Üzbég szépség – közel két évtizeddel ezelőtt mondta ezt egy orosz hölgy, meglátva az akkor kilencéves kislányomat a mandulavágású szemeire célozva. Hogy miért pont üzbég és miért nem tádzsik, türkmén, kazah vagy bármelyik más volt szovjet utódállami, nos, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy valaha is közel juthatok a megoldáshoz.

Most azonban lehetőséget kaptam erre. Méghozzá a helyszínen, a szélsebesen gyarapodó, tavaly még 35 milliós, ma már viszont 37 milliós lélekszámú Üzbegisztánban. Amely Közép-Ázsia legnépesebb országa, s a napokban azzal került be a hírekbe, hogy május 2-3-án fővárosa, Taskent adott otthont egy nemzetközi befektetői fórumnak. Amelyen az Egyesült Arab Emírségek, illetve Omán gazdasági miniszterei, valamint az OPEC és Üzbegisztán befektetési alapjainak vezetői mellett Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vett.

Néhány nappal később pedig kormánytag-társa, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tette tiszteletét – 29 hazai vállalatvezető kíséretében – ugyanott, immár a magyar-üzbég üzleti fórum keretében. A Magyar Bankszövetség szakértői csapata meg egy héten át cserélt eszmét az Üzbegisztán mellett Azerbajdzsánt, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Törökországot a tagjai között tudó Türk Államok társszervezeteinek delegáltjaival, miután Magyarország 2018 szeptemberétől megfigyelő státusszal rendelkezik a tanácsban. 

Utóbbi időzítés oka prózai: az idő tájt kezdett nyitni az 1924-től 1991-ig a Szovjetunió részeként funkcionáló, azóta papíron független, de valójában csak Iszlam Karimov elnök 2016. szeptemberi halála után demokratizálódó közép-ázsiai állam, amely ennek jegyében a Karimovot követő Shavkat Mirziyoyev indíttatására a gazdaság liberalizálásába kezdett. 

Ennek részeként az OTP Bank – közel két és féléves tárgyalássorozat eredményeként – tavaly júniusban a többségi tulajdonosa lett Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak. E tranzakció jelentőségét mutatja, hogy legnagyobb hitelintézetünk az első külföldi szereplőként vett részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az OTP első körben az Ipoteka részvényeinek 75 százalékát vásárolta meg, e részesedését idén februárban közel 79,6 százalékra emelte, s majd 2026 közepén válhat egyedüli tulajdonossá. Üzbegisztán az első közép-ázsiai ország, ahol az OTP Csoport megkezdte a működését. A tranzakció idején az Ipoteka Bank csaknem 1,5 millió fős lakossági ügyfélkörrel, valamint az összes eszközállományt tekintve 7,6 százalékos részesedéssel rendelkezett a csaknem félszáz hitelintézetből álló üzbég bankpiacon.

Akinek az érdeklődését magánszemélyként is felkeltette az ország, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia – bár ez cseppet sem kirívó, az ázsiai utazások ára minden relációban vaskos. Üzbegisztánba is a legolcsóbb repülőjegy közel 237 ezer forintot kóstál (a legdrágább meg 418 ezret), s fájdalom, több mint 8 és fél órát kell a fedélzeten tartózkodnunk, mivel a bimbódzó üzbég-magyar gazdasági kapcsolatok dacára nincs közvetlen járat Budapest és Taskent között, így egyszer, Isztambulban át kell szállnunk. Hiába lengette be ugyanis ezt Szijjártó Péter tavaly szeptemberben, két héttel és három repüléssel az indulása után már meg is szűnt az üzbég Qanot Sharq Budapestet Taskenttel összekötő repülőjárata.

Ha viszont ki tudtuk pengetni a repülőjegy árát, akkor a szállásé már nem annyira horribilis, fejenként már 14 ezer forintért lehet találni olyan szobát (reggelivel együtt 19 ezerért) egy éjszakára, amelyben egyedül vagy maximum a családtagjainkkal alhatunk (vagyis nem hálóteremben ismeretlenekkel), és amelynek saját fürdőszobája van (azaz nem a „folyosó végi” közöst kell használnunk).

Üzbegisztán a tekintetben már fejlett, hogy bankkártyával számos helyen fizethetünk – még a Visa-alapú Revoluttal is –, de azért érdemes készpénzt is magunkkal vinni. Elsősorban dollárt, de az euró sem rossz választás. Ha viszont elszámítottuk magunkat és az ATM-ből kell kivennünk pénzt, akkor az már nem olcsó, egy 20 ezer forint értékű tranzakció után nekem több mint 13 százalékos jutalékkal terhelték meg a számlámat.

Bár a reformok elindultak, azok az üzbég hivatalos pénznemig még nem jutottak el. Egy szom mintegy 0,03 forinttal ér fel, ami azt jelenti, hogy bár jól hangzik, hogy közel 36 ezer forint átváltásával már szom-milliomosok lehetünk, azért meglehetősen megnehezíti az ottani tartózkodásunkat a pénzkötegek zsebbe gyömöszölése, meg hát a vásárláskor óhatatlan forintra való átszámolgatás. Ráadásul ilyen vaskos kötegeknél már valós veszély, hogy azok elvesznek. No meg az, hogy ellopják tőlünk, bár Üzbegisztánban híresen jó a közbiztonság, különösen a közel 3 milliós lélekszámú fővárosban, Taskentben, annak is hála, hogy viszonylag sok rendőr cirkál az utakon.

Ahol a történelem lépten-nyomon az arcunkba tolul. Mindenekelőtt a legnagyobb üzbégként számontartott Timur Lenk szobrai és egyéb alkotásai formájában. Az 1336 és 1405 között élt, hódításairól elhíresült Timur – teljes nevének jelentése: Sánta Vas – a Taskentet 1220-ban meghódított mongol Dzsingisz Kán utódjának számít. Azzal a lényeges különbséggel, hogy míg Dzsingisz Kán csak rombolt, addig Timur épített – rögtönzött egy összehasonlítást az üzbég származására méltán büszke idegenvezetőnk. 

Angolul, amely nyelv ismerete azonban nem az üzbégek sajátja. Az átlagemberek általában a törökre erősen hajazó anyanyelvük (mint megtudtam, simán megértik egymást a két nép fiai) mellett az oroszban mozognak otthonosan. Noha Üzbegisztán lakosai mintegy 90 százalékban muszlim vallásúnak mondják magukat és csak kisebb részben orosz ortodoxnak.

Ennek ellenére a szovjet idők rendre visszaköszönnek Taskentben, az utcákat, tereket róva az embernek olyan érzése van, mintha Moszkvában lenne. Például a szocreál Hotel Üzbegisztánban, amelyet belülről is meg lehet és kell is tekinteni, valamint a széles nyolcsávos utakon. Ezekre szokták azt mondani, azért ilyen szélesek, hogy szükség esetén elférjenek rajtuk a tankok. De azért a hivatalos magyarázatnak jobban hihetünk, miszerint azért kellenek a nagyobb terek, mert így a város kevésbé van kitéve a földrengéseknek, amelyek meglehetősen gyakoriak amiatt, hogy Taskent egy aktív tektonikus terület felett fekszik. Az 1966-os legdurvább, a Richter-skála szerinti 7,5-ös erősségű földrengés mintegy 67 ezer lakást döntött romba.

A hivatalos elmélet hitelességét támasztja alá az is, hogy az ország második legnagyobb településén, Szamarkandban már hagyományos sávméretű utakkal lehet találkozni. Az UNESCO által 2001-ben méltán a világörökség részének nyilvánított félmillió lakosú nagyváros a szintén a történelemkönyvekből ismert Selyemúton betöltött központi szerepe miatt vált a régi kelet egyik legfontosabb metropoliszává. 

Érdemes hát átruccanni oda is egy napra, még ha korán is kell kelni, mivel Szamarkand cseppet sincs közel Taskenthez, 344 kilométerre fekszik tőle. Ezt a távot autóval még jó esetben is csak 4 óra alatt lehet megtenni, ezért érdemesebb a nagysebességű, helyenként 230 kilométer/órával száguldó, a két város között mindössze két helyen megálló vonatot választani, mely menetideje hajszálra 2 és fél óra. Ez kényelmesebb és az ára sem annyira vészes, oda-vissza mintegy 10 ezer forintnak megfelelő szom.

Apropó, autó. A piaci viszonyok fokozatos térnyerése e téren látványosan tetten érhető. Bár elvétve még látni lepukkant Zsigulikat, Ladákat, Moszkvicsokat és teherautókat (Gaz, Uaz, Zil típusúakat), azért Üzbegisztánban már a Chevrolet az uralkodó. Még a hazájában, az Egyesült Államokban sem annyira népszerű ez a márka, mint ebben a közép-ázsiai országban, ez az üzbég „Mi autónk”.  Méghozzá fehérben, ami csak részben tudható be az itt is nagy és viszonylag hosszú ideig tartó melegnek. Inkább annak, hogy sokáig nem volt szabad kitűnni a közből, ennek megfelelően csak Karimov halála után kezdtek divatba jönni a színes járgányok, aminek következtében a fehérek aránya mára 70 százalék körülire ment le.

Amúgy Üzbegisztánban nem drága az élet, ami cseppet sem meglepő annak ismeretében, hogy az árak igazodnak a magyarországinál háromszor alacsonyabb, mindössze 200 ezer forint körüli átlagbérekhez. Alkoholt az iszlám vallású államokkal ellentétben bárhol lehet inni, nem csak a puccosabb szállodákban – utóbbiakban már csak azért sem ajánlott, mert ott kétszer-háromszor drágább minden, mint például egy mezei vendéglátóhelyen, ahol egy presszókávé már 200 forintért is kapható és a csapolt helyi világos sör, a Sarbat sem kerül többe 400-nál.

Az ételválaszték pedig Ázsiához hűen és méltóan pazar. A szintén kötelező piaclátogatáson is elérhető magok, aszalt és friss gyümölcsök, valamint édességek (köztük a baklava itteni megfelelője, a paklava) mellett mindenképpen vétek lenne kihagyni a nemzeti ételt, az üzbég húsos rizst, a Plovot. Méghozzá nem is akárhol, hanem a Besh Q Ozon nevű helyen, ahol azt is meg lehet nézni, hogyan készül a 800-1400 forintnak megfelelő szomba kerülő egytálétel.

Üzbegisztán tehát a szovjeti időket viszonylag lassabban hátrahagyva épül-szépül, ezért érdemes ott turistáskodni. De nem nyaralni. S csak részben amiatt nem, hogy május és szeptember között elviselhetetlen a meleg, már az utóbbi napokbéli 33 fok is a magas páratartalom miatt a hűvösbe kergetett, és akkor képzeljük el, milyen lehet a júliusban-augusztusban akár 45 fokig is felkúszó hőmérő mellett létezni. Igazából az tarthatja távol a kánikulát is valamelyest enyhíteni képes tengerpart szerelmeseit, hogy Üzbegisztán az egyetlen olyan ország Közép-Ázsiában, amelytől minden irányba legalább két országnyira van a tenger.

Mindezzel együtt a fentebb felsoroltakon túl nekem azért is volt hasznos ellátogatni a Timur-utódok földjére, mert választ kaptam arra, miért is mondta az orosz hölgy a lányomra, hogy üzbég szépség.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják, Csabai Károly szerzői oldala pedig itt érhető el.