7p

A Privátbankár Árkosár-felmérések 15 éves történetében még sosem mértünk 20 százalék fölötti éves drágulást, májusban azonban ez is bekövetkezett. 27 ezer forint alatt már sehol sem ússzuk meg a nagybevásárlást, a margarin ára duplázódott, a kenyér, a sajt és a tojás ára is hatalmasat ugrott - egyre jobban látszik, hogy az árstop legfeljebb szépségtapasznak jó, ahogy azt is képtelenség megbecsülni, hogy milyen hatással van a többi termék árára.

Jobb híján az árstopot hosszabbította meg a kormány - így is 21 százalékot ugrott az élelmiszerár

Május elsején az élelmiszerárstop, 15-én pedig az üzemanyagárstop futott volna ki, hirtelen és látványos emelkedéssel fenyegetve az érintett termékek árát - ami a frissen megválasztott kormány népszerűségén is csorbát ejthetett volna. Nem véletlen, hogy egy kormányülés után maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, hogy két (illetve az üzemanyagok esetében másfél) hónappal meghosszabbítják az intézkedéseket, július 1-jéig érvényben maradnak a rögzített árak az üzemanyagok és az érintett élelmiszerek esetében is.

Hatósági áras kristálycukor. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hatósági áras kristálycukor. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Nemrég Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter is arról beszélt, hogy 5 százalékponttal csökkentették az inflációt az árstop-intézkedések. Ennek pontos meghatározása persze fogós feladat: az üzemanyagokat valóban olcsóbban tankolhatja a lakosság, mintha a piaci árat kellene kifizetnie, ám közvetve a szállítási költségek emelkedése szinte bármilyen termék vagy szolgáltatás árának emelésével áthárítható a végfelhasználókra. Az egyes élelmiszerek árának tavaly októberi szinten rögzítése miatti veszteség pedig könnyen szétteríthető a boltokban kapható egyéb termékek közt. Leegyszerűsítve: lehet, hogy az autónkat literenként 479,9 forintért tankoljuk, a csirkemellfilét pedig hónapok óta kilónként 1499 forintért vehetjük, 

összességében azonban szokásos havi kiadásaink éves szinten akár bő 20 százalékkal is emelkedhettek - ahogy azt legfrissebb Árkosár-felmérésünk eredményeiből is láthatjuk.

Május 2-án ugyanis - ahogy már több mint 15 éve minden egyes hónapban - végigjártuk három hazai hipermarket-lánc egy-egy egységét, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ellenértéke. Az Auchanban, az Intersparban és a Tescóban vizsgáltuk meg az élelmiszerárak alakulását, és azt találtuk: hiába az árstop, a családi nagybevásárlás mind havi, mind pedig éves összehasonlításban hatalmasat drágult. Egyetlen hónap alatt is 5,4 százalékkal emelkedett az Árkosár ellenértéke, tavaly májushoz képest pedig 

a 15 éve tartó felméréssorozat történetében a legnagyobb drágulást mértük: egy év alatt 21,3 százalékkal lett drágább a nagybevásárlás. 

Ezzel megdőlt a januárban "felállított" 17,8 százalékos korábbi rekord.

A kormánynak elég lehetett egy pillantás a hazai árstatisztikákra, hogy meghozza a döntést a szépségtapasznak alkalmas árstopokról - amit persze az is segíthetett, hogy a költségvetésre egyébként nagy terhet semmiképp sem ró az intézkedés, ahogy az korábbi elemzésünkből is kiderül: 

Fej fej mellett a hipermarketek - mindegyik egyformán drága

Havi szinten az Auchanban az előző hónapban még csökkentek is valamelyest az árak, ezt a most 10 százalék fölötti emelkedés kompenzálta. Az Intersparban 1, a Tescóban 5 százalékkal lett drágább a bevásárlás áprilishoz képest - így lett az átlagos havi áremelkedés 5,4 százalékos. Az éves áremelkedési ütemben nagyon hasonlóak a folyamatok: 17,7 és 24,6 százalék közötti mértékben emelték az árakat tavaly májushoz képest. A felméréssorozat tekintetében történelmi csúcsnak nevezhető 21,3 százalékos átlagos áremelkedés így alakult ki. 

Májusban a 30 termékből álló minta-élelmiszerkosárért mindhárom áruházban több mint 27 ezer forintot kellett fizetnünk, az átlagos kosárérték 27 379 forint lett 

- ez minden szempontból rekord, a három hónappal ezelőtti csúcs alig volt 26 ezer forint fölött, 27 ezer forint fölötti értéket természetesen még sosem láttunk a felmérés 15 éves történetében, most mindhárom áruházban ennyi volt a számla végösszege. A különbség a legdrágább és a legolcsóbb áruház között mindössze 767 forint, ami ezen a szinten nem éri el a 3 százalékot sem. Nem egy-egy hipermarket húzza fel az átlagot - egyszerűen ez most a valós helyzet a hazai élelmiszer-fronton.

Megnéztük azt is, mennyi lenne az elérhető legalacsonyabb ár - magyarán az a végösszeg, ami úgy jönne össze, hogy minden egyes terméket abban a hipermarketben vásárolunk meg, ahol a legolcsóbban adják. Ez 25 415 forintos végösszeget jelentene, ami kevesebb mint 2 ezer forinttal olcsóbb a valós átlagárnál - érdemi spórolási lehetőséget tehát ez a viszonylag bonyolult logisztikai manőver sem jelentene.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Az első kérdésre rövidebben lehet válaszolni: kevesebbet kell most adni az almáért, mint egy hónapja (-13 százalék) vagy egy éve (-10,7 százalék). Az előző hónaphoz képest valamelyest csökkent a sertésmájas és az ásványvíz ára is, éves összehasonlításban egy akciónak köszönhetően a felmérésben szereplő tömény szeszesital is olcsóbb lett 8 százalékkal.

A havi áremelkedési listát a sajt vezeti, 21 százalékot meghaladó drágulással, de a banán, a krumpli, a kávé, a tea, a tészta, a párizsi, a tejföl és a margarin ára is több mint 10 százalékot ugrott egyetlen hónap alatt.

A margarin az éves drágulást is toronymagasan vezeti: több mint kétszeresére ugrott az ára egy év alatt (+105 százalék). 79 százalékkal drágább lett a sajt, mint tavaly, és májusra berobbant a kenyérár-emelkedés is. 

76 százalékkal drágább most a kenyér, mint tavaly májusban - egy kilós félbarnáért például már több mint 400 forintot elkérnek átlagosan. 

Óriásit drágult a tojás is (+55 százalék); összességében a 30 termék több mint kétharmadának 10 százalék fölötti mértékben emelkedett az ára.

Az árstoppal érintett termékek ára a tavaly októberi szinten áll továbbra is, ez a tavaly májusinál az étolaj esetében 21, a csirkemell esetében 30,8, a lisztnél 13,4, a cukornál pedig 8,4 százalékkal magasabb. Az árstop nélkül ezek a termékek biztosan jóval drágábbak lennének (különösen az étolaj, ami a margarinhoz hasonló pályán lenne), azt viszont nem tudhatjuk, hogy az árstop nélkül a többi termék adott esetben mennyivel lenne olcsóbb (ha nem képződne az árstop miatt olyan veszteség, amit a többi termék árán kell/lehet kompenzálni).

Havi legolcsóbbak: spárga, tojás, eper

Ezúttal is megvizsgáltuk 3 termék esetében, hogy - a Privátbankár Árkosár általános módszertanától eltérve - márkára és minőségre való tekintet nélkül hol lehet őket beszerezni a legolcsóbban. 

A spárgaszezon legelején megnéztük, hol mennyiért adják a csirág és nyúlárnyék néven is ismert (?) zöldséget. Mindhárom áruházban magyar terméket kínáltak, a legolcsóbbat az Intersparban találtuk 2980 forintért kilónként. Az Auchanban 2998 forint volt a fehér spárga kilója, a Tescóban pedig 3798 forint.

10 darabos tojásból a legolcsóbb 499 forintba került, ez volt az ára az Auchanban és az Intersparban is. A Tescóban az S méretű olcsó tojás ottjártunkkor már elfogyott (egyébként 469 forint lett volna doboza), a legolcsóbb M-es tojás 599 forintba került dobozonként.

Májusban már eperből is nagyobb szokott lenni a választék, az Auchanban és az Intersparban viszont hoppon maradtunk, mert elfogyott a polcokról. A Tesco így egyedüli versenyzőként nyert a kilónként 1499 forintos ládás kiszerelésű eperrel, amelyet Spanyolországból szereztek be.

A KSH kedden teszi közzé az infláció áprilisi alaukulásáról szóló adatait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
Vásárló Milyen egy jó gyerekcipő?
Márkázott tartalom | 2026. április 10. 09:45
A gyermekek lábainak egészségére való odafigyelés nem csupán a szülők, hanem a cipőgyártók számára is kulcsfontosságú. Az idő előtti izzadás vagy a rosszul megválasztott cipő miatti deformáció komoly következményekkel járhat a későbbiekben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG