3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Magyar Suzuki Zrt. felkészül arra, hogy az európai autópiac az év végéig felocsúdik a koronavírus-járvány okozta sokkból, ezért őrzi kapacitásait, és mintegy 400 fő toborzásával megkezdte a dolgozói létszám helyreállítását, hogy június 29-én újraindíthassa a második műszakot is a termelésben - mondták el a cég vezetői pénteken, online sajtóbeszélgetésen.

A gyár március 23-án állította le termelését a járványhelyzet miatt, hat hétig állt a munka az esztergomi termelőhelyen, ahol január óta kizárólag hibrid járműveket gyártanak. Urbán Lászó vezérigazgató-helyettes elmondta: az európai autóipar a jelek szerint megkezdte a kilábalást a válságból, kapacitások leépítésére gyakorlatilag nem került sor, a gyárak túlnyomó része visszatért a termeléshez. Fél-egy éven belül a vezérigazgató-helyettes szerint helyreáll a normál az élet az iparágban.

Ennek tudatában indította el a Suzuki is a termelést április 29-én, amit az tett lehetővé, hogy a menedzsment, a karbantartók és a fejlesztők dolgoztak a leállás ideje alatt is - mondta el. Megjegyezte: a termelési szünet ideje alatt gyártástechnológiai fejlesztést dolgoztak ki, amelyhez a napokban beruházás-támogatási pályázatot nyújtottak be.

Az esztergomi Suzuki-gyár 2020. március 18-án. A Magyar Suzuki Zrt. vezetése 2020. március 23-tól állította le az esztergomi gyártást. A leállás 3200 dolgozót érint. MTI/Szigetváry Zsolt
Az esztergomi Suzuki-gyár 2020. március 18-án. A Magyar Suzuki Zrt. vezetése 2020. március 23-tól állította le az esztergomi gyártást. A leállás 3200 dolgozót érint. MTI/Szigetváry Zsolt

A második műszak beindítása érdekében a cég megkezdte a munkaerőtoborzást, mintegy 400 dolgozót kívánnak felvenni. A leállás idején ugyanis megváltak a kölcsönzött dolgozói létszámtól. Saját alkalmazottat azonban nem bocsátottak el, a dolgozók juttatásait a leállás ideje alatt sem vágták meg.

Fejesné Gyurján Ildikó, a HR-ért, pénzügyekért és az informatikáért felelős operatív igazgató arról számolt be, hogy most megkeresték a korábban kölcsönzött és elküldött dolgozókat, akiknek nagy része immár alkalmazottként térhet vissza a gyárba. Ezzel a dolgozói létszám mintegy 3000-re emelkedik.

Urbán László jelezte: a gyár kapacitását megőrzi, a gyártással a piac igényeihez igazodnak, így egyelőre bizonytalan, hogy tudják-e majd tartani az eredeti tervet, amely 2020-ra 165 ezer autó gyártásáról szólt. Megjegyezte: a járvány okozta leállás miatt eddig több mint 10 ezer autóval gyártottak kevesebbet. Kérdésre válaszolva elmondta: az alkatrész-beszállításokban nem volt fennakadás, ez nem hátráltatta a termelést.

Novák Gyula termelési igazgató arról tájékoztatott, hogy a termelés újraindításakor minden ajánlást figyelembe vettek, hogy megteremtsék a biztonságos munkavégzés feltételeit. Egyebek között bővítették a beléptetési pontokat, távolabb helyezték egymástól a munkaállásokat, a vállalati személyszállítást biztonságossá tették, maszk viselése kötelező. Az újraindulás előtt oktatást szerveztek, amelynek jelentősége volt a termelés minősége szempontjából is - tette hozzá.

A Magyar Suzuki Zrt. nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt, amelyből 280,4 millió eurót tett ki a belföldi árbevétel. Az adózás előtti eredmény 2018-ban elérte a 82 millió eurót. A társaság 2018-ban 171 885 járművet értékesített 123 országban, ezek 95 százaléka Esztergomban készült.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Ford hét évig csak önkéntes alapon csökkenti létszámát Kölnben
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:25
Az elektromos autógyár beleegyezett a munkahelyvédelmi programba, amely több mint 10 ezer dolgozót érint.
Vállalat Szentpétervár mellet fejezték be gyakorlatukat a magyar szakeberek
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:44
A Leningrádi Atomerőmű oktatási központjában befejeződött azoknak a magyar szakembereknek a gyakorlata, akik leendő oktatókként a blokkvezénylő teljes léptékű szimulátorán képezik majd ki a Paks II. Atomerőmű üzemeltetőit.
Vállalat A Tesla belép a világ harmadik legnagyobb autópiacára
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:04
Az amerikai e-autógyártó a jövő héten hivatalosan is belép az indiai piacra: július 15-én megnyitja első bemutatótermét Mumbaiban, a város üzleti központjában, a Bandra Kurla Complexben.
Vállalat Száz országba indulhat Győrből az új Audi – Orbán Viktor személyesen bocsátotta útjára
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:54
Nagy keresletet várnak az új modellre.
Vállalat Ez még a Google-nak is fájhat – saját pályáján támadják be az óriást
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:04
Alapjaiban forgatnák fel a webböngészők piacát.
Vállalat Nem tetszik a hitelminősítőnek, amit a Wizz Air-nél látnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 07:18
Elmaradtak a várakozásoktól az eredmények.
Vállalat A Daimler Truck tömeges elbocsátásra készül Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:14
Körülbelül 5 ezer munkahely megszüntetését tervezi 2030-ig – jelentette be a haszongépjárműgyártó cég kedden.
Vállalat A BP vállalja a veszélyt, visszatér a megosztott országba
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:58
A BP 2025 utolsó negyedévében újra megnyitja irodáját a líbiai fővárosban, Tripoliban – közölte hétfőn a líbiai nemzeti olajvállalat, a NOC.
Vállalat Még mindig röpködnek a mínuszok Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc borászataiban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:40
2024 nagy kihvást jelentett a borászatoknak, és nem csak időjárási szempontból. Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeltségeiben továbbra is jelentős veszteségeket könyveltek el, egy szekszárdi vezető borászat irányítója ellen pedig eljárás indult és letartóztatták.
Vállalat Visszaestek a Mercedes eladásai
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:41
Nem veszik a Mercedeseket, csak Európában nőtt az eladások száma. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG