Coimbra meg az édes-bús-szerelmes fado

Már túl voltunk a laktató, garnélával gazdagított kenyérlevesen, az acordán, a kihagyhatatlan tőkehalas fogáson, a bacalhau-n, és az édes Pastel de Belémen, azaz a desszerten is, koccintottunk eleget a portóival, amikor elsötétült a terem, és a sarokban, egy parányi emelvényen megjelent egy énekes, kezében gitárral. Innentől fogva kés, villa nem csörrent. 

Késő volt már, vagy 11 óra, de ez errefelé kora estének számít. Majd hirtelen teljes csend lett – a fado tiszteletére.

Fado, avagy a sors

Ez az érzelmes-bús, gitárral kísért zenei műfaj Portugáliában kihagyhatatlan. Nem csak azért, mert turistaattrakció, hanem mert része az ország történelmének. Ha tehetjük, ne álljunk meg Lisszabonban – utazzunk el északra Coimbrába, amely állítólag e dalok ősi hazája. Manapság éttermekben adják elő – bár újabban rangos koncerttermekben is rendeznek fadoesteket – de közben nem eszik senki. Nem illik.

Mert a fadónak a szövege is érdekes, sőt, talán még fontosabb, mint a megjegyezhetetlen dallam, amely nem dúdolásra, slágernek született. Ebben – meg az érzelmek mélységének kifejezésében – némiképp hasonlít a francia sanzonra.

Tudta, hogy a fatális szó latin gyökere azonos ezzel a zenei műfajjal? A latin sors, fátum híven kifejezi a műfaj ősi gyökereit. A Brazíliába – amely akkor portugál gyarmat volt – meg a Portugáliába behurcolt afrikai rabszolgák zenéje és tánca volt ez valaha, amelyben eredetileg a szülőföld iránti elvágyódás fejeződött ki. Némi arab beütés is érződik olykor, meg spanyol.

A 19. század közepén az amatőr fado előadók főként a városi munkásosztályhoz tartoztak, köztük tengerészek vagy hajóácsok, vagy éppen kurtizánok, akik a népszerű kocsmákban nemcsak énekeltek, hanem táncoltak is.

A 19. század második felében a táncritmusok elmaradtak, és az előadók csak énekeltek és gitároztak. De a nemesi szalonokban az 1870-es évektől kezdve már gitáron vagy zongorán kísérték a fadót, amely olyan népszerű lett, hogy a krónikák szerint maga Károly király is megtanult miatta gitározni a kor egyik legnagyobb művészétől.

Nem baj, ha nem tudunk portugálul

„Itt az érzelmek a fontosak, ne aggódj, ha nem tudsz portugálul”, olvastam valahol. Nos, tényleg így van:

az énekes célja ezúttal főleg az, hogy érzelmein keresztül húzza be hallgatóit a saját világába. Tehát érteni fogjuk, hogy a dal miről szól.

Néha a fado még boldog is lehet, de ritka. Én még nem találkoztam ilyennel, legfeljebb halvány mosollyal kísért, fájdalmas nosztalgikussal.

Érdekes, hogy e kicsi ország két részre oszlik e műfajt tekintve, más a fővárosi és más az ősi római kori településen emelkedő coimbrai. Az itteni fado hagyományosan a város egyeteméhez és a középkori szerenádot adó trubadúrok stílusához kapcsolódik. Kizárólag férfiak énekelték hajdanán; mind az énekesek, mind a zenészek hagyományos öltözéket (traje académico) viseltek: sötét köpenyt és nadrágot.

A középkori trubadúr hagyománynak megfelelően éjszaka, a városi terein, utcáin énekeltek és teszik még ma is olykor. Tipikus helyszínek a Santa Cruz kolostor lépcsői vagy a régi katedrális.Szokás volt szerenádokat is adni, ahol a dalokat egy hölgy ablaka előtt adták elő.

Négy gitár és hímzett, rojtos vállkendő

Míg Lisszabonban egyaránt találunk fado énekest és énekesnőt, addig Coimbrában ez máig a férfiak műfaja maradt. Itt az énekest rendszerint négyen kísérik, ketten hagyományos, ketten portugál gitáron. Ha nő az előadó, elengedhetetlen a szépen hímzett látványos, rojtos vállkendő, bár újabban lehet látni modern, de elegáns öltözékben éneklő fiatalokat is, főleg ott, ahová nem turisták járnak.

Manapság a portugál városok éttermeinek első számú turisztikai attrakciója ez, de funkciója más, mint a sramlinak vagy a cigányzenének. Nem háttérmuzsika.

Kívülálló nehezen tudja megállapítani, hogy az előadó mennyire tehetségesen és autentikusan adja elő a sokadik, indulati kitörésekben gazdag szerzeményt, amelyet itt másfajta hangszer kísér: a coimbrai gitár, amely a lisszabonitól eltér, saját hangolással, hangszínezéssel és felépítéssel bír. 

Az UNESCO 2011-ben egyébként felvette a fadót a szervezet szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listájára.

Közös éneklés

A fadoéttermekbe helyiek is szívesen beülnek és sokszor együtt éneklik a dalokat az előadókkal, akik sokszor csak éjfélkor lépnek színpadra. De sok éttermet már átállítottak „nyugati turisztikai időszámításra”, azaz korán kezdik a vacsorát és a műsort is. Az utazási irodák alapprogramja, hogy adnak egy tipikus portugál menüt egy pohár portóival és egy rövid műsort, aztán irány a szálloda.

Amikor nem csoporttal utazunk – ha lehet, ne tegyük –, akkor úgy találunk rá legkönnyebben az ilyen éttermekre, ha a „casas de fado” szavakra keresünk rá. Lehetőleg ne olyan helyeket válasszunk, ahová csoportosan cipelik a külföldieket, mert azok kevésbé autentikusak, mint például a Tripadvisoron nem szereplő helyi bárok, bisztrók, kocsmák.

Sokszor a kis családias éttermek sokkal hívebben fejezik ki a portugál gasztronómia és e sajátos zenei műfaj lényegét, mint a nagyok. Olyan szépet és hangulatost persze ritkán lehet találni, mint amilyet az „Igazából szerelem”-ben láttunk, ahol Colin Firth végre megtalálja bájos portugál kedvesét, aki éppen felszolgálja a tipikus helyi előételeket. Bár ezt a jelenetet állítólag Marseille-ben forgatták…

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.