Miért nincs akkora becsületed Franciaországban, ha turista vagy? Nos, ez annak (is) betudható, hogy a világ leglátogatottabb államát választottad kikapcsolódásul. Olyannyira, hogy a közelmúltban turisztikai kampány indult az overtourism (csúnya magyar szóval túlturizmus - a szerk.) megfékezésére, például a marketing tevékenység visszafogásával, főleg Párizsban és Provence-ban.
Pedig az igazi Riviérát nem szabad kihagyni. Elbájoló elegancia, ugyanakkor lazaság, nagyvonalú nemtörődömség fogad bennünket, lépten-nyomon.
Ha repülővel érkezünk Nizzába – egy héten négyszer és ha időben foglalunk, akkor viszonylag olcsón repülhetünk oda Budapestről –, érdemes bérelni egy autót, hogy felfedezzük a Földközi-tenger eme megejtően szép partszakaszát. De busszal is kalandozhatunk, Saint-Tropez, Cannes és Nizza jó esetben félórányira vannak egymástól.
Szivarozás Churchill-lel
A Côte d’Azur a 20. század eleje óta egyenlő a luxussal. Nemcsak Korda Sándor vagy Picasso volt lelkes rajongója – olyannyira, hogy villájuk alatt, a saját kikötőjükben hófehér jachtjuk ringatózott –, hanem számos későbbi híresség is.
Korda utálta Hollywoodot, de a ködös Albiont se kedvelte, holott ő alapította meg a brit filmipart, amiért megkapta a lovagi címet, és számos alkotása született az amerikai filmgyárakban. Leginkább luxusszállodákban vagy eldugott kis francia falvakban – mint Biot – szeretett találkozni testvéreivel, hogy aztán órákig veszekedjenek egymással, magyarul.
Churchill-lel is gyakran találkozgatott itt, hogy a friss, sós tengeri levegőn órákig szivarozgassanak.
Vivien Leigh-t ehelyütt próbálta nyugtatgatni, hogy minden rendben lesz a forgatáson, nehogy ismét mániás depressziós rohamot kapjon. Legutolsó feleségével, a fiatal Alexával pedig gyakorlatilag a jachtjukon töltötte élete utolsó három évét.
A csendőr és a szexbomba
Érdekes módon Saint-Tropez neve ismertebb volt Magyarországon a hatvanas-hetvenes években, mint ma. Ez annak köszönhető, hogy akkor sok, Párizsban forgatott film jutott el hozzánk, a francia sztárok népszerűségét még nem múlták felül az amerikaiak. Amerikai filmet ugyanis nem nagyon mutattak be a magyar mozikban.
A Saint-Tropez-i csendőr kissé bárgyú csetlései-botlásai, amit szüleink Louis de Funes kedvéért néztek meg, egycsapásra ismertté tették e hajdanán jellegtelen kis falu nevét, jóllehet anno nem is nagyon utazhattak e tájra magyar turisták.
A vasútállomást, ahol annak idején forgattak, mára csendőr- és filmmúzeummá (Musée de la gendarmerie et du cinéma de Saint-Tropez) építették át. A film betétdala – Genévive Grad előadásában – 1964-ben európai sláger lett.
A szőke istennő, Brigitte Bardot már ifjúkorában francia nemzeti intézménnyé vált, 83. születésnapja alkalmából pedig szobrot emelt neki szeretett városa. A filmsztár 1958-ban telepedett le Saint-Tropez-ban, és jelentősen hozzájárult a nyaralóhely mára kialakult mítoszához.
Kedvéért odarepültek az akkori filmvilág nagyjai és rajongó, milliárdos barátai is. Bardot ma is itt él visszavonultan La Madrague nevű villájában.
Brigitte és a város tortája
Nem is lennénk Franciaországban, ha nem bukkanna fel egy szó szerint édes sztori: a város a Tarte Tropézienne-ről is híres, melynek története sok évtizeddel ezelőtt kezdődött.
Alexandre Micka lengyel cukrász itt nyitotta meg cukrászdáját 1955-ben. Egy briósféle süteményt is árult, amelyet a nagymamája titkos krémjével töltött meg, és amely hamar népszerű lett. Nagy szerencséje volt, hogy az édességboltja mellett forgatták az És Isten megteremté a nőt című filmet (Et Dieu... créa la femme).
A forgatás alatt a stáb, Bardot-val egyetemben, ellátogatott az üzletbe, és megkóstolták a sütit, amely mindenkinek ízlett. A legenda szerint a színésznőt biztatták, hogy adjon neki nevet, így született meg Saint-Tropez tortája, amely ma a város egyik szimbóluma.
Ne hagyjuk ki, ha erre járunk!
A főszereplő persze itt is a plázs, méghozzá a Plage de Pamplonne, a kilenc kilométer hosszú, homokos partszakasz, amelyik az egyik legelőkelőbb és leghíresebb strand Franciaországban, és a közelben, Ramatuelle-ben található.
Pálmafás út a világhír felé
Cannes. Egy város, melynek nevét minden filmrajongó ismeri. Itt a főszezon nem nyáron csúcsosodik ki, hanem a májusi filmfesztivál idején, amikor lehetetlenség szobát kapni. A méregdrága szállodai lakosztályok mellett a legolcsóbb szállás is bérlőre talál a kisebb lapok tudósítói és fotósai körében.
A táj meseszép; tengerpart, hegyek, óváros, templomok, múzeumok, piacterek, luxusbutikok és mindenekelőtt szikrázó napsütés várják a turistákat. Bár a fotósok nem miattuk érkeznek ide…
A város szenzációja a pálmafás Croisette. Nem is annyira sétány ez, vagy éppen strand, hanem inkább út a világhír felé. A fesztivál idején fiatal, filmkarrierre vágyó nők és férfiak százai sétálgatnak itt, hátha megakad rajtuk valamelyik filmmogul szeme. Igaz, ma már a világhírű rendezők ki sem teszik a lábukat a Carlton-ból, a Majesticből vagy a Hiltonból.
Angolok és oroszok virágoztatták fel
A kiemelkedő turisztikai vonzerőt természetesen Európa legrangosabb filmes eseménye jelenti. A fesztiválpalota, amely előtt ilyenkor leterítik a kötelező vörös szőnyeget, a város ikonikus helye.
Cannes a 19. század elejéig egy szegény kis halászfalu volt. 1834 decemberében Lord Henry Brougham and Vaux, Anglia főkancellárja úgy döntött, hogy elviszi lányát egy olaszországi utazásra, azonban kolerajárvány miatt lezárták a francia határt. Visszafordulva Grasse városába igyekezett, de beesteledett, és kénytelen volt megszállni egy Cannes-i fogadóban. A hely annyira elbűvölte, hogy építtetett egy villát, amit lányáról, Eleonore-ról nevezett el.
Ettől kezdve angol és francia előkelőségek építtettek itt kastélyokat, s a település fokozatosan üdülőhellyé vált.
Később kiszélesítették a part menti ösvényt, melyet a kis kereszt útjának (chemin de la petite croix) neveztek el, ez lett később a világhírű Croisette. A moszkvai francia konzul felesége, Alekszandra Fjodorovna 1848-ban szeretett bele e tájba, és hozta magával a többi orosz arisztokratát.
A fesztiválnak köszönhetően Cannes nagyon gyorsan a világ egyik legismertebb városa lett, holott annyi körülbelül az állandó lakos, mint Székesfehérváron.
A filmes díjkiosztó mellett, kihasználandó a szállodai kapacitást, évente mintegy 150 rendezvényt – nemzetközi fesztivált, zenei versenyt, vásárt – szerveznek, melyek többszáz millió euró bevételt hoznak.
A város környékén fejlett a szőlészet és a virágkertészet, mely utóbbi nagyban hozzájárul a Grasse környékén kialakult parfümgyártáshoz.
A világ egyik legszebb promenádja
Míg Cannes hiába oly nagyvilági, valójában kisváros, addig Nizza Franciaország ötödik legnagyobb városa. Itt található a világ másik legszebb tengerparti sétánya: a La Prom-on – ahogy rövidítik a Promenade des Anglais elnevezést – kilométereken keresztül nézelődhetünk, a luxusszállodák, éttermek, paloták, strandok, parkok között.
Este gyakran szabadtéri előadások, tűzijátékok, sokszor akrobaták, tűzzsonglőrök szórakoztatják a közönséget.
Bár bizonyára nem a Negrescóban fogunk lakni, amely a világ egyik legpatinásabb ötcsillagos szállodája, ne mulasszuk el, hogy bekukucskáljunk, mert olyan élményt nyújt az itt látható gazdag művészeti gyűjtemény, mintha egy múzeumban sétálnánk.
Matisse, Chagall és az ágyúlövés
Ne lepődjünk meg, ha Nizzában délben ágyúlövést hallunk: azt a legenda szerint egy angol lord vezette be, akinek a felesége mindig hosszú sétákra indult a parton, és elfelejtett ebédre hazamenni. Ezért a lord minden délben kilövetett egy ágyúgolyót, hogy a felesége időben hazaérjen, a franciák pedig megőrizték ezt a hagyományt.
Matisse és Chagall – már csak miattuk is érdemes ellátogatni ebbe a nagyvilági városba. A Cimiel dombon található Matisse Múzeumban megismerkedhetünk a festő legszebb műalkotásaival. Az állandó kiállítás mellett rendszeresen vannak időszaki tárlatok és filmvetítések is.
Marc Chagall Nizzában élt utolsó éveiben, és munkásságának legfontosabb gyűjteménye is itt van. A koncertteremben található hatalmas, festett üvegfal az egyik leghíresebb alkotása.
A MAMAC, azaz a Modern és Kortárs Művészeti Múzeum robosztus épülete olyan, mint egy középkori erődítmény, négy szürke márványoszlop szegélyezi. A múzeumban az 1950-es, 60-as évektől kezdve találunk absztrakt és pop art alkotásokat, a tetőteraszról pedig lélegzetelállító kilátás nyílik Nizza városára.
Ha még bírja a lábunk, a Palais Lascaris fényűző barokk palota hatalmas előcsarnokát sem lehet kihagyni: a szobákat 17-18. századi bútorok, flamand falikárpitok, gazdag stukkók díszítik.
Ha nem vagyunk milliomosok
A piacokon viszonylag olcsón megebédelhetünk, miközben gyönyörködhetünk a tenger gyümölcseinek festői látványában, meg a friss zöldségek, gyümölcsök színpompájában, és zsizseg a fülünkben a sok „r” meg „zs”.
A neten pedig utánanézhetünk, hogy mely szakaszon találhatók ingyenes strandok. Olcsó szállásra is rá lehet lelni némi utánajárással, a sós víz és a panoráma pedig ingyen van…
A Világjáró rovat többi cikke itt érhető el.
„Rendkívül provokatív” volt Dmitrij Medvegyev megjegyzése. 
