Gary Linekerről az első emlékem a '80-as évek közepéről származik, talán a legendás angol-argentin meccsről a '86-os mexikói vébén. Akkor fejelt ugyan egy gólt, de az már senkit sem érdekelt, hiszen mindenki egy bizonyos Diego Armando Maradona több szempontból is felejthetetlen góljain ámuldozott.
A másik esemény, ami kapásból beugrik Linekerről, a '90-es olaszországi vébé, ahol előbb barnamacizott egyet a pályán, majd – természetesen ez a fontosabb – egészen az elődöntőig vezette az angol tizenegyet.
Bár az igazán nagy durranás nem jött össze neki, összességében mégis klassz játékos volt, vérbeli csatár és szimpatikus személyiség. A focitól pályafutása végeztével sem szakadt el, sőt, felkapott kommentátor, médiaszemélyiség és showman lett. Túlnőtt a futballon, és politikai kérdésekben is egyre többször hallatta a hangját.
Nácizós hasonlat
Így tett például múlt héten is, amikor a brit konzervatív kormány illegális bevándorlást szigorító törvénytervezetével kapcsolatban többek között azt írta Twitteren:
„Ez egy végtelenül kegyetlen intézkedés, amely a legsebezhetőbb embereket célozza, nyelvezetében pedig nem különbözik attól, amit Németország használt a 30-as években.”
Ezt követően a BBC, ahol Lineker A nap meccse című műsort vezeti, felfüggesztette az egykori sztárfocistát, arra hivatkozva, hogy a kormány kritizálásával megsértette az adó pártatlanságra vonatkozó irányelveit.
A felfüggesztésből aztán óriási patália keveredett: Lineker kollégái bojkottálták a hétvégi adást, a brit sajtó tele lett az üggyel – csak a Guardian több mint 50 (!) anyagot szentelt a témának szűk egy hét alatt –, és még Rishi Sunak brit kormányfő is megszólalt, mondván, a BBC-nek kell megoldást találnia az ügyben.
A brit közszolgálati adó hamar engedett a nyomásnak: visszavonta a felfüggesztést, anélkül, hogy bármire kötelezte volna Linekert, és még bocsánatot is kért a közönségtől a bojkott okozta felfordulásért. Azt írták, hogy felül fogják vizsgálni a közösségi média használatára vonatkozó irányelveiket. Sőt, a sajtóban többen ismét elkezdték követelni Richard Sharpnak, a BBC elnökének a lemondását.
Lineker tehát megfordította a meccset, és látszólag győztesként vonulhatott le a pályáról. Végezetül még rá is erősített eredeti üzenetére:
”Bármennyire is nehéz volt az elmúlt pár nap, nem lehet összehasonlítani azzal, amikor üldöztetés vagy háború elől kell elmenekülnöd otthonodból, és egy távoli országban kell menedéket keresned. (…) Olyan ország maradunk, amely túlnyomórészt toleráns, befogadó és nagylelkű emberekből áll.”
Mit akar a brit kormány?
Utóbbi mondatokkal persze könnyű egyetérteni, és könnyű velük szimpatikus imázst építeni. Lineker eredeti kommentje, melyben a náci Németországgal hozta összefüggésbe a brit kormány bevándorláspolitikai szigorítását, viszont – hogy finoman fogalmazzunk – nem állja meg a helyét.
De mi a lényege az általa kifogásolt törvénytervezetnek?
Az, hogy aki illegális úton – csónakokkal a La Manche csatornán keresztül vagy például egy kamionban elbújva – érkezik, nem maradhat a szigetországban, hanem visszatoloncolják a származási országába vagy, ha ez nem lehetséges, akkor egy harmadik, biztonságos országba.
A brit kormány azért tervezi ezt, mert tavaly mintegy 46 ezer menedékkérő kelt át a csatornán csónakokban. Idén eddig 3 ezren tették ezt, és becslések szerint összesen 80 ezren jöhetnek, ha a kormány nem tesz semmit ellene.
A szigorítás teljesen logikusnak tűnik, három okból is. Csónakokkal átkelni a csatornán egyrészt életveszélyes. Másrészt illegális. Harmadrészt nincs rá ok. A kiindulási ország, Franciaország ugyanis biztonságos állam, azaz nincs miért menekülni. Aki mégis elvágyódik onnan Nagy-Britanniába – mondjuk a jobb élet reményében –, az próbálja ezt a vágyát legális keretek között realizálni.
Összegezve: a brit kormány egy életveszélyes, illegális és ok nélküli tevékenységnek akar gátat szabni, amelyet önként követnek el egyes bevándorlók. Nem nehéz belátni, hogy ennek semmi, de tényleg semmi köze az 1930-as évek náci Németországának származási alapú zsidóüldözéséhez.
Suella Braverman brit belügyminiszter intézkedést bejelentő videójának stílusán lehet persze vitatkozni – Lineker ennek a videónak a nyelvezetét kritizálta –, de a náci nyelvezethez hasonlítani szintén butaság. És a lényegen a stílus sem változtat: a szigorítás emberéleteket menthet és a törvényességet szolgálja.
Az egykori sztárfocista álláspontja persze kényelmes, könnyű vele jó pontokat szerezni az ilyen üzenetekre fogékony körökben. A véleményszabadsághoz pedig nyilván az ilyen kommentek is hozzátartoznak.
Történelmi és törvényességi szempontból azonban nonszensz, amit mondott – vagy hogy stílszerűek maradjunk: egy hatalmas öngól.
A Nagyító rovat többi cikkét itt olvashatják.
Újraszámolta az Eurostat. 
