2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Boeing 17 ezer munkahelyet szüntetne meg, és elhalasztja az első 777X-es repülőgép leszállítását, mivel a sztrájk is csökkentette bevételeit – jelentettebe a cég pénteken.

Az amerikai repülőgépgyártó, a Boeing 17 ezer munkahelyet – globális munkaerejének 10 százalékát – megszünteti, és egy évvel késlelteti 777X repülőgépének első szállítását, és 5 milliárd dolláros veszteséget könyvelhet el a harmadik negyedévben, mivel az amerikai repülőgépgyártó már egy hónapja tartó sztrájkkal is szembenéz - számol be a tervről a Reuters.

Kelly Ortberg vezérigazgató az alkalmazottaknak küldött üzenetében kijelentette, hogy a jelentős létszámleépítésre „a pénzügyi realitásokhoz való igazodás miatt" van szükség, miután az Egyesült Államok nyugati partján dolgozó 33 ezer dolgozó sztrájkja leállította a 737 MAX, 767 és 777 típusú repülőgépek gyártását.

A Boeing műszaki problémákkal is küzd, amit az  Alaska Airlines januári balesete is jelzett
A Boeing műszaki problémákkal is küzd, amit az Alaska Airlines januári balesete is jelzett
Fotó: Wikipédia

„Újra kalibráltuk munkaerő-szintünket, hogy összhangba kerüljön a pénzügyi realitással és a fókuszáltabb prioritásokkal. Az elkövetkező hónapokban azt tervezzük, hogy a teljes munkaerő létszámát nagyjából 10 százalékkal csökkentjük. Ezek a csökkentések érintik a vezetőket, a menedzsereket és az alkalmazottakat is” – áll Ortberg üzenetében.

Az új vezető nagy húzása

Az elsöprő változások bejelentése Ortberg, aki augusztusban érkezett a szorongatott repülőgépgyártó élére, nagy húzása. Az új vezérigazgató azt is megígérte, hogy helyreállítja a kapcsolatokat a szakszervezettel és annak tagjaival.

A Boeing, amely október 23-án számol majd be a harmadik negyedévi eredményről, külön közleményben közölte, hogy most 17,8 milliárd dolláros bevételre, 9,97 dolláros részvényenkénti veszteségre, valamint a vártnál jobb, 1,3 milliárd dolláros negatív működési cash flow-ra számít.

Thomas Hayes, a Great Hill Capital tőkemenedzsere szerint az elbocsátások nyomást gyakorolhatnak az alkalmazottakra, hogy fejezzék be a sztrájkot. „Az átmenetileg fizetés nélküli sztrájkoló munkavállalók nem akarnak munkanélkülivé válni, mert azoknak tartósan nincs fizetésük" – fejtette ki Hayes. „Becslésem szerint a sztrájkot egy héten belül megoldják, mivel ezek a dolgozók nem akarják, hogy a közeledő, 17 ezer fős leépítés áldozatai közt találják magukat."

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Ford hét évig csak önkéntes alapon csökkenti létszámát Kölnben
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:25
Az elektromos autógyár beleegyezett a munkahelyvédelmi programba, amely több mint 10 ezer dolgozót érint.
Vállalat Szentpétervár mellet fejezték be gyakorlatukat a magyar szakeberek
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:44
A Leningrádi Atomerőmű oktatási központjában befejeződött azoknak a magyar szakembereknek a gyakorlata, akik leendő oktatókként a blokkvezénylő teljes léptékű szimulátorán képezik majd ki a Paks II. Atomerőmű üzemeltetőit.
Vállalat A Tesla belép a világ harmadik legnagyobb autópiacára
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:04
Az amerikai e-autógyártó a jövő héten hivatalosan is belép az indiai piacra: július 15-én megnyitja első bemutatótermét Mumbaiban, a város üzleti központjában, a Bandra Kurla Complexben.
Vállalat Száz országba indulhat Győrből az új Audi – Orbán Viktor személyesen bocsátotta útjára
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:54
Nagy keresletet várnak az új modellre.
Vállalat Ez még a Google-nak is fájhat – saját pályáján támadják be az óriást
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:04
Alapjaiban forgatnák fel a webböngészők piacát.
Vállalat Nem tetszik a hitelminősítőnek, amit a Wizz Air-nél látnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 07:18
Elmaradtak a várakozásoktól az eredmények.
Vállalat A Daimler Truck tömeges elbocsátásra készül Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:14
Körülbelül 5 ezer munkahely megszüntetését tervezi 2030-ig – jelentette be a haszongépjárműgyártó cég kedden.
Vállalat A BP vállalja a veszélyt, visszatér a megosztott országba
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:58
A BP 2025 utolsó negyedévében újra megnyitja irodáját a líbiai fővárosban, Tripoliban – közölte hétfőn a líbiai nemzeti olajvállalat, a NOC.
Vállalat Még mindig röpködnek a mínuszok Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc borászataiban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:40
2024 nagy kihvást jelentett a borászatoknak, és nem csak időjárási szempontból. Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeltségeiben továbbra is jelentős veszteségeket könyveltek el, egy szekszárdi vezető borászat irányítója ellen pedig eljárás indult és letartóztatták.
Vállalat Visszaestek a Mercedes eladásai
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:41
Nem veszik a Mercedeseket, csak Európában nőtt az eladások száma. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG