4p
Minden egyes állampolgár, a csecsemőket is beleértve, több mint háromszázezer forinttal adósodik el Paks miatt. Ha csak a dolgozókat vesszük, ez az összeg bő kétszerese, ha pedig a kamatokkal is számolunk, már biztosan jóval egymillió felett járunk. Az államadósság pedig durván kilő, soha nem látott szintre.

Elfogadta a Parlament a Paksi Erőmű bővítéséhez az oroszoktól felveendő hitel feltételeit, amivel évtizedekre előre lekötötték az ország erőforrásainak komoly hányadát. Hogy szükség van-e atomerőműre, vagy sem, nem tudjuk megítélni, mert nincsenek erről megbízható nyilvános adatok.

Mennyivel nő az államadósság?

De lehet, hogy senki más sem tudja, mert a napokban az Energiaklub által indított per során pedig kiderült, hogy a kormány által megrendelt hatástanulmányok el sem készültek. Az oroszoktól történő hitelfelvétellel kapcsolatban azonban érdemes pár alapvető számot áttekinteni.

Magyarország GDP-je, azaz bruttó hazai terméke, az itthon előállított javak összértéke 2013-ban a KSH szerint 29 114 426 000 000 forint, azaz mintegy 29 ezer milliárd forint volt. Ez euróban az Eurostat szerint 98,05 milliárd euró, kevéssel 300 forint alatti euróárfolyamon a két adat megfelel egymásnak. A tízmilliárd eurós orosz hitel így körülbelül a tavalyi GDP 10,2 százalékának felel meg.

Apránként csepegtetve is rengeteg

 

Az amúgy is makacsnak bizonyuló, változatlanul meglehetősen magas GDP-arányos adósságot, ismét csak a tavalyi számokkal, így 79,2 százalékról 89,4 százalékra dobná meg a hitel, ha egy összegben lehívhattuk, lehívtuk volna 2013. december 31-én. De az a valószínű, hogy sok éven keresztül, apránként fogják lehívni, és ennél olcsóbb forrásokat is találhatnak. Másrészt lehet, hogy egyéb tételek javulása miatt csak kevésbé nő majd az államadósság, de az egy Pakstól független történet.

Mindez a lényegen mit sem változtat, a projekt miatt csúnyán megugrik az ország eladósodottsága és a középmezőnyből Európa élvonalába szökken. (Még az is lehet, hogy sikerül megoldani, hogy elvileg ne számítson bele az államadósságba, de az is lényegtelen, arról még ugyanúgy vissza kell fizetni a kölcsönt és ugyanúgy az adóinkból.)

Jönnek az újabb megszorítások?

Az, hogy felhasználjuk az egész hitelkeretet, nem törvényszerű, nem biztos, de mégis, józan paraszti ésszel belegondolva eléggé valószínűnek látszik. Különösen, mivel a hasonló gigaberuházások, ha egyáltalán befejezik, a tapasztalatok szerint jóval tovább szoktak tartani és jóval többe szoktak kerülni a tervezettnél. Főleg, ha van közben pár kormányváltás is. (Lást a négyes metró vagy a Nemzeti Színház történetét.) A politikusok szívesen elköltik, amit elkölthetnek, sőt rendszerint még annál jóval többet is.

Egyébként már korábban is kiszámoltunk néhány hitelfelvételi- és adósságpálya-variációt, és arra jutottunk, hogy Paks 2 miatt könnyen újabb megszorításokra lehet szükség a költségvetésben. Hacsak nem sikerül fényes és hosszan tartó gazdasági növekedéssel kinőni az adósságainkat.

Fejenként mennyibe fáj ez a buli?

A tízmilliárd euró egy 9,8 millió fős lakossággal és 305 forintos keresztárfolyammal számolva 3050 milliárd forint, fejenként pedig, a csecsemőket és a rokkantakat is beleértve, 311 224 forint. Akkor még nem is számoltunk azzal, hogy a beruházás húsz százaléka saját erőből, vagyis más állami pénzekből finanszírozandó. Ha pedig csak a dolgozó mintegy négymillió állampolgárral számolunk, akkor pedig fejenként 762 500 forintról van szó. (Hogy Magyarország valódi lakossága mennyi, azt a kivándorlással kapcsolatos nyitott kérdések miatt képtelenség megmondani. Ezért nem a hivatalos adatot használtuk.)

Visszatérve az egy főre jutó orosz hitelre, mindebben még nincsenek benne a fizetendő kamatok sem, amelyek az évek során – a futamidő 21 év – sávosan emelkednek. A kamatokkal együtt a nominális összeg várhatóan nagyjából duplája lesz a kezdetinek, de ez csak durva becslés, mert sok függ a lehívások és törlesztések ütemezésétől. Egy 4,5 százalékos átlagos kamatláb mellett például húsz év alatt a pénz kamatos értéke (1,045 a huszadik hatványon, mínusz egy) 140 százalékkal nő, azaz majdnem két és félszeresére.

Egy milla biztosan jut rád is

A valóság azonban ennyi időre előre kiszámíthatatlan, és a hitelfelvevő a másik oldalon valamennyit nyerni fog az infláción is. De összességében, ha csak a dolgozókra, valamint a várható reálkamatokkal együtt próbáljuk megbecsülni, a paksi bővítés hitelterhe fejenként biztos, hogy legalább egymillió forintot jelent majd.

Előny, hogy a hitel – mind általában minden hitel – a híradások szerint előtörleszthető, tehát ha olcsóbban talál valahol finanszírozást az állam, akkor azzal ki tudja váltani. Bár Magyarország a múltban általában inkább ennél drágábban jutott forrásokhoz.

(A nap grafikonja-sorozat további részei itt olvashatók.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Álláskeresés Budapesten: hogyan tűnhetsz ki a tömegből?
Márkázott tartalom | 2026. január 3. 09:34
Budapesten állást találni izgalmas kihívás, ami kellő felkészülést igényel. De vajon hogyan teheted eredményessé az álláskeresői stratégiádat? A megfelelő eszközökkel és módszerekkel könnyebben boldogulhatsz a munkaerőpiacon, legyen szó akár irodai, akár fizikai munkáról
Vásárló Az albérleti szerződés jogi kihívásai: miért fontos a kiköltözési nyilatkozat?
Márkázott tartalom | 2026. január 2. 09:07
Az albérletekkel kapcsolatos jogi kihívások sok bérbeadót és bérlőt állítanak szemben egymással. Ebben a közegben a kiköltözési nyilatkozat jelentős szerepet játszik abban, hogy mindkét fél nyugalmat találjon.
Vásárló Kardozás filmbe illően: megvalósítható gyermekkori álom
Márkázott tartalom | 2026. január 1. 10:01
Gyermekkorunk álmai gyakran kifinomult történetek lesznek elméletben. Ki nem akart volna filmbe illő hős lenni, karddal a kezében? Elvenni az ellenségek eszét, mint Zorro vagy mondjuk egy Jedi? Néhányunk számára ennek az álomnak a megélése mára lehetségessé vált, méghozzá egy olyan sportos környezetben, amely garantálja a valódi izgalmakat.
Vásárló Mit ajándékozzunk a gyerekeknek?
Márkázott tartalom | 2025. december 31. 11:17
Valljuk be, szinte mindannyiunk számára komoly fejtörést okoz a karácsonyi ajándékozás, de nincs ez másképp a születésnapokkal vagy a névnapokkal sem. Az pedig csak hab a tortán, hogy a gyerekeknek szánt meglepetések ára általában az egekben van. Nem beszélve a nagyobbakról, akiknek aztán szinte tényleg lehetetlen az ízlését eltalálni.
Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG