A legjobb bérelni egy autót és nekivágni, mondjuk először délnek. Átsuhanunk Stockholm külső kerületein, majd a megye ipari városain – no persze sosem túllépve a megengedett sebességet, és mindig betartva a szabályokat, mert a bírság sok száztól több ezer koronáig is terjedhet akkor is, ha rossz helyen parkolunk. Autópálya díj viszont nincs, a benzin pedig nagyjából annyiba kerül, mint itthon.
Irány a vidék!
Először is tervbe vesszük, hol fogunk kávézni. Nem mintha bárki álmos lenne, ez nem erről szól, hanem inkább sütemények nassolásáról, pihenésről, sétáról, beszélgetésről. Ami, ha akarjuk, órákra elnyúlhat, hiszen a gyönge kávé újratölthető.
Fotó: Depositphotos
Eldöntjük, hogy Järnaban állunk meg először, méghozzá az Antropofosernában, ami egy több hektáros területen fekvő birtok, hatalmas kertekkel, szanatóriummal, kávézóval, szállodával.
Itt érdemes tenni egy kis kitérőt. Az antropozófia – a kifejezés a görög anthróposz (ember) és szophia (bölcsesség) szavakból ered – egy világnézeti és feltételezett megismerési út, szellemi mozgalom, amelyet a 20. század elején alapított Rudolf Steiner.
Olyan tanításrendszer, amely szerint, azon túl, amit a mai tudomány létezőként elismer (amelynek a lényegét azonban nem ismeri), sok egyéb, fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető. Az eszmekör tanításait az élet számos területén alkalmazzák, többek között a gyógyászatban, gyógypedagógiában, nevelésben, művészetben és a mezőgazdaságban.
A kápolnaszerű belső magas térben, kávézás, sütizés és fagylaltozás közepette átlapozzuk az itteni szervezet komoly, színes, vaskos folyóiratát, majd sétálunk kicsit a gyönyörű, virágos, méhektől zümmögő kertben. A birtok önellátó a legtöbb terményből, és természetesen minden bio, ezeket az alapanyagokat használják fel az étkeztetéshez is.
Ha nem akarod a szemétbe dobni
Svédországban a vidéki városoknak is vagy ezeréves a történelme. Ilyen Nyköping is, amely egy bájos, negyvenezer lakosú kisváros, festői kikötővel, kellemes sétáló- és bevásárlóutcával, valamint csábító second handekkel, ami esetünkben kiemelt figyelemre számíthat.
Eredetileg ugyanis loppis túrára indultunk. Hogy az mi? Errefelé kétszáz éve nem volt háború, ráadásul az emberek nem szeretik a szemétbe dobni a régi vagy az éppen tavaly vett, de nem hordott holmikat, ezért eladják antikvitás boltoknak vagy leadják a helyi jótékonysági szervezeteknek.
Fotó: Elek Lenke
Ezek üzemeltetik a second hand és vintage üzletek egy részét, ahol minden kapható, a régi porcelán bögrétől a hanglemezig, a könyvtől a gyerekkorcsolyáig és a harminc évvel ezelőtti szoknyáig. A boltok között akad drága és olcsó, útmenti és plázában működő, elegáns, pici és emeletes. A lényeg a vadászat izgalma.
Az alkalmazottak között találunk fogyatékossággal élőket és bevándorlókat, akiknek némi plusz keresetet jelent itt dolgozni. De sokaknak ez a fő foglalkozása. Az időszakos kitelepülések, árusító helyek címéről, nyitva tartásáról a neten is lehet tájékozódni, de a közkedvelt színes print magazin, a Retro is tájékoztat a közkedvelt bolhapiacokról.
Kastélyok multi-kulti módra
Svédországban paloták és villák ezrei maradtak fenn, a legtöbbet a tulajdonosok hotelként hasznosítják. Ilyen a Blommenhofs is, amelyet persze wellness részleg egészít ki. A reggelinél egy magas tadzsik – vagy üzbég? – fiú viszi el a tányérokat az asztalról, mosolyog – ez itt minden étteremben, üzletben, de a liftben is kötelező, akkor is, ha korábban sosem láttuk egymást. Közben kedvesen megkérdezi svédül, hogy ízlett-e a reggeli. A másik pincérlány ukrán menekült, vele a „közös nyelven”, oroszul beszél.
A közeli Nynäs kastélyban érdekes kiállítás látható, témája, hogyan tettek el régen befőtteket, savanyúságot, hogyan csináltak sajtot. Persze vásárolni is lehet.
A vidéki kirándulás végén még elcsábulunk egy-két loppisra – az egyik egy hatalmas virágüzlettel van kombinálva, a másik akkora, mint a fél Ecseri. Rögtön lecsapunk egy kék-fehér mintás magyar fajanszra: a tál alján Gránit felirat bizonyítja hovatartozását. Vajon mikor vándorolt ki az a magyar család, aki elajándékozta a nagyitól örökölt tárgyat?
Dél után irány észak. Norrtälje kedves kis város, ahol juszt se indiai vagy grúz fogásokat választunk, hanem klasszikus svédet. Irány a tengerpart és a kikötő, ahol egy öbölparti vendéglőben foglalunk asztalt. Érdekes ötvözete ez az önkiszolgáló étteremnek és a hagyományos szerviznek. Salátabüfé, kenyérfélék, vajak, kencék, lazacos-szószos főétel kapros krumplival, kávé, keksz és gyümölcs. És annyiszor lehet repetázni a salátabüféből meg a kávéból, akárhányszor akarunk. A kiszolgálás villámgyors, mosolygós, ami nincs, az szervizdíj és borravaló. Mindez fejenként átszámítva hatezer forintért.
Fotó: dansommer.se
Persze sok helyen léteznek méregdrága Michelin-csillagos helyek, de olyanok is, ahol a kisgyerekes családok, nyugdíjasok meg tudják fizetni az ehhez hasonló kellemes ebédet.
Ahol a múlt és jelen találkozik
A hely történelméhez hozzátartozik egy berendezett kis ház kerttel, amely ma már múzeumi látnivaló. Mintha egy 20. század eleji osztrák vagy német vidéki városi lakásba toppannánk be.
A múlt után a jelen: a település híres a szabadtéren elhelyezett kortárs szobrairól. Rangos, országos hírű intézmény a Norrtälje Konsthall. Mielőtt belépünk az épületbe, a bejáratnál avantgárd kompozíció fogad, vagy inkább performance: egy koldus kéregető pohara, mellette pedig egy kis ülőke. Bent a brit Claire Woods óriási, látványos, startup irodák recepciójába illő vásznai zökkentenek vissza 2024-be, képviselve a legmodernebb irányzatokat.
A főváros, Stockholm nyugodt arcát mutatta most is, vidéken sem volt látható jele, legalábbis a felszínen, különösebb konfliktusoknak, ami nem azt jelenti, hogy ez az ország ne küzdene az inflációval, néhol a migráció kezelésével, pártpolitikai csatározásokkal.
De mindez nem látszik a hétköznapokban – legfeljebb, ha kinyitom a neten a reggeli lapokat, tűnik fel az Európai Unió megosztottsága és az orosz-ukrán háború.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
A zimbabwei hatóságok kétszáz elefánt leölését engedélyezték, hogy élelmiszert biztosítsanak az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb aszályától szenvedő lakosoknak. 
