<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
6p

Bármikor is jártam az osztrák fővárosban, mindig a béke, a nyugalom és a relatív jólét szigetének tűnt. Itt az számít, hogy mit teszel magadért, nem az, hogy honnan jöttél, mondják ott élő ismerőseim. Persze az ő életük sem egyszerű, de legalább nem kell görcsölniük a megélhetés miatt. Világjáró rovatunk ezúttal Bécsbe viszi el az olvasókat.

„Volt, hogy berúgtam, a metróban vagy a szabad ég alatt aludtam. Soha nem bántott senki” – mesélte Marko*, egy Bécsben élő horvát ismerősöm nemrég, amikor a városról kérdeztem. Késő nyár volt, a belváros egyik széles sétálóutcáján kóboroltunk különösebb cél nélkül a szombat délutáni kellemes napsütésben. Körülöttünk komótosan hömpölygött a tömeg, a padokon és a kávézók teraszán békésen beszélgettek jól öltözött, kisimult arcú emberek. Sehol egy ideges vagy hangos szó, minden végtelenül nyugodtnak tűnt.

Persze tudom, hogy Bécsnek is vannak kevésbé szép arcai, néhány pillanatra mégis úgy éreztem, mintha egy utópiába csöppentem volna.

Az osztrák fővárosnak még mindig van valami különös vonzereje – talán a relatív jólét, a történelmi múlt és a gazdag kultúra elegye az, amely idecsábítja és itt marasztalja az embereket.

Ahol jó megpihenni. Bécs központja, a Stephansplatz, háttérben a Stephansdom. Fotó: Depositphotos
Ahol jó megpihenni. Bécs központja, a Stephansplatz, háttérben a Stephansdom. Fotó: Depositphotos

Akiknek Bécs az új otthonuk

Marko például már több mint 10 éve él itt. Amikor arról kérdeztem, hogy miért hagyta el horvát tengerparti szülővárosát és családját, azt mondta: itt több a lehetőség, jobb az életszínvonal. És úgy élheti a saját életét, hogy közben nem kell teljesen elszakadnia családjától, hiszen ha beül a kocsijába, bő fél nap alatt otthon van. Nagyon sok kortársa jött el, tette hozzá, Horvátország lassan „kiürül”, alig találni munkaerőt.

Marko mára bécsi lett, az egészségügyben dolgozik, vállalkozóként is simán meg tud élni.

Családot is alapított: feleség – ő sem osztrák –, két gyerek, tágas, erkélyes, parkra néző lakás egy újépítésű házban egy kellemes külvárosban. Azt mondta, itt soha nem különböztették meg amiatt, hogy nem osztrák, mindig az számított, hogy mit tett le az asztalra.

Németül perfektül beszél, de hát ez alap.

Persze itt sem minden tökéletes. Néha hiányzik a család, hiányoznak a szülők, nincs kire hagyni a gyerekeket, ha elmennének feleségével színházba, moziba. Barátok persze vannak, de hosszú távú, szoros kapcsolatot teremteni nem egyszerű. Ezt csak az tudja igazán, aki élt már idegen városban, távol a régi barátoktól, családtól. De visszaköltözne-e szülővárosába? Nem, az fel sem merül, jól érzi magát itt a bőrében. Mondania sem kell amúgy. Látszik.

Hasonló tapasztalatokról számoltak be azok a magyarok, akikkel néhány éve készítettem interjúkat. Például Feri, aki Magyarországon végzett közgazdászként, de elege lett a kiszámíthatatlanságból, a tervezhetőség hiányából, és abból, hogy kevés pénzért napi 12 órát kell gürcölnie. A 2010-es évek elején akkori párjával úgy döntött, hogy a közelben, de mégis külföldön kezdenek új életet.

Az első két évben mosogatott, majd megtanulta a nyelvet. Idővel kisegítő lett egy kereskedelmi cégnél, majd vezető egy multinál, a hazai bér többszöröséért.

Jelenleg pedig már, mint megtudom tőle, egyéni vállalkozóként dolgozik IT-területen.

A bécsi életről Feri is azt mondta, hogy nyugodtabb. Például a munkahelyen is. Kisebb a stressz, „fixebbek a keretek”, a munkaidőt és a munkaidőn belüli nyomást tekintve. Szerinte ha valaki keményen dolgozik, annak itt meglesz az eredménye. „Hogyha látják, hogy te akarsz, teszel és csinálod és tanulsz, akkor támogatnak.” Ami pedig a beilleszkedést illeti, Bécs már annyira multikulturális, hogy a külföldieket nem tekintik kívülállónak.

Egy város, ahol mindenki önmaga lehet. Nem az számít, hogy honnan jöttél, hanem az, hogy milyen ember vagy. És ez még akkor is igaznak tűnik, ha az integrációval olykor Bécsben is komoly problémák vannak.

Gabriella, akivel szintén néhány éve beszéltem, szintén azt mondta, hogy a bécsiek már elfogadták az itt dolgozó külföldieket. Természetesnek veszik, hogy a jegyárus szerb, a pincérnő magyar. Ő sem érezte, hogy hátrányos megkülönböztetés érte volna származása miatt.

Nem titkolta persze azt sem, hogy vannak nehézségek is. Bécsben is meg kell küzdeni a megélhetésért, a lakhatás például drága.

Az osztrákok pedig kedvesek ugyan, de megtartják a három lépés távolságot, „érzékelhetően, hogy te nem osztrák vagy, te nem közénk illő vagy”. Igaz – tette hozzá –, még ezt is barátságosan oldják meg. (Az akkori interjúk itt érhetők el.)

Ausztria messze van

Bár soha nem éltem Bécsben, számtalan alkalommal jártam ott, és hasonló kettősséget éreztem. Igazán rossz emlékem nincs, jó viszont annál több. Az emberi viszonyulás ugyanis alap: amikor bementem egy cipőfűzőért egy üzletbe a Mariahilfer Strassén, olyan figyelmet kaptam az eladótól, mintha egy Ferrarit akartam volna venni. Itthon ez ritka.

Ha turista szemmel nézzük Bécset, ott van ugye az ikonikus Stephansdom, a pompázatos Schönbrunn-kastély, opera, parkok, múzeumok – még hosszan lehet sorolni.

És Bratwürstelt tunkolni mustárba egy utcai bódénál a Stephansplatz sarkán, forralt bort kortyolgatva még mindig a világ egyik legjobb dolga.

Hogy élni milyen ott, az persze más kérdés. Ha csak a számokat nézzük, akkor egyértelmű a helyzet: ott az egy főre jutó GDP 52 ezer, Magyarországon 20 ezer dollár, az infláció ott 10,2, itt 24,5 százalék, az átlagbér ott csaknem 50 ezer, itt kevesebb mint 13 ezer euró. Ausztria még mindig nagyon messze van, nem csak anyagiakban, hanem mentalitásban is.

Aligha véletlen, hogy idén nyáron történelmi csúcsra, 114 ezer fölé nőtt az ott dolgozó magyarok száma. Az ott élő honfitársainké pedig öt és félszeresére, 94 ezer fölé emelkedett az elmúlt másfél évtizedben.

Ott – úgy tűnik – továbbra sem félnek attól, hogy gyomorgörcsöt kapnak hó végéig a megélhetés miatt.

Persze még így sem könnyű Marko vagy éppen Feri helyzete, hiszen mégiscsak idegenben kell helytállniuk. Az a tény azonban, hogy bő egy évtizede kitartanak, jelzi: ők már döntöttek.

(*A nevet az anonimitás érdekében megváltoztattuk.)

A Világjáró többi cikke itt érhető el.

Szubjektív Végre átadták a 3-as metrót, de szép lett? - utasvélemények a felújításról
Izsó Márton - Vég Márton | 2023. április 1. 19:21
Öt és fél év után március 20-tól teljes vonalon jár a 3-as metró. Ez Magyarország legforgalmasabb vasútvonala, a napi sok százezer ember utazását biztosítja. A teljes felújítás összesen 225 milliárd forintba került, ennek nagy részét az Európai Unió állta. De szép lett? Az utasok véleménye kiderül a videóból.
Szubjektív Vad romantika szaunával és vodkával – Helsinkiben jártunk
Elek Lenke | 2023. április 1. 05:47
Első találkozásom Helsinkivel nem volt zökkenőmentes: amikor leszálltunk, egy órán keresztül el sem lehetett hagyni a gépet. Akkora volt a hó, hogy meg kellett várni, amíg a hókotró utat csinál a poggyászszállító autóhoz. Nyáron viszont, ha kifogjuk a jó időt, várnak a strandok. A Világjáró ezúttal a finn fővárosból jelentkezik.
Szubjektív A nap képei: varázslatos dolog történt ma Budapesten
Wéber Balázs | 2023. március 26. 20:31
Virágoznak a japán cseresznyefák.
Szubjektív Hinduk, mohamedánok, keresztények és buddhisták összezárva egy szigeten? Nem lesz ebből baj?
Vég Márton | 2023. március 25. 05:46
Politikai és gazdasági válságok sora sújtja ezt a csodaszép szigetországot, ahol ráadásul négy világvallás követői próbálnak meg egymás mellett boldogulni. Világjáró rovatunk Srí Lankán járt, ahol az elefántok bölcsességére van szükség.
Szubjektív A nap képe: rövid asztalhoz ültette Putyin Hszi Csin-pinget
Wéber Balázs | 2023. március 21. 11:18
Úgy tűnik, hogy kis asztal csak a barátoknak jár.
Szubjektív Egy különleges szigetország – A máltaiak szeretnek és tudnak élni
Elek Lenke | 2023. március 18. 05:59
Merhba! – ez volt az első szó, amit hallottam, amikor Vallettán leszálltunk, és aztán még sokszor köszöntöttek így a következő napokban. Ez a különleges szigetország, amely akkora sincs, mint Budapest, a levegőből nézve kopár homokkő birodalom. Ám ha kicsit közelebbről megismerjük, kiderül, hogy teli van élettel, és minden szeglete több ezer éves történelemmel büszkélkedhet. A Világjáró e heti állomása: Málta.
Szubjektív Tényleg nácisodik a brit kormány? Hatalmas öngólt lőtt Gary Lineker
Wéber Balázs | 2023. március 14. 19:11
A középcsatárból lett megmondóember a náci Németországot emlegette a brit bevándorlási szigorítással kapcsolatban, miközben az valójában egy életveszélyes és illegális gyakorlatnak akar véget vetni. Lineker annyit elért, hogy most mindenki róla beszél a valódi problémák helyett. Nagyító alatt egy buta komment és az azt követő médiavihar.         
Szubjektív Akikkel nem lehet packázni: ettől a néptől az ukránok is tanulhatnának
Litván Dániel | 2023. március 11. 05:49
Ha egy lesajnált kis ország fél évszázad alatt három világhatalommal bánik el, az azért meglátszik az emberek viselkedésén is. Világjáró rovatunk Vietnámból jelentkezik.
Szubjektív Az egymillió rubeles kérdés: miért nem megy Orbán Viktor Kijevbe?
Wéber Balázs | 2023. március 7. 19:27
 Miközben szűkebb és tágabb térségünk vezetői egymásnak adják a kilincset Ukrajna fővárosában, Orbán Viktor mindeddig nem tett eleget a többszöri meghívásnak. De miért? Nagyító alatt egy meg nem történt látogatás, és mindaz, ami mögötte van.
Szubjektív Járt már a Szakítások Múzeumában? A világ legkülönlegesebb tárlatai
Elek Lenke | 2023. március 4. 05:46
Bécsben testközelből szemlélhetjük a talajban zajló életet, Bordeaux-ban szó szerint beléphetünk a festményekbe, Zágrábban köldökszöszöket nézegetve merenghetünk el az emberi kapcsolatok tartósságán vagy mulandóságán. A Világjáró ezúttal nem mindennapi múzeumokba látogatott el. 
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG