Hírek
Vállalat
Messze még a brókerbotrányok elszenvedőinek kártalanítása?
Privátbankár.hu | 2021. március 29. 13:44
Immár hat éve, hogy kipattant a brókerbotrány, melyet követően meg is kezdődött a három érintett cég – a Buda-Cash, a Hungária és a Quaestor – felszámolása.
Makro / Külgazdaság
Ezekben a városokban fenyeget most leginkább a vírus
Privátbankár.hu | 2021. március 29. 13:10
Az oltásra szorulók 19,5 százaléka kapta már meg legalább az első dózist - hangzott el az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Vállalat
Nincs meglepetés, a versenyhivatal rábólintott az Opus-Tigáz bizniszre
Privátbankár.hu | 2021. március 29. 12:56
A GVH szerint az Opus Global Nyrt. az új bevásárlással nem korlátozza a versenyt.
Részvény / Deviza / Áru
Hedge fund-csőd miatt zuhannak a bankok, Sorosék is felülnek a bitcoin-vonatra
Eidenpenz József | 2021. március 29. 12:26
Enyhén optimista a tőzsdék hangulata Európában annak ellenére, hogy legalább három itteni nagybank érintett egy amerikai hedge fund tízmilliárd dolláros nagyságrendű összeomlásában. Részben kiszabadították a megfeneklett hajót Egyiptomban, bár a forgalom még nem indult újra. Már a Soros Fund is bitcoinozik.
Közérdekű
Már 20 ezernél is többen hunytak el a koronavírussal összefüggésben Magyarországon
Privátbankár.hu | 2021. március 29. 09:08
189 új korona-áldozatot jelentettek és 7263 újabb azonosított fertőzöttet.
Makro / Külgazdaság
Nem lesz kötelező az uniós vakcinaútlevél
MTI | 2021. március 29. 07:35
Ki lehet majd váltani egy negatív koronavírus-teszttel. A "zöld tanúsítvány" június 15-től lesz érvényes.
Makro / Külgazdaság
Fővárosi tömegközlekedés: megint kordonozzák az első ajtókat a buszokon és a trolikon
MTI | 2021. március 29. 07:18
Védik a sofőröket a koronavírustól.
Makro / Külgazdaság
Feloldották a kijárási korlátozásokat Angliában, de ez még messze nem a teljes szabadság
MTI | 2021. március 29. 06:33
Létszámkorlátozás még mindig van, de mától valamivel enyhébb az is. Viszont a vendéglátóegységek továbbra is csak elvitelre tarthatnak nyitva, az edzőtermek, mozik pedig még mindig zárva kell, hogy maradjanak. A teljes nyitás talán június végén jöhet el náluk.
Ingatlan
Itt az évtized biznisze: ráharaptak az ipari telkekre a fejlesztők és a befektetők
Mester Nándor | 2021. március 29. 05:29
Erősödik a telekvadászat a logisztikai piacon, a telek és a raktárközpont lehet az évtized nagy dobása. Az elektronikus kereskedelem miatt hatalmas a kereslet a városok környékén lévő nagyobb és a belső kerületekben található kisebb és közepes raktárakra. A befektetők Magyarországon továbbra is keresik a földszintes, nyitott parkolójú bevásárló parkokat és szakáruházakat is. Az irodaházaknál viszont a korábbiaknál jobban elválnak egymástól a kiemelkedő adottságúak és az elavultak. A hoteleket közben hazai nagybefektetők is felvették az invesztíciós listára.
Makro / Külgazdaság
A szlovének országos zárlat alatt töltik a húsvétot
MTI | 2021. március 28. 19:34
A zárlat április 1-jétől 11-ig tart, de húsvét vasárnap elengedik a lakhelyelhagyási tilalmat, és legfeljebb öt felnőttig engedélyezik a családi összejöveteleket.
Makro / Külgazdaság
Íme a kormány nyitási ígéretei az elmúlt időszakból
Vég Márton | 2021. március 28. 17:54
Orbán Viktor szerint már március eleje óta a célegyenesben vagyunk, de talán április 19-től fokozatos nyitás lehet, ha 2,5 millió ember kapott legalább egy oltást.
Közérdekű
Hétfő éjfélig regisztrálhatnak oltásra az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók
MTI | 2021. március 28. 14:44
Első körben a március 24-ig már regisztrált dolgozókat vakcinázzák, ennek várható időpontja április 1. csütörtök, április 2. péntek és április 3. szombat.
Makro / Külgazdaság
A francia gyarmati múlt sötét árnyai – Macron a történelem aknamezején
Káncz Csaba | 2021. március 28. 12:47
Párizs most két afrikai országgal is történelmi kiengesztelődésre törekszik. A francia konzervatív oldal nagy része szerint viszont hazájuknak nincsen oka sem a szégyenkezésre, sem a bocsánatkérésre. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Nem lanyhul a harmadik hullám
Privátbankár.hu | 2021. március 28. 09:45
220 új áldozatot szedett a vírus az országban, 9082 új fertőzöttet azonosítottak.
Makro / Külgazdaság
A külföldieket is ingyen beoltják Szerbiában, özönlenek is a vakcinaturisták
MTI | 2021. március 28. 09:25
Nagy a torlódás a szerb határokon az oltakozni vágyó beutazók miatt.
Makro / Külgazdaság
Németország: vagy két hétig szigorúan otthon maradnak az emberek vagy összeomlanak az intenzív osztályok
MTI | 2021. március 28. 08:20
Úgy tűnik, náluk sem lesz szabad a húsvét.
Makro / Külgazdaság
Magyar milliárdos is beszállt a Covid-bizniszbe
Vég Márton | 2021. március 28. 05:44
A koronavírus elleni harc egyik fontos eszköze a rengeteg tesztelés. Sok cégnek lett ez a profilja, az üzletbe pedig ismert magyar milliárdosok is betársultak.
Makro / Külgazdaság
Gyorstesztet is árul Szlávik János veszteséges cége
Vég Márton | 2021. március 27. 17:42
Egy éve az életünk része a koronavírus, ennyi idő alatt pedig országosan ismertek lettek a járványkezelés arcai: Müller Cecília országos tisztifőorvos, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Csokorba szedtük, hogy milyen céges érdekeltségeik vannak a szakembereknek.
Makro / Külgazdaság
Megjelent a rendelet kormány hivatalos újranyitási tervéről
Privátbankár.hu | 2021. március 27. 17:13
A friss, szombaton megjelent Magyar Közlönyből többek közt kiderül, hogy április 19-én nyitnak újra ki az iskolák, valamint milyenek lesznek az új boltszabályok.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: javult a járványhelyzet Csehországban
MTI | 2021. március 27. 15:53
Folytatódik a járványhelyzet javulása Csehországban - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton délelőtt közzétett kimutatásból.
Makro / Külgazdaság
Horvátország májusban megkezdené a turisztikai dolgozók beoltását
MTI | 2021. március 27. 14:54
Horvátországban májusban megkezdődhet a turisztikai dolgozók koronavírus elleni oltása - jelentette be Nikolina Brnjac turisztikai miniszter szombaton.
Makro / Külgazdaság
Szlávik János: talán valamikor nyárra lélegezhetünk fel!
MTI | 2021. március 27. 13:59
A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Makro / Külgazdaság
Már oltóbuszokon is lehet oltakozni
MTI | 2021. március 27. 13:00
Megkezdték a munkát - egyelőre tesztüzemben - a Magyar Honvédség oltóbuszai - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton a közmédiának.
Vállalat
Egykori állami csúcsvezető volt nejével erősödött az Orbán Ráhel barátnője vezette cég
Baka F. Zoltán | 2021. március 27. 11:59
Megint változott a Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt. felügyelő bizottságának összetétele.
Makro / Külgazdaság
Mától a várandós nők extra oltóponton kérhetik a koronavírus elleni védőoltást
MTI | 2021. március 27. 11:27
Extra oltópontot hoz létre a várandós és szoptató kismamák számára a Semmelweis Egyetem.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: nagyon közel a 20 ezer magyar áldozat
Privátbankár.hu | 2021. március 27. 09:56
A helyzet változatlan: sok embert beoltanak, de sok az új fertőzött is. Mindegy negyedik teszt pozitív.
Makro / Külgazdaság
Húsvét: a csokinyúl a legnépszerűbb, idén nagyobb forgalomra számítanak a gyártók
MTI | 2021. március 27. 07:40
Az édességfogyasztás tavalyi visszaesése fokozatosan helyreállt az elmúlt évben, így az előző húsvéthoz képest idén nagyobb forgalomra számítanak a gyártók.
Állampapír / Kötvény
Habzsolja a vállalati kötvényeket az MNB - vajon kiktől vesz megint?
Mester Nándor | 2021. március 27. 05:38
Megint újabb vállalati kötvények kerülhetnek az MNB-hez az általa indított Növekedési Kötvényprogram (NKP) keretében. Az egyik legnagyobb hazai építőipari és ingatlanfejlesztő cégcsoport, a KÉSZ ugyanis bejelentette, hogy májusban 20 milliárd forint értékben szeretne kötvényeket kibocsátani, ennek egy részét az MNB fogja megvásárolni. Előzőleg több jelentősebb ingatlanos és építőipari cég, valamint nagy vagyonkezelő vállalat is hasonló módon jutott friss forráshoz, azok egy részét felvásárlásra és kapacitás bővítésre fordították.
Pénzügyi szektor
Valóban két éven belül egyesíteni lehet három nagybankot? - A hét videója
Izsó Márton - Csabai Károly | 2021. március 26. 20:04
A koronavírus-járvány harmadik hullámának kellős közepén jelentette be a Magyar Bankholding Zrt., hogy a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesülési folyamata alig valamivel több mint két év múlva, 2023 közepén lezárulhat. Heti videónkban kollégánk, Csabai Károly azt járja körül, mennyire lehet reális ennyi időn belül egybetolni három nagybankokat, s például kell-e félnie az OTP-nek.
Makro / Külgazdaság
"Ha nem szakmai szempontok alapján nyitunk, jöhet a negyedik hullám" - mondja Lantos Gabriella
Privátbankár.hu | 2021. március 26. 19:11
Csütörtökön az online Klasszis Klub vendége volt Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, az Új Világ Néppárt politikusa, aki beszélt az ázsiai és az európai járványkezelés különbségeiről, a kapacitása végére ért magyar egészségügyről, a még nem létező védettségről kiadott védettségi igazolványokról is, és még számtalan érdekes kérdésre válaszolt előfizetőinknek.
Részvény / Deviza / Áru
Minimális emelkedés után a sereghajtók között végzett a budapesti tőzsde
MTI | 2021. március 26. 18:49
Alacsony forgalomban, gyenge teljesítménnyel zárta a hetet a BUX - egy minimális erősödés jött csak össze.
Makro / Külgazdaság
Újabb erő küzdene Skócia függetlenségéért
MTI | 2021. március 26. 18:37
Új függetlenségi pártot alapított Alex Salmond, Skócia volt miniszterelnöke, és pénteken közölte, hogy az Alba Párt már a májusban esedékes skóciai parlamenti választáson indulni kíván. A céljuk ugyanaz, mint a Skót Nemzeti Párté, egy szexuális zaklatási ügy azonban árnyékot vet az ügyre.
Makro / Külgazdaság
Román katonai lépések – a dühös Putyin új rakétákat telepít
Káncz Csaba | 2021. március 26. 16:34
Lengyelország és Románia 2014 óta versenyez, hogy minél több amerikai katonai képességet fogadjon a NATO bizonytalan keleti szárnyán. A vadonatúj ’Sz-500 Prométeusz’ lég- és műholdelhárító rakétarendszer első hadrendbe állítása a Krímben várható. Káncz Csaba jegyzete
Közérdekű
Még több Adria jöhet áprilistól, de csak oltási igazolvánnyal
MTI | 2021. március 26. 16:12
Horvátország április 1-jétől módosít határátlépési feltételein és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy voltak már fertőzöttek - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a koronavírus-válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.
Közérdekű
Eldőlt: húsvétkor is maradnak a szigorú járványügyi szabályok
Privátbankár.hu | 2021. március 26. 14:48
Rendkívüli bejelentést tett Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az operatív törzs mai döntéseiről.
Személyes pénzügyek
Elmaradt a síszezon, alig vettek fel magyar dolgozókat Ausztriában
Eidenpenz József | 2021. március 26. 14:35
Ausztriában januárban és februárban kissé nőtt a magyar állampolgárságú alkalmazottak száma, de így is mélyen az egy évvel korábbi szint alatt van. Jóval több román állampolgár kapott munkát, mint magyar, holott korábban ez rendszerint fordítva volt. A síszezon teljesen elmaradt és nem tudni, mikor következik a nyitás, sőt szigorításokról tárgyalnak. Svájcban viszont a koronavírus sem tudta megakasztani a magyarok számának növekedését.
Agrár
Rekordösszegű kárenyhítő juttatást kapnak a gazdák
MTI | 2021. március 26. 13:36
A Magyar Államkincstár március 26-án megkezdi a 2020-as kárenyhítési évre benyújtott kérelmek után a kárenyhítő juttatások kifizetését, így az érintett termelők már jövő hétfőn megkapják a részükre jóváhagyott összeget - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter pénteken.
Közérdekű
Operatív törzs: még húsvét előtt behívhatják a pedagógusokat oltásra
Privátbankár.hu | 2021. március 26. 13:35
Magyarországon 200 ezer fő felett az aktív fertőzöttek száma, oltják a tanárokat - egyebek mellett ezekről is szó volt az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Részvény / Deviza / Áru
Ellátási zavarokat okoz a keresztben álló hajóóriás, Biden oltásai gondoskodnak az optimizmusról
Eidenpenz József | 2021. március 26. 11:58
Az amerikaiaknak van okuk, hogy optimisták legyenek, mert bőven túlteljesíthetik a korábbi koronavírus-oltási tervet. Az amerikai tőzsdék emelkedését Ázsia és Európa is követte, annak ellenére, hogy innét kevésbé érkeznek jó hírek. A BUX is emelkedik, a forint stabil. Ezekben az ágazatokban okozhat ellátási gondokat a megfeneklett óriáshajó.
Közérdekű
Újabb negatív Covid-rekordokat hozott az elmúlt huszonnégy óra
Privátbankár.hu | 2021. március 26. 09:18
Ahogy azt Orbán Vikor a reggeli rádióinterjújában már megszellőztette, az elmúlt huszonnégy órában 275-en haltak bele a koronavírus-járványba, többen, mint eddig valaha. Az egy nap alatt fertőzöttek száma is rekordot döntött, 11 265-en kapták el a kórt.
Közérdekű
Április 19-én nyithatnának újra az óvodák és az iskolák
Privátbankár.hu | 2021. március 26. 08:32
Erről is tárgyal ezekben a percekben az operatív törzs - közölte Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában. Ugyanakkor szűkítenék a boltokban jelenlévő vásárlók számát, tíz négyzetméretenként lehet egy fő. A miniszterelnök szerint az óvodák és az iskolák azért április 19-én nyithatnak ki, mert akkorra már az összes regisztrált pedagógus megkaphatja az oltását, országos szinten pedig 3 millióan.
Közérdekű
Újabb szomorú határt lépett át a koronavírus-járvány a világban
MTI | 2021. március 26. 07:10
A világon 125 491 735 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 754 935, a gyógyultaké 71 065 255 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.
Makro / Külgazdaság
Felgyorsíttatná a vakcinák gyártását az EU
MTI | 2021. március 26. 06:43
Az Európai Unió a legfontosabb feladatának tekinti, hogy gyorsítsa a koronavírus elleni vakcinák gyártását Európában, és javítsa az oltóanyagok tagországok közötti elosztását - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapja utáni sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság
Egy szintre kerülhet Magyarország a hitelminősítőknél
MTI | 2021. március 26. 06:16
Ma vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő. A cég tavaly szeptember óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással tartja nyilván a "Baa3" szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén osztályzatot.
Makro / Külgazdaság
Varga Mihálynak is szívügye a turizmus - Jól ismert milliárdosok kaptak százmilliós segítséget
Vég Márton | 2021. március 26. 05:44
A Varga Mihály által vezetett Pénzügyminisztériumnak sikerült az Újpest FC volt tulajdonosának szállodáját támogatnia 150 millió forinttal, pedig a hotel korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán is nyert. Egy másik győztes neve pedig a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban bukkant fel. Megint milliárdosok kaptak állami segítséget.
Vállalat
Idényenként 400 millió euró plusz: közel a belga-holland focifúzió
Marosi Gergely | 2021. március 25. 20:14
Európa első fúziós élvonalbeli labdarúgó-bajnoksága jöhet létre, ha megalakul a BeNe-liga, azaz Belgium és Hollandia közös pontvadászata. A belga klubok egységesen beálltak a terv mögé, a hollandok kicsit kevésbé lelkesek, a szurkolók még annyira sem. A cél: felzárkóztatni a topligákhoz a két ország klubfutballját. Az anyagi előnyök jelentősek lehetnek, s egy működőképes fúzió más országoknak is példa lehet.
Makro / Külgazdaság
Az amerikaiak nem kérnek Biden agresszív külpolitikájából
Káncz Csaba | 2021. március 25. 18:15
Az amerikai polgárok többsége nem támogatja Biden agresszív külpolitikáját. Ha a nukleáris fegyverektől el is tekintünk, az ökológiai válság és a klímaváltozás együttműködésre kell, hogy kényszerítse a nagyhatalmakat – vagy alapjaiban roppan meg civilizációnk. Káncz Csaba jegyzete.
Részvény / Deviza / Áru
Milliókat veszíthetett ma, akinek Richter, OTP vagy Magyar Telekom részvénye van
MTI | 2021. március 25. 18:02
A vezető részények közül csak a MOL-papírok szerepeltek jól, a többi esett csütörtökön. Néhányan sokat veszíthettek.
Friss
Nemzetközi
Gyújtószerkezeteket dobtak el német ipari cégek közelében
Az incidens Münchenben történt.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Elhunyt Gloria Steinem
Kilencvenkét éves korában elhunyt Gloria Steinem amerikai író, újságíró, feminista ikon, jogvédő.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Kiderült, hol a legjobb élni Magyarországon
14:19
-
Fontos döntést hozott a kormány a fűtési szezon előtt
14:07
-
Kórházak és gyógyszertárak nevével verik át a vásárlókat
13:24
-
Megszorongatja az aszály és a betegség a magyar szőlőket, drágulhat a bor
12:01
-
Durva koncentráció zajlik a magyar agráriumban
11:31
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Újra itt a kínzó kérdés: mi lesz veled, forint?
2026. szeptember 3. 05:56
-
Nagy ütésekből kóvályog a forint, mutatjuk a friss árfolyamot
2026. szeptember 3. 07:09
-
Eddig tűrte a Magyar-kormány, a teljes hulladékgazdálkodási rendszert átvizsgálják
2026. szeptember 3. 09:56
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 3,26 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.





