1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A köztemetőkben megvenni nem, csak bérelni tudjuk az adott sírhelyet, így ha a használati idő lejár, újabb költségekre számíthatunk - akár 60 évvel a temetés után is akadhatnak bonyodalmak. A legolcsóbb temetés is legalább százezer forintba kerül, az összeget előre is bebiztosíthatjuk. De mi történik azokkal a sírokkal, amiket nem hosszabbítanak meg?

Kinek a kötelessége?

A temetésről első körben annak kell gondoskodnia, aki ezt szerződésben vállalta. Ha ilyen személy nincs, a temetésre kötelezett személy sorban az, akit az elhunyt végrendeletében meghatározott, az elhunyttal elhalálozása előtt együtt élt házas- vagy élettárs, illetve az öröklési rend szerint az elhunyt legközelebbi hozzátartozója. Megnyugtató azonban, hogy ha a temetésre kötelezett személy nem elérhető, vagy nem teljesíti a kötelezettségét, az illetékes települési önkormányzat gondoskodik a végső nyughelyről.

100 000 forint alatt nincs temetés

„A temetkezési alapszolgáltatások árait önkormányzati rendelet, a budapesti köztemetőkben a fővárosi közgyűlés rendelete határozza meg” – mondja Mikolai Márta, a fővárosi temetőket üzemeltető Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK Holding Zrt.) munkatársa. Ez vonatkozik a sírhelyek megváltási és újraváltási díjaira, a halotthűtés, temetőn belüli szállítás, ravatalozó igénybevétel, szóróhely igénybevétel és sírásás díjára. Ezen kívül vannak szabadáras kategóriák is, jellemzően a kellékek és a kapcsolt szolgáltatások: a koszorú, a temetőn kívüli elhunyt-szállítás, az alternatív temetési módok (hajós búcsúztatás, légi szórás), valamint a különböző búcsúztatók (prózai, zenés, hangszeres).

A köztemetőkben sírhelyet minimum 25 évre, sírboltot 60 évre, urnafülkét és urnasírhelyet pedig általában 10 évre bérelhetünk, tehát eddig rendelkezünk annak használati jogával. Budapesten a legolcsóbb egy urnás fülke bruttó 33 000 forint. Az egyes sírhely ára bruttó 56 000 forinttól 540 000 ezerig terjed. Ehhez jön még a sírkő, a ravatal és a halottszállítás díja, így a végösszeg mindenképpen 100 000 forint felett lesz. A sírgondozási árak is széles skálán mozognak: árvácskákkal a sima kiültetés bruttó 2900, a teljes gondozás örökzölddel, hantkialakítással 68 000 forint.

Az árak temetőnként nagyon változóak, és függnek a sírhely temetőn belüli elhelyezkedéstől: egy bejárathoz vagy ravatalozóhoz közeli sírhely drágább. Vidéken ugyanakkor a budapesti költség felével is olcsóbb lehet a temetkezés.

Budapesti temetői árak
Ár (forint) Használati idő (minimum)
Urnafülke, urnasírhely 33 000-től 10 év
Sírhely koporsó(k)nak

56 000 -

540 000

25 év
Sírbolt, kripta 200 000-től 60 év (néhány temetőben a kriptáé 100 év)

 

Cetli a fejfán, vagy levél 60 évenként

A használati idő utolsó napjáig a temettetőnek, illetve halála esetén a törvényes öröklés rendje szerinti közeli hozzátartozónak újraváltási joga van a sírhelyre. Át is lehet ruházni a rendelkezési jogot, de csak a használati idő lejárta előtt. Ezután ugyanis, ha van rá lakossági igény, a temetési hely azonnal újraértékesíthető. „A budapesti temetőkben jelentős a sírhelytöbblet, így az esetek többségében erre nem szokott sor kerülni. A használati idő lejárta után is fenntartjuk a sírhelyet, legalább egy évig. Ezután is csak akkor értékesítjük újra, ha konkrétan az adott sírhelyre érkezik igény” – mondja Mikolai.

Újraváltás esetén a meghosszabbítás legrövidebb időtartama nem lehet kevesebb a használati idő tartamánál, díja pedig az eredeti „bérleti” díj 90%-a. Ha a temettető nem él ezzel a jogával, a sírhely bárki számára kiértékesíthető, a korábban ott eltemetett elhunytat pedig vagy exhumálják, vagy rátemetkeznek. Elképzelhető, hogy a legközelebbi látogatáskor már nem találjuk a temetőben a régi sírokat. Így ha a családban haláleset történik, nem csak az újabb temetésről kell gondoskodni, de annak is érdemes utánanézni, milyen sírok felett rendelkezett az elhunyt személy.

Az üzemeltető ajánlott levélben és temetői hirdetmény formájában értesíti a sír felett rendelkező személyt, emellett a síremlékre kihelyeznek egy figyelemfelhívó matricát is – ez a gyakorlat nemrég nagy botrányt kavart. „A postai levelek körülbelül egyharmada minden évben „címzett ismeretlen” felzettel jön vissza. Csak az utolsó betemetés megrendelőjének adatait ismerjük, így a legutolsó ismert cím akár 60 éves is lehet” – magyarázza Mikolai.

Pénzügyi segítség a temetéshez

Adómentes temetési segélyt a települési önkormányzatok nyújthatnak önkéntes alapon, ennek összege nem lehet kevesebb, mint a helyben szokásos, legolcsóbb temetés költségének 10%-a. A támogatás egészben vagy részben természetbeni szociális ellátásként is adható.

Temetési segélyt az kaphat, aki vagy úgy gondoskodott az elhunyt személy temetéséről, hogy arra nem volt köteles, vagy a temetési költségek viselése a saját, illetve a családja létfenntartását veszélyeztetik. Ez utóbbi esetben a segély a temetési költségek teljes összegét is elérheti.

A kérelmet a temetés előtt vagy után is be lehet nyújtani, mindkét esetben a segélyt kérő vagy az elhunyttal egy háztartásban élt családtag nevére kiállított számlákkal kell a kifizetéseket igazolni. Ha a temetési segélyt nem a haláleset helye szerinti önkormányzattól kérjük, a kérelemhez mellékelni kell a halotti anyakönyvi kivonatot is. A kérelem benyújtásának és elbírálásának részletes szabályait, a jogosultak körét az igénylés módját az önkormányzatok rendeletben szabályozzák.

Előre is gondolkodhatunk

Ha van rá lehetőségünk, hogy megkíméljük hozzátartozóinkat a temetéssel járó költségektől, kétféle konstrukció közül választhatunk.

Előtakarékossági szerződés esetén az üzemeltető az érvényben lévő áron kiszámítja a kívánt szolgáltatás keretösszegét. Ennek egy részét előlegként befizetjük, a többit pedig részletfizetéssel törlesztjük. Budapesten az előleg összege koporsós temetés esetén 140 000, hamvasztásos temetés esetén: 84 000, szórásos temetés esetén pedig 80 000 forint. A részletfizetés maximális időtartama 18 hónap, a törlesztőrészlet pedig nem lehet kevesebb, mint 5000 forint. A befizetett összeget az üzemeltető kamatozó bankszámlán helyezi el és a kamatokkal növelt összeget teljes egészében a szerződés alanyának kegyeleti szolgáltatására fordítja.

A másik lehetőség a kegyeleti célú életbiztosítás, ilyet a CIG Pannonia és a Signal biztosítóknál lehet igényelni.

A CIG Pannonia Pannónia Alkony biztosítását a megnövekedett érdeklődés miatt egy hete indították újra. A biztosítást 50-80 éves kor között bárki megkötheti, kockázatelbírálás nélkül. A díjfizetési tartam 5 és 20 év között mozog, a díjfizetés gyakorisága pedig lehet havi, negyedéves, féléves vagy éves. A biztosítási díj a díjfizetés tartama alatt nem emelkedik.

A számlára egyszeri összegeket is be lehet fizetni, amelyek szükség esetén bármikor hozzáférhetőek. Az ezekből képződő, hozammal megnövelt örökség nem része a hagyatéki eljárásnak, így a kedvezményezett gyorsan és öröklési illetékmentesen juthat hozzá. A képződött örökség után kamatadót sem kell fizetni. A beérkező díjakat a biztosító állampapírokba fekteti.

A Signal Biztosító Testamentum biztosítása a biztosított elhalálozása esetén fizeti ki a hozammal megnövelt összeget a kedvezményezettnek, egy összegben vagy járadékszolgáltatásként. Ha a fizetéssel nehézségek támadnak, a biztosítás díjmentesen leszállítható vagy visszavásárolható. A temetkezési vállalkozóval való elszámolást kérésre a biztosító átvállalja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
Személyes pénzügyek Késés, lopás, baleset: mire fizet az utasbiztosítás?
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 15:57
Világszerte megannyi bizonytalanság veszélyeztetheti a tervezett nyári utazásokat, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége idén is fontos tudnivalókkal szeretné segíteni a külföldre indulókat annak érdekében, hogy mindnyájan biztonságban tölthessék a nyári szabadságukat. Ma már széleskörű utasbiztosítási ajánlatokkal szolgálnak a biztosítótársaságok, ezért érdemes körültekintően megválasztani az úticélnak, valamint az időtöltési szándékainknak megfelelő, adott kockázatokhoz szükséges fedezeteket. A Magyar Biztosítók Szövetsége azt javasolja, hogy mielőtt megkötnének egy utasbiztosítást, kérdezzék meg a biztosítókat, vagy vegyék igénybe a biztosítási tanácsadók segítségét.
Személyes pénzügyek Nem javul a bérhelyzet, szégyenpadon a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:58
Jól érzi, ha a fizetését látva csodálkozik: a magyar bérek szinte minden összevetésben a rangsorok aléján tanyáznak. A folytatás sem túl rózsás. 
Személyes pénzügyek Már megint a Revolut: áthelyezésről érkezik újabb levél a magyaroknak
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 06:33
Az újabb fejlemény kapcsán a társaság elkezdte kiküldeni a magyarországi ügyfeleinek a számlák áthelyezéséről szóló részleteket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG