5p
Áremeléssel indították a tavaszt a hazai hipermarketek: az éledező infláció már tetten érhető az áruházláncok áraiban is, amit az is mutat, hogy mind éves szinten, mind előző hónaphoz képes is drágulást tapasztaltunk havi Privátbankár-Árkosár felmérésünkben. De annak is utánajártunk, mi a helyzet mogyorókrém-fronton.

Hajszállal olcsóbb az Auchan

Március 6-án újra meglátogattuk három hazai üzletlánc egy-egy hipermarketjét, hogy megnézzük, hogyan alakultak az árak. Ehhez most is ugyanazt a 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarat használtuk, amit már 10 éve, 2007 februárja óta minden egyes hónapban.

Februári felmérésünkben 3 százalékkal fizettünk többet a boltokban, mint egy hónappal korábban. Úgy látszik, az akkor jelentkező áremelkedés ezúttal is folytatódott. Sajnos most nem csak az előző évhez, de még februárhoz viszonyítva is egy magasabb lett a számla végösszege: előző bevásárlásunkhoz képest 3,1 százalékkal fizettünk többet. Éves távlatban is hasonló drágulást mértünk: 3,2 százalékkal emelkedtek az árak tavaly márciushoz képest.

Az árváltozás százalékos mértéke az előző év azonos időszakához képest - azaz a Privátbankár.hu Árkosár-felmérésének éves árindexe

A három hipermarket közül kettőben mértünk drágulást, egyben viszont lejjebb mentek az árak az előző hónaphoz viszonyítva. Bár nem sokkal, de az Auchanban 0,7 százalékkal kevesebbe került a bevásárlás, mint egy hónappal ezelőtt. Ezt leszámítva komolyabb drágulás történt a Tesco és az Interspar esetében. Előbbinél 5,6 százalékkal, utóbbinál 4,3 százalékkal nőttek az árak egy hónap alatt.

Éves távlatban már mindhárom láncnál drágulást mértünk. Az Auchanban 2,4, az Intersparban 3,5 százalékkal, a Tescóban pedig 3,7 százalékkal volt magasabb számla vége, mint tavaly ilyenkor. Így jött ki élelmiszerkosarunk valaha mért legmagasabb átlagára márciusban: 18 963 forint.

Ezzel együtt az Auchan most is megőrizte az első helyét, itt fizettünk a legkevesebbet, 18 261 forintot a nagybevásárlásért.

De mint ahogy mindig, most is elmondjuk: akkor járnánk a legjobban, ha mindent ott szereznénk be, ahol a legolcsóbb. Ez lényegében kivitelezhetetlen, de ha nem sajnálnánk rá az időt és az energiát, akkor 17 267 forintba kerülne a nagybevásárlás és 1700 forintot spórolhatnánk az átlagárhoz képest.

Mi drágult és mi lett olcsóbb?

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Havi átlagban a legnagyobb áremelkedést (29 százalék) az almánál találtuk. De sokat drágult az UHT tej (21 százalék) és a liszt (19 százalék), a krumpli (16 százalék) is februárhoz képest. Éves távlatban még ennél is több élelmiszerért kellett 10 százaléknál többet adnunk. A legnagyobb drágulást a sajtnál mértük (34 százalék), de sokat drágult a tej (23 százalék) és a kóla (18 százalék) is. 10 százaléknál is többet kell adnunk még a pezsgőért, a tésztáért és a cukorért is.

Kevesebbet kellett adnunk viszont a chipsért (-14 százalék), a banánért (-13 százalék), a kávéért és a teáért (-11 százalék) mint előző hónapban. Ha a tavaly márciusi árakat nézzük, olcsóbb lett a csirkemell (-11 százalék), a banán, a chips és a narancslé.

Havi legolcsóbbak

Szokás szerint most is kiválasztottunk három terméket, amelyeknek külön megnéztük az árát. Ezúttal a választásunk:

  • a mogyorókrémre,
  • a tengeri sóra,
  • és a paradicsomra esett.

Óriási botrányt kavart nemrég a Nébih ellenőrzésének eredménye, amelyből kiderült, a magyarok gyakran rosszabb minőségű termékeket kapnak a nagy, multinacionális élelmiszergyártóktól, mint a nyugati országok. Ennek kapcsán Lázár János is szót emelt, a Földművelésügyi Minisztérium vizsgálatot rendelt el, de az ügyben csúcstalálkozót is összehívtak a visegrádi országok.

A Nébih vizsgálatból kiderült például, hogy a magyarországi Nutella is egészen másmilyen, mint Ausztriában. Felmérésünkben mi nem a Nutella minőségére voltunk kíváncsiak, hanem megnéztük, melyik a legolcsóbb „mogyorókrém”, amit a hazai hiperek polcain találni.

Az Auchan saját márkás Tuti Tipp, 400 grammos mogyorókrémje 465 forintba került, a címke szerint 2 százalék mogyoró- és 5 százalék kakaótartalommal.

A KSH szerdán közli az infláció februári alakulásáról szóló adatait.

Az Intersparban és a Tescóban is a Miss Nuss mogyorókrémet találtuk a legolcsóbbnak. Előbbiben 949, utóbbiban 1025 forintot kóstált a kilós kiszerelés. Egyébként ennél a terméknél is 2 százalék a mogyoró- , 5 százalék a kakaótartalom. (Összehasonlításképpen a Nutella kilónkénti ára 3 ezer forint körül van és 13 százalék benne a mogyoró.)

Második termékünk ezúttal a tengeri só lett. Ennek apropóját az adta, hogy nemrég gabonamagvakkal szennyezett olasz tengeri sót hívtak vissza, a kifogásolt termékből pedig Magyarországra is jutott néhány kiló. Tengeri sót legolcsóbban a Tescóban találtunk, 139 forint kilós áron kínálták a származási országa szerint az EU-ból jövő, Compex márkájú sót. Az Auchanban 199 forintért adták a Földközi-tengerből származó, jódozott, durva szemű sót. Az Intersparban szintén ennyiért vehetünk tengeri sót. Itt két terméket is találtunk, a Nike görög, illetve a Margherita, durva szemű, ugyancsak a Földközi-tengerből származó sót.

Harmadik vizsgált termékünk a paradicsomra esett. Hazait még nem kapni a boltokban, ezért megnéztük, mennyiért és milyen import paradicsomot árulnak most az üzeltekben. Az Auchan 589 forint kilós áron adta az I. osztályú, spanyol fürtös paradicsomot, és szintén a Spanyolországból származó, de már II. osztályú, hagyományos paradicsomot is. Az Intersparban a fürtös, Törökországból jövő paradicsom kilója 649 forint volt, a Tescóban 698 forintért találtunk legolcsóbban szilvaparadicsomot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG