6p
Elon Musk látványos rakétatesztje különleges rakományt juttatott az űrbe, amely igazolhatja, hogy már a jelenleg rendelkezésre álló technológiával is eljuthat az emberiség a Marsra. A pályára állított Tesla szépen halad a Vörös Bolygó felé, de mi lesz vele, ha teljesítette a célját? Viszontlátjuk-e valaha, és a legfontosabb: mit tesz az űr légköre egy Teslával és Starman-nel?
Forrás: SpaceX live feed

Ahogy arról már korábban írtunk, gyakorlatilag teljes sikert aratott a SpaceX új rakétájának, a Falcon Heavy-nek a tesztje: bár a kettes fokozat megsemmisült a visszatéréskor (és megrongálta a leszálló platformot is), a Nap körüli pályára állított meggypiros Tesla Roadster és utasa, Starman rengeteg információt szolgáltathat az űrkutatásnak és a magán-űrvállalatok számára – már ha megéli, természetesen.

Évmilliókra a kísérőnk lehet?

A BBC egy kanadai és cseh kutatókból álló csoport tanulmányára hivatkozik, amely szerint Musk régi piros kocsija akár évmilliókig is számottevő tényezője maradhat a naprendszerünknek. A Torontói egyetem kutatói számítógépes modelleket készítettek az eljövendő 3,5 millió évre előre, és mintegy 240 szimulációt készítettek, hogy lássák: milyen véget érhet egyszer a legtrendibb „űrszemét”.

Ezek alapján a Tesla (és rakománya) mintegy 6 százalékos eséllyel csapódhat a Földbe, 2,5 százalékos eséllyel pedig elszabadulhat a jelenlegi pályájáról, és a Vénuszba csapódva semmisülhet meg. A kissé elszámolt pálya miatt gyakorlatilag esélytelen, hogy a Marson végezze, ahogy az is, hogy valamilyen csoda folytán a Napba csapódjon. A külső naprendszeri bolygók gravitációs hatása – így például a Jupiteré is – akár kifelé is húzhatja a kocsit, ami így letérhet a pályájáról, és végül elhagyhatja a naprendszerünket, megkezdve utazását a külső aszteroidamezőben, a Kuiper-övben, ezt azonban a szimuláció egyelőre nem igazolta.

A Jupiter gravitációs mezejének hatása az aszteroida öv elemeinek mozgására. Forrás: sajri.astronomy.cz

Azzal ugyanakkor, hogy a Roadster pályája gyakorlatilag kizárja a Marsba csapódását, egyszersmind azokat a félelmeket is eloszlatja, hogy esetleg földi baktériumokkal, mikrobákkal „oltanánk be” a Vörös bolygót. Az égitestekre küldött eszközöknél ugyanis fokozottan kell ügyelni arra, hogy semmiképp se tartalmazhasson „hazai” eredetű mikrobákat vagy baktériumokat, ezek elszaporodása ugyanis amellett, hogy megváltoztatja az eszközök által mért értékeket, adott esetben megváltoztathatják (vagy létrehozhatják) a Földön kívüli életet. Egyebek mellett ezért kellet a Cassini űrszondát is a Szaturnuszba irányítani, erről itt írtunk korábban a Privátbankár.hu-n. >>>

Tényleg űrszemét?

Az ilyen kísérletek kapcsán mindig megjelenik egy szkeptikus réteg, akik megkérdőjelezik az űrbe juttatott eszközök létjogosultságát. Elon Musk rakétájának rakománya bár – tervezőjéhez hasonlóan – némileg excentrikus, enélkül valószínűleg egy betontömböt lőttek volna fel, hogy teszteljék a rakéta teherbírását. Ennél Musk régi, kibelezett (bár szenzorokkal bőven felszerelt) járműve valószínűleg látványosabb; ha mást nem, jó reklám volt az autógyártónak. A NASA ügyvezető-helyettese,Lori Garver szerint a SpaceX egyébként megkereste őket és több másik szervezetet is, hogy ingyen szívesen fellőne valamit a Falcon Heavy-vel (ezzel "értelmet" adva a projektnek), de nem kaptak az ajánlaton. A fellőtt Tesla így valójában csak egy B-terv volt:

I was told by a SpaceX VP at the launch that they offered free launches to NASA, Air Force etc. but got no takers. A student developed experiment or early tech demo could have led to even more new knowledge from the mission. The Tesla gimmick was the backup. https://t.co/R00OSjf4DF

— Lori Garver (@Lori_Garver) 2018. február 9.

Ami azonban a kocsiból és utasából marad, már más kérdés. A Starman által viselt űrruha szintén egy fontos tesztelem, mivel a jövőbeni Mars-expedíciókon ezt a ruhát szeretné használni a SpaceX. Míg azonban az űrhajósokat egy relatíve biztonságos űrhajó szállítja majd a Vörös bolygóra, és potom 7-8 hónapig tart majd az út, a műanyag bábut a ruhán kívül semmi sem védi – ahogy a Teslát sem – attól a sor veszélytől, ami az űrben található. Ráadásul az űrhajósokkal ellentétben ezeket nekik évmilliókig kell kibírni, nem csak néhány órát, amíg egy-egy űrséta tart.

Ezek egyike a kozmikus sugárzás, amitől minket az atmoszféra óv meg. Ez valószínűleg igen hamar leégeti majd a piros festéket a kaszniról (emiatt fakult ki a Holdra tűzött amerikai zászló is), emellett igen hamar erodálja majd a műanyag és gumi részeket. Ezek legfeljebb néhány évet bírhatnak ki, mielőtt eggyé válnak a kozmosszal.

A másik veszélyforrás szintén alig látható, ezek pedig az úgynevezett mikrometeoritok. Bár ezek átmérője 50 mikrométer és 2 milliméter között mozog, nagyjából olyan hatást gyakorolnak a Teslára és utasára, mintha homokfúvóval esnénk neki: az apró részecskék icipici lyukakat ütnek a kocsi és a bábu felületén, így szép apránként elporladnak.

Mi marad?

A végére valószínűleg csak a kocsi alumínium váza marad majd meg, valamint az üveg szélvédő és a kvarcból csiszolt Arch-adathordozó: ezek, mint valamilyen különös csontváz, valóban évmilliókig keringhetnek velünk együtt. A Tesla Roadster egyébként már saját katalógusszámot kapott a NASA-tól (Tesla Roadster – Starman, 2018-017A), így hivatalosan is részese lett annak a mintegy húszezer számon tartott égitestnek, amik időnként keresztezik a Föld pályáját.

A Teslától egyébként nem kell feltétlenül örökre könnyes búcsút vennünk: a pályája legközelebbi pontján 92 millió kilométerre lesz tőlünk, ezt 30 év múlva közelíti meg majd ismét. A legtávolabb 254 millió kilométerre lesz, valahol a Ceres-kisbolygó pályáját keresztezve, a belső aszteroidaövben – reméljük, innen még relatíve egészben kerül ki, hogy legalább egy teljes kört járhasson. Érdemes már most felvésni amúgy 2091-et a naptárunkba: az unokáink ekkor akár még szabad szemmel is láthatják majd, ekkor a Roadster ugyanis közelebb lesz, mint a Föld-Hold távolság (384 ezer kilométer – kb. 30 Föld-átmérő) – ekkor egy nagyon halvány pontként suhanhat majd el a fejünk felett.

Musk titkos rakománya: örökre megváltozik, ahogy az adatokról gondolkodunk

Elon Musk igazán magasra tette a lécet a Falcon Heavy kilövésével és annak különleges rakományával. A Tesla Roadster ugyanis nem csak egy új űrruhát viselő bábut vitt magával, hanem egy új adathordozót is, amely örökre megváltoztathatja azt, ahogy az adattárolásról gondolkodunk – mindezt egy tízforintos méretében. Fenomenális kozmikus erő egy icipici kis helyen: mutatjuk, mi tárolja majd az emberiség összes tudását.>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG