Hírek
Makro / Külgazdaság
Nem lesz olcsó a Pfizer-vakcina a Nemzetközi Oltóközpontban
Kormos Olga | 2021. március 19. 14:40
A Nemzetközi Oltóközpont levelet küldött a honlapjukon keresztül beregisztrált embereknek: még 2 hónapot kell várniuk a lefoglalt vakcinákra. Most már árat is írnak: 28 ezer forintba fog kerülni a Pfizer-BioNTech vakcina.
Makro / Külgazdaság
Eddig 1397 esetben azonosították itthon a brit mutánst
Privátbankár.hu | 2021. március 19. 12:12
De a brazil variánst még mindig nem mutatták ki itthon, hangzott el az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcsa közelében járt az euró/forint, vételre ajánlják a Molt
Eidenpenz József | 2021. március 19. 11:52
Szomorkás a hangulat Európában, amit a tegnapi amerikai zuhanás mellett a rossz járványstatisztikák is indokolnak. A BUX alig esik, a forint pedig kissé eltávolodott a történelmi mélyponttól. Megakadt a Volkswagen-rali, de új kínai cég akar a Teslával versenyezni. Jó véleménnyel van a Mol árazásáról az egyik brókercég.
Makro / Külgazdaság
Üzembe állhat-e egy év múlva a magyar oltóanyaggyár?
Kormos Olga-Mester Nándor | 2021. március 19. 11:37
Elhatározás, alapító okirat, pénzügyi forrás, beépítendő terület és bejelentés már van a Nemzeti Oltóanyaggyárra, kérdés, hogy elég lesz-e az idő ahhoz, hogy 2022 végén valóban önellátóvá váljon Magyarország a vakcinagyártás területén.
Közérdekű
Sosem voltak még ilyen rosszak a vírus-statisztikák: csúcson a fertőződések és a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2021. március 19. 09:13
Az eddigi legsötétebb hazai koronavírus-statisztika érkezett meg ma reggel: csúcson az új megbetegedések száma országosan és Budapesten, csúcson a napi halálozások száma is.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor bejelentése: még egy hétig zárva marad az ország
Privátbankár.hu | 2021. március 19. 07:58
Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be a kormányfő, milyen szabályok határozzák meg a következő heteket.
Makro / Külgazdaság
Ma meglesz a Biden-kormányzat 100 milliomodik beadott korona-oltása
MTI | 2021. március 19. 07:24
100 nap, 100 millió oltás, szólt az USA elnökének hangzatos terve. A kitűzött, beadott vakcinaszámot Joe Biden regnálásának 58. napjára sikerül elérni, a 100. napig még a 200 millió is meglehet.
Makro / Külgazdaság
Izrael tovább nyit, Franciaország tovább zár, a szlovákoknak már tilos külföldre utazni
MTI | 2021. március 19. 06:51
Eltérően alakuló járványhelyzetek eltérően alakuló intézkedéseket vonnak maguk után.
Makro / Külgazdaság
Nincs is olyan messze a 400 forintos euró?
Csabai Károly | 2021. március 19. 05:37
Ha a korábbi évek tendenciáját nézzük, akkor erre a következtetésre juthatunk. Az elmúlt egy évre visszatekintve viszont már bízhatunk abban, hogy a 370-es szint fölé nem megy a hazai fizetőeszköz árfolyama. Úgy tűnik ugyanis, a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) számára kimondatlanul is – hiszen, mint vezetői ki szokták hangsúlyozni, nincs árfolyamcéljuk – ez az a mérték, amelynél már mozgásba lendülnek. Kérdés, most is így lesz-e.
Makro / Külgazdaság
Furcsállja a gyógyszer-nagykereskedők és a patikák közti együttműködést a Gazdasági Versenyhivatal
Privátbankár.hu | 2021. március 18. 19:11
A megállapodások a Gazdasági Versenyhivatal szerint korlátozhatják a versenyt a magyarországi gyógyszerbeszerzési piacokon.
Makro / Külgazdaság
Kína gúnyosan kineveti Anglia új stratégiáját
Káncz Csaba | 2021. március 18. 18:39
A neo-szuverenista indíttatású Brexit történelmi léptékű baklövés volt az Egyesült Királyság részéről. A konzervatív kormány most előállt egy új külpolitikai stratégiával, amely a választók felé a birodalmi nosztalgiát, Washington felé pedig a szövetségesi tettrekészséget szimbolizálja. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
A kormánypártiak szabotálják az uniós bírósági döntés átültetését a magyar jogba
Baka F. Zoltán | 2021. március 18. 18:32
Már 177 sorosista szervezetünk van a friss nyilvántartás szerint.
Makro / Külgazdaság
Kitart az AstraZeneca mellett az Európai Gyógyszerügynökség
Privátbankár.hu | 2021. március 18. 18:22
Szerintük a brit-svéd gyógyszergyár Covid-elleni vakcinája biztonságos és hatékony. Ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy az oltás összefüggésben áll nagyon ritka agyi trombózisokkal.
Makro / Külgazdaság
Most már hivatalosan is távozik a Fidesz az Európai Néppártból
Privátbankár.hu | 2021. március 18. 18:06
Novák Katalin jelentette be a hírt.
Részvény / Deviza / Áru
Szokatlanul erős nap van a magyar tőzsde mögött
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 18. 17:34
Emelkedéssel zárt a BUX, feltehetően a be nem jelentett újabb szigorításnak köszönhető.
Makro / Külgazdaság
Norvég szakértők: az AstraZeneca-vakcina okozta a halálos vérrögöket
Wéber Balázs | 2021. március 18. 17:02
Norvég szakértők szerint bebizonyosodott az elméletük, miszerint a koronavírus elleni vakcina okozta a vérrögök képződését három beoltott betegüknél. Egyikük életét vesztette. Az Európai Gyógyszerügynökség szerint biztonságos az oltóanyag, de nem zárható ki az összefüggés nagyon ritka agyi trombózisokkal.
Makro / Külgazdaság
Baljós képet festett a következő hetekről Müller Cecília
Wéber Balázs | 2021. március 18. 15:08
Az országos tisztifőorvos azt mondja, hogy a fertőzöttek száma még egy-két hétig növekszik, ezért nagyon fontos a járványügyi intézkedések betartása. Ugyanakkor lényeges az is, hogy naponta kiszellőztessük a fejünket, és eltereljük gondolatainkat a krízisről. A jelenlegi helyzet ugyanis lelkileg is nagyon megterhelő.
Agrár
Összeütközött két járvány, közel 6 százalékkal csökkent tavaly a húsiparunk teljesítménye
- | 2021. március 18. 14:43
A madárinfluenza a és a koronavírus hatásai húzták le együtt az ágazatot.
Makro / Külgazdaság
Ezért függesztették fel az AstraZenecát - már 19 európai ország szünetelteti a használatát
Wéber Balázs | 2021. március 18. 13:35
A brit-svéd vakcina felfüggesztését javasló német hatóság elnöke azt állítja: több olyan agyi vénás trombózisról kaptak bejelentést a beoltottak esetében, mint amennyi szerintük normális lett volna. A felfüggesztésre elővigyázatosságból tettek javaslatot. Klaus Cichutek egyúttal tanácsot adott azoknak, akik már megkapták az első oltást. Az Európai Gyógyszerügynökség szerint ugyanakkor nincs arra utaló jel, hogy a vakcina vérrögképződést okozna. Használatát legkevesebb 19 európai ország szünetelteti részben vagy egészben, köztük az EU legnagyobb tagállamai, valamint több térségbeli állam. Magyarország továbbra is olt vele.
Makro / Külgazdaság
Lefújták az idei Balaton Soundot és Volt fesztivált
MTI | 2021. március 18. 12:39
A szervezők szerint nem reális, hogy nyárra a korábbi mértékben újraindul a nemzetközi turisztikai forgalom, és a hazai járványhelyzettől sem várnak akkora javulást, hogy biztonságosan meg tudják rendezni a fesztiválokat. 2022 az új célév.
Részvény / Deviza / Áru
Aki nem olt, lemarad, a Volkswagen lesz az új Tesla
Eidenpenz József | 2021. március 18. 12:16
Újabb emelkedés van az európai tőzsdéken, miután a Fed tegnapi fellépését jól fogadták a piacok. Németország vezet, ahol az autóipar a sztár, de a bankrészvényeket is szépen vásárolják, a BUX is követi. Aki olt, növekszik, aki nem olt, nem növekszik – mondják a bölcsek. Folyik a kriptodeviza-adaptáció, egy sor másodvonalbeli érmét az egekbe küldött egy hír.
Makro / Külgazdaság
Kormányinfó: Orbán Viktor péntek reggel tesz bejelentést
Székely Sarolta | 2021. március 18. 10:42
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón számolt be a szerdai kormányülésről és a kormány döntéseiről.
Makro / Külgazdaság
Januári vendégéjszakák: a tavalyi forgalom 10 százaléka maradt meg
MTI | 2021. március 18. 09:49
Nem meglepő.
Vállalat
Lecsíptek egy kicsit a Paksi Atomerőmű beruházásból, hogy jusson másra
Privátbankár.hu | 2021. március 18. 09:31
A kormány 33 milliárd forintot csoportosított át a büdzsében.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: Átlépte a kétszázat az egy nap alatt elhunytak száma
Privátbankár.hu | 2021. március 18. 09:04
Ma jelenti be Gulyás Gergely, hogy a kormány milyen intézkedésekkel próbál úrrá lenni a járványon a következő hetekben.
Makro / Külgazdaság
Karácsony Gergely döntött: feljelentést tesznek a metrókocsik beszerzése miatt
MTI | 2021. március 18. 07:46
A főpolgármester szerint valakinek felelnie kell az elavult szerelvények miatt.
Makro / Külgazdaság
Brüsszelből kaphatnak pénzt a turizmusból élő vállalkozások
MTI | 2021. március 18. 06:45
Összehangolt zöldigazolvány-politikát vár el az Európai Bizottság a tagállamoktól.
Benchmark
Bod Péter Ákos: a járvány megnöveli az élenjárók és a lemaradók közötti szakadékot
Bod Péter Ákos | 2021. március 18. 05:37
Mint minden komoly válság, a mostani is alaposan átrendezi a gazdaságot. Nagy kérdés, hogy a magyar gazdaság képes lesz-e kitörni a közepes jövedelem csapdájából és az értékláncokban az úgynevezett mosolygörbén a magasabb hozzáadott irányokba elmozdulni? Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke, egyetemi tanár aktuális írásában erre a kérdésre keresi a választ.
Vállalat
A texasi jégkorszak miatt mélyül tovább a globális chipválság
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 19:11
A szélsőséges időjárás okozta áramkimaradások miatt több chipgyár is leállt az államban, és van, ami azóta se indult újra. Egy piackutató szerint a félvezető-piaci válság az autógyártás után további iparágakat is megreccsenthet. Az Apple fő gyártópartnere szerint viszont azért ennyire még nem kell kongatni a vészharangot.
Részvény / Deviza / Áru
Rossz hangulat: hogy teljesített ma a hazai index?
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 17. 18:36
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 764,30 pontos, 1,73 százalékos csökkenéssel, 43 504,47 ponton zárt szerdán.
Makro / Külgazdaság
Megszólalt a WHO: az AstraZeneca oltások folytatását javasolják
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 17. 17:57
Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával való oltás folytatását javasolta jelenleg szerdán Genfben kiadott közleményében az Egészségügyi Világszervezet, amely szerint az immunizálás előnyei nagyobbak, mint a kockázatok.
Vásárló
Nem ezt várták: visszaesett a magyar élelmiszerek aránya a boltokban
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 17:03
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján a Magyarországon jelenlévő 10 legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben visszaesett a hazai termékek aránya, a legfontosabb élelmiszer-kategóriákban mintegy 70,5 százalékra - hat év alatt mintegy 8 százalékponttal. A friss áruknál a hazai előállítók megőrizték korábbi pozícióikat, de a magasabb hozzáadott értékű termékek esetében a polcok felét ma már külföldi áruk foglalják el. A nemzetközi vállalkozásoknál 9 százalékos a csökkenés, de a magyar hátterű üzletláncokban is 6 százalékos a visszaesés.
Makro / Külgazdaság
Vakcinaútlevél: a kormány szerint mindegy, mivel oltják be az embert
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 16:32
A kormány szerint nem kell amiatt aggódni, hogy nem írják rá a dokumentumra, mivel oltották be az állampolgárt.
Makro / Külgazdaság
A tíz éve tartó öldöklő háború eredménye: félmillió halott és hétmillió menekült
Káncz Csaba | 2021. március 17. 15:26
A Kreml már olyannyira magabiztosnak érzi magát Szíriában, hogy – letagadható módon – nem habozik kiiktatni török támogatottságú milicisták bázisait. A szír lakosság 60 százaléka már élelmiszer-bizonytalanságban él. Káncz Csaba jegyzete.
Pénzügyi szektor
Részvénypiaci kilátások - újranyitásra hangolva
Natív tartalom | 2021. március 17. 13:53
Az OTP Alapkezelő értékszemléletű részvényalapja, az OTP Fundman Alap felkészült arra, hogy az idei év második felére talán ismét kinyithatnak a gazdaságok. Számos olyan vállalat részvényeit válogatták az Alapba, amelyek a válságot hatékonyságnövelésre és digitalizációra használták fel, hogy az újranyitás után magasabb piaci részesedéssel és a korábbinál nyereségesebb működéssel térhessenek vissza. Érdekes célpiacok és történetek.
Makro / Külgazdaság
Nem oltópontból van kevés, hanem oltóanyagból - ez derült ki az Operatív Törzs tájékoztatóján
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 13:27
A mai tájékoztatón szó esett a következő heti oltási ütemezésről, és a szennyvizekben tapasztalható ugrásszerű vírus örökítő anyagának emelkedéséről is.
Kultúra
A matematikusok Nobel-díjaként jegyzett Abel-díjat kapta Lovász László, az MTA volt elnöke
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 13:08
A Norvég Tudományos Akadémia 2021-ben az Abel-díjat Lovász Lászlónak, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusának, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának és Avi Wigdersonnak, a princetoni Fejlett Tanulmányok Intézete (USA) munkatársának ítéli oda „meghatározó jelentőségű munkásságukért az elméleti számítógép-tudomány és a diszkrét matematika terén és szerepükért abban, hogy ezek a modern matematika központi területeivé válhattak”.
Részvény / Deviza / Áru
Az amerikai jegybankon a világ szeme, tőzsdére megy a Robinhood riválisa is
Eidenpenz József | 2021. március 17. 12:03
A Volkswagen és a BMW száguldása tartja meg a német DAX-ot, egyébként enyhe esések vannak Európában. A BUX is fél százalékkal süllyed, a forint kissé megint gyengült. Este még jól megkavarhatja a piacokat a Fed ülése. Az eToro is tőzsdére készül, bevásárolva magát egy üres cégbe, egy SPAC-ba.
Személyes pénzügyek
Ömlik az életbiztosításokba a magyarok pénze, de még így is kicsi az arányuk a megtakarításokon belül
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 11:09
A járványhelyzet miatt felértékelődött a biztonság, köztük az anyagi biztonság és tervezhetőség szerepe, ami az életbiztosításokba áramló pénzmennyiség növekedésében is tetten érhető. Évek óta emelkedik a kockázati életbiztosítások száma is, melyek alacsony költségek mellett érhetők el a a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) közleménye szerint.
Makro / Külgazdaság
Pénteken már közel 8 éves csúcsra ugranak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 10:08
Legalábbis átlagban, miután a benzinért literenként bruttó 4, míg a gázolajért 2 forinttal kell többet fizetni. De persze ezeknél a szinteknél az egyes kutak akár még feljebb mehetnek.
Közérdekű
Szomorú szerda: elkeserítő adatok érkeztek a hazai járványhelyzetről
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 09:29
Harmadik napja, hogy több százan kerülnek kórházba, rengetegen kerültek lélegeztetőgépre is, az elhunytak napi száma pedig minden eddigi csúcsot megdöntött.
Makro / Külgazdaság
Élmezőnyben vagyunk a Covid-halálozások régiós toplistáján
Wéber Balázs | 2021. március 17. 08:46
A lakosságszámra vetítve térségünkben eddig csak Csehországban és Szlovéniában követelt több áldozatot a koronavírus-járvány, mint itthon. Az elmúlt egy napban 195-en veszítették életüket a magyarországi kórházakban – többen, mint korábban bármikor.
Makro / Külgazdaság
130 milliárdos hitelt kap Magyarország haderő-fejlesztésre
Privátbankár.hu | 2021. március 17. 08:04
Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére: 348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít hazánk harci-védelmi képességének növeléséhez az Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK).
Makro / Külgazdaság
AstraZeneca: Macron és Draghi kész gyorsan újraindítani az oltást, Litvánia közben felfüggesztette azt
MTI | 2021. március 17. 06:18
Biztatónak nevezte Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz kormányfő az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalását, amely szerint határozottan meg van győződve az AstraZeneca/Oxford Covid-19 elleni védőoltás előnyeiről. Litvánia is felfüggesztette kedden a vakcina alkalmazását.
Vállalat
Elektromos autók: asztalhoz engedik Magyarországot, de nem adukat osztanak nekünk
Király Béla | 2021. március 17. 05:47
Elképesztő versenyfutás indult meg az elektromos autók (EV) fejlesztésének terén, amelyben számos úttörő vállalkozás, mint a Tesla mellett a nagy hagyományokkal rendelkező járműgyártók is ott vannak. Az új szereplőkbe őrült összegeket pumpálnak, amelyek megtérülése a szakértők szerint nem kockázatmentes. A legnagyobb tortából vélhetőleg Magyarország nem sokat kap, de azért így sem járunk rosszul.
Makro / Külgazdaság
Friss adat érkezett: az EU egyik legkisebb béréért dolgoznak a magyarok
Székely Sarolta | 2021. március 16. 18:50
A napokban frissítette tagállami statisztikáját az Eurostat a 2020-as nettó átlagbérekre vonatkozóan. A nagy bérrobbanás ellenére nincs minek örülni a számok láttán. Az országos átlagkereset mellett a két gyermeket nevelő családok keresete is az egyik legalacsonyabb lett tavaly az unión belül. A nem túl hízelgő adatsor azonban valakiknek mégis jól jöhet.
Részvény / Deviza / Áru
Milliomos lehetett ma, akinek OTP-s vagy Richter papírja van
MTI | 2021. március 16. 18:24
Nagyot ment ma a BUX, a vezető részvények közül az OTP és a Richter is kiemelkedően teljesített. Egyesek milliókat kaszálhattak. Európa is jól muzsikált.
Ingatlan
Ennyi évet kell dolgozni egy átlagos lakásért Magyarországon
Mester Nándor | 2021. március 16. 18:05
Vannak szektorok a gazdaságban, amelyekben az átlaghoz képest kimagasló a jövedelem, de az ezeknek helyet adó ipari körzetekben túl drága a lakás. Elvileg tehát megérné távolabb keresgélni a munkahelytől. A messze lévő kínálat és annak minősége azonban keveseket sarkall ilyen utazásra. Ennek ellenére érdekes összevetni, hogy melyik szektorban mennyit kell spórolni egy lakásra.
Friss
Nemzetközi
Gyújtószerkezeteket dobtak el német ipari cégek közelében
Az incidens Münchenben történt.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Elhunyt Gloria Steinem
Kilencvenkét éves korában elhunyt Gloria Steinem amerikai író, újságíró, feminista ikon, jogvédő.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Kiderült, hol a legjobb élni Magyarországon
14:19
-
Fontos döntést hozott a kormány a fűtési szezon előtt
14:07
-
Kórházak és gyógyszertárak nevével verik át a vásárlókat
13:24
-
Megszorongatja az aszály és a betegség a magyar szőlőket, drágulhat a bor
12:01
-
Durva koncentráció zajlik a magyar agráriumban
11:31
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Újra itt a kínzó kérdés: mi lesz veled, forint?
2026. szeptember 3. 05:56
-
Nagy ütésekből kóvályog a forint, mutatjuk a friss árfolyamot
2026. szeptember 3. 07:09
-
Eddig tűrte a Magyar-kormány, a teljes hulladékgazdálkodási rendszert átvizsgálják
2026. szeptember 3. 09:56
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 3,26 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.





