5p

Európa déli részét újabban annyian látogatják – főleg Olaszországot, Spanyolországot és Görögországot - hogy a helyiek adót vezetnek be, és sokszor tüntetést szerveznek a külföldiek távol tartására. De ez csak az érem egyik oldala, mert közben a helyi utazási irodák minden létező felületen hirdetik útjaikat, ugyanis nem akarnak tönkre menni. Ki lesz a győztese ennek a globális méretű harcnak?

Egy kávézó nem éppen az ideális hely a vízi pisztoly használatához, ám július elején Spanyolország-szerte és a Kanári-szigeteken mégis megesett, hogy „Menjetek haza!” feliratokkal, és békés szándékú vízipisztolyokkal fogadta a látogatókat néhány helyi tüntető. 

A túlturizmus Európában nem új keletű téma. A 2010-es évektől már elkezdődött, hogy egyes európai országok intézkedéseket vezettek be és újfajta reklámkampányokat szerveztek, a pihenni vágyók kevésbé ismert úti célokra való átirányítására.

A belépő díjak tekintetében a legismertebb példa Velence, de több tucat más város is kivet idegenforgalmi adót. Amszterdam a legmagasabbat: a holland város még egyfajta szállodai korlátozást is életbe léptetett, hogy egy adott környéken minimalizálja a turisták számát a környéken.

Jobban jár, aki fenntarthatóan utazik
Jobban jár, aki fenntarthatóan utazik
Fotó: Depositphotos

Ingyenes múzeum

Ennek ellenére még mindig a jó öreg kontinens a világ első számú turisztikai célpontja az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint. A nemzetközi turizmus visszatért a pandémia előtti szintre. De közben elindult egy másik folyamat is: egyes desztinációk új stratégiát dolgoznak ki, amelyek elősegítik a fenntarthatóbb turizmust. Sőt, vannak olyan városok és országok, amelyek megjutalmazzák a turistákat környezettudatos döntéseikért. 

A Globális Fenntarthatósági Index szerint a világ egyik legfenntarthatóbb úti célja, Koppenhága elindította a CopenPay nevű fenntartható turisztikai programot. Azok a turisták, akik a tömegközlekedést választják, kerékpároznak, környezetbarát éttermekben étkeznek, vizespalackjaikat maguk töltik fel, és más klímavédelmi kezdeményezésekben vesznek részt, megjutalmazzák, egy csésze kávéval vagy ingyenes múzeumlátogatással.

A koppenhágai turisztikai szakemberek szerint a CopenPay-nek nem célja a turizmus növelése. Mikkel Aarø-Hansen, a Wonderful Copenhagen turisztikai szervezet vezérigazgatója egy sajtóközleményben kijelentette: a turizmust környezeti teherből a pozitív változás egyik erőjévé kell változtatnunk, és ennek az átalakulásnak az egyik fontos lépése az, hogy megmagyarázzuk a hozzánk tartóknak, mennyire fontos, hogyan viselkedünk egy adott országban, mit fogyasztunk, és miképpen lépünk kapcsolatba a helyiekkel. A CopenPay egyelőre korlátozott ideig, augusztus 11-ig működik, de azt tervezik, hogy bizonyos időszakokban évente újra bevezetik.

Fenntartás miatt zárva

Bár nem valószínű, hogy milliók indulnának el, mondjuk a szegényebb kelet-európai országokból a Feröer-szigetek felé, a saját önkormányzattal rendelkező dán szigetcsoport 2019-ben vezette be a „Fenntartás miatt zárva” programot.

Ennek célja az volt, hogy néhány népszerű turisztikai helyszínt egy hétvégére bezárnak a csak pihenni vágyó világjárók elől, de nyitva hagyják az önkéntesek számára, akik hasznosan belefolynak a helyi lakosok életébe. hogy részt vegyenek az erózió elleni küzdelemben, illetve a látnivalók újjáépítésében.

A tapasztalt pozitív hatás miatt a Closed for Maintenance program minden évben megismétlődik. A látogatók regisztrálhatnak és jegyet válthatnak az útra, de mindig kapnak egy konkrét feladatot, melynek teljesítése során a helyiekkel barátkozhatnak, nemzetközi ismeretségeket köthetnek.

A program kezdete óta a szigetek turisztikai üzenete is megváltozott. A Visit Faroe Islands igazgatótanácsa szerint „a turizmusnak mindig azt kell jelentenie, hogy jobbá tegyük otthonunkat, megőrizzük a természet szépségét és a kultúrát, miközben megosztjuk mindezt az érdeklődőkkel.” 

Adják vissza a szigeteinket!

Hawaii – a luxus fogalma a világ egyik felén. De a helyiek már nem így látják, az ő céljuk hogy a meseszép régiót jobb hellyé tegye mind a látogatók, mind a helyiek számára. A világjárvány idején Hawaii megtapasztalhatta, milyen az életük a látogatók szokásos áradata nélkül. 

Az állam 2050-es fenntarthatósági terve egyre inkább hangsúlyozza az erőforrások átcsoportosításának szükségességét, kiemelik a helyi közösségek szerepét és törekednek a földek megőrzésére.

Elindították a Mālama (Add vissza) turisztikai kezdeményezést, amely arra ösztönzi a turistákat, hogy látogatásukat környezetbarát élmények köré szervezzék, mint például a Kaua'i part menti takarítása és a Mauna Kea-i erdők védelme. A CopenPay-hez hasonlóan az ebben a programban való részvétel olyan előnyöket biztosít, mint például a szállodai kedvezmények, vagy egy-egy plusz ingyenes éjszaka. 

Válassza a biciklit!

A szemléletmódhoz hozzátartozik az is, amiért Greta Thunberg harcol, hogy a fiatalabb generáció tájékozottabb legyen, és felelősségteljesebb döntéseket hozzon, beleértve az utazási módot is" - nyilatkozta Dyan McKie, az Intrepid Travel termékmenedzsere a Lonely Planetnek.  – Ilyen a kerékpározás, amely lehetőséget ad a családoknak, hogy a természetben többet tartózkodjanak, komótosabban utazzanak, életközelből megismerjenek egy úti célt, amit nem tehetnek meg egy járműbe bezárva.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus A nap képe: begurult a francia járműcsoda a holland királyi flottába
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 17:29
Megérkezett Schipolra, az amszterdami repülőtérre a holland királyi légitársaság flottájába a KLM első, Airbus A350-es szélestörzsű repülőgépe.
Turizmus Vége a hagyományos nyári szezonnak? Egész éves modellre állna át a Balaton
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 10:26
A szeszélyes időjárás és a szúnyoginvázió ellenére a Balaton stabilan tartotta pozícióját az idei nyáron. A Turizmus.com PartCafé című podcastjának legfrissebb adásában Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője és Marsal Szilvia szakértő arra keresték a választ, hogy a hagyományos vendégéjszakák mellett milyen alternatív mutatókkal mérhető a térség valódi terheltsége, és miért van szükség a klasszikus nyári szezon helyett egy egész éves gazdasági modellre.
Turizmus Megdöbbentő tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:40
Villámcsapásban meghalt egy német turista Rodoszon.
Turizmus Tudtuk előre, hogy ilyen rossz lesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 17:28
Az erős forint külföldre vitte a magyar turistákat, de távolt tartotta hazánktól a külföldieket. Emellett az aszály, a népszerű üdülőhelyek melletti tavak rendkívül alacsony vízszintje is káros volt a turizmusra.
Turizmus Kettős csapdába került, mi lesz így a Balatonnal?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 27. 13:46
Nem lassul az az építkezési hullám a Balaton körül, ami az elmúlt tíz évben pörgött csúcsra: újabb, 99 lakásos lakópark-beruházás váltott ki felháborodást a tó jövőjéért aggódó szakmai szervezetek és a civilek oldaláról. Emellett a klímaváltozás következményei is valósággal berúgták az ajtót idén nyáron. A „Meddig bírja a Balaton?” című sajtótájékoztatóról laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu tudósított.
Turizmus Nemzeti parkok helyett Amerika titkos kincsei: ezért járják be a turisták az Egyesült Államokat
Elek Lenke | 2026. szeptember 20. 17:23
Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából indított turisztikai kampányok idén nem a külföldieket, hanem magukat az amerikaiakat célozzák meg. Bár a belföldi turizmus gerincét eddig a nemzeti parkok és a kaszinóvárosok adták, az iparági trendek szerint a jövő utazói már a hiteles helyi közösségeket, a rejtett kulturális kincseket és a teljes digitális detoxot keresik. 
Turizmus Új menüsorral jelentkezik Budapest egyik kedvenc gasztroszíntere
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 14. 08:58
Az új kínálat a nemzetközi konyhák sokszínűségét hozza el az Andrássy útra, hűen tükrözve a W Budapestre jellemző vibráló energiát és laza eleganciát, amiért a Le Petit Beefbar az elmúlt években Budapest egyik kedvenc gasztroszínterévé vált.
Turizmus Jelentősen drágulhatnak a repjegyek, ha jövőre is a mostani szinten lesz az olajár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 14:24
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója arról beszélt: a vállalat előrelátó volt és a jelenleginél alacsonyabb szinten vásárolt olajat, de ez csak rövidtávon gátolja a jelentős áremelkedést.
Turizmus Az Adria egyik ikonikus szállodája 140 évesnél is több – de ma is pezseg benne az élet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 10:57
A horvát tengerpart egyik leghosszabb múltra visszatekintő szállodája, a több mint 140 éves Hotel Miramar új korszakát éli a Hunguest Hotels üzemeltetésében.
Turizmus Kapitány István a kisebb hazai turisztikai vállalkozások hóna alá nyúl
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 10:59
8 milliárd forintos támogatáshoz juthat mintegy 800 hazai turisztikai mikro- és kisvállalkozás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG