Balin meleg van. Sőt, nemcsak az egyszerű, magyar fejjel megismert meleg, hanem fülledt, nedves forróság, az a fajta, amikor szíved szerint egész nap csak a zuhany alatt állnál vagy egy légkondicionáló alatt pihegnél; másfelől nézve viszont a világ másik felén járva az ember viszonylag gyorsan túllép ilyen apróságokon, minthogy 38 fok és 85 százalékos páratartalom, és inkább belenyugszik a megmásíthatatlan tényekbe. Ilyen például az is, hogy a szigeten kis túlzással mindenki taxis. Vagy ha nem taxis, akkor uberezik. Vagy ha nem uberezik, akkor szívesen elvisz egy jelképes összegért, még úgy is, ha éppen Bali kevésbé turistaparadicsom felén járunk, egyre-másra lassítanak le, tört angolsággal kínálgatva a fuvarokat. Ha nem, hát nem, nincs harag, elfogadják, minden rendben.
A pókon túl
Az indonéz szigetvilág hatalmas, tulajdonképpen nehezen felfogható, hogy több mint 17 ezer szigetből áll, amelyből mindössze hatezer lakott, ám a saját mitológiájú, semmi másra nem hasonlító Bali így is kiemelkedik. Az „istenek szigete”-kifejezés csak Magyarországról szemlélve tűnik nagyzónak és turistacsalogatónak, ha viszont a rizsföldeken egy csatorna szélén egyensúlyozol, tulajdonképpen teljesen természetesnek veszed, hogy ha már ott vagy, akkor a sziget jó szellemei is rajtad tartják a szemüket. És ez persze így is van, még akkor is, mikor néhány perccel később a szűnni nem akaró rizsföldön inkább az útirány-változtatás mellett döntünk, megcélozva a legközelebbi betonutat, átbújva egy, a hálójából nem túl barátságosan szemlélődő kistányérnyi pók alatt, inkább nem belegondolva abba, hogy vajon volt-e köze a közelben heverő csirketetemhez.
A pókháló alatti kommandózásból, a csirketetem miatti ijedtségből és a bozóton átmászásból könnyen vita lesz, összekapunk, de nem kell aggódni, az istenek figyelnek, és a sziget különleges varázslata nem mond csődöt, megnyugszunk és gyorsan kibékülünk, a szél füstölőillatot hoz, valahol a távolban pedig elkurjantja magát egy Tokee-gekkó.
Ha már Tokee-gekkó, tényleg mindenhol ott vannak: ott vannak, mikor a szörfösparadicsom Uluwatuban az ausztrál szörfös röhögve figyelmeztet arra, hogy ne felejtsünk semmit éjszaka a szálloda fürdőszobájában, mert a majmok belógnak és ellopják, de ott vannak akkor is, mikor a főváros, Denpasar utcáin járunk, vagy ha az eldugott dzsungelre emlékeztető kertben rejtőző bungalókhoz tartozó medencében úszunk.
A gekkóknál azonban még inkább a balinéz életérzés részét képezi az áldozati ajándék, amelynek jellegzetes illatát mindenki, aki a szigetre látogat, egy életre magával viszi, füstölők, édességek, kekszek, gyertyák, amelyekkel nap, mint nap a házi oltárokon, a szentélyekben, valamint a házak előtt keresik az istenek kegyét, a felajánlott finomságok pedig nem mellesleg olykor a sziget igen népes majom-populációjának is csemegével szolgálnak.
A turista-paradicsomon túl
Amedben járunk, Bali egyik szegényebb, turisták által kevésbé látogatott, főleg csak búvárok által kedvelt településén, és az egyik nagyobb, mondhatni „fő” vagy főbb utcán sétálok. Robogósok száguldoznak, emberek beszélgetnek, kóbor kutyák téblábolnak, zajlik az élet. Innen ahol állok, szinte végig látni a teljes partvonalon, a különleges, fekete homokos strand mögött felsejlik a távolban valamelyik szent hegy.
Ebéd. Nasi goreng, hús, sült rizs, zöldségekkel és tükörtojással, óriási adag, még a mostani forintárfolyamon is legfeljebb négyszáz forint. A készítő, egy mosolygós, hatvan körüli asszony leül velem szemben, miközben eszem, korán van még, ráér; meg különben is, kíváncsi, hát beszélgetünk, kézzel-lábbal, megérti, hogy újságíró vagyok, elmosolyodik, kérdezi, hogy írok-e Baliról. Megígérem, írok.
Akkor jó, bólogat. És minden rendben.
Bali, az életérzés
Bár már eltelt néhány év azóta, hogy Balin jártam, a legjobban a mai napig arra a mérhetetlen nyugalomra emlékszem, ami akkor öntött el, amikor átadtam magam mindannak, ami ez a sziget – egy életérzés. Szolgáljon arra emlékeztetőül ez az írás, hogy időnként tényleg csak tudni kell elengedni a gondokat, vagy ha az nem megy, hát, bízzunk benne, hogy a jó szellemek figyelnek, a kistányérnyi pók már jól lakott, és különben is, minden rendben lesz végül…
A Világjáró korábbi cikkeit itt olvashatják.
Sürgősen az amerikaiakat követné. 
