Amikor robogunk be a repülőtérről vallettai szállodánkba, az út menti házak tetején jókora víztározókat látni: ezek nélkül nem tobzódnának buja fejű fuksziák meg virágzó, lila petúniák az erkélyeken, és aligha fogadnák rózsaszín leanderek, fehér liliomok és liláskék hortenziák a turistát a hotel recepcióján. Hogy mekkora kincs itt az édesvíz, azt a házak udvarában meg másutt is látható, erre a célra rendszeresített esővíztartályok is jól példázzák.
Az ország három szigetből áll. Gozo, a kistestvér, avagy csinosabb húg, ahogy mondani szokták, sokkal kisebb Máltánál, a harmadik sziget, Comino pedig gyakorlatilag lakatlan. Gozo adja a mezőgazdasági termelés jelentős részét.
Az öntözőcsatornák ókori találmányok
Ottjártunkkor ellátogattunk egy tipikus helyi gazdaságba is, ahol ókori módszerrel öntöznek. A drágán, tengervízből előállított édesvizet kis kövekkel, lécekkel időszakosan elzárt csatornákból engedik rá a rézsűn telepített paprika- és paradicsomágyásokra.
A munkások mezítláb tapicskolnak a vízben, miközben mozgatják a parányi öntözőcsatornákat záró-nyitó köveket. Ám az éttermek terített asztalán, a dús mediterrán zöldség- és gyümölcsválasztékon egyáltalán nem érződik, hogy mekkora erőfeszítést tesznek a parasztok a termésért.
Míg beérünk az Európa Unió legkisebb fővárosába, Vallettába, az utak mentén mindenütt óriási agavé- és pozsgás fügekaktusz-kordonok láthatók, amelyek ottjártamkor ontották éppen sárgás virágjaikat.
De mellettük virítanak a vadon termő fűszernövények és az édes kömény vagy a vadkakukkfű csomói is, amelyek lila párnákként borítják a szikár-kopár dombocskákat. Sok helyütt pár centi csupán a termőtalaj, amelyet a szél vagy szorgos emberi kezek hordtak a kövek tetejére.
Az 500 ezer fős szigetországba, amely népszerű a magyar turisták körében is, 2019-ben például 40 ezer magyar látogatott ide, inkább kora ősszel, tavasszal és nyár elején érdemes utazni, bár szinte egész évben süt a nap.
Minden egyes szeglete tanúja-emléke a több évezredes történelemnek, a különféle vallások, az itt élt népek, nyelvek küzdelmének. A jelentős francia, olasz és arab behatások – területfoglalások – ellenére a vezető idegen nyelv, amelyen mindenki ért, az angol. Érthető, hiszen az ország 1800-ban hivatalosan is brit koronagyarmat lett.
Ahol régen a hajósfeleségek üldögéltek
Bár ezután is Valletta maradt Málta székhelye, a jelentős fejlesztések a környék jobb adottságú városaiban zajlottak. Ennek köszönhető, hogy a városka megőrizte lovagkori arculatát – a britek csupán néhány jelentősebb épületet emeltek, mint például a Királyi Operaházat.
Valletta 1964-ben lett a független Málta fővárosa, 1980-ban pedig az UNESCO az egész települést a világörökség részévé nyilvánította. A város gazdag műemlékekben, erődök, templomok, múzeumok ontják a látnivalót a turisták részére. Számuk minden évben négy-ötszörösét teszi ki a helyi lakosságnak.
Nekem a város közepén magasodó Barakka kertek a kedvenceim, mert innen nyílik talán a legszebb panoráma a tengerre. Ma már a felső és alsó kert is bárki által szabadon látogatható.
Itt üldögéltek régen a mellvédnél a hajósfeleségek, és várták, mikor fut be uruk hajója. A katonák pedig távcsöveken keresztül lesték, nem közelít-e az ellenség, nem merészkednek-e túl közel a kalózhajók a parthoz.
Gyorslift repít a felső parkokba
Mindenütt tisztaság, sehol egy eldobott üdítős üveg, az egésznek mégis van egy laza, mediterrán jellege. A hatalmas terület gazdag intim sarkokban, tele van padokkal, szökőkúttal, szobrokkal, emlékművekkel. Ez utóbbiak szinte mindegyike az elmúlt évszázadok angol fennhatóságára utal, valamint a lovagok és a szigetország kormányzóinak emlékét idézi.
A partról gyorslift emelkedik a magasba, hogy felrepítsen a felső „emeletre”, amelyet a lovagok eredetileg pihenőkertként használtak és csak a közelben álló olasz rendház tagjai léphettek a területére. Az angolok fennhatósága alatt vált a térségből mindenki által látogatható, nyilvános kertbirodalom.
Ha kitekintünk a 60 méteres szakadék felett, izgalmas látvány fogad: a világ egyik legnagyobb természetes öblű kikötője, a Grand Harbour szinte percenként fogadja a méltóságteljesen mozgó, tízemeletes, luxusüdülő hajókat.
Málta turisztikai nagyhatalom lett az utolsó 30 évben. Az étkezési kultúra színvonala – az idegenforgalomból következően is – magas, a helyi étterem guide 200 oldalas.
A külföldi fiatalok nagyon kedvelik az itteni beach partykat, zenei fesztiválokat, multikulturális eseményeket. 2018-ban Valletta volt Európa egyik kulturális fővárosa, és ekkor több régi palazzót alakítottak át butikhotellé.
Esküvői helyszín és screen turizmus
A turistákat luxusszállodák és érdekes programok is vonzzák. Arról már sokan hallottak, hogy az egész szigetkomplexum búvárparadicsom. De számosan érkeznek angolnyelv-tanfolyamokra, és egyre népszerűbb az ország mint esküvői helyszín.
A jazz és Valletta immár 25 éve összekapcsolódnak, és jelentős a screen turizmus is: mivel nagyon sok világhírű filmet forgattak és forgatnak itt, sokan csak azért utaznak ide, hogy megnézzék, hol küzdött meg például Brad Pitt az ellenséges hadakkal.
A gasztronómia az arab, a dél-olasz és az angol konyha keveréke. Ahogy máltaiul mondják minden étkezés előtt: L-ikla t-tajba! – azaz Jó étvágyat!
Mindegy, hogy ez a mondat egy tipikus angol reggeli, netán egy olasz pasta vagy egy arabosan túlédes desszert előtt hangzik el. A szállodákban az angolok szeretik az asztalhoz rendelni a pincért, nosztalgiázni vele a régi időkről, paradicsomos babot reggelizni, eszmét cserélni vele az időjárásról és megvitatni, hogy melyik fajta teát kortyolgassák aznap.
Pastizzi, ħobż és fenek
Bár a magyar ember nagyon büszke a hazai kenyérre, útitársaim közül nem akadt olyan, aki ne dicsérte volna a barna-piros-ropogós, magas cipót, a ħobż Maltit. Errefelé a bruschettát ħobż biż-żejtnek hívják. Mellé óriási szemű olajbogyók illenek, meg a kedvencem, a kemény kis kerek, borsos sajt, a gbejniet, no meg, a sűrű, balzsamecetes mártogatósok.
Csicseriborsó darálva, fokhagymásan, szárított paradicsom, nyers lóbab, kalamárik és egyéb halas falatkák – többnyire paradicsomos szószban – sorakoznak az asztalon, amely mellé a hűs, fehér bort szinte kérés nélkül hozzák, mint az ásványvizet. Az ember máris úgy érzi, hogy kiválóan megebédelt, jöhet egy kis desszert, majd egy hosszabb, pihegős szieszta.
Ám ekkor jön még csak a leves, amely többnyire valamely zöldségből készített krémleves, divatos helyeken magas karimájú, öblös tányérban.
Az egyszerűbb éttermekben érdemes megkóstolni a híres Özvegy asszony levesét, a soppa ta’ l-armlát. Ez az itteni kőleves, amihez szinte „semmi nem kell”, még egy szegény özvegyasszonynak is futja rá.
A húsfélék közül a nyúl – a fenek – a nagy kedvenc, amelyeket „érzelmi okokból” sokan elutasítanak, pedig paradicsomos-zöldborsós változata igen finom.
Festői látványt nyújtanak élőben a halpiacon a tenger gyümölcsei, amelyeket soha nem látunk viszont a hazai szupermarketek mélyhűtőiben. Meglepő, hogy milyen sok étlapon szerepel a fürj, amely nálunk szinte ismeretlen már.
A rib eye meg a tintahal ragu
Az egyik leghíresebb – tévés főzőshow-kat levezénylő, könyvet kiadó – máltai séf, George Borg tartott nekünk főzőleckét egy virágzó farm hatalmas, hűs teraszán, de előtte együtt vásároltunk be a helyi kispiacon. Utána elmentünk vele a kedvenc pékségébe, majd az ismerős henteséhez. A ricottaszerű, borsos túróval töltött leveles tésztát kívülről olívaolajjal kenték meg, és már mehetett is a sütőbe, miközben pirult a grillen a nyúlpecsenye, és rotyogott a tintahal ragu.
A marhahús már csak az angolok miatt is igen kedvelt, profi rib eye steakek és angusok tűnnek fel az étlapokon. De a vegetáriánusok is tobzódhatnak – érdekes a karfiolos rántottára emlékeztető egyik fogás, akárcsak a fekete kalamáris rizottó.
A helyi panna cotta izgalmas, szárított bazsalikomos tetővel érkezik.
Az egyik legkedveltebb beszélgetős forma egy pastizzi – leveles tésztás, töltött batyu – és egy kávé mellett üldögélni.
Az italfélék közül a legnépszerűbb a bor – tömény italt az ott eltöltött négy nap alatt sehol nem láttam felszolgálni, talán a nagy forróság miatt sem –, de nem csinálnak belőle nagy ügyet. A pincér nem kérdezi meg, mit fogunk enni, máris hozza a fehér- és vörösbort, nem mutatja meg a palackot, és egy szót sem szól semmiféle évjáratról. Ez a fajta lezserség hatja át a szőlőművelést is: amint a buszból látom, nem kacsolnak, nem kötöznek, így is nagyon finomak, édesek lesznek a szőlőszemek.
Nemzeti üdítőitalnak számít a Kinnie, a fanyar-narancsos-tonikos-gyömbéres zamatú ital, amely hidegen igen finom. A máltai sör pedig első osztályú.
Szeretnek és tudnak élni
A házak és a templomok hűvösebb falánál idős férfiak üldögélnek, beszélgetnek, akárcsak nálunk falun az idős asszonyok a kispadon. A máltaiak szeretnek élni és tudnak is. Az asszonyok okosan-bölcsen a háttérből irányítanak, a férfiak meg – a fiatal, öltönyös, okostelefonos menedzserek csakúgy, mint a barázdált arcú, öreg hajósok – békésen mosolyognak igyekezetükön.
A fővárosban, Vallettában a közelmúltban nagyszabású rekonstrukciós és felújítási munkálatokat végeztek. Ezek közé tartozik a várost körülvevő bástyák rendbehozatala egy EU finanszírozású program keretében, valamint a városkapu térségének komplett felújítása. Egy másik projekt célja pedig a legnagyobb kikötő térségének újjászületése.
A Világjáró többi cikke itt érhető el.
A részvényenként 123 forintot fizet a bank, május 21-től. 
