Kína az elkövetkező napokban egy robotizált űrhajót küldését tervezi a Hold sötét oldalára – írja a Reuters. A cikk szerint három technikailag igényes küldetés közül ez lesz az első, a végső cél a legénységgel történő leszállás és a Hold déli pólusán bázis létrehozása.
A Csang'e 2007-es első küldetése óta, amelyet a mitikus kínai holdistennőről neveztek el, Kína nagyot lépett előre a Hold felderítésében, csökkentve a technológiai szakadékot az Egyesült Államokkal és Oroszországgal szemben.
Fotó: Depositphotos
2020-ban Kína mintákat a hold közelebbi oldaláról, ezzel négy évtizede az első mintahozatal történt, és egyúttal az is bebizonyosodott, hogy egy messziről irányított űrhajó biztonságosan vissza tud térni a Földre.
Az ezen a héten elindítani tervezett Csang’e 6-ot a 2020-as misszió pótrakétájával lőnék majd ki, a cél a mintavétel a távolabbi oldalról – ez azért lesz rendkívül nehéz, mert a Hold távolabbi oldalán direkt vizuális kontakt hiányában az irányításhoz egy nemrég felküldött műhold által közvetített jelekre kell majd támaszkodni.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




