7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.

A horvát sportautó-gyártó szóvivője megerősítette az együttműködés végét a német WirtschaftsWoche magazinnak - írta az Electrive szakportál. A Camellel közös vállalkozás „bezárása most folyik”. Ennek hátterében az áll, hogy az amerikai belügyi hatóságok szerint a Camel Group egyike annak a 71 kínai cégnek, amelyeket azzal vádolnak, hogy ujgur kényszermunkásokat alkalmaznak. Ezen 71 vállalat termékei, beleértve a beszállítóktól származó alkatrészeket is, nem importálhatók az Egyesült Államokba.

Amikor még zavartalan volt az együttműködés Mate Rimac és Camel Group vezetője Liu Changlai között
Amikor még zavartalan volt az együttműködés Mate Rimac és Camel Group vezetője Liu Changlai között
Fotó: Rimac

A Rimac és a Camel Group együttműködése 2018-ra nyúlik vissza, amikor a Rimac még messze volt a mostani Nevera modell sorozatgyártásától. Az akkori információk szerint a Rimac 40 százalékos részesedést szerzett a vegyes vállalatban, de ezt részben technológia átadással fizette ki. Az azonban már 2018-ban is egyértelmű volt, hogy a közös üzem az ujgurok lakta Hszincsiang tartományban épül majd fel.

A Camel beszállítója a Volkswagen-csoportnak is, amely még nem bontotta fel az együttműködést a kínai céggel. A német autóipari óriás a Rimac előtt nem sokkal jelentette be, hogy kínai vegyesvállalati partnerével átértékelik az autógyártó hszincsiangi jelenlétét, miután egy német újság is írt a kényszermunkások alkalmazásáról.

Az Egyesült Államok már tavaly betiltott két kínai székhelyű vállalatot, köztük a Camelt, a kényszermunka-gyanús szállítóknak Amerika ellátási láncából való kiiktatására tett erőfeszítései részeként. Peking tagadta a vádakat - jegyezte meg a Reuters.

A Rimac azonban kötődik a Volkswagen-csoporthoz, mivel a csoport leányvállalata, a Porsche birtokolja a Rimac részvényeinek mintegy 24 százalékát, és szoros a fejlesztési együttműködés is. Továbbá a Porsche és a Rimac Group együttesen vásárolta meg 2021-ben az olasz sportautógyártót a Bugattit, amely felvette a horvát cég nevét is.

A Rimac körüli nemzetközi cégháló 2021-ben.
A Rimac körüli nemzetközi cégháló 2021-ben.
Fotó: Rimac

A Rimac akkumulátor-mentes technológiákat is keres

Talán az akkumulátorgyártótól való elfordulástól nem függetlenül, a horvát cég olyan technológiák után is kutat, ahol nem akkumulátorok biztosítják a motor meghajtásához szükséges elektromos áramot. Itt elsősorban kémiai megoldásokkal termelt áram előállítására gondolhatunk. Ezek a technológiák akkor lehetnek kifizetődőek, ha hatékonyságuk versenyképes a hagyományos benzin, illetve dízelmotorokkal.

A cég alapítója az Autocar szakportálnak elmondta: egy olyan programon dolgozik, amely megvizsgálja, hogy az úgynevezett nanocsöves technológia hatékonyan használható-e egy jármű meghajtásában.

„A Rimac nem kizárólag elektromos (autókkal foglalkozik) – mindig azt csinálja, ami éppen a legizgalmasabb” - állította Mate Rimac.

Lényegében az ötlet a „más összetételű” folyékony tüzelőanyagok túlhevítése, hogy ezúton villamos energiát állítsanak elő. Az áramot ezután egy villanymotor meghajtására használják fel, és ezzel az áramforrással az akkumulátort helyettesítik az elektromos autóban.

Mate Rimac a cseppfolyósított kőolaj-gázt, a hidrogént és a dízelt említette példaként azokra az üzemanyagokra, amelyeket fel lehetne használni erre acélra. Elárulta hogy cége talált egy induló vállalkozást, amely kisebb teljesítményszinten kísérletezik a technológiával, és a tesztek azt mutatták, hogy a nanocsövek 80 százalékos hatásfokkal működhetnek, miközben a belső égésű motorok átlaga 30 százalékos.

A Rimac horvát sikertörténet

A fiatal Mate Rimac 2009-ben alapította a Rimac Automobile elektromos autógyárát, amely az alapító víziója alapján egy garázsvállalkozásból globális vállalattá nőtte ki magát egy alig több mint hárommillió lakosú és autóipari történelem nélküli országban. Ezzel a teljesítménnyel Horvátország nemzeti büszkeségévé vált.  A Rimac székhelye a horvátországi Zágráb külvárosában található. Európa szerte vannak egységei, és jelenleg több mint 2000 embert foglalkoztat. A Rimac csoport a jővőben áthelyezi központját a már épülő, korszerű, 200 ezer négyzetméteres Rimac Campusra, amely elég nagy lesz ahhoz, hogy több mint 2500 embert fogadjon. A gyár számos kiváló modellt fejlesztett ki, köztük az e-M3-at és a Concept One-t, amelyek nagy teljesítményükkel és rekord képességeikkel nyertek elismerést. A Nevera a legújabb modelljük.

A tulajdonos-alapító saját Nevera modelljét csak hétfőn, március 18-án vette át - számol be róla a zero2turbo portál. A mindössze 150 darabos sorozatban gyártott, körülbelül 2,5 millió dolláros kezdőárú Nevera egy exkluzív erőgép. Érdekes módon maga a tulajdonos a standard verziót választotta, nem pedig a tizenkét darabos limitált kiadású „Time Attack” modell egyikét. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a korábbi Forma-1-es pilóta, Nico Rosberg után kapta meg autóját, ezzel is demonstrálva, hogy még a vezérigazgatóknak is ki kell várniuk a sorukat.

Emlékeztetőül: a Nevera a világ leggyorsabban gyorsuló szériaautója. Négykerék-meghajtású. A villanymotorok együttesen 1 888 lóerő avagy 1 408 kilowatt teljesítményt érnek el, míg a 120 kilowattórás akkumulátorcsomag egy feltöltéssel 490 kilométer megtételére teszi alkalmassá az autót.

Mivel foglalkozik még a cég?

Az Amazing Cars Drivers szakportál összefoglalója szerint, a Rimac cégcsoport nem csak szupergyors sportkocsik előállításával foglalkozok, hanem a kapcsolódó technológiák terén is az élvonalba kíván tartozni, amibe beletartozik az intenzív kutatás és fejlesztés is. Például a következő területeken:

  • Fejlett akkumulátortechnológia: a Rimac kutatópartnerekkel együttműködve olyan új generációs akkumulátortechnológiákat fejleszt, amelyek nagyobb energiasűrűséget, gyorsabb töltési időt és nagyobb biztonságot kínálnak. Ez magában foglalja a szilárdtest akkumulátorokkal, lítium-kén akkumulátorokkal és fejlett akkumulátor-felügyeleti rendszerekkel kapcsolatos projekteket.
  • Nagy teljesítményű elektromos hajtásláncok:  a fejlesztések közé tartozik a villanymotor-tervezés, a teljesítményelektronika és a vezérlési algoritmusok kutatása.
  • Autonóm vezetési rendszerek: a Rimac foglakozik a szenzorfúzióval, az észlelési algoritmusokkal és az autonóm vezetési útvonaltervezéssel kapcsolatos kutatásokat.
  • Vehicle-to-Grid (V2G) integráció:  a Rimac vizsgálja annak lehetőségét, hogy az elektromos járművek főleg akkumulátoraik segítségével részt vegyenek az elektromos hálózat stabilizálásában, és ezzel a megújuló energiák integrációjában.
  • Elektromos járművek töltési infrastruktúrája: különösen az innovatív töltési technológiák, a vezeték nélküli töltőrendszerek és az ultragyors töltőállomások kutatása az, ami a Rimac érdeklődési területe.

A Rimac legújabb modellje a Nevera bivalyerősen gyorsul.
A Rimac legújabb modellje a Nevera bivalyerősen gyorsul.
Fotó: Rimac

Mate Rimac pályája középiskolai tanára biztatására indult

A Srednja horvát középiskolai hírportálnak nyilatkozva Rimac elárulta, hogy a feltalálóvá és vállalkozóvá válás útján középiskolai elektrotechnika tanára, Ivan Vlainić indította el.

„Ha ez nem történt volna meg, ha a tanár úr nem nógatott volna, és nem vett volna rá, hogy menjek el versenyekre, ki tudja, lenne-e ma Rimac Automobili vállalat. Nagyon hálás vagyok ezért” – mondta Mate Rimac a horvát tematikus hírportálnak.

A horvát sikertörténetet látván felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon hazánkban mennyire becsüli meg az állam a középiskolai tanárokat, és az órákon ülő Matékat, most vajon ki bátorítja?

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG