-piacot.
Személyes pénzügyek
Tízezreket hozhat a nyugdíjasoknak ez a hír
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 15. 13:05
Ugyan a nyugdíjasok jelentős része a gazdasági növekedéshez már nem járul hozzá aktívan, mégis jól járhatnak a magasabb GDP bővüléssel. Számításaink szerint csaknem 45 ezer forint érkezhet év végén a rendes nyugdíjon felül az átlagos járandóságban részesülők számlájára.
Személyes pénzügyek
Óriási tartozást cipelnek tovább a végzős amerikai diákok
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 14. 15:56
Eladósodnak a munkakezdő amerikaiak, mert a stagnáló bérek miatt egyre nehezebb a diákhitelek törlesztése. A teljes adósságuk már 1,5 milliárd dollár.
Személyes pénzügyek
Óriási különbségek vannak a diákszámlák között
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 14. 14:36
Bár a diákoknak igen kedvező feltételekkel kínálnak a bankok különböző számlákat, egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket választjuk. A Bank360 most megszondázta a bankok diákszámla-ajánlatait: azok a 18 - 26 éves fiatalok, akik már most odafigyelnek a megfelelő bankszámla kiválasztására és tudatosak a pénzügyeikben, akár több tízezer forintot is megspórolhatnak évente.
Személyes pénzügyek
Tállai: eddig 190 ezer babakötvényt kötöttek
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 13. 09:33
"Jó okunk van feltételezni, hogy 2019 rekordközeli év lesz a babakötvény történetében" - mondja az államtitkár.
Személyes pénzügyek
Durván lehúzza az embert az Euronet ATM-je
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 12. 09:40
Feltűnőek a budapesti bulinegyedben sorakozó kék-sárga színű, EUR HUF feliratú bankfüggetlen ATM-ek. A masinákat általános gyanakvás övezi, a rutinos utazók messziről elkerülik őket, a Tripadvisoron számos konkrét példát találni a gyanútlan – és főleg a helyi valuta árfolyamában és értékében járatlan – turisták lehúzására. A bankautomaták jó helyen vannak, cserébe viszont 10-15 százalékkal kedvezőtlenebbül váltanak a bankokhoz vagy utcai pénzváltókhoz képest, és más trükkjük is van: a felvételnél a nagyobb összegek felé terelik az embert.
Személyes pénzügyek
A hét, amikor a román tanárok már hivatalosan is jobban keresnek a magyarnál
Székely Sarolta - Izsó Márton | 2019. augusztus 10. 15:30
Egy egészen abszurd látleletről mesél heti videónkban kolléganőnk, Székely Sarolta. Miközben ugyanis a tanárok bére majd' 10 éve alatt nőtt 60 százalékkal, addig a focisták ezt egyetlen év alatt is megkaphatták.
Személyes pénzügyek
Kapós lett a Diákhitel
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 10. 14:02
Másfélszer többen igényelték júliusban a Diákhitel1-et, mint egy évvel korábban.
Személyes pénzügyek
Újabb tévhit kering a babaváró hitelről
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 7. 12:02
Tényleg kell fizetni kezességvállalási díjat a szüneteltetés alatt?
Személyes pénzügyek
Eddig 8 ezer nagycsalád szeretné, hogy szálljon be a kormány az autójukba
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 6. 12:59
Kijött az autóvásárlási program első havi mérlege.
Személyes pénzügyek
Alaposan legatyásodhat az a fiatal, aki hűbelebalázs módjára nyit diákszámlát
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 5. 07:49
A 26 évesnél fiatalabbaknak szánt bankszámlák éves kiadásai között több mint 10 ezer forintos különbség is lehet.
Személyes pénzügyek
Ha a babaváró nem jön be: milyen hiteleket vehetünk fel szabad felhasználással?
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 4. 12:15
Mit tehetünk, ha sürgősen nagy összegre lenne szükségünk, de a kölcsönök ásza nem jöhet szóba? Bőven találhatunk a babaváróhoz hasonló hitelt a piacon, és még keresni sem kell sokáig.
Személyes pénzügyek
Megduplázódott a hazai luxuslakások ára
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 2. 07:50
Tavaly nyáron még egymillió volt a négyzetméterük, most meg már kettő.
Személyes pénzügyek
100 millió forint kompenzáció: több száz ügyfelének fizethet a biztosító
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 1. 15:34
Vizsgálódott a GVH, fizethet a 4Life Direct és biztosító-partnerei ügyfeleinek.
Személyes pénzügyek
Rég volt ilyen alacsony a személyi kölcsönök kamata
Privátbankár.hu | 2019. július 31. 14:13
Részleges vagy teljes online igénylés, aktív számlavezetés, az átlagkeresetnél nagyobb havi jövedelem vagy frissen nyitott számla az adott banknál – ezek egytől egyig befolyásolhatják, hogy ki milyen kamatra jogosult, ha személyi kölcsönt igényel. Érdemes alaposan tájékozódni a bankok kínálta lehetőségek között, hiszen jelentős lehet egy-egy kamat közötti eltérés, mert az intézmények mást és mást „jutalmaznak”.
Személyes pénzügyek
Ha nincs 3 gyerek vagy néhány fölös millió: miből tudunk autót venni?
Privátbankár.hu | 2019. július 30. 15:45
Több tízmillió forint állami támogatás jár a háromgyermekes családoknak. Nem csak lakáscélra, de autóvásárlásra is milliókat vehetnek igénybe a nagycsaládosok. De mire számíthatnak azok, akiknek szükségük lenne egy újabb autóra, de nem tudják kihasználni az autóvásárlási támogatást?
Személyes pénzügyek
2 milliárd forintos kárt okozott az országban a múlt hétvégi vihar
Privátbankár.hu | 2019. július 30. 13:51
Szélvihar, felhőszakadás, beázás, villámlás, jégverés.
Személyes pénzügyek
Megoldás lenne a parkolási problémára, ha elvennék az autótulajdonosok milliós ajándékát
Szalai Anna | 2019. július 30. 13:31
Az őszi önkormányzati választások központi témájává válhat a parkolás Budapesten. A parkolási krízis megoldásához a lakossági szerzett jogok és a kerületi önkormányzatok önálló parkolóbizniszeinek felszámolásán keresztül vezet az út. Az ehhez szükséges politikai akarat azonban hibádzik.
Személyes pénzügyek
Babaváró hitel: egyetlen papíron csúszhatnak el az igénylők?
Privátbankár.hu | 2019. július 30. 12:28
Mit lehet tenni, hogy a lehető leghamarabb leadhassuk a TB jogviszony igazolást?
Személyes pénzügyek
Nettó 242 ezer 300 forint volt májusban az átlagkereset
Privátbankár.hu | 2019. július 30. 11:20
Az ötödik hónapban is kétszámjegyű volt a fizetések emelkedése.
Személyes pénzügyek
100 millió amerikai és 6 millió kanadai banki adatait lopta el egy hacker
Privátbankár.hu | 2019. július 30. 08:10
Sokra nem ment vele, már őrizetbe is vették.
Friss
Makro / Külgazdaság
Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
A Tisza-kormány első GDP-bizonyítványa.
1 perce
Részvény / Deviza / Áru
Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Nem örültek túlzottan a piacokon.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25 -
Tizenegy évesen vette első részvényét, 96 évesen is 140 milliárd dollár sorsáról dönt2026. augusztus 31. 16:22 -
Lakásból indult, ma 15–18 milliárd forintot érhet Gerendai Károlyék magyar sikercége2026. augusztus 31. 16:00 -
Ötvenhárommilliárd dollárt sem fogadott el a PayPal, visszaléptek a vevők2026. augusztus 30. 17:57
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Insura: felmérés a nyári úti célokról
09:38
-
Fókuszban az AGROmashEXPO kiállításon a szőlészet, pincészet témaköre
08:08
-
Új helyszínen a szabadtéri plakátkiállítás
08:02
-
Megdőlhet az Eurostar-monopólium: új szereplők a London–Párizs vonalon
07:53
-
Mondo Duplantis koncert a budapesti Atlétikai Világdöntő záróprogramjaként
07:13
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Minden magyar állampolgárt érintő fontos változások jönnek holnaptól
2026. augusztus 31. 18:22
-
Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
2026. szeptember 1. 05:46
-
Meghalt az MTA egykori elnöke
2026. augusztus 31. 14:02
-
A nap képe: Magyar Péter és Lannert Judit évnyitóra mentek
2026. augusztus 31. 13:39
-
Mintegy 2900 milliárd forinttal emelné a költségvetési hiányt a kormány
2026. augusztus 31. 17:20




