Hírek
Cikkek Ötmilliárdos FHB-nyereség 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 07:27
Az FHB Jelzálogbank az első háromnegyed évben 5,1 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 23,2 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét - tette közzé a hitelintézet pénteken publikált gyorsjelentésében. A nem auditált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált jelentés szerint az időszaki eredmény kedvezőbb a tervezettnél. A harmadik negyedévi konszolidált adózott profit 1,6 milliárd forint, amely az előző negyedévinél 41,2 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedévinél 21,3 százalékkal magasabb. A konszolidált mérlegfőösszeg egy év alatt 14,1 százalékkal bővült, és szeptember végén 676,6 milliárd forintot tett ki. A részvényesi vagyon éves szinten 23,9 százalékkal nőtt, és szeptember végén megközelítette a 37,6 milliárd forintot. A konszolidált eredmény összetevői közül a nettó kamatbevétel a tavalyi első kilenc havihoz képest 0,5 százalékkal, 12,481 milliárd forintra mérséklődött. Az átlagos nettó kamatmarzs egy év alatt 36 bázisponttal, 2,61 százalékra szűkült. A nettó díj- és jutalékkülönbözet 74,9 százalékkal, 1,322 milliárd forintra nőtt. A működési költségek a tavalyi első háromnegyed évihez képest 6,1 százalékkal emelkedtek, és 9,099 milliárd forintot tettek ki. Az FHB papírjai a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában forognak, a csütörtöki kereskedést 711 forinton zárták. Az elmúlt 52 hétben a részvény legalacsonyabb árfolyama 615 forint, a legmagasabb 1980 forint volt. A bank szeptember végéig 7,425 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 40,1 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakáét, míg a swap hatás nélkül 8,475 milliárd forintot (45,9 százalékos növekedés). A fedezeti célú swap tranzakciók nélkül számított adózott profit 6,11 milliárd forintot tesz ki, 32,4 százalékkal nagyobb a bázisidőszakinál.  A bankcsoport hatékonysági mutatói az egy évvel korábbihoz képest javultak. A költséghatékonysági mutató (működési költség/bruttó pénzügyi eredmény) 53,5 százalékra javult az egy évvel korábbi (adóhatással korrigált) 61,5 százalékról. Az átlagos eszközarányos megtérülés (ROAA) 1-ről 1,1 százalékra, az átlagos saját tőke arányos megtérülés (ROAE) pedig 17,1-ről 18,8 százalékra emelkedett. A P/E mutató (részvényárfolyam/egy részvényre jutó nyereség) 25,9-ről 9,5 százalékra mérséklődött 2007. szeptember végéhez képest. Ha lenne mód másra is felhasználni a pénzt, Ön mire költené a banki tőkeemelésre szánt 300 milliárdos vésztartalékot? Szavazzon! A jelzáloghitelek könyv szerinti értéke éves szinten 9,3 százalékkal, 581 milliárd forintra bővült. A saját értékesítésű jelzáloghitelek nettó állománya éves szinten 12,9 százalékkal, 285,9 milliárd forintra nőtt, a refinanszírozottaké 2 százalékkal, 278,4 milliárd forintra mérséklődött. A jelzálogbank tevékenységének finanszírozására a harmadik negyedévben 75,6 milliárd forintnyi forrást vont be, 68,6 milliárddal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Szeptember végéig összesen közel 140 milliárd forint volt a forrásbevonás, közel 80 milliárddal több, mint a tavalyi első kilenc hónapban. Az első háromnegyed évben kilenc jelzáloglevél-sorozat járt le 59,7 milliárd forint össznévértékben, a visszavásárlások össznévértéke 43 milliárd forintra rúgott. Augusztusban lejárt a két évvel korábban felvett kétéves, 50 millió euró névértékű Schuldschein hitel is, amit a bank újabb két évre, 30 millió euró értékben meghosszabbított. A jelzáloglevelek értéke szeptember végén 518,6 milliárd forint, a fedezeteké 616,9 milliárd forint volt, a fedezettség mértéke 118,96 százalékot tett ki. Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. a harmadik negyedévben 19,6 milliárd forintnyi hitelt folyósított, a csoport saját hiteleinek folyósításából 81,4 százalékkal részesedett. A bank által vezetett lakossági bankszámlák száma szeptember végére meghaladta a 31 ezer darabot, bankkártyából pedig a tavaly szeptemberi bevezetés óta közel 15 ezer darabot bocsátott ki. Az FHB Életjáradék Zrt. megalapításától 2008. szeptember 30-ig összesen 5,1 milliárd forint értékű életjáradéki szerződést kötött (ebből a harmadik negyedévben 1,2 milliárd forintnyit), ugyanakkora mögöttes ingatlanértékkel, s eddig összesen 1,8 milliárd forint járadékot fizetett ki. Keserédes OTP: a számokon még nem látszik a válság Magához nyúlt az FHB is Megtévesztés miatt fizethet az FHB 3,5 milliárdos profit az FHB-nálMTI
Cikkek MÁV-elnök lehet Kákosy 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 07:21
Vasutas lehet Kákosy Csaba: a korábbi gazdasági minisztert a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöki székébe igazolnák - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, Kákosy kinevezését Szabó Pál, az október elején Monorierdőnél négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt lemondott, de utódjának kiválasztásáig hivatalban lévő közlekedési miniszter kezdeményezte. A felmentését szintén a vasúti katasztrófára hivatkozva kérő Kamarás Miklós MÁV-elnök utódjának személyéről azonban még nincs döntés. A Népszabadság információi szerint a felkérésre Kákosy egyelőre nem mondott igent, és a kérdésről a kormány sem tárgyalt. MÁV: nyílt vágányon gyulladt ki egy mozdony MÁV-Cargo: már most bukta az osztrákoknak? Eltűnnek a mínuszok a MÁV-nálNépszabadság
Cikkek Egymilliárdért beszél a kormány 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 07:18
A válság ellenére több mint 1,2 milliárd forintos kormányzati kommunikációs keretszerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal három gazdasági társasággal - írja a Magyar Nemzet. A lap értesülése szerint három tételből állnak az idén ősztől 2009. június végéig szóló megbízások. A Mediaedgecia Hungary Média Ügynökség Kft. a kormányzati kommunikációs kampányokhoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatok elvégzésére 583,3 milliót használhat fel. A Grey Worldwide Hungary Kft.-nek reklámügynökségi szolgáltatásokra bruttó 300 millió forintnyi közpénz áll rendelkezésére. A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.-nek pedig a propagandakiadványok nyomdai előállítását és azoknak a magyar háztartásokhoz történő kiszállítását kell megoldania 333,3 millió állami forintból - olvasható a cikkben. Budai Bernadett kormányszóvivő az 1, 2 milliárd forintot "felemésztő" kommunikációs szerződésekről a lapnak azt mondta: azok keretszerződések, nem konkrét feladatokra vonatkoznak. Így csak később töltik fel őket tartalommal, s bizonyosan nem is használják a pénzeket teljes egészében, ahogy erre a miniszterelnök is ígéretet tett - hangsúlyozta a lapnak a szóvivő. Gyurcsány: mindenki tartson önvizsgálatot Gyurcsány: ebben a helyzetben nincs jó döntés Magyar Nemzet
Cikkek Keserédes OTP: a jelentés még a napos oldalon készült 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 07:09
Az OTP Bankcsoport 2008 első kilenc hónapjában rekordnagyságú, 298,3 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami éves szinten 90,1 százalékos növekedés. De a társaság működését és eredményét jelentős mértékben befolyásoló események szinte kivétel nélkül októberben történtek
Makro / Külgazdaság Hillary lehet a külügyminiszter 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 06:38
Barack Obama megválasztott amerikai elnök fontolóra vette, hogy felajánlja leendő kormányában a külügyminiszteri posztot Hillary Rodham Clintonnak
Cikkek Tudtunk nélkül fertőzzük az ismerőseinket 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 06:27
Egy új, Facebookon és Myspace-en terjedő féregre hívják fel a figyelmet a Panda Security szakemberei
Cikkek Jó biznisz az unió 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 06:18
Párbeszéd és vita hatására pozitív változás érzékelhető az Európai Unióval kapcsolatos kérdések megítélésében
Cikkek A luxust nem adjuk 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 06:13
A fogyasztási javak diszkont és felső kategóriájának együttes erősödése világszerte tovább fokozódik a jelenlegi válságban a középkategóriás termékek rovására
Cikkek Nem is tudjuk, hogy életveszélyben vagyunk 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 06:03
Mintegy 23 ezer kémény életveszélyes Budapesten, és több tízezret nem tudnak a kéményseprők megvizsgálni, mert a lakók nem engedik be őket
Cikkek Megéri hűtlennek lenni 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 19:18
Az idén sem honorálják a biztosítók a hűséget, ezért az ügyfelek többsége már akkor is jobban jár, ha saját biztosítójánál újraköti a kötelező biztosítását.
Cikkek Jobb ha nem tudja, mi van a virsliben! 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 19:10
A legtöbb virslihez a gyártók sokszor rossz minőségű húsnyesedéket, szóját, adalékokat, állományjavítókat adnak, és olykor még a füstös íz is csak aroma kérdése
Cikkek Két gyerek, havi 192 ezer forint 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 18:45
Egy kétgyermekes család egy főre számolt létminimuma két év alatt - a múlt év végére - 20 százalékkal, 48 ezer forintra emelkedett. Az egész családra vetítve a havi létminimum 192 ezer forint
Cikkek Szépített a forint 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 17:43
A régiós devizák kíséretében visszanyerte előző napi veszteségeinek egy részét a forint a budapesti bankközi devizapiacon. Az eurót csütörtök délután négy órakor 269,40/269,80 forinton jegyezték, szemben a szerda délutáni 271,40/60 forinttal, ez 0,70 százalékkal erősebb forint árfolyamot jelent.   Nyitáskor az árfolyam 272,50 forintnál állt, majd a forint kisebb kilengésekkel tarkítva folyamatosan erősödött. A mozgási tartományt nagyjából a 272 és a 269 forintos árfolyamok határolták be. A kereskedést alacsony likviditású piacon, a kereskedők megítélése szerint a forint további sorsát is a nemzetközi befektetői hangulat alakulása határozza meg, belföldi tényezők nem nagyon befolyásolják azt. A dollárt 214,49/70 forinton jegyezték délután, szemben a szerdai 216,92/217,10 forinttal. Az euró kezdeti gyengülést követően visszaerősödött a dollárral szemben a nemzetközi devizapiacokon. Az EKB 1,2525 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát az előző napi 1,2530 dollár után. Az MNB deviza árfolyamjegyzése alapján egy svájci frank 181,56 (szerdán 181,99) forint, 100 japán jen pedig 225,08 (221,86) forint. A bankközi forintpiacon változatlanul a jegybanki alapkamat, 11,50 százalék közelében áll az egynapos finanszírozási (o/n) kamat, a forgalom az elmúlt hetekben megszokott módon igen alacsony. Az egy éven belüli kamatok változatlanul 11,60-11,70 százaléknál vannak. Az Államadósság Kezelő Központ 30 milliárd forint értékben helyezett ki 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az előz aukciónál alacsonyabb érdeklődés mellett, 4 bázisponttal magasabb, 12,72 százalékos átlaghozammal. Az állampapírok másodpiacán a hozamok az egy évnél távolabbi lejáratoknál 5-10 bázisponttal emelkedtek. A 3 éves kötvény referencia hozama 13,27 százalék, az 5 éves kötvényé 12,98 százalék, a 10 évesé 9,96 százalék.  Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Múló rosszullét a forint gyengeségeMTI
Cikkek Az OTP és a Mol húzta a BUX-ot 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 17:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,28 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 11.845,25 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 21,9 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A régiós és a nyugat-európai piacokhoz képest is optimistább hangulatban zárt a magyar börze. Ezt az MTI által megkérdezett szakértők egyebek mellett azzal magyaráztak, hogy az árfolyamok már fontos technikai szinteket értek el. Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője azt mondta, hogy az árfolyamok a magyar piacon az európai trendeknek megfelelően mozogtak, majd 10 óra után 200-250 ponton belüli sávban ingadozott az index. A nap végén a magyar piacon nagyobb optimizmus uralkodott, mint a többi európai börzén általában. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője elmondta, hogy a cseh index 6 százalékos, a lengyel 4 százalékos veszteséggel fejezte be a kereskedést, a nyugat-európai piacokon pedig a stagnálás volt a jellemző. Mindkét szakértő elmondta, hogy nem volt különösebb hír csütörtökön, ami jelentősen befolyásolta volna a kereskedést. Mindketten felhívták a figyelmet arra, hogy pénteken teszi közzé az OTP harmadik negyedéves gyorsjelentését, ami nagyban meghatározhatja a pénteki kereskedést. Mint elmondták, a befektetők nem elsősorban a harmadik negyedév adataira, mint inkább a menedzsment jövőre vonatkozó megjegyzéseire figyel majd. A Mol 345 forinttal, 3,54 százalékkal 10.095 forintra erősödött, 4,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 85 forinttal, 3,36 százalékkal 2.615 forintra nőtt, forgalmuk 12,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,05 százalékkal 564 forintra csökkent, forgalma 2,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 700 forinttal, 2,69 százalékkal 25.300 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 133,8 millió forintos forgalom mellett 740 forinttal, 6,89 százalékkal 10.000 forintra gyengült. A BUMIX 1.492,81 ponton zárt csütörtökön, ez 20,60 pontos, 1,36 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek IMF: igazat mond a magyar kormány 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 17:27
Dominique Strauss-Kahn, az IMF főigazgatója Washingtonban megerősítette: nincs külön szerződés a magyar készenléti hitelkeretről, és minden anyag nyilvános. "Amit a kormány mond, az helyes" - szögezte le az IMF vezetője internetes sajtótájékoztatóján az MTI-nek arra a kérdésére, hogy létezik-e külön hitelszerződés, illetve meg tudja-e erősíteni a magyar kormány azon közlését, hogy ilyen nincs.  "Van egy megállapodásunk a kormánnyal, ez a kialakított program, amely nyilvános, valamint a szakértői jelentés, amely szintén nyilvánosságra kerül napokon belül" - mondta. Hozzátette, hogy az IMF saját szakértői jelentésének befejezéséhez még néhány napra szükség van, de "még ezen a héten vagy a következő hét elején elérhető lesz mindenki számára". Strauss-Kahn elmondta: a magyar kormány erős gazdasági programot tervezett a pénzügyi zavarokra válaszul, és az IMF támogatta a programot a 12,3 milliárd eurós hitelkerettel. Ez a program "a kormányzati kiadásokat és a bankszektort érintő intézkedésekre koncentrál, amelyeknek központi szerepük van a bizalom és a magyarországi pénzügyi piacok normális működésének helyreállításához". A program célja a pénzügyi szektor stabilitásának helyreállítása és a gazdasági felépülés feltételeinek megteremtése. Az IMF főigazgatója hangsúlyozta: a program külön figyelmet fordít a népesség legsérülékenyebb csoportjaira, "például az alacsony jövedelmű nyugdíjasok juttatásai védettek". Ezenkívül "Magyarországon viszonylag jó szociális juttatások vannak, amelyek szintén enyhíteni fogják ezen intézkedések szociális hatásait".     Mint hangsúlyozta: jelentős a kihívás a bizalom helyreállításával és a gazdaság növekedési pályára való visszatérésével kapcsolatban, de a jelen gazdasági program és a kormány szilárd szándéka garantálni fogja a sikert. Arra a kérdésre, hogy az IMF ajánlotta-e fel a segítséget, vagy a magyar kormány folyamodott érte, azt felelte: az IMF feladata, ha gond támad, segítsen. "Elemeztük az ország helyzetét, megvitattuk a hatóságokkal, a magyar kormány szeretett volna beszélni az IMF-fel egy esetleges programról, hogy tudunk-e segíteni nekik megoldani a gazdasági helyzetet" - mondta. "Miután a magyar kormány segítséget kért, kialakítottuk ezt a programot, és biztosítjuk a finanszírozást, hogy sikeres legyen" - mondta. Az MTI kérdésére kifejtette: az IMF legközelebb decemberben küld szakértőket Magyarországra, majd február környékén kerül sor a hitelprogram rendes felülvizsgálatára. "Nagyon szorosan nyomon fogjuk követni a kormánnyal a program teljesülését" - mondta. Arra a kérdésre, hogy romlott-e a gazdasági környezet Magyarországon, amióta az IMF jóváhagyta a hitelkeretet, úgy felelt: "ellenkezőleg, az IMF által biztosított összeg célja a piac stabilizálása volt, és a program indítása óta azt látjuk, hogy a piaci helyzet javulóban van". Mint hozzátette, a jelenlegi erőfeszítések a tartalékok növelésére, valamint a pénzpiac stabilizálására irányulnak, "szerintem a program jó úton halad, és amit megpróbáltunk elérni, azt helyesen végrehajtották". Az IMF-főigazgató arra a kérdésre, hogy véleménye szerint a forintot érte-e olyan nagy arányú támadás, mint az angol fontot a 90-es évek elején, azt mondta: a brit gazdaság annak idején kissé más helyzetben volt, nem volt globális krízis. Most válság van, de Magyarország nem az egyetlen, amelyik ilyen kihívással néz szembe. Most az történik, hogy "a pénzügyi piacok zavarai miatt a bankok és a magánbefektetők kockázatvállalási kedve csökkent, a tőke egyfajta repatriálásának vagyunk tanúi", a hiteláramlás nemzetközileg visszaesett. "Szóval, ami a Magyarország és a világ többi része közötti kapcsolatban végbemegy, az nem nagyon tér el attól, mint ami más gazdaságok esetében történik" - mondta. Hozzátette, hogy Magyarország esetében talán egy kicsit erősebb a hatás a korábbi nagy arányú külföldi tőkebeáramlás és a magas külföldi és lakossági eladósodottság miatt, "ezért mélyebbek lehetnek a problémák". "Ezért segítünk ezzel a programmal, de Magyarország helyzete nem egyedi" - jelentette ki. Strauss-Kahn végül az IMF alakulóban levő szerepe kapcsán kifejtette: ha a cél az ilyen válságok megelőzése, akkor egy korai, pontosabb vészjelző rendszerre lesz szükség, ennek pedig részét képezik az IMF előrejelzései. Rámutatott, hogy a Valutaalapot sokan bírálták, amiért tavaszi előrejelzése a világgazdaságra és Magyarországra nézve is túlságosan borúlátó volt, "de az IMF-nek lényegében igaza volt". IMF: nem lesz hitelszerződés Gyurcsány: jobban szeretek adni, mint elvenni   Kiszolgáltatott a forint Fidesz: elsőként jöjjön a nulla százalékos járulék Az MDF is sürgeti az eurót Bankmentés: elnapolták a vitát MTI
Cikkek Orbán: rossz úton járunk! 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 16:54
Egész Európa a munkahelyek megvédése, a gazdasági növekedés, valamint a kis- és középvállalatok támogatása irányába fordul - állapította meg Orbán Viktor
Cikkek Ki hinné? Csúcsot döntenek az ipari ingatlanok 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 16:41
Több mint 1,3 millió négyzetméter a modern magyar ipari ingatlanpiaci állomány, ami közel háromszorosa a 2007 azonos időszakában regisztrált értéknek
Cikkek Bruttó 20 ezer forintot kap minden közalkalmazott 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 16:21
Egyszeri, bruttó 20 ezer forintos keresetkiegészítést kapnak a közszférában dolgozók december elején - közölte Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, a kormány még tavaly vállalt garanciát arra, hogy a közszférában dolgozóknak a reálkeresete átlagosan 2008-ban is megőrzi a vásárlóértékét. A kabinet elkötelezett abban, hogy betartsa ezt, még akkor is, ha azóta jelentősen megnehezedtek a feltételek - fűzte hozzá. A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban született az a megállapodás, amelynek értelmében a korrekciós intézkedést idén két ütemben hajtja végre a kormány. Az elsőt, az egyszeri, bruttó 15 ezer forintot július elején kapták meg a közszféra dolgozói, a másodikat pedig - amely szintén egyszeri, de több, bruttó 20 ezer forint - december első napjaiban. A keresetkiegészítés nagyjából 700 ezer embert érint - jegyezte meg Budai Bernadett; hozzátéve, hogy a második részlet körülbelül 18 milliárd forint többletforrást igényel, amelyet a központi költségvetés céltartalékából fizetnek ki. Húszezres plusz a közszférában Tömeges elbocsátások: több mint 2000 érintett Közel az egyetértés a plafontörvényben Költségvetés titkos IMF-szerződéssel? A 10 legjobb szakma a válság idejéreMTI
Cikkek Az euró lesz a megmentőnk 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 16:14
A kkv-k támogatását, az euróövezethez való csatlakozás előszobájának tartott, ERM-II. árfolyamrendszerbe történő belépést jó iránynak tartják piaci elemzők a válság kezelésében
Cikkek London már bánja az olimpiát 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 15:39
London nem pályázott volna a 2012-es nyári olimpiai játékokra, ha a brit kormány már akkor tudja, hogy recesszió jön - mondta az olimpiáért felelős miniszter.
Cikkek 56 milliárd dollár az amerikai külkerhiány 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 15:29
A vártnál kissé jobban csökkent szeptemberben az amerikai külkereskedelem deficitje: 56,47 milliárd dollárra, az elemzők által várt 57,3 milliárd helyett. A szeptemberi adattal együtt az augusztusit is 59,08 milliárd dollárra lefelé módosították, a korábban kiadott 59,14 milliárdról. Az import szeptemberben 5,6 százalékkal 211,87 milliárd dollárra esett, az export 6,0 százalékkal, 155,4 milliárd dollárra csökkent a lassuló amerikai gazdaságban. 11,6 milliárd az októberi hiány A PM újrarajzolta a makropályát MTI
Cikkek Szenved a magyar tej 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 15:27
Ebben az évben a múlt évihez képest mintegy 14 százalékkal csökkenhet Magyarországon a feldolgozott tej mennyisége
Cikkek Veszélyes játék a béreken spórolni 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 15:16
Egyetlen szakszervezeti felszólaló sem volt a gazdaság csúcson, aki elfogadhatónak nevezte volna a bérek csökkentését a gazdasági válság elleni fellépésben, e tekintetben a szakszervezeti vezetők számos más eszközt emeltek ki, a gazdaság kifehérítésétől a foglalkoztatás növeléséig. A gazdasági válság terheit nem lehet a munkavállalókra terhelni, országos bérmegállapodásra szükség van - képviselte a szakszervezeti véleményt Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, és Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek elnöke. "A magyar gazdaság válságról válságra bukdácsol, s ennek következményeit, a válság terheit nem lehet a munkavállalókra terhelni" - mondta  Gaskó István. Ha a kormány és a munkaadók elképzelési valóra válnak, akkor  a közszférában a nominális bérek 13-15 százalékkal csökkennek, a versenyszférában pedig befagynak, ami vállalhatatlan - jelentette ki a Liga elnöke. Gaskó István arról is beszélt, hogy a feketegazdaságban ezer milliárdos jövedelmeket rejtenek el, ehhez képest tavaly 50 milliárd forint folyt be a gazdaság fehérítéséből. Ha a gazdasági csúcs résztvevői egyetértenek Bajnai Gordon itt vázolt elképzeléseinek több tételével, akkor nem haszontalan a véleménycsere - jelezte  Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint az egész társadalom érdeke a stabilitás, amelyhez hozzátartozik az országos bérmegállapodás. A minimálbér elleni támadások, a korkedvezmény elleni támadások nem segítik a megállapodást - fordult a szakszervezeti elnök a Magyar  Kereskedelmi és Iparkamara elnökéhez, hozzátéve, hogy bizonyos változásokhoz még nem érett meg az idő. A szakszervezetek elutasítják a munkaadói szervezetek javaslatát, amely szerint egy félév múlva lehet tárgyalni béremelésről - hangsúlyozta Borsik János, mivel "eddig sosem volt korrekció félév után". Az elnök szeretné, ha a minimálbérek és általában a bérek emelkednének a munkabéke megőrzése érdekében. A közszféra valamennyi munkavállalójának érdeke, hogy mérséklődjenek a válság következményei - mondta Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke. Megfogalmazta, hogy továbbra sem látja az egyetértés, együttes cselekvés átfogó jeleit. A SZEF elnöke utalt arra, hogy évek óta vesztesnek érzik magukat a közszféra dolgozói, most már az ígéret is keresetcsökkenés számukra. Szerinte a válságból való kilábaláshoz növelni kell a hozzáértést és szakszerűsítést jelentő bürokráciát, de a bürokratikus rendszereket csökkenteni kell. Úgy ítélte meg, hogy Magyarország legnagyobb vesztesége a szakszerűség hiánya, az országgyűlésnek, az önkormányzatoknak a jogalkotás szakszerűségében adóssága van, de ezt nem lehet áttolni az ott dolgozó munkavállalókra. A béreket nem szabad visszafogni, mert ezzel csökken a kereslet - hangoztatta Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke. Kiemelte: a közszféra nem azonos a bürokráciával. A közszférában meg kell határozni a feladatokat, és ennek elvégzéséhez biztosítani kell a feltételeket. Kuti László egyetértett azzal, hogy a reformokat meg kell lépni. Úgy vélekedett, hogy rövid távon meg kell oldani a piac problémáit a kereslet és a kínálat oldalán egyaránt. Pataky Péter a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint a béreken spórolni "életveszélyes" dolog, mert azzal leértékelődik a magyar munka. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek szorgalmazzák a ténylegesen minimálbérből élők jövedelmének növelését, ezt a gazdaság kifehérítése egyik eszközének is tartják. A szakszervezeti vezető az asztalon lévő stabilizációs és gazdaságélénkítő elképzelések négy veszélyére hívta fel a figyelmet. Elsőként a munkahelyek veszélyeztetettségéről szólt. Kiemelte, hogy a munkahelyek megőrzése érdekében strukturális változtatásokra, összetett eszközrendszer alkalmazására van szükség a támogatásokon túlmenően. A támogatások viszont kizárólag világos és szigorú eszközrendszer és ellenőrzés mellett lehetnek eredményesek - mutatott rá az MSZOSZ elnöke, egyben felajánlotta a szakszervezetek közreműködését és segítségét ebben. Másodikként szólt a munka értékének megőrzéséről, azt üzenve a munkáltatóknak, hogy a jelenlegi bértárgyalási ajánlatuk - amely a bérek szinten tartását tartalmazza - elfogadhatatlan. Pataky Péter arra hívta fel harmadikként a figyelmet, hogy egészében a munkát, és nem csak a munkáltatók terheit kell csökkenteni. Vagyis a munkavállalók terheit, a jövedelemadót és az általuk fizetett járulékokat is mérsékelni kell. Végezetül az adórendszer egészét ostorozta a szakszervezeti vezető. Rámutatott, hogy nem megfelelő az arány a munkajövedelmeket, a fogyasztást, a tőkejövedelmeket és a vagyonokat terhelő adóelemek között. A MSZOSZ elnöke nem zárta ki, hogy a nyugdíjrendszerhez hozzányúljanak, de hangsúlyozta, hogy ez csak rendszerszerűen, a társadalmi és magánnyugdíj-pénztárakba fizetendő járulékok arányának megváltoztatásával lehetséges. "Annyit fogyaszthatunk, amennyit megtermelünk" Gyurcsány: ez lett a vége az egymásra mutogatásnak Kóka: mindenki az adóra panaszkodik Bajnai úgy érzi, jól sikerült a csúcs Gyurcsány: mindenki tartson önvizsgálatot - összefoglaló Csúcs 2.0 - 5 óra elég a megmeneküléshez? Gyurcsány megnevezte főellenségét Bajnai: 1400 milliárd a vállalkozásoknak Matolcsy: legyen 20% a munkaadói járulék! Herényi új adórendszerért kiáltMTI
Cikkek Reggelire megesznek a spekulánsok 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 14:55
Magyarország könnyű prédának bizonyult a spekulánsok számára a globális pénzügyi válságban, mert nem tagja az euróövezetnek, de nem kellene az IMF segítségére támaszkodnia, jelentette ki az osztrák jegybank kormányzója, aki egyben az Európai Központi Bank kormányzótanácsának is tagja. Ewald Nowotny szerint az euróövezeten kívüli országok könnyű prédái a spekulációnak. Mindazonáltal az EU országok számára prioritás kellene legyen, hogy nem támaszkodnak az IMF-re - hangsúlyozta Nowotny, és ezzel összefüggésben javasolta az Európai Unió kelet-európai tagok megsegítésére szánt válságalapjának megduplázását, 50 milliárd euróra. Nowotny a belga jegybank által rendezett, pénzügyi stabilitással kapcsolatos szemináriumon szólalt fel csütörtökön Múló rosszullét a forint gyengesége Majd az Unió megfogja Magyarország kezét Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek A K&H is felfüggeszti a svájcifrank-hiteleket 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 14:32
A lakossági hitelezés területén a K&H Bank november 17-től, azaz jövő hétfőtől felfüggeszti a svájci frank alapú kölcsönök nyújtását - jelentette be Marko Voljc, a K&H Bank vezérigazgatója. Elmondta,  a K&H Bank a jövőben a forintban, illetve az euróban történő hitelezésre koncentrál. A bank adózás előtti eredménye az idei első háromnegyed évben 14 százalékkal 39,9 milliárd forintra nőtt. Az adózás utáni nyereség 27,8 milliárd forint lett, ez az adat 6,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 26,2 milliárd forintnál. Amennyiben a 2007-es adózás utáni eredménybe nem számítja be a bank a Giro Bankkártya Rt.-ben részesedésének tavalyi eladását, amelynek nettó eredménye 6,9 milliárd forint lett, akkor a bank idei háromnegyed éves nyeresége - 27,8 milliárd forint - már 44 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakának adatánál. A bank mérlegfőösszege ez év szeptember végén 2.755 milliárd forint volt, ez 22,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Kiszolgáltatott a forint 2 in 1: Mentőmellény és kényszerzubbony egyben Jókorát suhintott a brit jegybank  MTI
Cikkek "Annyit fogyaszthatunk, amennyit megtermelünk" 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 14:24
A monetáris politika döntései a pénzügyi stabilitást kívánják elősegíteni - mondta Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke a gazdasági csúcson a Parlamentben. Karvalits Ferenc elmondta: a pénzügyi, gazdasági válság nyomán tovább lassul a gazdaság, ugyanakkor Magyarország nem fogyaszthat többet, mint amennyi jövedelmet megtermel. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke hangsúlyozta: Magyarországnak vissza kell szereznie a befektetők bizalmát, s ennek érdekében a kitűzött konvergenciapályán tovább kell haladnia, úgy, hogy a gazdasági válságból való kilábalás nem képzelhető el a költségvetési hiány növelésével, sőt a GDP-arányos adósságot csökkenteni kell. "A forintba fektetett bizalmat erősítette a jegybank kamatemelése és a nemzetközi szervezetek támogatása, az állam pedig egy jelentős kiigazítást vállalt be, amelynek eredményeképpen az egyik legfeszesebb európai költségvetés valósulhat meg 2009-ben, ahol reményeink szerint a kormányzat bevételei két százalékkal meghaladják az elsődleges kiadásokat" - fogalmazott Karvalits Ferenc. Véleménye szerint a szükséges adócsökkentés csak a kiadások tartós lefaragása mellett képzelhető el. A monetáris politika legfontosabb feladata a pénzügyi közvetítő rendszer olajozott működésének biztosítása - rögzítette a jegybank alelnöke. A világgazdaság  növekedési kilátásainak romlása, a középtávú inflációs kilátások számottevő javulása jelentősen tágítja a kamatpolitika mozgásterét, ugyanakkor a bankrendszer egészének érzékenysége a forint esetleges nagyobb leértékelődésére korlátot jelent a monetáris politika számára - magyarázta Karvalits Ferenc. Gyurcsány: ez lett a vége az egymásra mutogatásnak Kóka: mindenki az adóra panaszkodik Bajnai úgy érzi, jól sikerült a csúcs Gyurcsány: mindenki tartson önvizsgálatot Csúcs 2.0 - 5 óra elég a megmeneküléshez? Gyurcsány megnevezte főellenségét Bajnai: 1400 milliárd a vállalkozásoknak Matolcsy: legyen 20% a munkaadói járulék! Herényi új adórendszerért kiáltMTI
Cikkek Veres: reformra fel! 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 14:23
Veres János elodázhatatlannak nevezte az önkormányzati, a szociális és az adórendszer átalakítását a gazdasági csúcson a Parlamentben.  A pénzügyminiszter megerősítette: a kormánynak továbbra is az a szándéka, hogy az ország 2009-ben teljesíteni tudja azokat a feltételeket, amelyekkel csatlakozhat az ERM II. árfolyam-mechanizmushoz. Az ERM-II. árfolyamrendszerbe való belépés az euróövezeti csatlakozáshoz vezető első lépés. Hangsúlyozta azt is, hogy a gazdaság kifehérítéséből nem lehet több ezer milliárd forintos többletbevételre számítani, legfeljebb néhány tízmilliárdra. Az IMF-Világbank-EU hitellel kapcsolatban kifejtette: a likviditás fenntartása rendkívül fontos, a gazdaság működéséhez szükséges feltétel. A legnagyobb gazdasági visszaesést az okozza, a nincs pénzmozgás a gazdaság szereplői között. Veres János egyetértett azokkal a felszólalókkal, akik a strukturális reformok szükségességéről beszéltek, megjegyezve, hogy a kormány által már elindított átalakítások mélysége és terjedelme - elsősorban politikai okok miatt - nem volt elégséges. Gyurcsány: ez lett a vége az egymásra mutogatásnak Kóka: mindenki az adóra panaszkodik Bajnai úgy érzi, jól sikerült a csúcs Gyurcsány: mindenki tartson önvizsgálatot - a gazdasági csúcs összefoglalója Csúcs 2.0 - 5 óra elég a megmeneküléshez? Gyurcsány megnevezte főellenségét Bajnai: 1400 milliárd a vállalkozásoknak Matolcsy: legyen 20% a munkaadói járulék! Herényi új adórendszerért kiálMTI
Cikkek Kóka: mindenki az adóra panaszkodik 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 14:16
Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a gazdasági csúcstalálkozót követően újságíróknak azt mondta: bíznak abban, hogy a kormány végre olyan javaslatokat készít, amit a gazdaság szereplői is képviselnek. A liberális politikus szerint "sok szép elképzelés" hangzott el a találkozón, de mint mondta, "végre lépni kell, a kormánynak olyan döntéseket kell hoznia, amelyek megakadályozzák vagy enyhítik a reálgazdasági recessziót". Elmondta, a csúcson a gazdasági szereplők a reformok szükségességéről beszéltek, és mindenki a bürokráciára, a túl sok adóra, a bonyolult adórendszerre panaszkodott. Euróra, változásokra, rászorultsági alapú szociálpolitikára, kisebb államra, állami zsírleszívásra van szükség - hangoztatta Kóka János. A büdzsére utalva úgy fogalmazott: "amit a kormány a parlament elé hozott adótörvényekben, költségvetési törvényben, a költségvetést megalapozó törvényben, az nem azt a szemlélet tükrözi, amit a gazdaság szereplői és a Magyarország növekedéséért aggódó politikai szereplők képviselnek". Százmilliárdos hitelalapot a kkv-knak Az SZDSZ azt kezdeményezi, hogy a kormány azonnal hozzon létre egy 100 milliárd forintos hitelalapot a kis- és középvállalkozások számára, amelyben e cégek az IMF-hitel kamatszintje körül juthatnának hitelhez - mondta Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a gazdasági csúcson. Az SZDSZ a válságkezelést, a gazdasági növekedést, a recesszió megfékezését szolgáló ötpontos javaslatcsomagot, vitairatot készített - közölte Kóka János, és azt kérte, hogy erről a dokumentumról induljon ötpárti tárgyalás. A vitairatban a liberális párt javaslatokat tesz új adópolitikára, a felelősség és az átláthatóság szorgalmazására, állami és önkormányzati reformra, illetve arra, hogy a lehető legkorábban, 2012-ben vezesse be Magyarország az eurót.    Kóka János szerint a gazdaság szereplőinek stabilitásra, olcsó és elérhető hitelre, forintkamat-csökkenésre, a lehető leghamarabb euróra, adóreformra és a bürokrácia nagy részének "kihajítására" van szüksége. Az adóreformot az SZDSZ adóegyszerűsítéssel, a kedvezmények, kivételek, mentességek szűkítésével, az élőmunkát és a vállalati versenyképességet növelő adók csökkentésével képzeli el, de áfanövelés nélkül, mert annak inflációs kockázata van - szögezte le az SZDSZ frakcióvezetője. Azt mondta: az szja-sávhatár, a járulékcsökkentés forrása a kedvezmények, kivételek, mentességek, az állami működési költségek szűkítésében, a jóléti támogatások rászorultsági alapúvá tételében megtalálható. Fontos a hitelképesség fenntartásának szükségessége, ezért azt SZDSZ azt javasolja, hogy a kormány azonnal hozzon létre egy 100 milliárdos hitelalapot, amelyet a kis- és középvállalkozásoknak nyithatnának meg, és amelyben az IMF hitelkamat szintje körül, vagy afelett juthatnának hitelhez. A kormány az összeomlás elkerülése érdekében az első hetekben helyes lépéseket tett, de a reálgazdasági válság kezelésére eddig kísérleteket sem láttunk, helyette késlekedés, bizonytalanság tapasztalható - fogalmazott Kóka János. Szerinte a kormány a munkahelyek elvesztésének megakadályozására eddig semmilyen értékelhető lépést sem tett. Az egyetlen sikerrel kecsegtető javaslat a plafontörvény - mondta Kóka János, aki e fórumon is azt kérte a pártoktól, hogy a törvényt a jövő héten szavazzák meg. A kormány törvényjavaslatai, a költségvetés, az azt megalapozó törvények, az adótörvények nem javítanak az ország helyzetén - szögezte le Kóka János, szerint nincs bennük megoldási javaslat a recesszió megfékezésére. A változások elmaradásáért az egész politikai elit felelős, lépnünk kell - szögezte le. Gyurcsány: mindenki tartson önvizsgálatot Csúcs 2.0 - 5 óra elég a megmeneküléshez? Bajnai úgy érzi, jól sikerült a csúcs Gyurcsány megnevezte főellenségét Bajnai: 1400 milliárd a vállalkozásoknak Matolcsy: legyen 20% a munkaadói járulék! Herényi új adórendszerért kiált MTI
Cikkek Gyurcsány: ez lett a vége az egymásra mutogatásnak 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 14:15
Gyurcsány Ferenc szerint, aki szembe akar menni a pénzügyi és gazdasági válsággal, annak szembe kell mennie a politikai ellenségképzés gyakorlatával, a kormányfő ezért az általa kezdeményezett  gazdasági csúcs résztvevőitől azt kérte, először mindenki magának tegye fel a kérdést, hogy hol rontotta el. A miniszterelnök, az MSZP elnöke hangsúlyozta: a nemzeti csúcs és a gazdasági csúcs azért fontos eszköz, hogy az összerendeződés politikájához keressék meg az utat. Mint mondta, ahhoz nem kell politikai bátorság, hogy dörgedelmekkel illessék egymást, ahhoz viszont kell, hogy egymás felé tegyenek lépéseket, és ne csak arról beszéljenek, hogy mások mit rontottak el, hanem tegyék hozzá azt is, hogy mit rontottak el ők maguk. Több államférfi, kevesebb napi politikus - fogalmazott a pártelnök.   A kormányfő szerint az elmúlt évtizedben Magyarország gondjai azért szaporodtak, mert elindult a politikai ellenségképzésnek egy olyan átfogó gyakorlata, amelyben valamennyi politikai tényező végveszélyben érezhette magát ezért, hogy ebből meneküljön, a szociális rálicitálás politikáját folytatta. Hozzátette: ennek vége a gazdaság erejének csökkenése lett. Gyurcsány Ferenc úgy látja, ott kell kezdeni a válság megoldását, hogy először mindenki magának teszi fel a kérdést, hol rontotta el. A miniszterelnök a gazdasági csúcs legfontosabb tanulságának nevezte, hogy a vállalkozások, a munkaadók képviselői szerint a kormány válságkezelő programja jó irányban keresi az utat. Arra kérte a politikusokat, fogadják el fontos referenciának azok véleményét, akik a gazdaságot képviselik. A jelenlegi helyzet tanulsága, hogy amit sok éven keresztül tettünk, nem visz minket előre - fogalmazott. Hozzátette: úgy nem lehet kilépni ebből, hogy mindenki ugyanazt teszi, mint eddig. A válság egyik oka, hogy 2001-2006 között túlköltöttük magunkat, de nemcsak ez a baj - mondta Gyurcsány Ferenc. Példaként a Cseh Köztársaságot hozta fel, amelynek államkötvényeit szintén nem veszik a befektetők, pedig államadóságuk, költségvetési hiányuk, fizetőeszközük irányadó kamata is töredéke a magyarnak. A miniszterelnök szerint először a valóságot kell megismerni, abból kell következtetéseket levonni. Először a kormány által javasolt hat pontban kellene megállapodni, ezután a munkavállalóknak és munkaadóknak kellene egyezségre jutniuk a munkahelyek megvédéséről - mondta Gyurcsány Ferenc. Fontosnak nevezte, hogy a jegybank értse: a válságkezelés közepette az inflációs célkövetés indokolható monetáris politikája új környezetbe került. Úgy vélte, első számú feladat a likviditás biztosítása, és olyan kamat- és árfolyampolitika működtetése, ami segíti a válság legyőzését. Bajnai úgy érzi, jól sikerült a csúcs Gyurcsány: mindenki tartson önvizsgálatot Csúcs 2.0 - 5 óra elég a megmeneküléshez? Gyurcsány megnevezte főellenségét Bajnai: 1400 milliárd a vállalkozásoknak Matolcsy: legyen 20% a munkaadói járulék! Herényi új adórendszerért kiáltMTI
Cikkek Bajnai úgy érzi, jól sikerült a csúcs 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 14:08
Egyértelműen sikeresnek értékelte a gazdasági csúcsot Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdaság miniszter, Veres János pénzügyminiszter szerint pedig a tanácskozás megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy folytatni kell a strukturális reformokat - a két tárcavezető erről a megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón beszélt. Bajnai Gordon szerint sikerült átfogó támogatást szerezni abban, hogy Magyarország a rövid távú válságkezelés sikere után induljon el egy olyan úton, amelynek során a következő időszakban a gazdasági érdekképviseletek támogatásával és politikai megegyezés keresésével, nagyon gyors lépésekkel stabilizálják a gazdaság helyzetét, és versenyképesebbé teszik az országot. Veres János pénzügyminiszter azt mondta: a költségvetési egyensúly megtartása mellett van csak lehetőség jelenleg adóreformra, a kormány a következő hónapokban az önkormányzati, az adó- és a szociális reform területén javaslatokat terjeszt az Országgyűlés elé. Gyurcsány: mindenki tartson önvizsgálatot Csúcs 2.0 - 5 óra elég a megmeneküléshez? Gyurcsány megnevezte főellenségét Bajnai: 1400 milliárd a vállalkozásoknak Matolcsy: legyen 20% a munkaadói járulék! Herényi új adórendszerért kiáltMTI
Cikkek Mobiltender: adtak még 15 napot 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 14:01
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) nyolc nappal, november 28-ig meghosszabbította az október 22-én kiírt mobilpályázatok beadására rendelkezésre álló időt - közölte a hatóság. Az NHH a közlemény szerint a pályázattal kapcsolatban beérkezett nagyszámú kérdés hatására pontosított a kiíráson, ezért hosszabbította meg a leadási határidőt. Az NHH a mobiltelefonpiac versenyélénkítése, valamint a szélessávú internet lefedettségének növelése érdekében összesen hét frekvenciacsomagot hirdetett meg. Amennyiben a pályázatok eredményesek lesznek, a magyar piacon akár két új mobiltelefon-szolgáltató is megjelenhet és 15 évre szóló frekvenciahasználati jogosultságot szerezhet. Az úgynevezett „A” blokk nyertese hasonló frekvenciakészletet szerezhet meg a pályázaton, mint a jelenleg is a piacon lévő három mobilszolgáltató. A „B” blokkra sikeresen pályázó cég a jelenleg nem használt 450 megaherzes frekvenciatartomány hasznosítására szerezhet jogosultságot. Ez a szolgáltatás elsősorban a ritkán lakott területek és települések vezeték nélküli szélessávú internet-ellátását javíthatja. A további öt csomag - "C" blokk - a 26 gigaherzes frekvenciatartomány hasznosítására vonatkozik. Ez a frekvenciatartomány a mobilszolgáltatók illetve más piaci szereplők, vagy akár nagyvállalatok belső infrastruktúrájának fejlesztésében tölthet be fontos szerepet és hozzájárulhat a hazai vezeték nélküli szélessávú internet-lefedettség jelentős növeléséhez. A közlemény szerint a kiírási dokumentációnak a beérkezett kérdések nyomán történt pontosítása elsősorban a „B” blokkon a szolgáltatás elindítására vonatkozó határidőt, a „C” blokk esetében a nyertessé nyilvánítható konzorciumokra vonatkozó feltételeket, valamint az „A” és „B” blokk nyertese közötti későbbi esetleges tulajdonosi összefonódás szabályait érinti. A közlemény szerint a pályázati anyagot eddig összesen 12 cég vásárolta meg. Az NHH várakozásai szerint az „A” és a „B” blokk esetében a pályázat eredményhirdetésére legkorábban 2008. december 22-én, a 26 gigaherzes pályázatok eredményhirdetésére pedig 2009. január 30-án kerülhet sor. Járványként terjed az internet Év végéig kiderül, ki lesz a negyedik mobilcég Napról napra többen netezünk  MTI
Cikkek BKV-sztrájk a karácsonyi őrületben? 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 13:46
Újabb munkabeszüntetést tartanának, elsősorban a BKV buszágazatát képviselő szakszervezetek december 18-án üzemkezdettől 13 óráig
Cikkek Múló rosszullét a forint gyengesége 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 13:32
Rontotta a jelentősebb feltörekvő piaci valutákra - leginkább a rubelre - adott távlati árfolyam-előrejelzését az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport, azt jósolva ugyanakkor, hogy a közép-európai valuták, köztük a forint, a rövid távú gyengülés után később visszaerősödnek az ERM-II-beli tagság kilátására
Cikkek Az APEH kíváncsi a véleményünkre 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 13:24
Elégedettségi felmérés indul november 17-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ügyfélszolgálatain és honlapján. Az APEH közleménye szerint az adózó magánszemélyektől és vállalkozóktól kapott vélemények, az APEH képének, szolgáltatásainak és tevékenységének minőségéről szerzett információk fontos visszajelzést adhatnak az adóhatóság munkájának és működésének helyes irányairól, az esetleg szükséges  változtatásokról. Jövő hét hétfőtől két héten át az APEH ügyfélszolgálati irodáiban egy tíz kérdést tartalmazó kérdőívet lehet kitölteni az ügyfélszolgálat munkájának megítéléséről. Hasonló kérdőívvel találkozhatnak azok is, akik felkeresik a www.apeh.hu internetes oldalt. A válaszokat decemberben összegzik a hivatal szakemberei és tesznek javaslatokat esetleges változtatásokra. Spéci APEH-es munkakörök: 90-es IQ a beugró Emberibb APEH-et akar az SZDSZ MTI
Cikkek Gyurcsány: mindenki tartson önvizsgálatot 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 13:02
Gyurcsány Ferenc szerint, aki szembe akar menni a pénzügyi és gazdasági válsággal, annak szembe kell mennie a politikai ellenségképzés gyakorlatával, a kormányfő ezért a csúcs résztvevőitől azt kérte, hogy először mindenki magának tegye fel a kérdést, hogy hol rontotta el
Cikkek Amerika magával rántja a fejlett világot 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 11:59
Az OECD szerint az Egyesült Államok magával rántja a legtöbb fejlett országot az elhúzódó recesszióba. Az OECD elemzői további, meredek kamatcsökkentéseket is jósolnak.
Cikkek Távhő: versenyre van szükség 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 11:42
Bár a Robin Hood-adó a távhő-szolgáltatókat közvetlenül nem érinti, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MTSsSz) örül annak, hogy a jogszabály kimondja, miszerint a távhőszolgáltatás versenyhátrányának csökkentése és megszüntetése állami feladat is. A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvénnyel kapcsolatban László György alelnök csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a távhő-szolgáltatókat és a kisebb távhőtermelőket a jogszabály nem érinti, részben azért sem, mert a megállapított minimum termelői kapacitást (50 megawatt) nem érik el. Ugyanakkor azt remélik tőle, hogy javítja a távhőszolgáltatás versenyhátrányát más fűtésekkel szemben. Hozzátette: úgy vélik, mivel a törvény az energiaellátók extraprofitját adóztatja meg, ezért a távhő-szolgáltatóknak eladott hő árában, így a fogyasztói árban sem jelenhet meg az adó, mint költség. Erre a felhasználóknak garanciát kell kapniuk. Kiverte a Mol a baloldali biztosítékot  Szemüveget Robin Hoodnak!  Lesz Robin Hood-adó!   Forró hangulat: ma eldől, él vagy hal Robin Hood  MTI
Cikkek Demján: ki fogja megtermelni az értéket? 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 11:33
Demján Sándor szerint Magyarország alapvető hibája, hogy torzszülött a foglalkoztatás és a termelés konstrukciója, jelenleg új értéket mindössze félmillió ember állít elő. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke a gazdasági csúcson hangsúlyozta, hogy a termelésre, az új érték előállításra kell koncentrálni. Hozzátette: Magyarországon legalább egymillió embernek kell termelést végeznie, ezt úgy is el lehet érni, hogy az állam uniós forrásokkal, program indításával ösztönzi az új érték termelését. Gazdasági csúcs - a nap összes eseménye Demján Sándor szerint a nemzeti csúcs is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország elkerülte a pénzügyi válságot. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a csőd bármikor bekövetkezhet. Hangsúlyozta: nem szabad ismét elkövetni azt az alapvető hibát, hogy a csökkenő nemzeti teljesítmény mellett hitelből próbálja az ország a béreket, a jóléti kiadásokat finanszírozni. A VOSZ ügyvezető elnöke szerint az első számú prioritás most a likviditás. A bankállamosítással óvatosan kell bánni, a jegybank vagy az állam teremtsen forrást, állapodjon meg a külföldi anyabankokkal a finanszírozás szintjéről. A reformokról szólva elmondta: átfogó, az egész országot megváltoztató változtatást kell végrehajtani, nem pedig egy-egy elemet kiragadni. Bízik abban, hogy a reformok ügyében politikai konszenzus alakul ki - mondta. Ha lenne mód másra is felhasználni a pénzt, Ön mire költené a banki tőkeemelésre szánt 300 milliárdos vésztartalékot? Szavazzon! Kína is válságkezel, csak egy kicsit másképp A cégek se tudják nyögni a hiteleket  Annyi az adós, mint égen a csillag Fidesz: elsőként jöjjön a nulla százalékos járulék Marakodnak a nyugdíjon és a családi pótlékonMTI
Cikkek Herényi új adórendszerért kiált 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 11:18
A magyar adórendszer átalakítását a gazdaságélénkítésére szánt összegek töredékéből meg lehetne oldani - mondta Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten a gazdasági csúcson. Az állam hatalmas pénzösszeget óhajt a vállalkozások élénkítésére, a gazdaság és a mezőgazdaság fejlesztésére fordítani, ennek töredékéből át lehetne szabni magyar adórendszert úgy, hogy a vállalkozások versenyképessége mérhetően és jelentősen javuljon - vélekedett az ellenzéki politikus. Gazdasági csúcs - a nap összes eseménye Herényi Károly szorgalmazta az euró mielőbbi bevezetését, és a 18 százalékos szja-kulcs értékhatárának 1,7 millióról 2,2 millió forintra emelését. Ha lenne mód másra is felhasználni a pénzt, Ön mire költené a banki tőkeemelésre szánt 300 milliárdos vésztartalékot? Szavazzon! Kína is válságkezel, csak egy kicsit másképp A cégek se tudják nyögni a hiteleket  Annyi az adós, mint égen a csillag Fidesz: elsőként jöjjön a nulla százalékos járulék Marakodnak a nyugdíjon és a családi pótlékon MTI
Cikkek Biztos, hogy a kocsija nem lopott? 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 11:10
Az első öt, a tolvajok körében közkedvelt autótípus a Suzuki, a Volkswagen, az Opel, a Lada és a Renault. Avagy, hogyan ne vegyünk lopott autót?
Cikkek A Richter bevásárolt magából, a BÉT-en érik a meglepetés 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 10:47
A Richter Gedeon Nyrt. november 12-én 5.000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 25.839 forintos átlagáron - közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön. A Richter 2008. november 7-én adott megbízást az UniCredit Bank Zrt. részére. 30.000 Richter-részvény vételére. A társaság a saját részvényeket az értékpapír-juttatási programjához kívánja felhasználni. Budapesti Értéktőzsdén a negatív nyitás után erősödni kezdtek a főbb részvények csütörtökön A BUX 317 pontos csökkenéssel nyitott, másfél óra múltán viszont már 300 ponttal magasabban állt az előző napi záró értékénél. Az index értéke 10.30 órakor 12.082 pont volt, ez 2,54 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz képest. A vezető részvények mindegyike erősödött: a Mol árfolyama 6,15 százalékkal 10.350 forintra, az OTP részvények ára 3,16 százalékkal 2.610 forintra nőtt. A Magyar Telekom 0,35 százalékkal 572 forintra erősödött, a Richter papírok árfolyama 0,38 százalékkal 26.100 forintra emelkedett. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Matolcsy: legyen 20% a munkaadói járulék! 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 10:44
Matolcsy György a gazdasági bizottság kibővített ülésén a Fidesz hétpontos növekedési, foglalkoztatási és válságkezelési javaslatai között említette az adó- és járulékreformot, amelynek első eleme, hogy a jelenlegi 29 százalék helyett 20 százalékos lenne az általános munkaadói járulék, ami viszont nulla százalék lenne a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és részmunkaidős foglalkoztatásnál. Gazdasági csúcs - a nap összes eseménye Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szintén a javaslatok között említette az építőipari és ingatlanpiaci konszolidációs alap létrehozását: szerinte szükség lenne a 400 milliárdos lánctartozás állami kivásárlására, a vállalati hitelek mögé hitelgaranciát kellene állítani és 10 napos banki fizetést kellene előírni. Ha lenne mód másra is felhasználni a pénzt, Ön mire költené a banki tőkeemelésre szánt 300 milliárdos vésztartalékot? Szavazzon! Kína is válságkezel, csak egy kicsit másképp A cégek se tudják nyögni a hiteleket  Annyi az adós, mint égen a csillag Fidesz: elsőként jöjjön a nulla százalékos járulék Marakodnak a nyugdíjon és a családi pótlékonMTI
Cikkek A Siemens vesztesége 35-szörösére nőtt 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 10:37
A német Siemens gépipari konszern 2,42 milliárd eurós veszteséggel zárta a szeptemberrel zárult negyedévet, amely egyben a 2007/08-as üzleti év zárónegyede is volt. A veszteség több mint harmincszorosára nőtt az egy évvel korábbi, 74 milliós nettó hiányhoz képest, de a cég bizakodó, mert e visszaesést egyszerinek tartják, az új megrendelések pedig jobb jövőt sejtetnek. A negyedik üzleti negyedév veszteségét jelentős részben a konszern szerkezetátalakítási programjára fordított, 3,9 milliárd eurós egyszeri kiadásokkal, a megvesztegetési botránnyal kapcsolatos büntetésekkel és egy nem folytatott távközlési tevékenység okozta veszteséggel magyarázták a beszámolóban. A negyedik negyedévben a bevétel 7 százalékkal 21,651 milliárd euróra növekedett az egy évvel korábbihoz képest, az új megrendelések 4 százalékkal 22,205 milliárd euróra szaporodtak. Az üzleti év egészében az adózott eredmény 46 százalékkal 5,886 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 4,038 milliárdról, a bevétel 7 százalékkal 77,327 milliárd euróra gyarapodott, az új megrendelések 11 százalékkal 93,495 milliárd euróra bővültek.      Az üzleti év egészét megsegítette a VDO autóipari beszállító eladása. Az eladásból származott nyereséget és más, nem folytatott tevékenységeket leszámítva az éves eredmény 1,859 milliárd euró volt, 52 százalékkal kevesebb, mint az előző évi eredmény a folytatódó tevékenységekből. A megrendelések növekedése alapján Peter Löscher vezérigazgató megerősítette a konszern 2008/09 évre vonatkozó céljait, habár hozzátette, hogy a célok elérése a körülmények változása miatt nehezebbé vált. Megjegyezte, hogy a jövőben negyedévenként fogják értékelni a pénzügyi válság hatását. Rémképek ijesztgetik az OTP-t  Nettóban jó volt a Richter  Kis híján dupla profit az Egisnél Telekom: alacsonyabb az árbevétel a vártnál
Cikkek Majd az Unió megfogja Magyarország kezét 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 10:32
Az európai uniós források segíthetnek a pénzügyi válságból való kilábalásból - jelentette ki Baráth Etele, a gazdasági bizottság szocialista tagja csütörtökön Budapesten, a gazdasági csúcson. Gazdasági csúcs - a nap összes eseménye A kormány a gyors pénzügyi válságkezelést követően olyan gazdaságélénkítő csomagot tett le az asztalra, amely hozhatja azt az eredményt, amit várunk tőle - fogalmazott. Javasolta a környezetgazdálkodás, valamint a szociális foglalkoztatás, a közmunka szempontjainak beemelését válságkezelési csomagba. Baráth Etele felhívta a figyelmet arra, hogy az első fejlesztési terv közel 100 százalékosan megvalósult, és az új tervben megindult fejlesztések "minden ellenkező hírrel szemben" alapvetően vállalkozáspártiak voltak. A politikus a bizalomépítés érdekében fontos elemnek nevezte az uniós forrásokat, amelyek segíthetnek a válságból való kilábalásból. Kitért arra, hogy a bankok az építkezési vállalkozások esetében sokkal nagyobb fedezetigazolást és garanciát igényelnek, mint máshol Európában, de ha az önkormányzatok és az állam segítené, hogy ez kevesebb legyen, akkor növekedést eredményezne. Ha lenne mód másra is felhasználni a pénzt, Ön mire költené a banki tőkeemelésre szánt 300 milliárdos vésztartalékot? Szavazzon! Kína is válságkezel, csak egy kicsit másképp A cégek se tudják nyögni a hiteleket  Annyi az adós, mint égen a csillag Fidesz: elsőként jöjjön a nulla százalékos járulék Marakodnak a nyugdíjon és a családi pótlékon Csomagokkal mennek a pártok a csúcsra  Nagyot bukhat, aki most vált nyugdíjpénztárat  MTI
Makro / Külgazdaság Csak a betegeknek tetszik a magyar egészségügy 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 10:19
Az európai egészségügyi rendszerek rangsorában a magyar a 14. helyet foglalja el a fogyasztók véleménye alapján, de valójában lejjebb van és nem ilyen rózsás a helyzet
Cikkek Bajnai: 1400 milliárd a vállalkozásoknak 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 10:03
A következő két évben a vállalkozások 1.400 milliárd forint direkt támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Parlamentben rendezett csütörtöki gazdasági csúcson. Gyurcsány megnevezte főellenségét A pénzügyi gazdasági válság miatt a vállalkozások kevesebb hitelhez jutnak, elvesznek a munkahelyek és beszűkülnek a piacok, a válságkezelésnek ezeket a problémákat kell orvosolnia - mondta  a gazdasági miniszter. A kis- és középvállalkozások gazdaságélénkítési programja  2.300 exportőr vállalkozás számára jelent közvetlen támogatást, hitelgaranciát és kamattámogatást - jelezte Bajnai Gordon, kiemelve, hogy 2009-től automatikus pályázat keretében 50 millió forint támogatás nyerhető el. Gazdasági csúcs - a nap összes eseménye Ha lenne mód másra is felhasználni a pénzt, Ön mire költené a banki tőkeemelésre szánt 300 milliárdos vésztartalékot? Szavazzon! Kína is válságkezel, csak egy kicsit másképp A cégek se tudják nyögni a hiteleket  Annyi az adós, mint égen a csillag Fidesz: elsőként jöjjön a nulla százalékos járulék Marakodnak a nyugdíjon és a családi pótlékon Csomagokkal mennek a pártok a csúcsra  Nagyot bukhat, aki most vált nyugdíjpénztárat  MTI
Cikkek Bedöglött az európai gazdaság motorja 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 10:01
Németország hazai összterméke a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest szezonális és naptári kiigazítással, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes becslésként. Az elemzők csak 0,2 százalékos visszaesésre számítottak. A második negyedben 0,4 százalékos visszaesést mértek, szintén az előző negyedhez viszonyítva, szintén szezonális és naptári kiigazítással: két egymást követő negyedévi visszaesés technikailag recessziót jelent. Ilyen utoljára 2003 első félévében történt Németországban. A második negyedévi visszaesés adatát módosították, enyhítették a korábban közölt 0,5 százalékról. Az első negyedévben még kiugró, 1,4 százalékos volt a növekedés az előző negyedhez viszonyítva szezonális és naptári kiigazítással. Ezt most javították a korábban közölt 1,3 százalékról. A harmadik negyedévben a lakossági és a közfogyasztás szerény növekedése nem ellensúlyozta, hogy a gyorsan bővülő import és a lassuló exportteljesítmény miatt a külkereskedelem negatívan befolyásolta a GDP alakulását, írta hivatal a friss adatokat magyarázva. A csütörtökön megjelent előzetes becslés szerint éves összehasonlításban a GDP-növekedés a harmadik negyedévben 0,8 százalékra lassult a második negyedévi 1,9 százalékról és az első negyedévi 2,7 százalékról, rendre naptári, azaz munkanap-kiigazítással. Kiigazítás nélkül a tényleges növekedés 1,3 százalékos volt a második negyedévi 3,3 százalék és az első negyedévi 1,9 százalék után. Az előző negyedévek adatait most javították. Ezt a szülinapi bulit valahogy mindenki kihagyná Washingtonban ki kell találni az új világrendet  Elemzői várakozások alatt az OMV MTI
Makro / Külgazdaság Moszkva kész lemondani a rakétatalepítésről 
Privátbankár.hu | 2008. november 13. 09:44
Oroszország kész lemondani arról, hogy rakétákat telepítsen a lengyel határ közelébe, ha az Egyesült Államok is lemond rakétapajzsa közép-európai elemeiről - jelentette ki az orosz államfő a Le Figaro című francia napilap csütörtöki számában megjelent interjúban. Oroszország kész fontolóra venni az Egyesült Államokkal és az Európai Unió országaival közös, globális biztonsági rendszer kiépítését - nyilatkozta Dmitrij Medvegyev a tekintélyes konzervatív lapnak. Kitért arra is, hogy beszélt telefonon a megválasztott amerikai elnökkel, Barack Obamával, és hogy reméli, hamarosan személyesen is találkoznak. Moszkva: a bizalom beleütközött a rakétapajzsba MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG