Gyöngy fülbevaló, színes barlang, kockaház – Rotterdamban jártunk
Másra csodálkozik rá az ember, ha turistaként érkezik pár napra egy országba, megint másra, ha ott él, netán rokonlátogatóba megy, és sokadszorra látogat oda. Kampók a háztetőkön, illatözön a metróban, csendéletek a vásárcsarnok falán – Világjáró rovatunk ezúttal Rotterdamban járt.
Hollandia sajátossága, hogy bár kicsi az ország, egész más hangulata van a különböző városoknak és régióknak. Nemcsak attól függően, hogy mennyire esnek közel a tengerhez: a városok mai képe például attól is függ, mennyire rombolta le őket a német hadsereg a II. világháborúban – Rotterdamot például egészen a földig, ezért is oly sok a modern épület, mint a híres, fehér-sárga, élükre állított kockaházak, a Cube Houses, amely Piet Blom hetvenes évekbeli alkotása.
Néhány múzeum kihagyhatatlan. A sors irányítaná, hogy melyik lányportréból lesz ikonikus alkotás?
A Leány gyöngy fülbevalóval, ami a hágai múzeumban található, addig korántsem volt olyan híres, míg Tracy Chevalier meg nem írta meg róla világsikerű lektűrjét. Nem létezik ma olyan holland szuvenírbolt, amelynek tárgyairól ne pillantana ránk Griet, a szolgáló.
Kampók a háztetőkön
Hollandiában nincsenek nagy távolságok és kiváló a vonatközlekedés, tehát az egész országot bejárhatjuk néhány nap alatt.
Rotterdam, e multikulturális város sorsát meghatározta a II. világháborús bombázás. Maradt persze néhány keskeny, középkori ház – azért voltak többnyire ekkorkák, mert a házak szélessége alapján kellett adót fizetni. No meg, minden négyzetcentiméternek értéke volt, főleg ott, ahol a tengertől lopták el a piciny területet és töltötték fel, fáradságos munkával. Ezért aztán felfelé terjeszkedtek, belül csigalépcsőkkel. A házak tetején meredező hatalmas kampó arra szolgál – ma is –, hogy csigákkal, daruval beemeljék a nehéz bútorokat, zongorákat a felső szintekre.
Az épületek funkciójukon túl mindig a kort tükröző, szimbólumszerű alkotások – arról tanúskodnak, hogyan gondolkodik egy adott nemzet a jelenről és a jövőről, mit társítanak merészen a középkori házak mellé és hogyan illesztik be azokat a régi városképbe.
A felhőkarcolók (főleg a régi holland házacskák gigantikus másolatai érdekesek), a kikötők, a hatalmas, úszó luxusszállodák, az olyan ultramodern épületek, mint a sárga-fehér kockaházak, a pályaudvar, a vásárcsarnok határozzák meg ma a város arculatát.
Ha a legmenőbb lakóhelyet keresed, irány a rotterdami Katendrecht negyed, amelyet nemrég Európa 10 legtrendibb környéke közé választottak, és amely Európa legstílusosabb kerületeinek listáján a nyolcadik helyen áll.
A Maas déli partján fekvő félsziget egykor vörös lámpás negyed, illetve a helyi Chinatown volt, ahol több ezer emigráns – meg a már az itt született gyermekeik – élnek.
Manapság a környék ipari megjelenésű, ultramodern épületekkel zsúfolt, az ízletes ételek és a divatos éttermek központjaként ismert városrész, amelyet a vibrálás és az innováció jellemez.
Csendéletek a vásárcsarnok falán
Kedvencem a Markthal, amely festői látványt nyújt.
Friss, színpompás zöldség- és gyümölcshalmok, húsok, halak, ruhafélék és minden létező iparcikk kínálja itt magát, de ha éppen elkalandozna a szemünk, a fülünk akkor sem tud, ugyanis, mint valami üvöltő mantrát ordítja a fülünkbe az árus az akciós áron kapható avokádót, ami magyar pénzben – kilóra! – 400 forint. Hatalmas csokor zöldpetrezselyem, koriander és menta – együtt – ugyanannyi…
Az árak itt a bevándorlók zsebéhez igazodnak. Jártam olyan szupermarketben, ahol senki nem volt holland, se a vevők, sem az eladók.
A fejkendős pénztáros lányok viszonylag megfizethető összegeket ütnek be a gépbe.
Képzeljünk el egy óriási, színes, barlangszerű épületet, amelynek a közepén helyezkedik el a fedett csarnok, míg a többi, felső emeletén lakásokat alakítottak ki. Az ablakok a lenti piacra nyílnak.
A standokon fűszer, kenyér, hús, hal- és sajthegyek, körülöttük falatozó helybéliek és turisták, akik a legnépszerűbb holland streetfoodokat, a sült halat és a majonézes szósszal nyakon öntött sült krumplit zacskóból eszegetik, utána pedig a ragadós karamelles ostyát harapdálják.
A csarnokot az MVRDV építészcég tervezte, a belső tér Arno Coenen és Iris Roskam munkája, amelynek fala, az óriási gyümölcsökkel, virágokkal és bogarakkal a XVII. századi holland csendéletekre emlékeztet.
A klasszikus holland módon felhúzott házak közül nem sok maradt a II. világháborús bombázás után, de ami igen, az a hagyományost formázza: az utcáról egyenesen a lakásba lehet belépni.
Az üvegablakokon se rács, se roló, se függöny: mindenki előtt főznek a konyhában, vagy éppen üldögélnek a nappaliban és tévéznek, azaz belátni a szomszédok életébe.
A bejárati ajtó előtt parányi virágoskert, amely a mindig aktuális palántákkal hirdeti a virágok diadalát. Senki nem lopja el más virágait persze.
Ahol Magritte lóg a plafonról
Mindenütt tisztaság: elvégre, ahol nincs függöny, ott illik az ablaknak ragyognia. Mindez nem újkori szokás: a már az említett Leány, gyöngy fülbevalóval című, fél évezreddel előbb játszódó filmben-regényben Griet állandóan sikálja az ablakokat, bútorokat, kövezetet.
A Markthal mellett a másik favoritom Rotterdam központi pályaudvara.
Ez egyben művészeti platform is: a plafonról Magritte kalapos emberei lógtak életnagyságban lefelé, amikor beléptem.
Lehet, hogy azóta már változott az enteriőr.
Az új terminál 2014-ben nyílt meg, az épület azóta ikonikus lett. Bejáratának teteje kiálló szögben az ég felé mutat. Az órát és az állomás bejáratánál beállított nagybetűket a régi állomásról áthelyezték, hogy megőrizzenek belőle valamit. Naponta 100 ezer utas érkezik ide.
Természetesen nem hullik a vakolat, nincsenek rozsdás sínek, 20 éve veszteglő kupék, mocskos falak, általában semmi nincs lerohadva, és minden működik. Több szinten futnak be a hatalmas, emeletes és tiszta vonatok, minden elektronizált, liftek, amelyek működnek, a mosdó olyan, mint egy ötcsillagos szállodában. Az egész úgy néz ki, mint egy repülőtér és egy óriási pláza egyvelege.
Illatözön a metróban, zongora a pályaudvaron
Az elegáns csillárral díszített hallban, amikor ott jártam, zongora várta azokat, akik szeretnek kicsit megnyugodni, kikapcsolódni és játszani, így aztán mindig szól a zene.
A pályaudvari üzletekbe és a büfékbe csak az léphet be, akinek érvényes jegye van, de így is óriási a forgalom.
A metróra szintén ez áll: a helyi BKV-nak az a legnagyobb gondja, hogy reggel milyen illatot fújjon be a hatalmas terekbe – inkább finom citrusost, megnyugtatót vagy munkába lendítőt? Délben is más zene szól, mint este.
A hangok és az illatok okosan megtervezettek, hogy pozitívan befolyásolják az utazók lelkivilágát.
A fegyelmezettség szembeötlő: az emberek a felszállásnál nyugodtan állnak sorba. Amikor tavasszal ott jártam, csak a nem hollandok kifogásolják felháborodva, amikor kiderül, hogy a Keukenhofba, a tulipánbirodalomba tartó leydeni busz nem indul el, mert a kert megtelt.
Hollandiába egyébként főleg tavasszal és nyáron érdemes turistaként utazni, elvégre itt található a világ legnagyobb virágoskertje. Egyszerre csak 50 ezer embert tud befogadni - a bejárati számláló pedig ennél épp többet mutat.
Akkor pedig nincs hely sétálni, nincs elég pad leülni, zsúfolt a büfé, kevésnek bizonyul a mosdó, szűknek a ruhatár.
Pedig egyenesen Európa egyik legforgalmasabb repteréről, az amszterdami Schipholról érkeznek ide sokan a kis húzós bőröndjükkel – százezrek csak Japánból -, hogy megnézzék ezt a páratlan látványosságot, amely március közepétől május közepéig tart nyitva. Félévig csak erre készülnek, a kert üzemeltetői és a több ezer kilométerről is érkező tulipánrajongók is.
Sajt, kakaó, fűszerhalmok
Ami a gasztronómiát illeti, szembetűnő, hogy minden édeskés, de hát ez nem meglepő ott, ahol a kakaó nem desszert, hanem napi élelmezési cikk, amúgy pedig a gyarmati időktől kezdve fontos áru.
A sajtok, a sokféle finom péksütemény, a szivárványszínű fűszerkupacok láttán úgy gondolnánk, itt naponta fine dining szinten étkeznek az emberek, de ez koránt sincs így. A hétköznapi holland konyha egyszerű és tápláló. No meg: multikulturális.
A szupermarketben - a hollandoknak kifejezetten olcsón - kaphatók különféle kész ebédre való készételek és saláták, mellettük csinos kis formatervezett evőeszköz, amelynek egyik fele villa, másik fele kanál. Ebédre többnyire saláta vagy szendvics járja, kivéve, ha valamelyik elegáns szállodába hív az üzleti megbeszélésre szóló meghívó, amire illik pontosan és jól öltözötten érkezni. Viszont késő este sem esznek már sokat, sokat sportolnak, és még többet bicikliznek, kevés elhízott embert látni.
A Világjáró korábbi cikkeit itt olvashatják.
Az unió igazságügyi minisztereit tömörítő tanácsa az Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával összefüggésben azt javasolta a tagállamoknak, hogy fogadjanak el intézkedéseket a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények elszámoltathatóságára.
