Monet tavirózsái és Falco bárja – Bécs, másként

Az osztrák császárváros, mint turisztikai célpont korosztályfüggő. Ahogy múltak az évtizedek és nőttek fel az új generációk, úgy változott – és változik –, hogy miért is látogatnak ide a magyarok. Az osztrák főváros ma nem elsősorban a Z generáció úticélja, ahhoz még mindig túl polgári, túl gemütlich és túl szolid. A Világjáró e heti állomása Bécs, kicsit máshogy.

Ha ma egy magyar huszonéves Bécsbe utazik, akkor sokszor barátoknál alszik – sok tízezer magyar tanul, dolgozik, él itt, az egyik ismerősöm például az itt oly népszerű közösségi házban. Vagy éppen Berlinbe átutazóban megáll pár órára, mert a német főváros vibrálóbb, vadabb és legalább olyan divatos, mint mondjuk Rotterdam.

Ma is tisztább és rendezettebb

A Z-generáció tagja nem tudja, hogy valaha létezett komoly vámvizsgálat, és csak akkor veszi észre, hogy egy másik országba érkezett, amikor kinéz az ablakon: a szimbolikusan létező sorompótól ötszáz méterre ma is minden rendezettebb, tisztább és egyértelműbb. De ezzel sem foglalkozik, mert közben dolgozik a laptopján és telefonál.

Aztán létezik egy korosztály, akit még gyerekként huzigáltak végig a szülők a Mariahilfer Strassén, hogy bemenjenek a Humanicba platform cipőt vásárolni, és felvegyék, mielőtt a vámvizsgálathoz érnek.

A turisták zöme akkor csoportosan érkezett – ma már persze tudjuk, hogy ide nem érdemes utazási irodával jönni, hiszen közel van, és annyi a látnivaló, hogy hetekig nézelődhetünk, a magunk ritmusa szerint. De akkor még alapszinten is kevesen beszéltek angolul – németül meg már nem –, hogy megkérdezzék, merre van a Kunsthischtorisches Museum.

Monet tavirózsái és Dürer nyuszija

A világ egyik legélhetőbb városa mindenkinek mást jelent. Nekem elsősorban az Albertinát – nem lehet úgy hazamennem, hogy ne álljak meg és merengjek el kicsit Monet tavirózsái előtt, és ne ámuljak el Dürer nyuszijának tökéletességén. A Bécs központjában található Albertina Múzeum Európa és a világ egyik leggazdagabb grafikai gyűjteményét rejti: 60 ezer rajz és több mint egymillió grafika van itt kiállítva.

Ahogy a krónikák feljegyezték, a gyűjtemény alapjait Mária Terézia veje, Albert Kázmér szász-tescheni herceg fektette le az 1770-es években. 1822-ben nyitották meg a múzeumot a nagyközönség előtt, és 1921 óta viseli az Albertina nevet.

Érdekesség, hogy míg más múzeumok gyűjteményeit sokszor csak a nemesség látogathatta, itt egyetlen feltételhez kötötték a belépést: a cipőviseléshez. Csak az léphetett be, akinek cipő volt a lábán. Ma már ilyen szabály nincs…

Minden ferde és hullámzik

A másik kihagyhatatlan látnivaló, ahová elmegyek kicsit nosztalgiázni, a Hundertwasser-ház, amely 1983-86 között épült. Az őrült zseninek tartott mester nem fogadott el fizetséget a tervezésért, de a ház olyan híres lett, hogy attól kezdve a világ egyik legnagyobb kortárs építészének tartották és tartják ma is, halála után negyedszázaddal.

A házról első látásra nem az jut az ember eszébe, hogy szép, hanem inkább az, hogy színes és vicces. Régen különösen meghökkentőnek számított. A padló egyenetlen, hullámszerű, a plafon és a fal ferde, a ház tele van zöld növényekkel, a tetőn fű nő, a szobákba pedig fákat ültettek, így azok ágai az ablakokon kinyúlnak.

Valaki megszámolta: 52 lakás, 4 iroda, 19 terasz van az épületben, valamint összesen 250 fa és bokor.

Kirándulás Bad Blumauba

A fantasztikus épületen belül, ami maga is műtárgy, nem bóklászhatunk, hiszen méregdrága magánlakások találhatók itt, de a földszinti kávézóban meg lehet nézni a történetéről egy kisfilmet, no meg lehet vásárolni a múzeumshopban. A nyitás után a siker olyan gyors és átütő volt, hogy a házzal szemben 1991-ben felépítettek egy művészeti központot is.

Ha már Hundertwasser, tegyünk említést a világ egyik legizgalmasabb szállodájáról, amely Bad Blumauban található. Ha Bécsbe autózunk, érdemes ide kirándulni – másfél órányi a távolság –, de még inkább érdemes itt lakni. A mesebeli termálvíz- és gyógyparadicsom egybeolvad a természettel, és részben a föld alatt található.

Az ezredfordulón elhunyt mester szinte mindent tervezett: skanzent, játszóteret, szemétégetőt és távfűtő művet. Japánba különösen sokszor elhívták, hogy számukra alkosson különleges épületeket.

Tenger a toronyban

Ha gyerekekkel, családdal vágunk neki Bécsnek, ne elsősorban a múzeumokat és a dómokat vegyük célba, hanem például a belvárosban található Tenger Házát (Haus de Meeres) amely egy régi légvédelmi toronyból lett kialakítva, és több mint 10 ezer vízi és szárazföldi állatnak ad otthont.

A 47 méter magas betonmonstrumba belépve egy igazi vízi világ tárul elénk.

A látogató úgy érezheti magát, mintha része lenne a tenger élővilágának: édesvízi és tengeri halak, krokodilok, skorpiók, pókok, piranhák élnek itt. A nagyon merészek búvárkodhatnak is a cápákkal. Az épület tetejéről lenyűgöző a kilátás.

A létesítményt állandóan fejlesztik: tavaly augusztusban egy új, 13 ezer literes akvárium nyílt a tokfélék tenyésztésére. A fiatal halakat ezután a folyóba telepítik, hogy erősítsék a dunai tokhalállományt. Három éve, a kilencedik emeleten pedig kialakítottak egy ausztrál kalandvilágot, amely tele van papagájokkal és szabadon szaladgáló erszényesekkel. Ezek között a sláger néhány ecsetfarkú patkánykenguru, amelyek csupán a 30 centiméteresek.

A másik elbájoló látnivaló a Lepkeház (Schmetterlinghaus), amely Európa egyik legszebb szecessziós épületében található. Bent mintha egy párás trópusi esőerdőben sétálnánk, több tucatnyi lepkefaj repked szabadon, kis tavak, vízesések és egzotikus virágözön közepette. A több száz lepke olykor ránk száll, de csak kíváncsiságból, hiszen ki vannak nekik készítve az etetőtányérkák.

Fiákerrel a temetőbe

A Z-generáció annyira nincs oda a fiákerért, mint ahogy a Hotel Sacher neve se mond sokat számukra, bár ne általánosítsunk.

A fiákerek ma egyértelműen a turistáknak vannak kitalálva – főleg az amerikaiak őrülnek meg érte – , jóllehet az 1800-as évek második felében több mint 1000 fiáker poroszkált Bécs utcáin, mint tömegközlekedési eszköz.

Akkor se volt olcsó mulatság és ma sem az, főleg, ha egyéni utakat akarunk megtenni. Létezik például olyan járat, amely azokat a temetőket járja be, ahol világhírű zeneszerzők, művészek nyugszanak.

Ami a szállodákat illeti, óriási a császárváros választéka. Még mindig áll a Marriott – ez volt az első ötcsillagos, amelynek megilletődve léptünk be a halljába, hogy megpillantsuk az unikális belső vízesést. Azóta persze sok tucatnyi új szálloda nyílt, kedvencem a környezettudatos, zero waste szellemiség jegyében működő és megfizethető Hotel Daniel.

A legenda bárja

A Bécs külterületén található kisváros, Grinzing mintha kiment volna a divatból. Amikor legutóbb ott jártam, a régi időkhöz képest szinte elnéptelenedett. Pedig akár villamossal is megéri kizötyögni, és inni egy pohár rizlinget – újabban natúr és bioborok divatosak már errefelé is –, urambocsá egy korsó sört. A bécsi gasztronómia persze nekünk, magyaroknak ismerős, jóllehet az olyan alapfogások, mint a rántott hús, igazi citromszelettel tálalt Wiener Schnitzel formájában érkeznek a tányérunkra...

De a bécsi konyha ma már mást és többet nyújt. Az egyik kedvenc éttermem a Schwarzenbergplatzon található, pár éve nyílt Falco's bár és étterem.

A fiatalon elhunyt, leghíresebb osztrák popénekes, Falco – aki azért ennél több volt, és nemcsak az osztrákok számára – mára legendává vált. A bár és az étterem fala tele van a fotóival, az enteriőr is a koncertjeit illusztrálja, például fellépő ruhákkal is.

A Falco'sból természetesen nem hiányozhat a szokásos bécsi reggeli, mint ahogy azok a fogások sem, amelyek állítólag a kedvencei voltak.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.