Hírek
Cikkek
Nem kell majd felesküdni az új alkotmányra
Privátbankár.hu | 2011. április 5. 07:19
Nem lesz kötelező esküt tenni az új alaptörvényre - írta keddi számában a Népszabadság. A lap emlékeztetett: a Népszava korábban arról számolt be, hogy az új alkotmány elfogadása után az állami és önkormányzati alkalmazottak, rendvédelmi dolgozók, katonák és mások is kötelesek lesznek esküt tenni az új alaptörvényre.
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Népszabadságnak cáfolta, hogy ilyen kötelezettség előírását készítenék elő, ráadásul – mint fogalmazott – az új alaptörvény csak jövő januárban lép majd életbe, így ez a kérdés legkorábban akkor merülhet fel. A kormánypárti politikusok sem értenek egyet egy előrehozott, kötelező eskütétellel - írta a Népszabadság.
Azzal összefüggésben, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszavának korábban azt mondta, hogy az MSZP nem fog esküt tenni az új alkotmányra, Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő bizottság fideszes alelnöke a Magyar Nemzet keddi számában azt mondta: ő személy szerint sem pártolja, hogy a képviselőknek újból esküt kelljen tenniük.
"Az Országgyűlés tagjai az alakuló ülésen letették képviselői esküjüket, ezt nem kell megismételni a ciklus közben - fejtette ki álláspontját a honatya, hozzátéve: az ügyben egyelőre nincs döntés a párton belül, igaz, a kérdés nem is szerepel napirenden.MTI
Cikkek
A képviselőkre nem vonatkozik a 98 százalékos különadó?
Privátbankár.hu | 2011. április 5. 07:14
Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvény rendelkezéseit, hogy azok nem vonatkoznak a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális, valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem - írta keddi számában a Népszabadság.
A napilap közlése szerint az Országgyűlés Hivatala március 31-e éjfélig, a törvényben előírt határidőig nem adott tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak az utóbbi öt évben végkielégítést kapó parlamenti képviselőknek kifizetett, különadóalapot képező összegről.
A lap azt írta: 2006-ban több mint 110, 2010-ben pedig csaknem 190 képviselő került ki a parlamentből, önszántukból nem indultak újra, vagy a választók akaratából nem jutottak be ismét az Országgyűlésbe. Ők a képviselők javadalmazásáról rendelkező törvény alapján az addigi átlagtiszteletdíjuk hathavi összegét kapták meg végkielégítésként, és az erre az időre folyósított díjazás időtartama is munkaviszonyban töltött időnek számított.
MTI, Népszabadság
Cikkek
Mentőcsomag devizahiteleseknek: az állam besegít a törlesztésbe?
Privátbankár.hu | 2011. április 5. 06:53
A Magyar Hírlap szerint alacsony költségű, támogatott hitellel váltanák ki a bedőlő devizakölcsönöket. Egy adott árfolyamszint fölött az állam beszállna a törlesztésbe
Cikkek
Mikor lesz kész a Margit híd?
Privátbankár.hu | 2011. április 5. 06:49
A Margit híd kivitelezője és a megrendelő főváros arról tárgyal, hogy nyár végén, szeptember elején adják át véglegesen a hidat - számolt be pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesüléséről kedden a Napi Gazdaság.
A lap emlékeztetett: az eredeti ütemterv szerint március végéig kellett volna befejezni a munkálatokat. Ha csak azt a harminc napot számoljuk, amely a szerződés eredeti és tervezett aláírása között eltelt, s amihez hozzá jön még az a 20-25 nap, amelyet a hideg idő miatti leállás következtében számolhatnak el, és ha a főváros semmilyen plusz időszakot nem ismerne el, akkor is májusban járna le a határidő. A lap úgy tudja, hogy ekkorra a munkák nagy része be is fejeződne, de menet közben a főváros számtalan plusz munkát rendelt meg, ami további időt igényel.
MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Fenyegető nyugdíjkatasztrófa: az utolsó pillanatokban vagyunk
Privátbankár.hu | 2011. április 5. 06:05
A magyar népességen belül a 60 év felettiek aránya az évszázad közepére 33% körülire nő, az éves gazdasági teljesítmény csaknem 30%-át nyugdíjra, egészségügyre és szociális ellátásra fogjuk költeni
Cikkek
Csőre töltve: fegyveresek Mekkája Gyálon - képek
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 18:40
Bemutatták az újonnan épült Taktikai Gyakorló Objektumot a gyáli lőtér hivatalos megnyitóján. A különleges gyakorlópályát számos speciális fegyveres alakulat fogja használni kiképzéseik során, de a szabadidős lövők is birtokba vehetik a lőteret
Cikkek
Bakondi György: az áram kikapcsolása csődbe vinné a Malt
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 18:15
Az áram kikapcsolása megállítaná a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai üzemében folyó termelést, és ezzel csődbe vinné a céget; az áramszolgáltatónak hétfőn 350 ezer, csütörtökön pedig 300 ezer eurót térít meg a tartozásából a timföldgyár - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos a kormány hivatalos honlapján hétfőn.
Bakondi György közlése szerint az üzem összesen 650 ezer eurót - azaz csaknem 170 millió forintot - kifizet a tartozásából, és a termelés, a kereskedelem, illetve a likviditás adatai alapján rendezhetőek ezek az adósságok.
A Mal több mint kétmilliárd forinttal tartozik a ki nem fizetett gáz- és áramszámlák miatt a szolgáltatóknak, az E.ON szerint a gyár tartozása komoly kockázatot jelent.
A kormánybiztos szerint az állami felügyelet alatt újraindították a termelést, biztosították hatezer ember munkahelyét, és sikerült megőrizni a cég piaci pozícióit. Hangsúlyozta: a cég csak akkor tud eleget tenni a vele szemben fennálló kártérítési igényeknek, ha termel.
A közlemény szerint jelenleg a céggel szemben több magánszemély is pert indított, az állam később fogja a károkozóval szembeni igényét érvényesíteni. "A bíróság még nem jutott odáig, hogy kimondja a Mal Zrt. felelősségét, a peres eljárások akár több évig is elhúzódhatnak" - áll a közleményben.
Bakondi György szerint a Mal állami felügyelete a veszélyhelyzet fennállásáig, de legtovább két évig tarthat.MTI
Cikkek
A német ipar a japán katasztrófa ellenére bizakodó
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 18:12
A Japánban bekövetkezett természeti katasztrófa ellenére a fellendülés folytatódását várja a német iparszövetség (BDI).
A BDI elnöke hétfőn, a hannoveri ipari vásár megnyitása alkalmából úgy nyilatkozott, hogy a tavalyi kimagasló 3,6 százalékos GDP-növekedés után az idén 2,5 százalékos gazdasági növekedést várnak. Az export 7,5 százalékos növekedését valószínűsíti a szövetség.
Hans-Peter Keitel szerint a japán gazdaságot ért megrázkódtatás ellenére sem valószínű egy újabb világgazdasági recesszió.
A német gazdaság továbbra is szilárd növekedés elé néz az idei erős évkezdés után - közölte a német pénzügyminisztérium korábban. A jelentés szerint Németországban idén 2,3 százalékkal, míg 2012-ben 1,8 százalékkal bővülhet a GDP.
A japánoknak nem lehet sok okuk az örömre
Akár a 200 milliárd dollárt, a japán hazai össztermék (GDP) több mint 3 százalékát is elérheti a távol-keleti szigetországban történt kettős természeti katasztrófa okozta kár a Goldman Sachs becslése szerint. A közvetlen hatáson túlmutató következményeket elemezve a svájci UBS 1,4 százalékra módosította a japán GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a korábbi 1,5 százalékról. 2012-ben viszont nagyobb növekedést, 2,1 százalék helyett 2,5 százalékos bővülést vár. A Goldman Sachs szerint a legnehezebb időszak az idei második negyedév, az április-júniusi időszak lehet, a GDP ekkor legalább 0,5 százalékkal csökkenhet, de akár a 2 százalékot is elérheti a visszaesés.
A gazdaságon túlterjedő hatásokat egyelőre alig lehet felbecsülni. Elemzők katasztrofális következményeket sem zárnak ki. Dennis Snower, a németországi Kielben működő világgazdasági kutatóintézet (Institut für Weltwirtschaft - IfW) elnöke szerint például a termelési láncolatok megbomlása miatt akár "dominóhatás is keletkezhet, amely elérheti az egész ázsiai térséget, de más kontinenseken működő autógyárakat és számítógépgyártókat is megtalálhat".
Számos óriásvállalat már most zavarokat tapasztal, ami Snower szerint szorosan összefügg azzal, hogy a világgazdaság szerkezete egyre koncentráltabb, így egy-egy szereplő kiesése komoly feszültségek okozhat. "Sokkal kevesebb beszállító van, mint akárcsak 10 évvel ezelőtt" - állapította meg a kutató, aki szerint most nem Japánon múlik, hogy miként alakulnak a folyamatok. "A helyzetet más országok stabilizálhatják, mindenekelőtt a nagy feltörekvő államok, mint Kína" - mondta a német IfW vezetője.MTI
Cikkek
Közjegyzői kamara: akár olcsóbb is lehetne a jelzáloghitelek módosítása
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 18:04
Amennyiben a bankok megelégszenek a hitelszerződés módosított pontjainak közjegyzői hitelesítésével, és nem kérik a módosítást egységes szövegbe foglalni az eredeti szerződéssel, akkor 10-15 ezer forintból elvégezhető a hitelesítés - mondta Tóth Ádám a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke hétfőn az MTI-nek.
A bankok azért ragaszkodnak a jelzáloghitel szerződések közjegyzői okiratba foglalásához, mivel az ügyfél tartozása esetén az ilyen szerződések azonnal végrehajthatók, és nem kell hogy az értékesítést hosszú bírósági eljárás előzze meg. Ebből viszont az következik, hogy az ilyen szerződés módosítását is közjegyzői okiratba kell foglalni.
Egy szerződés akár 25-30 oldal is lehet, viszont ennek csak egy, vagy néhány pontját kell módosítani, például a kamatot, a futamidőt, vagy éppen a havi törlesztő részletet. Ezek a módosítások elférnek egy oldalon, és a közjegyzők egy órai munkával, 10-15 ezer forintért hitelesítik azt - mondta az elnök.
Adósmentés: vajon miért nincs fix közjegyzői díj?
Más a helyzet, ha a bank a módosítást egységes szövegben kéri az eredetivel, mert akkor oldalanként számítják a hitelesítést, amely három példány esetén már akár 60-80 ezer forint is lehet.
Arra a kérdésre, hogy egyes bankok miért ragaszkodnak ez utóbbihoz, a MOKK elnöke azt válaszolta, hogy egy esetleges későbbi jogvita esetén így nem a bírónak kell egybeszerkeszteni az eredeti szerződést a módosítással, hanem készen kapja azt.
MTI
Cikkek
Az OTP részvények voltak a nap nyertesei
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 17:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,91 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 23.553,14 ponton zárt hétfőn.
A Mol árfolyama 0,81 százalékkal 24.500 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,91 százalékkal 5.855 forintra erősödött.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását>>MTI
Cikkek
Már nem is annyira kockázatos az államadósságunk?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 17:03
A legtöbbet javulók között volt az idei első negyedévben a magyar államadósság-törlesztés kockázatának piaci megítélése az egyik vezető londoni adatszolgáltató cég összesítése szerint
Cikkek
Új szabályozás: változnak-e a gyógyszerfelírási szokások?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 16:47
Hatályba lépett az új háziorvosi indikátorrendszer, így emelkedhet a háziorvosok bevétele és ezentúl megéri majd költséghatékonyabb gyógyszert felírni
Cikkek
A Saab tulajdonosa szerint csupán kisebb fennakadás volt a gyárban
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 16:27
A Saab nem áll az összeomlás szélén, a múlt heti fizetési problémák ellenére nincsen ok aggodalomra - hangsúlyozta a Spyker, a svéd autómárka holland tulajdonosa hétfőn.
A Saab üzemeiben a múlt héten három napra leállt a munka, mert megszakadt az alkatrész-utánpótlás. A beszállítók rendezetlen számlák miatt függesztették fel az ellátást. A Spyker szerint csupán "kisebb fennakadás" történt, és időközben megoldódtak a problémák. "A Saabnál továbbra is folyik a gyártás, a társaság nincsen csődveszélyben" - hangoztatta a tulajdonos szóvivője.
A Spyker a múlt héten elismerte, hogy egyes beszállítók szüneteltették szállítmányaikat, mivel egyes kifizetésekről és a feltételekről tárgyalások folytak. A társaság közleményében arról tájékoztatott, hogy "megfelelő anyagi fedezettel rendelkezik rövid távú kötelezettségeinek teljesítéséhez, pénzügyi helyzetének és tőkestruktúrájának megerősítésére törekszik".MTI
Cikkek
Gyanús ügyleteket találtak az MNB-nél - vagy mégsem?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 16:15
Számos szabálytalanság, visszaélések gyanúja, valamint összeférhetetlenség merült fel a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásával és egyes szerződéseivel kapcsolatban. Az MNB eközben közleményben utasítja vissza a vádakat
Cikkek
Indul a húsvét előtti élelmiszer-ellenőrzés
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 15:57
Húsvétig fokozottan ellenőrzik az élelmiszereket, különös tekintettel az ünnephez kapcsolódó termékekre. A büntetési tétel 15 ezer forinttól indul, de az elsődleges cél a prevenció
Cikkek
Most dől el, hogy megkapják-e a görögök az újabb IMF-hitelt
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 15:44
Felülvizsgálják a Görögországnak nyújtott 110 milliárd eurós kölcsönhöz kapcsolódó megállapodás végrehajtását a hitelezők, az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői hétfőn kezdenek tárgyalásokat Athénban.
A delegáció értékelésétől függ, hogy Görögország megkaphatja-e a hitel soron következő, ötödik részletét. Az athéni vezetés az uniótól 8,7 milliárd eurót, az IMF-től 3,3 milliárdot remél.
A megállapodás végrehajtása nem zökkenőmentes a görög sajtó szerint. Gazdasági lapok a múlt héten azt írták, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiány a 2009-es 15,4 százalékról 10,6 százalékra csökkent tavaly, holott a kormány azzal számolt, hogy 9,4 százalékig sikerül leszorítani a deficitet.
A hiányt középtávon a 3 százalékos uniós határérték alá kell szorítani. Az athéni vezetésnek ehhez április közepéig egy újabb, összesen 22 milliárd eurós megszorító csomagot kell összeállítania. Ebből várhatóan 15 milliárd euró kiadáscsökkentés, 7 milliárd pedig bevételnövelés lesz. A kormány egyebek mellett az államigazgatás működési költségein és az állami alkalmazottak juttatásain próbál majd tovább spórolni. A bevételi oldalt tekintve például adókedvezmények eltörlését tervezik.
Előfordulhat, hogy a 22 milliárd nem lesz elég, becslések szerint a tervezettnél nagyobb 2010-es hiány miatt további 3 milliárd eurós megszorításra lehet szükség, hogy teljesüljön az idei, 7,4 százalékos deficitcél.
A görög kormány ezen felül egy 50 milliárd eurós privatizációs programot is készít. A 2015-ig szóló terv ugyan nem része az IMF-fel és az EU-val kötött megállapodásnak, de ugyancsak a válság enyhítését szolgálja, a bevételből az államadósságot kívánják csökkenteni.MTI
Cikkek
Energiatakarékossági támogatás az önkormányzatoknak
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 15:44
Március elseje óta folyamatosan pályázhatnak az önkormányzatok megújuló energiaforrásokat hasznosító, energiahatékonyságot elősegítő támogatásokra - hívja fel a figyelmet a Körics Euroconsulting pályázati tanácsadó iroda hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében.
A cég emlékeztet: az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjának keretében 140 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből hetvenöt milliárd forint jut épületenergetikai és megújuló energia pályázatokra, elsősorban a legnagyobb fogyasztók, az önkormányzatok és közintézményeik, illetve az általuk fenntartott és működtetett intézmények fejlesztése céljából.
A program célja a környezetterhelés és az energiapazarlás csökkentése, az energiahatékonyság javítása, az állami és önkormányzati intézmények fenntartási költségeinek csökkentése, a megújuló energiaforrások felhasználása, az energiaszegénység felszámolása. Mindezek vonzataként a gazdaság élénkülése, új termelő beruházások létrejötte várható, közvetlen és közvetett hatásként pedig új munkahelyek kialakulására is számítani lehet.
A Körics Euroconsulting szerint pozitív, hogy a pályázatok gyorsabb elbírálása mellett, a támogatás intenzitás megemelésével, már alacsony - akár egymillió forinttól kezdődő - támogatási összegtől, akár másfél milliárd forintig lehet pályázati támogatáshoz jutni.
Az önkormányzatok pályázhatnak többek között megújuló energiahordozó-felhasználás növelésére, geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek előkészítésére, fejlesztésére, valamint helyi hő és hűtési igény megújuló energiaforrásokkal történő kielégítésére.MTI
Cikkek
Még mindig egyre több cég van súlyos válságban
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 15:23
A februári ugrást követően márciusban ugyan kevesebb új felszámolást indítottak, de az éves trend lényegesen nem változott, azaz továbbra sem enyhültek a cégvilág válságjelei
Cikkek
Az ezüst most már új csúcsokat ostromol a világpiacon
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 15:09
Az ezüst ára 38 éves csúcsra emelkedett a világpiacon, unciánként 38,49 dolláron jegyezték hétfőn 14 óra körül. Pénteken este 37,74 dolláron zárt az ezüst New Yorkban
Cikkek
Túladósodás: segíthetne a magáncsőd intézménye is?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 14:47
Bár az egyoldalú banki szerződésmódosításokról szóló szabályozás alkalmas lehet az ügyfelek jogainak védelmére, a túladósodás megakadályozására hozott szabályok betarthatatlanok - állapította meg az ombudsman
Cikkek
A német autóexportőrök éve lehet 2011
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 14:13
Jó évkezdet után új rekordra számítanak az idei egész évi kivitelben a német autóexportőrök.
Az idei első negyedévben 11 százalékkal, 1,2 millió járműre nőtt a kivitel, a német járműipari szövetség, a VDA hétfőn közzétett adatai szerint. A VDA-elnöke szerint 4,45 millió járművel az idén csúcsot dönthet az export.
A szervezet adatai szerint a német belső piac fejlődése is kedvező irányt vett az első negyedévben: 14 százalékkal 764 ezerre nőttek az autóeladások.
A német autógyárakban az idei első három hónapban 1,5 millió járművet gyártottak, 8 százalékkal többet mint tavaly, ebben az időszakban, megközelítve ezzel a 2007-es rekordszintet.
A német autóimportőrök szövetsége, a VDIK szerint az idén magához tér Németországban az új személyautók piaca és a tavalyi, mintegy 23 százalékos eladáscsökkenés után 6 százalékkal bővül majd. A német gazdaság kilátásai a lassú, de biztos kilábalást vetítik előre - állítja a VDIK elnöke, aki szerint 2011-ben 3,1 millió új autó kerülhet forgalomba, és ha a gazdaság jól teljesít, könnyen átléphetik ezt a határt is.
MTI
Cikkek
Az orosz olajtermelés csökkent, az export nőtt márciusban
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 14:03
Oroszország olajtermelése némileg csökkent márciusban az előző hónaphoz képest, ugyanakkor jelentősen nőtt az olajkivitele.
Az orosz energiaügyi minisztérium hétfőn közölt adatai szerint a márciusi olajtermelés napi 10,20 millió hordóra mérséklődött a februári 10,23 millió hordóról. Az orosz olajkivitel eközben 8,1 százalékkal napi 4,42 millió hordóra bővült a februári 4,09 millió hordóról.
Ugyancsak a minisztérium adatai szerint márciusban az orosz gáztermelés napi 1,99 milliárd köbméterre csökkent a februári 2,05 milliárd köbméterről. A legnagyobb orosz ágazati cég, a Gazprom gáztermelése napi 1,54 milliárd köbméterre csökkent a februári 1,57 milliárd köbméterről.MTI
Cikkek
Nukleáris pánik: meddig bírná a világ atomenergia nélkül?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 13:58
Németország nettó áramimportőrré vált, miután a fukusimai atomerőműben bekövetkezett balesetet követően a kormány átmenetileg leállította az ország hét régebbi atomreaktorát.
Az energiaipari és vízgazdálkodási szakmai szövetség hétfőn ismertetett adatai szerint Németország naponta 50 gigawatt áramot importál, ez nagyjából másfél reaktor kapacitásának felel meg. Ebből 30 gigawattot Franciaországból és 20 gigawattot Csehországból. A RWE német áramszolgáltató szerint elég nagy valószínűséggel a francia áram szinte teljes egészében, a csehországi nagyjából 30 százalékban származhat atomerőműből.
Az RWE szóvivője szerint Németország eddig több áramot termelt, mint amennyit elfogyasztott, s ezért exportált.
Angela Merkel német kancellár március közepén jelentette be, hogy Németország három hónapra lekapcsolja az energetikai hálózatról az 1980 vége előtt üzembe helyezett hét atomreaktorát, a meglévő 17-ből.
A hét érintett reaktorból egy Schleswig-Holsteinben, egy Alsó-Szászországban, kettő Hessen tartományban, kettő Baden-Württenbergben, egy pedig Bajorországban található. Leállításuk négy nagy, atomerőműveket is üzemeltető energetikai céget érint: a Vattenfall nevű svéd csoport egyik leányvállalatát, az EON és az RWE német magántársaságokat, valamint az EnBW állami regionális szolgáltatót.
A német kormány tavaly döntött úgy, hogy az ország összesen 17 nukleáris reaktorának a működési idejét átlag 12 évvel meghosszabbítja, felülírva ezzel a megelőző kabinet döntését, amelynek értelmében 2021-ig bezárták volna valamennyit.
MTI
KKV
500 milliárdos tehercsökkentő-csomagot kaphatnak a vállalkozások
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 13:42
Az idén összesen 500 milliárd forinttal csökkenhetnek a vállalkozások adminisztrációs terhei - közölte Cséfalvay Zoltán
Cikkek
Üzemanyagárak: ötösével lépked felfelé a benzin
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 13:35
Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel benzinár új történelmi csúcsot ér el
Cikkek
Az NFM egyeztet a tiltakozó taxisokkal
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 13:20
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tovább egyeztet, a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetét (TGFSZ) is bevonva, a taxirendelet tervezetéről - mondta Fárbás Tibor, a szakszervezet szóvivője az MTI-nek hétfőn Budapesten, miután átadták a több mint ezer aláírást tartalmazó tiltakozó dokumentumukat Székely Andrásnak, az NFM osztályvezetőjének hétfőn Budapesten.
A rendelet tervezetében megfogalmazott öt évre szóló engedély, és a régi taxisokra is kiterjedő vizsga ellen tiltakozik leginkább a szakszervezet. Emellett a jelenlegi maximált áras tarifa helyett egy sávosan degresszív, hatósági áras tarifát szeretnének meghonosítani, továbbá szabályoztatnák az engedélyek számát - tette hozzá a szóvivő.MTI
KKV
A nők virágoztathatnák fel a tőzsdei cégeket?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 13:10
Női kvóta bevezetését javasolja az EB a tőzsdén jegyzett vállalatok felsővezetésében - 100-ból 82 felső vezető azonban nem örülne ennek
Makro / Külgazdaság
Nagy konspiráció az önkormányzatoknál?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 12:50
A szegedi polgármester szerint összehangolt akció eredménye volt a fideszes vezetésű önkormányzatok elmúlt ciklusbeli kötvénykibocsátása
Cikkek
Kína megafúziót tervez a réziparban
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 12:43
Óriásfelvásárlásra készül Kína legnagyobb rézipari vállalata, a Minmetals Resources: 6,5 milliárd dollárt ajánlott az Equinox Minerals nemzetközi csoportért, amelynek részvényeit a torontói és a Sydney-i tőzsdén jegyzik, és amelynek Zambiában és Szaúd-Arábiában vannak jelentős rézbányái.
A világ rézkeresletének 40 százalékát adó Kína a fém árának emelkedésére való tekintettel nagy lendülettel terjeszkedik külföldön, s ha a mostani üzlet létrejön, akkor értékét tekintve ez lesz Kína eddigi negyedik legnagyobb határon túli felvásárlása.
Az Equinox hétfőn megerősítette a felvásárlási szándékot, s közölte, hogy az igazgató tanács hamarosan megvitatja az ajánlatot.
A Minmetals - amelynek Ausztráliában és Ázsiában vannak érdekeltségei - 7 kanadai dollárt ajánlott minden egyes Equinox részvényért, ez 23 százalékos felár a pénteki 5,71 dolláros záróárhoz képest. Sydneyben a tőzsdén 29 százalékkal 7,35 ausztrál dollárra emelkedett az Equinox részvényeinek az ára, meghaladván a kínai ajánlatot feltételezve, hogy lesznek még rivális ajánlattevők, amelyek magasabb árat fognak kínálni.
Elemzők rámutattak: a réz keresletének, illetve az előállítási költségek növekedése miatt további nagy fúziók várhatók, és az árak is emelkedni fognak.
A réz ára 120 százalékkal ugrott meg az elmúlt két évben, hétfőn tonnánként 9.350 dollár volt a jegyzése Londonban, de februárban 10 ezer dollár fölött is járt az ár.MTI
Cikkek
Globális utórengések: visszahúzza a világgazdaságot Japán
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 12:30
A japán katasztrófa máris komoly visszahúzó erőt gyakorol a globális feldolgozószektorra - áll londoni makroelemzők felmérésében
Cikkek
A visszérbetegség kezelhető
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 12:10
A jó idő beköszöntével egyre többen érzik zavarónak a visszereket. A nyári kánikula előtt érdemes kitalálni mit tehetünk ellene - mondta Kósa Éva angiológus
Cikkek
4,2 milliárd eurót utaltak haza a lengyelek
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 12:06
Tavaly 4,2 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozó lengyelek a nemzeti bank kimutatásai szerint, s az idén újabb rekord várható.
A Dziennik Gazeta Prawna című lap hétfői írása szerint a német munkaerőpiac május 1-jére tervezett teljes megnyitása és a nyugat-európai országok gazdasági helyzetének javulása még több lengyelt csábíthat külföldi munkavégzésre: becslések szerint május 1-je után még legalább ötszázezren távozhatnak Németországba, s ezzel 800 ezerre nőhet az ott dolgozó lengyelek száma a 38 milliós Lengyelországból. Ez azt jelentheti, hogy csupán Németországból 2 milliárd eurót küldhetnek majd haza.
A hazautalt összeg az idén meghaladhatja a korábbi, 2007. évi rekordot, amikor 5,2 milliárd eurót küldtek haza a lengyelek. A lengyelek 2004 óta összesítve 110 milliárd eurót utaltak haza.MTI
Cikkek
Horvát bizalmatlankodás: az INA tiltólistán marad a Mol árnyékában
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 12:02
A Lex INA-nak is köze volt a horvát olajtársaság papírjainak felfüggesztéséhez, de a tiltást fenntartják a zágrábi tőzsdén
Cikkek
Délutánra megjön a hidegfront
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 11:58
Ma napközben északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, megvastagszik a felhőzet, és kezdetben csak a Dunántúlon, majd a középső területeken is egyre többfelé alakulnak ki záporok, - néhol akár kisebb jégesővel kísért - zivatarok, a front mentén ugyanis erős összeáramlási zóna várható. A szélcsendes idő délutánra a visszájára fordul: a Dunántúlon az északnyugati szelet zivataroktól függetlenül is viharos, 60-70 km/h - a Bakonyban akár még ezt meghaladó - széllökések kísérhetik. A front előtt még meleg lesz, 20-24°C-ot mérhetünk a délutáni órákban - tájékoztatott az Időkép.hu.
Éjjel országszerte erősen felhős, borongós lesz az ég, a csapadéksáv egyre inkább kelet felé fog tolódni, kedden reggel már csak a Duna vonalától keletre, valamint a déli megyékben számíthatunk további esőre, záporesőre, az Észak-Dunántúlon lassan megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az északi-északnyugati szelet még élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Délelőtt még a Tiszántúlon lehet kisebb eső, záporeső; majd mindenütt megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet, délután csak futó záporok alakulhatnak ki. Kissé gyengül a nappali felmelegedés, a csúcshőmérsékletek 13 és 18°C között várhatóak.
Az Időkép.hu szerint orvosmeteorológiai szempontból erős hidegfronti hatásra készülhetünk. Rossz lehet a közérzetünk, heves fejfájásra, migrénre panaszkodhatunk. Ízületi és görcsös panaszaink is erősödhetnek, ez elsősorban a kismamákat viselheti majd meg.Privátbankár
Befektetés
Felemás egyenleg az arany és az ezüst piacán
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 11:47
Január első kereskedési napjától számítva az arany dollárban jegyzett árfolyama 3,64 százalékot, az ezüst 23,48 százalékot drágult Londonban - írja az Aranypiac.hu
Cikkek
A Fidesz már látja elnökségünk sikereit
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 11:27
A Fidesz szerint már a soros EU-elnökség félidejében látszanak részeredmények, kiemelendő sikerek. Az EU soros elnökeként Magyarország célul tűzte ki, hogy fél év alatt Európa erősebbé váljon. Az elnökségi munkát csak egészében lehet értékelni, de már most, félidőben látszanak részeredmények, kiemelendő sikerek - reagált Orbán Viktor kormányfő hétfői, parlamenti felszólalására a fideszes Balla Mihály.
Mint mondta, az élet átírta a felkészülési időszakban készített forgatókönyvet, de a kormány és a magyar elnökség sikeresen hajtotta végre a témák szerinti rugalmas váltást. Példaként említette a gazdasági kormányzást, az energiaügyeket, a romastratégia megalapozását, a Duna-stratégiát, a kohéziós politikát, a közös agrárpolitikát.
MTI
Cikkek
Újabb csúcson a spanyol munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 11:17
Spanyolországban újabb csúcsra nőtt a munkanélküliség márciusban, az elhúzódó gazdasági válsággal küszködő 40 milliós országban 4,3 millióan voltak állás nélkül - miközben az eurózóna munkapiaci mutatói javulást mutatnak.
Márciusban már az egymást követő nyolcadik hónapban nőtt a munkanélküliség, februárhoz viszonyítva 0,8 százalékkal, azaz 34.406 fővel. A gazdasági válság elhúzódását a szolgáltatási szektor szenvedte meg leginkább, itt volt a legtöbb elbocsátás: az ország gazdasági teljesítményének 70 százalékát adó ágazatban 14.836-tal, 0,6 százalékkal nőtt az állás nélkül lévők száma. Ugyanakkor a válságban leginkább meggyengült építőiparban 4,4 százalékkal csökkent a munkanélküliség márciusban, némi stabilizálódást sejtetve.
Az Európai Unió tagországai közül Spanyolországban a legnagyobb a munkanélküliség, februárban meghaladta a 20 százalékot, ami több mint kétszerese az uniós átlagnak.
A kormány a gazdaság rendbetételét célzó törekvései ellenére nem számít arra, hogy az idén nőni fog a foglalkoztatottság, ez inkább az év végén, a jövő év elején várható.
MTI
Cikkek
Felívelő pályán: a fekete hattyú sem állhat a világgazdaság útjába?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 11:12
A globális gazdasági növekedési kilátások kedvezően alakultak az év első hónapjaiban. A közel-keleti országok politikai válsága, valamint a japán földrengés súlyos gazdasági következményei komoly korrekciót eredményeztek
Cikkek
LMP: adóverseny helyett adóharmonizációt!
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 11:08
Az LMP szerint nem adóversenybe, hanem az adóharmonizációba kell beszállni. Schiffer András, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn a parlamentben - a magyar EU-elnökséggel foglalkozó miniszterelnöki felszólalásra reagálva - jelezte, nem az elnökség félidején szeretné értékelni az eddigi tevékenységet. Hozzátette, hogy az LMP respektálja a kormányfő által említett eredményeket.
Az energiapolitikában valóban jelentősek az előrelépések, de a közös árampiachoz akkor lehet csatlakozni, ha az energiapiaci szabályozás tekintetében is biztonság van, "nem pedig ámokfutás" - mondta a Schiffer András, aki szerint most a gazdasági kormányzás, az adóharmonizáció, illetve az adóverseny közötti ellentét kérdései a fontosak. Nem adóversenybe, hanem az adóharmonizációba kell beszállni - jelentette ki.
MTI
Cikkek
Orbán: Magyarországon ma a politika távolról sem tökéletes
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 10:48
A kormányfő szerint "félidőben" a legfontosabb, hogy Magyarország kiáll saját magáért az Európai Unióban, és ha kell, vállalja a konfliktusokat is. Feladat van még bőven
Cikkek
Magyar orvosképzés Norvégiában?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 10:45
Norvégiában indítana orvosképzést a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - adta hírül hétfőn az Új Dunántúli Napló.
Miseta Attila, a PTE orvosi karának dékánja elmondta, hogy a terv még csak embrionális állapotban van, de az érintettek körében nagy az elszántság, hogy a skandináv országban a kar szervezésében induljon orvosképzés.
A pécsi orvosi karra 2008-ban és 2009-ben is mintegy kétszáz norvég diák iratkozott be, ezért vetődött fel a kihelyezett képzés gondolata; ez emelné a PTE presztízsét is.
A norvég egészségügyi intézmények magas színvonalúak, de viszonylag kevés az orvos, a szakorvos és a nővér. Elegendő képzett orvost a környező országokból sem sikerül toborozni, ezért a frissen végzett magyar orvosok egyik fő célállomása éppen Norvégia - olvasható a baranyai napilapban.MTI
Cikkek
100 ezer kelet-európai indul Németországba?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 10:06
Az eddigi munkapiaci korlátázások május elsejei eltörlését Németországnak nem fenyegetésnek, hanem esélynek kell tekintenie - mondta Andor László magyar EU-biztos
Cikkek
Hogyan választ olimpikonunk ablakot?
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 09:32
Kecske is, káposzta is? Az energiatakarékos ablak és a barátságos fényben ragyogó lakás eddig ellentétes fogalmak voltak. A BAU 2011 müncheni szakvásáron bemutatott osztrák nyílászáró innováció feloldja az ellentmondást (x)
Részvény / Deviza / Áru
Csökkenéssel kezdett a BÉT is
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 09:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,90 pontos csökkenéssel, 23.599,15 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,14 százalékkal gyengült.
MTI
Cikkek
Elektronikus jegyeket akar a főváros
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 08:58
Komolynak tűnik a budapesti városvezetés azon szándéka, hogy elektronikusjegy-kezelő rendszert vezessen be. A papír alapú jegykezelés csak viszi a pénzt
Cikkek
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 08:09
Az előző heti jelentős erősödést követően enyhén gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn reggelre, a bankközi devizapiacon az eurót 265,58 forinton jegyezték a péntek késő esti 265,30 forintot követően.
Tavaly év végén 278,25 forintot ért az euró, amelynek árfolyama az idén január 10-én volt a legerősebb: 280,84 forint, a leggyengébb pedig 265,25 forint, április 1-én.
A svájci frank jegyzése 202,01 forint volt hétfőn reggel a péntek esti 201,57 forint után. Árfolyama a december 31-i 222,76 forintról január 10-ére egészen 225,49 forintig erősödött az idén, majd gyengült, és a jegyzés hétfő hajnalban volt a legalacsonyabb, 201,40 forint.
Az amerikai dollárt 186,70 forinton jegyezték hétfőn reggel a pénteki 186,53 forint után. Az előző év végén 207,74 forintot ért az amerikai fizetőeszköz egysége. Január 10-én 217,88 forintot is adtak egy amerikai dollárért, míg hétfőn hajnalban, 186,13 forinton volt idei mélypontján a dollár/forint kurzus.
Száz japán jen 221,98 forintot ért hétfő reggel a péntek esti 221,78 forinttal szemben. December 31-én 255,70 forintot ért száz japán jen. A jen árfolyama idén január 10-én, 262,13 forinttal tetőzött, míg legalacsonyabb szintjét, 221,29 forintot, vasárnap késő este érte le.
Az euró dollár árfolyama alig változott hétfő virradóra. Az euró 1,4225 dollárt ért a péntek esti 1,4223 dollárt követően.
A lengyel zloty is enyhén gyengült az európai fizetőeszközzel szemben: az euró 4,0243 zloty-t ért hétfő reggel a péntek esti 4,0163 zloty-t követően. Az euró cseh korona árfolyama csökkent valamivel hétfő reggelre: 24,448 koronáért adtak egy eurót a péntek esti 24,488 korona után.
Kövesse figyelemmel a devizapiac változásait a Privátbankáron >>>MTI
Cikkek
Állami filmstúdiók a csőd szélén
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 08:08
A csőd szélén állnak a magyarországi állami filmstúdiók; ha az Andy Vajna kormánybiztos által fémjelzett nemzeti filmes stratégia nem rendezi megfelelően a helyzetüket, ez év őszén a felszámolás sorsára juthatnak - írta hétfői számában a Világgazdaság.
A vagyonkezelő tulajdonában álló Dialóg, Hunnia, Objektív és Budapest Filmstúdió Kft. az utóbbi években piaci bevételekhez nem tudott jutni, szinte kizárólag a filmről filmre kapott állami pályázati pénzekből próbált megélni - írta a lap.
A Világgazdaság szerint nagy érvágás volt a szóban forgó stúdiók számára az is, hogy a filmes forgalmazási jogok évekkel ezelőtt végleg átkerültek a Nemzeti Filmarchívumhoz, így a stúdiók az általuk korábban forgatott mozifilmek jogdíjaiból sem részesülnek azóta, ami éves szinten 10-20 millió forintos bevételkiesést jelenthet.
A kegyelemdöfés azonban a Magyar Mozgókép Közalapítvány forrásainak zárolása volt a lap szerint, így nem készülnek hazai filmek, a tetszhalottá vált filmstúdióknak szinte semmilyen jövedelmük nem maradt.MTI, Világgazdaság
Cikkek
Gyógyszerárak: puhulhat a Széll Kálmán Terv
Privátbankár.hu | 2011. április 4. 07:34
A hét második felében kezdődnek az egyeztetések a szakmai szervezetekkel a gyógyszerek állami támogatásának megkurtításáról - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A napilap azt közölte: a Széll Kálmán-tervben szereplő pénzkivonás 120 milliárd forintos összege még akár csökkenhet is. Hozzátették: ezt támasztja alá, hogy az angol fordításban már csak 100 milliárdos elvonás szerepel.
MTI, Magyar Nemzet
Friss
Közérdekű
Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
2024 február elsején kezdte meg a működést.
10 perce
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Végleges: befagyasztják a polgármesterek fizetését és a megyei vezetők fizetét megfelezik
13:04
-
Dobban a Dobó tér: július 3-án érkezik az Egy ütős nap
09:59
-
Egy nappal csúsznak az aszfaltozási munkák, szerdán és csütörtökön teljes lezárás lesz a Ráckapu téri felüljárónál
08:32
-
Direkt36: Tíz évig titkolta a kormány a lesújtó kórházi jelentést ami szerint egyetlen kórház sem felelt meg minden előírásnak
07:15
-
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében – Orbán Viktor politikai leszámolást emleget
19:28
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
2026. június 30. 08:44
-
Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
2026. június 30. 06:37
-
„Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
2026. június 30. 10:01



