4p

Már nemcsak a plázákban és belvárosi butikokban, hanem a világ repterein is hódít a vintage divat. Használt, de prémium luxusdarabokat kínáló üzletek nyílnak egymás után – és a „kincsvadászat” globálissá válik.

Vintage butikoknak hívják azokat az üzleteket, amelyekben használt, de régi, márkás és természetesen jó állapotú ruhaneműk, kiegészítők kaphatók. Budapesten sem kevés az ilyen bolt, de hogy reptereken is helyet kapjanak, azt még a divatban jártasak sem hitték volna – eddig.

A second hand emeltebb, drágább műfaja többnyire a vintage: izgalmas, egyedi holmikat árulnak itt, és a jelzőt nemcsak ruhaneműkre vonatkoztatják. Abban, hogy divatba jöttek, nem kis mértékben a stylistoknak, valamint a filmforgatások és fotózások sminkeseinek, öltöztetőinek köszönhető. De sok civil is órákig nézelődik ezekben az üzletekben, mert mást lát, mint a plázákban – és mert elragadja a „vadászat” öröme.

Olyannyira elterjedt ez az irányzat, hogy már a repterek duty free shop birodalmában is nyitottak ilyen butikokat, amint arról a Travel and Leisure című amerikai turisztikai lap beszámol. (Más kérdés, hogy ma már sok értelme nincs a „duty free” kifejezésnek, hiszen az adott ország fővárosainak mellékutcáiban ezek a termékek gyakran olcsóbban megvásárolhatók.)

Egy Louis Vuitton a reptéren

Amikor Portugáliába utazott, a londoni stylist, Bella Hignet tudta, hogy egyik ügyfele egy bizonyos Louis Vuitton Neverfull táskát keres. Mégis, az utolsó hely, ahol erre számított, egy reptér volt – márpedig a lisszaboni Humberto Delgado repülőtér egyik üzletében megtalálta. Pontosan olyan méretben és anyagból, amilyenre a vevője vágyott. Itt tehát nemcsak bizonyos márkák iránti rajongásról van szó, hanem azon belül egyes modellekről, típusokról.

A megjelenése sem egy turkálóra emlékeztet
A megjelenése sem egy turkálóra emlékeztet
Fotó: Flughafen Zürich

Nem utolsó szempont, hogy 540 dollárt fizetett a táskáért, amit újonnan 2030 dollárért árulnak. Vintage áron sem olcsó, de megfizethetőbb – bizonyos divatbolond és tehetős rétegek számára. A reptereken évtizedek óta szinte az összes világmárka luxusüzlete megtalálható – a kereskedők tudják, hogy a felszállás előtti órákat valamivel el kell ütni. Eddig azonban nem volt jellemző, hogy a terminálokban másodkézből beszerzett holmikat áruljanak – mint a Hignet által felfedezett Preloved butikban.

A lisszaboni repülőtéren alig több mint egy éve nyílt az üzlet, és máris nagy sikert aratott – nyilatkozta a lapnak Cláudia Carvalho, a reptér duty free részlegének szóvivője. Folyamatosan változó kínálatában gyakran szerepelnek a Bottega Veneta, a Chanel, a Dior, a Louis Vuitton, a Prada és az Yves Saint Laurent valódi darabjai. Carvalho szerint az árak 400 dollárnál kezdődnek, de a legdrágább „kincsek” esetében ez az összeg öt számjegyű is lehet – különösen a Hermès Birkin és Kelly táskák esetében.

Az élénk kereslet a használt luxusdarabokat kínáló üzletek (tehát ne turkálókra gondoljunk) virágzását biztosítja – ezek forgalma megfigyelők szerint 2023-ban elérte az 50 milliárd dollárt.
Mindeközben a teljes repülőtéri forgalom a becslések szerint 2030-ra elérheti a 65 milliárd dollárt. Úgy tűnik, a trend erősödni fog, mivel a fogyasztók a jó minőségű, időtálló darabokat keresik – de hozzáférhetőbb áron.

Ahogy Diana Verde Nieto, a fenntartható luxust hirdető Positive Luxury nevű cég társalapítója kiemelte, ezek az üzlettípusok nagy jövő előtt állnak – a trend ugyanis szorosan kötődik a fenntarthatóság ma oly divatos eszméjéhez és elvárásához.

A varázs titka: a folyamatosan változó kínálat

Az első nagy repülőtér, amely ezt a koncepciót magáévá tette, a montreali Pierre Elliott Trudeau International volt, ahol 2021-ben nyílt meg az LXR nevű, használt bőröndökre és táskákra specializálódott butik. Manapság az utazók számos európai célállomáson találkozhatnak vintage termékekkel – köztük Koppenhágában, Zürichben és Helsinkiben. New Yorkban a LaGuardia repülőtér nemrégiben egy Revolve butiknak adott otthont.

A varázs titka, hogy a választék mindig változik – mondta Heidi Köpple, a zürichi repülőtér egyik vintage üzletének vezetője. Mostantól minden repülőtéri látogatás egyfajta kincsvadászattá válik.

A jobb körökben oly népszerű arubai Queen Beatrix International repülőtéren szeptemberben debütált a ReLux Collection butik, amely gyakran változó vintage kollekcióval várja a vásárlókat – olyan márkáktól, mint a Gucci és a Louis Vuitton. Főleg azokat a modelleket keresik, amelyek gyártását a luxusmárkák már megszüntették – nyilatkozta Lizah Jansen, a cég szóvivője. Az idei eladások már jóval meghaladták az előrejelzéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Olaszországba készül? Újabb rossz hírt kaptak a turisták
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 12:57
A fizetős Trevi-kút után itt az újabb hidegzuhany: három hónapig nem láthatják a turisták a Sixtus-kápolnát. 
Turizmus Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a mai Ferencváros meccsel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:11
Hat magyar konzul lesz jelen a Ferencváros-Nottingham Forest futballmérkőzés helyszínén csütörtökön Nottinghamben.
Turizmus Hétfőn bezár a bazár: csak 2 eurós jeggyel látogatható Róma nevezetessége
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 06:59
Eddig ingyen csodálhatták meg a turisták a Trevi-kutat, hétfőtől fizetniük kell. 
Turizmus Borkóstoló, divatbemutató, látványfőzés és különleges vacsora – egy helyen
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:17
Új, kreatív szemléletű rendezvénysorozatot indított útjára a Kozmo Hotel Suites & Spa, ahol a gasztronómia, a divat és a művészet találkozása kerül a középpontba. 
Turizmus Terézváros lecsapott, és a kormány pallosa is ott lebeg az Airbnb felett
Imre Lőrinc | 2026. január 26. 18:59
Már évek óta a levegőben lógott, idén január 1-jével pedig valósággá vált: Budapest VI. kerületében betiltották a rövid távú magánszálláshely-szolgáltatást. A terézvárosi szigort egy 2024-es, ügydöntő népszavazás és jogi viták előzték meg, most pedig úgy tűnik, hogy több más belvárosi kerület is az Airbnb-szabályozás mezejére lép – erről beszélt az Mfor és a Privátbankár újságírója, Imre Lőrinc a Trend FM hétfői adásában.
Turizmus Látogasson elhagyott vidámparkokat! – ezek a 2026-os turisztikai trendek
Elek Lenke | 2026. január 25. 18:12
A turista mohó és állandóan új élményekre, látnivalókra vágyik. Minél olcsóbbak lesznek a fapados járatok, annál többen kelünk útra. Ez ellentmond a fenntarthatóság elvének, de a légitársaságoknak mindig is a forgalomnövelés lesz az érdekük. A fő trend, hogy kevéssé ismert úticélokat és attrakciókat fedezzünk fel, ami viszont mindenkinek érdeke, a helyi lakosoknak csakúgy, mint a zsúfoltságot nem igazán élvező látogatóknak. Ezekből sorol fel néhányat az amerikai Travel and Leisure utazási napilap.
Turizmus Zsidai Roy nagyon örül Nagy Márton új programcsomagjának
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:59
A Magyar Étterem Szövetség üdvözli azt az intézkedéscsomagot, amelyet a kormány az éttermek és a vendéglátóipar támogatására jelentett be. A döntés több olyan ponton ad érdemi választ a szektor régóta fennálló problémáira.
Turizmus Ez a biodóm már 25 éve sikeres Angliában
Bózsó Péter | 2026. január 4. 16:33
Egy volt bányagödör területén vált milliós látogatottságú közkedvelt turisztikai nevezetességé, és tudatformáló központtá az Éden Projekt.
Turizmus Hasít a turizmus Magyarországon, és még nincs itt a fejlődés vége
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 15:35
A turizmus most is húzóágazat, a szállodai szektorban további fejlesztések zajlanak – már a jövő évben is számos hotel nyitja meg kapuit.
Turizmus Milliós támogatás is jár a turisztikai hitel mellé
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 09:54
A kormány vissza nem térítendő támogatással is ösztönzi a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpontnál (KTH) 2,5 százalékos kamattal elérhető KTH Start kölcsönök felvételét. A 2=3 elnevezésű akcióban az 1-2 millió forint közötti KTH-hitelhez akár 1 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás is igényelhető a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től. A lehetőséget szakmai szervezetek kezdeményezésére dolgozta ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), az akcióval a legkisebb turisztikai szolgáltatóknak kívánnak kedvezni. A részletekről Egresitsné Firtl Katalin, az MTÜ és Láving Gusztáv, a KTH vezérigazgatója beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG