1p
A dolgozó fiatalok több mint fele tartalékok nélkül él - állapította meg a K&H pályakezdők jóléti indexének kutatása. Ez nem meglepő, hiszen a megkérdezett fiatalok nettó jövedelme átlagosan 71 ezer forint volt, ebből nem könnyű takarékoskodni. A kutatás pénzügyek részindexe ezért gyenge lett: 0 értéket kapott a -50 és +50 között elhelyezkedő skálán.

Bizakodás az anyagi helyzet javulásában és alkalomszerű megtakarítások jellemzik a 19-29 éves városi fiatalok pénzügyi hozzáállását. A K&H pályakezdők jóléti indexének 2013. első negyedévi kutatásából kiderül, hogy a családi viszonyok után az anyagi háttér határozza meg legjelentősebben a fiatalok elégedettségét. Az index – hasonlóan az előző negyedévi méréshez – a pénzügyek terén hozta a leggyengébb eredményt, ez a részindex 0 értéket kapott a -50 és +50 között elhelyezkedő skálán.

A K&H pályakezdők jóléti index megkérdezései szerint a fiatalok elégedettségét olyan tényezők határozzák meg, mint a család, a munka, az egészség vagy a baráti kapcsolatok. Ezen területek között a fiatalok a pénzügyeikkel voltak a legkevésbé elégedettek. A pénzügyeket értékelő részindex 0 értéket kapott a K&H pályakezdők jóléti indexének 2013. első negyedévi mérése során, csakúgy, mint a 2012. IV. negyedévi felmérésnél, amikor szinte azonos, +1 értéket kapott ez a terület. A fiatalok pénzügyeikhez való viszonyát a jelennel való elégedetlenség és a jövővel kapcsolatos pozitív várakozások jellemezték.

A megtakarítások sem adnak jelentős anyagi biztonságot

Megtakarítása a fiatalok 33 százalékának van, ezen belül a dolgozó fiatalok 43, a diákok 40 százaléka, a munkanélküli fiataloknak viszont mindössze 14 százaléka rendelkezik tartalékkal. A félretett pénz azonban jelentős anyagi biztonságot nem jelent a fiatalok többségének, hiszen a megtakarítással rendelkezők 70 százaléka csak legfeljebb 3 hónapig tudna megélni belőle. Egymillió forint feletti megtakarítása mindössze a megtakarítók 12 százalékának van, 100.000 forint alatti összeggel 42 százalékuk rendelkezik. Még a 26-29 évesek körében sem növekszik a megtakarítók aránya, bár ebben a korosztályban a megtakarítás átlagos összege jelentősen megnő – egymillió forint feletti érték, szemben a 19-25 évesek átlagos 300.000 forintjával.

A fiatalok 8 százaléka megtakarításait lekötött betétben tartja, 5 százalékuknak van életbiztosítással kombinált befektetése, 2 százalékuk befektetési alapban kamatoztatja a pénzét. Ez kevesebb, mint fele a megtakarító 33 százaléknak, a többiek félretett pénze vélhetően készpénzben vagy folyószámlán lekötetlen formában található.

Lakás, tartalék, utazás: erre spórolnak a fiatalok

Bába Ágnes

Ha a megtakarítások jellegzetességeit vizsgáljuk, azokat tekinthetjük tudatosabb megtakarítóknak, akik a hónap elején egy bizonyos összeget félretesznek. Az ő arányuk a teljes vizsgált korosztályban csak 17 százalék, pozitív eltérés – 25 százalékos értékkel – a Nyugat-Magyarországon élőknél figyelhető meg. Náluk a megtakarítások említése is magasabb: 43 százalékban számolnak be megtakarításról, szemben a teljes vizsgált korosztály 33 százalékával. Fontos lenne, hogy már pályakezdőként, az önálló élet megkezdésekor tudatosabban kezeljék pénzügyeiket a fiatalok – mondta el Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

A megtakarítási célok között a lakásvásárlás és a tartalékképzés vezet 39-39 százalékkal, ezt követően utazásra (21 százalék) és az oktatás költségeire (19 százalék) tesznek félre legtöbben. A lakásra gyűjtés 26 év felett válik hangsúlyosabbá, a 26-29 éves megtakarítók 55 százaléka tesz félre erre a célra. Aki több bankot használ, az inkább lakásvásárlásra tesz félre, míg akinek nincs semmilyen bankkapcsolata, az nagyobb értékű tárgyakra gyűjt leggyakrabban. A nyugdíjra még kevesen gondolnak ebben a korban, 26 és 29 évesek között is csak 10 százalék takarít meg már most a nyugdíjas évekre.

Ebből nem könnyű félretenni

A megkérdezett fiatalok személyes nettó jövedelme átlagosan 71 ezer forint volt. A 26 év alattiak 59 ezer forintos keresete jelentősen megnő, és 96.000 forintra ugrik a 26-29 éves korosztályban. A központi régió 78 ezres és a nyugati országrész 87 ezres keresetéhez képest keleten csak 54 ezer forint a fiatalok nettó jövedelme.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG