Amióta 2018 nyarán Srí Lankán jártam, azóta jobban érdekelnek az onnan érkező hírek. Azt persze túlzás lenne állítani, hogy tökéletesen naprakész lennék az ottani politikai, gazdasági helyzettel, de az utólag vált egyértelművé, hogy még éppen jókor utaztam 6-7 napra az Indiai-óceán északi részén található szigetországba. Néhány hónappal később, 2019 áprilisában a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen öngyilkos merényleteket követtek el az Iszlám Állam terroristái. A támadásban csaknem 300 ember vesztette életét, és mintegy 600-an megsebesültek.
Ez a hír nagyon fájt, mert pont az a benyomás maradt meg bennem az utazás után, hogy milyen szépen, békében elférnek egymás mellett a világ nagy vallásai a szigeten: a buddhizmus, az iszlám, a hinduizmus és a kereszténység. Persze nem vagyok naiv, tudtam, hogy korábban a hadsereg és az északi tamilok évtizedes, véres polgárháborúban gyilkolták halomra egymást. De annak 2009-ben vége lett, 2018-ban pedig teljes béke uralkodott a többnemzetiségű szigetállamban.
A terrortámadás volt az első csapás, a koronavírus miatti lezárások adtak egy újabb pofont a gazdaságnak, 2022 pedig a teljes káosz éve lett: államcsőd, benzinhiány, szükségállapot, lemondott és menekülő elnök. Amikor ott jártam, persze fogalmam sem volt, hogy ki az elnök, de európai szemmel kicsit furcsa a berendezkedés: bizonyos Gotabaja Ragyapaksza volt az elnök, a pénzügyminiszter az egyik fivére, a miniszterelnök pedig a másik fivére.
Turistaként persze mindez nem nagyon érdekli az embert, örül, hogy pár napra maga mögött hagyhatja a hazai gondokat. Számos olyan nyaralásom van, amire már gyakorlatilag alig emlékszem, és talán éppen az adja meg utólag egy utazás értékét, hogy érdemes volt elmenni a világ másik felére, hogy milyen mély és maradandó benyomásokat hagy az emberben. Srí Lanka pedig bőven hagyott maga után ilyen emlékeket.
Egészen triviális dolgokat is. Például ha Budapesten belül szidom az autósokat, hogy nem tudnak vezetni, akkor gyakran eszembe jut, hogy milyen az autós közlekedési kultúra Srí Lankán. Jó döntés volt, hogy végig sofőröm volt. Az még hagyján, hogy nincsenek sávok, ezért mindenki dudálással, kiabálással, karjelzésekkel próbálja érvényesíteni a szándékát, de a távolsági buszok nem ismernek kegyelmet. Ha én vezetek, akkor biztos, hogy rommá törtek volna.
A kátyús, félig föld, félig aszfalt utakon a buszok döngetnek ezerrel, miközben még a sárhányóról is százan lógnak, eszük ágában sincs kitérni vagy lassítani. A reptér a fővárosban, Colombóban van, innen én érkezés után rögtön a 150 kilométerre fekvő Dambulla városába mentem. A fő tapasztalat: minden legalább kétszer annyi ideig tart, mint azt naivan otthon eltervezte az ember, és itt nem szarvas ugorhat ki az autó elé, hanem elefánt.
Dambullából három dolog maradt meg. Egyrészt itt van egy csodálatos buddhista barlangtemplom, a bejáratánál egy akkora aranyozott Buddhával, mint a Gellért-hegy. A második a rengeteg majom, egészen pontosan a ceyloni makákók, amik a szállásom tetején, erkélyén és a templom körül is csapatostul buliztak. A harmadik pedig a kaja: ilyen finom sárga dahlt még életemben nem ettem, azóta is függő vagyok, ha indiai étterem, akkor yellow dahl (sokféle receptje van, de leginkább lencséből készülő fűszeres leves vagy főzelék).
Kandyben szerencsém volt, éppen akkor tartották a híres fesztivált. Hasonlít kicsit a mi Szent Jobb-körmenetünkhöz, csak itt Buddha Szent Fog ereklyéje van a középpontban, amit egy aranyozott, csillogó-villogó palástba öltöztetett elefánt fején visznek körbe a városban. Már kora reggel gyűlik a nép és öltöztetik, etetik az elefántokat.
Legalább 50 elefánt vesz részt a menetben, mindegyik díszes öltözetben pompázik, előttük-utánuk táncosok, tűznyelők, egyéb mutatványosok. Itt kérdeztem meg másnap a sofőrömtől, hogy neki tetszett-e a fesztivál, amire valamiféle fejrázás és bólogatás keverékkel válaszolt. Sose tudom meg, hogy ez mit jelentett, lehetett igen, talán, vagy érti a kérdésemet, de nem igazán akar válaszolni, de közben mosolygott.
Elefántot sokféle helyzetben láttam a szigeten. Szafari alatt viszonylag szabadon élve, a fesztiválon felöltöztetve, láncra verve fürdetve, teherautón szállítva, folyóban pancsolva. Ürülékéből sok mindent készítenek, például toalettpapírt, jegyzetfüzetet, falinaptárt. Jártam fantasztikus teaültetvényen, ahol kézzel szedik a leveleket vélhetően minimális bérért, hogy aztán a vélhetően külföldi földbirtokosok, gyártulajdonosok gazdagodjanak meg belőle. Matale híres hindu templomában leesett az állam, sose feledem azt a szín- és illatkavalkádot.
Colombo pedig egy teljesen más világ a sziget belsejéhez képest, ahol tömegek élnek kezdetleges nád- vagy fakunyhó-szerű tákolmányokban. A főváros építészetében nyomot hagytak az évszázadok gyarmatosítói, főleg a hollandok és az angolok, de most már felhőkarcolók épülnek. Drukkolok az országnak, hogy ne menjen csődbe, a különböző vallású emberek pedig békében tudjanak egymás mellett élni. Remélem az elefántok bölcsessége segít rajtuk.
A Világjáró rovat további cikkeit itt találja.
Nem volt menekvés New York számára. 
